Idő 
Értékelés 
Értékelés Ironikusan: Ukrajna a megvalósító ország, de elfogyóban van…
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
(3 soros-zárttükrös csokor)
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye,
Vajon ma kezdi, hogy már talán nem alszik életem reménye?
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye.
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön,
Közben meg a szerelmem szíve recseg az emlékező mezőkön?
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön.
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek,
De nem értek semmit, magányosan csak bánatosan leledzek…
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek.
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok,
Nem tudom, van-e utam, vagy, hogy merre menjek… bambán mélázok…
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok.
*
(Senrjon duó)
Éjjel még ragyogott a
Holdam fénye, volt fényessége.
De már új nap van!
Aludtam, láttam mit se,
Holdfény tán’ ezüstözött kicsit.
De már új nap van.
*
(Anaforás)
A hajnalom faló kínján látom, hogy megesd, megérek egy újabb, milyen? napot,
A kistemplom harangja már elkongatott, népeknek megtartották imanapot...
Azt látom, hogy a mai nap sem lesz különb, mint a többi már megélt, szép sorjában,
Azt látom, hogy varjuk, mint a rokonok, néznek, gubbasztanak fekete ruhában…
*
(Sedoka)
Ma megkezdődik,
Lélekben zúzó vihar.
Gondtalan cseréptörés.
Ma megkezdődik,
Lelkemben, természetharc!
Repülős cseréptörés.
*
(Anaforás, senrjú csokor fél haiku-láncban))
Saját ősökre
Gondolok, hátha várnak.
Varjúkárogás.
*
Saját ősöknek
Állapodott, életük.
Varjúkárogás.
*
Saját ősökben
Csak bízni tudok, várnak.
Varjúkárogás.
*
(Bapeva)
Lenne
Még jó is!
Jót inni az
Életvizemből.
Méltón, nagy kortyokban,
Élet-kutam káváján…
De én csak élet-korsója
Vagyok, ki bárha vízbe eshet...
Öregen is lehetnek álmaim?
Hogyan legyek erős, az még adatik?
Vecsés, 2021. július 12. – Kustra Ferenc József - íródott: alloiostrofikus versformában.
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye,
Vajon ma kezdi, hogy már talán nem alszik életem reménye?
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye.
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön,
Közben meg a szerelmem szíve recseg az emlékező mezőkön?
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön.
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek,
De nem értek semmit, magányosan csak bánatosan leledzek…
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek.
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok,
Nem tudom, van-e utam, vagy, hogy merre menjek… bambán mélázok…
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok.
*
(Senrjon duó)
Éjjel még ragyogott a
Holdam fénye, volt fényessége.
De már új nap van!
Aludtam, láttam mit se,
Holdfény tán’ ezüstözött kicsit.
De már új nap van.
*
(Anaforás)
A hajnalom faló kínján látom, hogy megesd, megérek egy újabb, milyen? napot,
A kistemplom harangja már elkongatott, népeknek megtartották imanapot...
Azt látom, hogy a mai nap sem lesz különb, mint a többi már megélt, szép sorjában,
Azt látom, hogy varjuk, mint a rokonok, néznek, gubbasztanak fekete ruhában…
*
(Sedoka)
Ma megkezdődik,
Lélekben zúzó vihar.
Gondtalan cseréptörés.
Ma megkezdődik,
Lelkemben, természetharc!
Repülős cseréptörés.
*
(Anaforás, senrjú csokor fél haiku-láncban))
Saját ősökre
Gondolok, hátha várnak.
Varjúkárogás.
*
Saját ősöknek
Állapodott, életük.
Varjúkárogás.
*
Saját ősökben
Csak bízni tudok, várnak.
Varjúkárogás.
*
(Bapeva)
Lenne
Még jó is!
Jót inni az
Életvizemből.
Méltón, nagy kortyokban,
Élet-kutam káváján…
De én csak élet-korsója
Vagyok, ki bárha vízbe eshet...
Öregen is lehetnek álmaim?
Hogyan legyek erős, az még adatik?
Vecsés, 2021. július 12. – Kustra Ferenc József - íródott: alloiostrofikus versformában.
Sötét est éled,
Ráomlik vastag pokróc.
Éjnek pitvara.
Dunna alatt már a nap,
Újabb eséjt reggel kap.
