Oly békésen pihen a táj,
a hó alatt álomba ringatta magát.
Csend van mindenhol,
Éjszakába sötétjébe burkolózva alszik minden.
Néhány szív nem pihen mégse.
Szív mi megszakadt ,
Mi békében nem nyughat.
A mosoly mögött ezer könnybe fakadt.
Ha felnézünk az égre látnak vajon?
Látják a nem szűnő bánatot.
A mérhetetlen hiányukot.
Te ígéretet tettél, hogy élsz,
S kit szeretsz pihenni engedtél.
Én ordítva kértem maradjon, viselje tovább mi megtörte.
Az ő fájdalmával nem törődve.
S elment... egyszer talán magára gondolt .
S nekünk csak fájdalmat hagyott.
Bástyának lenni jó, mert más csak azt látja mennyit küzd, mennyi erő van benne.
De ki látja mi van mögötte?
Hisz a magány szívének bérlője.
Legyen hát erős mi most törött?
Lehet elengedni ki pihenni akar?
Biztosan tudod mi a válasz?
A szívben van elrejtve
A szeretteink emléke?
Elég ez egy lépésre előre?

Milyen gyakran gondoltam: „Elég volt! Nincs több!”
ahogy néztem az élet hullámai törését
határtalan és örök partján, a boldogság csúcsait,
a kétségbeesés völgyeit és a perzselő bánatot
amely folyton azt ismételte: „Nincs holnap”.

Hányszor éreztem a testem terhét, Súlyának észlelését,
az élet burkolat varratainak foszlásait, és a hiábavalóság
és üresség éjszakáit, amelyek csak szabálytalan
és kaotikus álmokat okoztak. Mégis, a sors kereke
könyörtelenül forgolódott szélsőséges adagokban.

De aztán a habozás, a csábítás és a bukás:
-Várjatok! Még nem végeztem. Még éberen élni akarok!
A megváltás pillanatai, mint egy fuvola távoli dallama,
a fiatalságból feltámadt illat, egy érintés, amely elnémít.
Ezek azok a ritka esetek, amikor a csoda belopja magát a lélekbe,

és határozottan kijelenti, hogy nincsen végleges cél.

Éjnek sötétjét suvickolja
Az ébredő nappal.
Lecsapódott harmatban mosdik
Az ásító hajnal,
Majd harsányan kukorékol
Frissen mosott arccal.

Mogorva felhők
Narancsos horizonton
Napkebelezők.

Végtelen határ
Cikcakkos íve pislant,
Még visszakacsint.

Liluló homály
Párolog a vidéken...
Hangokat fullaszt.

Hűvös dunszt libeg
Dermedő fotonok közt.
Köd vaksága rejt.

Nyirkos szürkület
Ragad a sáros földbe,
Elveszett árnyék.

Mint a verejték,
Avarra cseppen a lé...
Könnyes napnyugta.

Dagad a mély csönd
Karöltve sötétséggel...
Lopakodó est.

Fák koronája
Csillag-pelyhektől ékes,
Deres varázslat.

Csipkézett fátyolt
Ködpára gyarapítja,
Tündérek bája.

Ropogós szellő
Csillámot szór a földre,
Kristályos álmot.

Téli hangulat
Pille szárnyon szerte száll,
Hűvös érintés.

Hófehér béke
Pihen zúzmarás tájon,
Fagyos nyugalom.