Arcodra rajzolnám a nyár minden színét,
a reggeli napfény tűző sugarát,
s az izzadt reggelek lehulló cseppjét
ajkadra gyógyírként hullajtanám.

A hirtelen feltámadt kósza szellőt
hajadra borzolva ott tartanám,
s aggódó ráncaid homlokodról
csupasz szelével gyógyítanám.

Megtennék mindent, hogyha kérnéd,
hogy mosoly suhanjon arcodon át,
hiszen szeretlek, s megérzem, rögtön
amikor téged valami bánt.

Tudom: az élet kegyetlen néha.
Elég egyetlen szemvillanás,
világok omlanak össze bennünk,
s akkor tudjuk csak, mennyire fáj.

Úgy védenélek minden kis bajtól,
akár egy erős viharkabát,
de nem tudlak! Hisz ember vagyok csak!
De veled vagyok, és vigyázok rád.

Szeretnék mindent összetörni,
ami régóta visszatart,
izzó lángcsóvát szórva széjjel
s felégetni, mi itt marad.

A vén diófát, melynek lombjai alatt
oly sokat ültem a kispadon,
apró darabra hasítni széjjel,
bár szívem fáj érte oly nagyon.

Szeretnék mindent felégetni,
hogy ne legyen más, mit itt hagyok,
csak por és hamu, mely sötéten, szürkén
eltakarja a tegnapot.

Szeretnék mindent összetörni,
mit martalékul most itt hagyok,
hogy ne legyen más, ki összezúzza,
mi kedves volt nékem oly nagyon.

Úgy szeretném! De nem tudom mégsem!
Hiszen a lelkem úgy sajog!
Lüktetve, némán, belülről vérzik,
mint eleven seb, és fáj nagyon.

Szeretném szívemet száz darabra
széjjel tépni, de jól tudom:
mind a száz darab egyformán fájna,
bármerre sodor a holnapom.

Itt, ahol zúg a négy folyó,
itt élünk már ezer éve,
itt voltunk egyszer gyermekek,
s hallgattunk tündérmeséket.
Itt éltek mind az őseink,
s hittük, hogy egyszer majd végre
nekünk is jut egy földdarab,
hol testünk nyugodni térhet.
verejtékcseppben, izzadón
dolgoztunk mindig keményen,
s mégis: kifosztott szolgaként
itt állunk koldusszegényen.
Éhbérért küzdve estelig
gürcöltünk, s hittük, cserébe
tisztesség övezi vén fejünk,
s nem kaptunk semmit sem érte.
Könnyektől ittas hajnalon
reszketve sír fel a lélek,
de már nem hallja senki sem,
bárhogy száll messze a szélben.
Csak a kegyetlen zsarnokok,
akik most belőlünk élnek,
s gúnyos szavakkal hirtelen
lelkünkbe taposnak mélyen.
Ők élvezik a földi jót,
melyért a te kezed kérges,
és az a zúgó négy folyó
miattuk háborog éppen.
Reszketve, zúgva hömpölyög,
s tarajos hullámszemével
mintha mondaná: Istenem!
Nézz le ránk! Nem bírom én sem.
Ne bántsd a gyöngét, nincstelent!
Szenvedtek eleget éppen!
Arra sújtsd bőszült haragod,
kikért oly koldusszegények.

Versben és senrjúban…

Itt van az ősz, lehull a falevél
A temetőben zizzenve zenél.
Érezni még benne a nyári éjt
De ősz már kergeti a meleg szélt.

Hallom a zenét,
Szél arcomat simítja.
Jó és élvezem.

Sírt is simogat,
Kedveskedik ősökkel.
Szép gesztus tőle.

Nem csak én hallom ezt a szép szél-zenét,
Másoknak is melengeti a szívét.
Az ősz az jelenti, hogy már vége a nyárnak,
Jövünk szeretteinkhez, mert ők biztos várnak.

Nyár-tél keverék
Az ősz, Halottak napja.
Ősszel jőni kell.

Voltam nyáron is
Itt, a szeretet hozott…
Emlékápolás.

Tavasz, a nyár, az ősz és tél folyvást bennem él,
Mint ahogy az őseinkhez folyvást jőni kél.
Koszorút hagyunk és meggyújtunk sok kis mécsest
itt hagyjuk e szeretetlángot eme fényest.

Ősszel eljönnek
Gereblyéznek, sírt ápol.
Ide szív hozza!

Nyár még bennem él,
Régi emlékről mesél.
Lélekemelő.

Kedveskéim, jó volt, hogy voltam a közeletekben,
Közben szél zizegtette leveleket a fövenyen…
Szívemben az örök szeretetek zenél,
A gyenge fuvallat emlékeket mesél…

Amikor hittem még a szóban,
amely bőséget hirdetett,
akkor csalódtam legnagyobbat
épp abban, ami éltetett.
Istenem! Milyen gyarló az ember!
Mért hiszi azt, hogy jobb lehet?
Szegény ember ki ígérni sem tud
azért, hogy neki több legyen.
Hatalom éhség, népbutítás.
Valóságshoow, és bankperek!
Ezt látni csak, és közben lassan
elveszik tőled mindened.
Az, ki dolgozik, oly szegény lesz
akár a templom egere,
bagóért gürcöl, s emberszámba
nem veszik többé sohasem.
Sosem a gazda túrja a földet!
Csak a milliók kellenek!
Vajon hány fizet adót köztük,
s hány mondja azt, hogy csődbe ment?
Égből pottyant a terepjáró?
A luxusvilla, s a fitneszek?
Éhbérért dolgoztat tűző napban,
de adót a munkás fizet!
Mért tűritek? Hisz nincs olyan Isten,
aki örökké védene
ilyen gazságot itt a földön!
Fogjatok össze, s vége lesz!
Vegyétek vissza tőlük a földet,
s a pénzt, mit jogtalan zsebre tesz!
Annak jár föld, és annak jár pénz is,
ki izzadtságcseppekkel fizet!