Feketén villan
Szellem fák lombja között...
Denevér röpte.
Ultrahangban ereje,
Rovarokat fog vele.
Szólal a kuvik,
Csendet borzol erdőben.
Éberségre int.
Ház tetején rossz e jel,
A hagyomány megfigyel.
Éj sűrűsödik,
A holdvilág késésben.
Vadász-alkalom.
Ragadozók kutatnak,
Mély álomra lecsapnak.
Hörgő ugatás,
Préda némán meglapul.
Bandázó rókák.
Nem válogat az alom,
Ha eljön jó alkalom.
Szél félelmet fúj,
Ropog a táguló nesz.
Feszült nyugalom.
Felhangolt a vész húrja,
A könnyelműt sors sújtja.
Ösztön nem alszik,
Mint penge a figyelem.
Pásztázó radar.
Nyugtalanság súlya nő,
Kételyt hordoz a jövő.
Rejtelmes erdőn
Vak éjszaka botorkál...
Lépte felriaszt.
Kormos éjjel titkot sző,
Pók hálója remegő.
Ráomlik vastag pokróc.
Éjnek pitvara.
Dunna alatt már a nap,
Újabb eséjt reggel kap.
Feketén villan
Szellem fák lombja között...
Denevér röpte.
Ultrahangban ereje,
Rovarokat fog vele.
Szólal a kuvik,
Csendet borzol erdőben.
Éberségre int.
Ház tetején rossz e jel,
A hagyomány megfigyel.
Éj sűrűsödik,
A holdvilág késésben.
Vadász-alkalom.
Ragadozók kutatnak,
Mély álomra lecsapnak.
Hörgő ugatás,
Préda némán meglapul.
Bandázó rókák.
Nem válogat az alom,
Ha eljön jó alkalom.
Szél félelmet fúj,
Ropog a táguló nesz.
Feszült nyugalom.
Felhangolt a vész húrja,
A könnyelműt sors sújtja.
Ösztön nem alszik,
Mint penge a figyelem.
Pásztázó radar.
Nyugtalanság súlya nő,
Kételyt hordoz a jövő.
Rejtelmes erdőn
Vak éjszaka botorkál...
Lépte felriaszt.
Kormos éjjel titkot sző,
Pók hálója remegő.
(anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös, önrímes)
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon,
Megint csak itt ülök az emlékező erdei padon…
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon.
(anaforás)
Kezd a szél föltámadni, bele-belemarkol a lombkoronákba,
Kezd a sok szerelmetes emlékem föltolulni erdő-világba...
Kezd a kopárodó őszben, lehulló lombok alatt hűs lenni,
Kezd az emlékezésem egy össze fogott nagy pillanat lenni…
(Senrjú)
Magányban ülök
És erre, jó ez a pad.
Szúnyog… megcsípett!
*
Akarod vagy sem,
Még, rólad álmodozok.
Újabb szúnyog is…
*
Érzem és de jól!
Veled lennék, oly’ boldog.
Rothadt szúnyogok!
*
(Septolet)
Szúnyogok!
Csípnek a gazok!
Mi, lehetnénk boldogok,
Egymást csókolók…
Padunk…
Külön lakunk.
Így maradunk?
*
(tükör bapeva)
Egy ág,
Hatalmas
Fakoronán.
Csak lógok, csüngve!
Lombsátrak fölöttem,
Nekem nem segít… mi sem!
Lelkem, összegömbölyödve,
Bezárkózik a belsejébe...
Nem bírlak feledni, nem tehetem.
Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?
Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?
Nem bírlak feledni, nem tehetem!
Bezárkózik a belsejébe
Lelkem, összegömbölyödve,
Nekem nem segít… mi sem!
Lombsátrak fölöttem,
Csak lógok, csüngve
Fakoronán.
Hatalmas,
Egy ág.
*
(Tükör apeva)
Vágy,
Éhség,
Csalóka.
Rögeszmém lett,
Örök hiányod…
Örök hiányod
Rögeszmém lett…
Csalóka
Éhség,
Vágy.
Vecsés, 2020. október 17. – Kustra Ferenc József – íródott Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon,
Megint csak itt ülök az emlékező erdei padon…
Megint csak itt ülők a korhadt-szálkás, erdei padon.
