Emlékezésről…

(Senrjon duó)
Nagyon izzadunk hőben,
Mint muraközi fuvaros-ló.
Sörgyári munkás.

Sörgyár, nem sarkvidéki,
De majd hűteni kell söröcskét.
Sör… sok kedvelő.
*
(3 soros-zárttükrös duó)
Öreg fánk lombja, udvari hőben néha rezdül,
Alá is ül mindenki, ki hő elől menekül…
Öreg fánk lombja, udvari hőben néha rezdül.

Öreg fánk lombja alatt, van, aki beszélget,
Van, ki karosszékben elhorkolja lényeget…
Öreg fánk lombja alatt, van, aki beszélget.
*
(HIAQ duó)
Bobikánk nyelve lóg,
Kutyus lihegésétől, ráng’.
Bobi fáradtan néz.

Bobikánk velünk van,
Jó neki, mert ő nem izzad.
Együtt hűsöl család.
*
(Senrjú duó)
Férfiak fröccsöt
Kortyolnak… hideg szóda!
Más, hideg teát.

Hidegtől többek
Izzadnak, nagy pihegés.
De ha, ez ízlik…
*
(Bokorrímes duó)
Kicsik homokoznak és egyszer össze is vesznek
Homokvárak, összesen hány tornyúak legyenek…
Némi perpatvar, de aztán már szót is értenek.

Bobikánk feláll, és homokozó mellé fekszik,
Milyen rendes, kicsiket megvédeni törekszik…
Fekete szőre van, gyötri a meleg… lihegszik.
*
(10 szavas duó)
Alkonyodás közelg’, fény, mint bíborvarázs, elterül,
Égi hamuparázs, végül besötétül…

Így nap végén jő homálypillanat,
Ég parázsló fényén, lassú hervadat...
*
(Sedoka)
Esteledik már,
Nem enyhül, kutya liheg.
Hőség, mindenkinek sok.

Még lesz itt bogrács
Főzés, estebéd gyanánt.
Hőség, mindenkinek sok.

Vecsés,2017. július 1. – 2021. július 7. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Bíborvörösre festette át,
felhők tükrözték a sugarát.
Fénycsóvája nyugvó napnak,
csodát kölcsönzött a partnak.

Víz tükrén egy hattyú ringott,
tollain a napfény izzott.
Ritkán láthattam én szebbet,
megmelengeti a lelket.

Régmúlt idők, 1820

Lopott lovak száguldoznak,
Cigányok lovagolnak.
Zúg a szél, vihar tombol
A nagy pusztákon teliholdkor.

Szellemként suhannak az éjszakában,
Sötét árnyak a félelmetes láthatárban.
Elém tárulnak a képek álmaim során,
A fehér tájban sóhajtozik a nyár.

A félelmet legyőzve tábortüzek égnek,
A nagy tűznél táncot lejtenek a szüzek.
Majd a cigány Nap perzsel végig a tájon,
Karaván hosszú sora a délibábon.

Gyökeret vert koporsóink az évek múltján,
Világ szívén vándoroltunk gyémánt útján.
Szél söpri végig álmaim határait,
Izzó lávák mélyén rejti el misztikus románcait.

Tarnazsadány-Hidegvég

Könyörgés

Helló, itt én vagyok megint, ki érted lángol,
Kérlek, ne tedd le, úgy hiányzol.
Helló, a szívem most megremeg,
Hiába kiáltom szélben a nevedet.

Szeretlek, hát mondd, mit tegyek, hogy bízzál,
Ne mondd nékem azt, hogy csá!
Helló? Ha nem jössz, megyek én!
Mondd, hol talállak meg...

Hiába kiáltom a szélbe, szeretlek!
Gyere vissza, vagy én menjek?
A múló időn elveszünk, hidd el.
Úgy fáj a szívem tiszta érzésekkel.

Helló, láp, mocsár ingoványába veszek!
Nem érzed? Én érted vagyok oly beteg.
A tiszta, kék ég alatt elveszek nélküled,
Az őszi eső hull rám, hol lehetsz, ez őrület!

A múló idő szerelmeseinek.

Betoppant az ősz misztikus csendjével,
A mennyei Napnak gyenge fénye árad ránk.
Kihamvad szívünk parazsa lassan,
Álmaink csendes képein felizzik újra meg újra.

A hideg szél zúg, süvít házról házra,
E fájdalom láncán ölel karom a félhomályba.
Szegény hajlékunkba bemenekült a nyomor,
A fényes csillagok alatt idevándorolt.

A nyomorba suhant lelkünk, kémlelik a Holdat,
Jön a tél, ölni akar megint
Hideg házainkban, mint tavaly,
A fekete, fagyos éjszakák.

Ablakom zörgetik,
Kenyeret hozott át apám,
Könnyező, kék szemén fáj a nyomor.
Felsüvít a hóvihar ezen a tájon.