Régi ösvényedet járod,
múlt hagyott rajta nyomot,
régi szerepedet játszod,
múlt nehezét vonszolod.

Tűje kopott, régi lemez,
tisztán már nem hallható,
fület siketít, hangja sebez,
serceg, szívet szaggató.

Régi világ, pókhálófont
évek és évtizedek,
hamis mázzal kent és bevont
boldogtalan életek.

Útelágazáshoz értél,
válaszd, melyik járható,
Istenedtől, amit kértél,
most valóra váltható.

Kedves Magyar, most talpadra állj,
itt az idő, hogy egekbe szállj!
Önbecsülésed, Igaz Hited
éltessen és vezessen Téged.

Végtelen erőd ne pazarold,
csak Rád mosolyog a Telihold.
Isteni ereje Benned él,
igaznak lenni, csak ez a cél.

Testeden kényszerzubbony feszül,
homlokodon gondbarázda ül,
fejedben honol az értelem,
harcolj hát ésszel és vértelen.

Az új ruhádat vedd végre fel,
tiszta ruhádban őserőddel
ülj fel a trónra, ott a helyed,
ne legyen könnyes már a szemed.

Szíveddel élsz, Magyar Hon Tied,
Rád mosolyog a Te Istened!

Nem tudok mást szeretni,
Ajánlkozókra rá sem nézek,
Csak Barátokkal beszélek,
Szerelemről, szó nem eshet!

Van minden nap, aki tenné
A szépet, de nekem nem kell,
Csak Te akit elküldtem,
Most meg gyógyítgathatom
Bánatomban megszakadt szívem.

Add a kezed, én megfogom,
éreznem kell melegét,
kezed a szívemen tartom,
érezned kell erejét.

Add a szíved, én figyelem
szeretetdobbanását,
szíved szívem mellé teszem,
átveszi a ritmusát.

Add a lelked, tapadjon rám
éji nász gyönyörében,
lelked lelkét csókolja szám
Isten édenkertjében.

Add, mit adhatsz, én is adom,
hisz adni gyönyörűség,
visszakapod, s visszakapom,
ezt súgja a Magas Ég.

Szeretsz Te még engem,
Ha szíved, úgy fáj, mint enyém,
Felülsz a vonatra és robogsz hozzám,
Az a csók amit adtál, nekem, elárulta,
Hogy él még a remény, éreztem én.

Öleltél, csókoltál, símogattál,
Mint ifjú korunkban rég,
Ezt elfeledni nem lehet,
Hiába mondanád, nem szeretsz,
Én nem hiszem el, soha Neked!