(anaforás)
Kezd a szél föltámadni, bele-belemarkol a lombkoronákba,
Kezd a sok szerelmetes emlékem föltolulni erdő-világba...
Kezd a kopárodó őszben, lehulló lombok alatt hűs lenni,
Kezd az emlékezésem egy össze fogott nagy pillanat lenni…
(Senrjú)
Magányban ülök
És erre, jó ez a pad.
Szúnyog… megcsípett!
*
Akarod vagy sem,
Még, rólad álmodozok.
Újabb szúnyog is…
*
Érzem és de jól!
Veled lennék, oly’ boldog.
Rothadt szúnyogok!
*
(Septolet)
Szúnyogok!
Csípnek a gazok!
Mi, lehetnénk boldogok,
Egymást csókolók…
Padunk…
Külön lakunk.
Így maradunk?
*
(tükör bapeva)
Egy ág,
Hatalmas
Fakoronán.
Csak lógok, csüngve!
Lombsátrak fölöttem,
Nekem nem segít… mi sem!
Lelkem, összegömbölyödve,
Bezárkózik a belsejébe...
Nem bírlak feledni, nem tehetem.
Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?
Rémálom; kigyógyulni belőled? Nem?
Nem bírlak feledni, nem tehetem!
Bezárkózik a belsejébe
Lelkem, összegömbölyödve,
Nekem nem segít… mi sem!
Lombsátrak fölöttem,
Csak lógok, csüngve
Fakoronán.
Hatalmas,
Egy ág.
*
(Tükör apeva)
Vágy,
Éhség,
Csalóka.
Rögeszmém lett,
Örök hiányod…
Örök hiányod
Rögeszmém lett…
Csalóka
Éhség,
Vágy.
Vecsés, 2020. október 17. – Kustra Ferenc József – íródott Alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként.
Hétköznapi pszichológia…
Ismeretlen árnyak téli estén rohannak felém,
S mikor ideérnek legott le is borulnak mellém…
Ismeretlen árnyak téli estén rohannak felém.
Mind úgy csinált, (Mintha), hogy ők szeretettel jöttek
De a testbeszédjük mutatta, mindjárt ellöknek…
Mind úgy csinált, (Mintha), hogy ők szeretettel jöttek.
Újabb árnyak jönnek, mint halál hírnökei,
Hallom suttogásukat, most… most adjál neki…
Újabb árnyak jönnek, mint halál hírnökei.
Halál árnyai mintha magukkal rántanának,
És ezen mozdulattal fájdalmas meghágnának…
Halál árnyai mintha magukkal rántanának.
Nem csodálkozom, hogy a haláltól fél a nép,
Halál utánra senkinek nem maradt fénykép…
Nem csodálkozom, hogy a haláltól fél a nép,
Hitelen meghallottam a pityegést, de olyan hosszasan.
Kapálóztam, hogy leljem órát, nyomjam aztat hosszasabban…
Hitelen meghallottam a pityegést, de olyan hosszasan…
Fel is ébredtem,
Érdekes álmom: vége!
Reggeli nap süt…
Vecsés, 2005. október 25 – Kustra Ferenc József
Ismeretlen árnyak téli estén rohannak felém,
S mikor ideérnek legott le is borulnak mellém…
Ismeretlen árnyak téli estén rohannak felém.
Mind úgy csinált, (Mintha), hogy ők szeretettel jöttek
De a testbeszédjük mutatta, mindjárt ellöknek…
Mind úgy csinált, (Mintha), hogy ők szeretettel jöttek.
Újabb árnyak jönnek, mint halál hírnökei,
Hallom suttogásukat, most… most adjál neki…
Újabb árnyak jönnek, mint halál hírnökei.
Halál árnyai mintha magukkal rántanának,
És ezen mozdulattal fájdalmas meghágnának…
Halál árnyai mintha magukkal rántanának.
Nem csodálkozom, hogy a haláltól fél a nép,
Halál utánra senkinek nem maradt fénykép…
Nem csodálkozom, hogy a haláltól fél a nép,
Hitelen meghallottam a pityegést, de olyan hosszasan.
Kapálóztam, hogy leljem órát, nyomjam aztat hosszasabban…
Hitelen meghallottam a pityegést, de olyan hosszasan…
Fel is ébredtem,
Érdekes álmom: vége!
Reggeli nap süt…
Vecsés, 2005. október 25 – Kustra Ferenc József
