Idő 
Értékelés 
Értékelés Lángokban égtünk akkor éjjel,
nem is értem, már, hogy lehet
olyan hirtelen lángra kapni,
ahogyan akkor ott, veled.
Ma is érzem a forróságát,
amely átjárja mindenem,
hisz az a tűz, mi benned égett,
felgyújtotta a szívemet.
Nem hittem el, hogy tudok szeretni
olyan tűzzel, mely oly heves,
mint a pillanat töredéke,
mely átsuhan rajtad hirtelen.
Nem is értettem akkor éjjel
magam sem azt, hogy mért teszem,
nem akartam már úgy szeretni
senkit, hisz lelkem oly sebes.
Lángokban égtünk, s akkor úgy tűnt,
sosem alszik ki teljesen,
hisz az a szikra oly erős volt,
s egy röpke perc alatt lángra kelt.
Mégis kihunyt, de mégse bánom,
hisz melege most is úgy ölel,
hogy felmelegít, és elvarázsol
újjá élesztve mindenem.
Most itt vagyok. Izzó parázsként
várva, hogy újra lángra kelts,
tudom, hogy lángod perzsel, éget,
de mégis: te vagy a mindenem!
nem is értem, már, hogy lehet
olyan hirtelen lángra kapni,
ahogyan akkor ott, veled.
Ma is érzem a forróságát,
amely átjárja mindenem,
hisz az a tűz, mi benned égett,
felgyújtotta a szívemet.
Nem hittem el, hogy tudok szeretni
olyan tűzzel, mely oly heves,
mint a pillanat töredéke,
mely átsuhan rajtad hirtelen.
Nem is értettem akkor éjjel
magam sem azt, hogy mért teszem,
nem akartam már úgy szeretni
senkit, hisz lelkem oly sebes.
Lángokban égtünk, s akkor úgy tűnt,
sosem alszik ki teljesen,
hisz az a szikra oly erős volt,
s egy röpke perc alatt lángra kelt.
Mégis kihunyt, de mégse bánom,
hisz melege most is úgy ölel,
hogy felmelegít, és elvarázsol
újjá élesztve mindenem.
Most itt vagyok. Izzó parázsként
várva, hogy újra lángra kelts,
tudom, hogy lángod perzsel, éget,
de mégis: te vagy a mindenem!
Szeretlek. Hidd el. De hangom már elhalt.
Torkomban nincsenek szavak,
csak szenvedély, mely a lelkemet őrli,
néha úgy érzem, szétszakad.
Akár egy vulkán, mely belülről forrong,
s kitörni nem tudott soha,
ugyanúgy lázad, ugyanúgy tombol
lelkemben most az indulat.
Hozzád bújnék. De félek: megéget
az a tűz, amely lángra kap
szemedben, melyet látni vélek,
mikor átfogod vállamat.
Lelkem már most is annyira megtört,
mint üveggyöngy, amely meghasadt,
szeretnélek, de annyira félek!
Nem bírom már, ha bántanak.
Neked az érzés szalmaláng csak,
amely könnyedén lángra kap,
de nekem izzó, forrongó láva,
mely mindent magával ragad.
Ne kísérts engem! Kerülj messze!
Máshol is vár rád pirkadat,
szikrázó fény, mely rád világít
eloltva minden vágyadat.
Nekem a láng az akkor kell csak,
ha a parázs is itt marad,
s ugyanúgy fűt, ha téli fagy van,
megőrizve a lángomat.
Torkomban nincsenek szavak,
csak szenvedély, mely a lelkemet őrli,
néha úgy érzem, szétszakad.
Akár egy vulkán, mely belülről forrong,
s kitörni nem tudott soha,
ugyanúgy lázad, ugyanúgy tombol
lelkemben most az indulat.
Hozzád bújnék. De félek: megéget
az a tűz, amely lángra kap
szemedben, melyet látni vélek,
mikor átfogod vállamat.
Lelkem már most is annyira megtört,
mint üveggyöngy, amely meghasadt,
szeretnélek, de annyira félek!
Nem bírom már, ha bántanak.
Neked az érzés szalmaláng csak,
amely könnyedén lángra kap,
de nekem izzó, forrongó láva,
mely mindent magával ragad.
Ne kísérts engem! Kerülj messze!
Máshol is vár rád pirkadat,
szikrázó fény, mely rád világít
eloltva minden vágyadat.
Nekem a láng az akkor kell csak,
ha a parázs is itt marad,
s ugyanúgy fűt, ha téli fagy van,
megőrizve a lángomat.
Bárcsak lehetnék én őszi szellő,
hogy borzoljam szőke hajadat.
Vagy lehetnék én egy remek festő,
festhetnék szerelmes szavakat.
Lehetnék egy vízzel töltött csésze,
hogy ajkaink összeérjenek.
Érezném, hogy enyém vagy már végre,
rólad írnák költeményeket.
Ecset az én kezembe nem való,
szellő sem leszek soha, tudom.
Ez a lap egy palackba zárható,
összehajtom, bele is dugom.
Beledobom vágyam tengerébe,
bízva, hogy eljut tehozzád.
Elindítom hát a messzeségbe,
szerelmem bont majd rá vitorlát.
hogy borzoljam szőke hajadat.
Vagy lehetnék én egy remek festő,
festhetnék szerelmes szavakat.
Lehetnék egy vízzel töltött csésze,
hogy ajkaink összeérjenek.
Érezném, hogy enyém vagy már végre,
rólad írnák költeményeket.
Ecset az én kezembe nem való,
szellő sem leszek soha, tudom.
Ez a lap egy palackba zárható,
összehajtom, bele is dugom.
Beledobom vágyam tengerébe,
bízva, hogy eljut tehozzád.
Elindítom hát a messzeségbe,
szerelmem bont majd rá vitorlát.
Szemlélő voltam – versben, HIAQ –ban és TANQ –ban.
Hú-hú, ez a jeges szélvihar, csak úgy támad a távvezeték drótok között,
Onnan, fanfárok hangja hallatszik! Valami megváltozott a drót-lét között?
Ez a torz lelkű gondolja, hogy sikere lesz, ha parodizál mező fölött?
Vagy azt gondolja, hogy tájfunt játszik, mint gyerekek –vitézt- fakarddal?
Akkor jobban várják őt, mint a halált, ki még csak ver a kardlappal,
Vagy lehet, hogy nem éri föl ésszel, hogy nincs siker jég-hó halmazzal?
Duruzsol a fanfárok nyekergése,
Síkit a dróthegedű lihegése…
Alkotás a hulló kristályok zizegése,
Megfázítós, hideg szél jeges melegsége…
*
Zúgó a szél: de vajh’
Merről jön? Mér, izzaszt kabát?
Meleg-hideg… reszket!
Most a gőgjét éli a szél,
És álnokul, csak jót mesél…
*
Gyökerestől kitépett fák körben mindenütt,
Bánatos ember szívében fájdalom beült…
A természet ereje tarol! Beteljesült!
***
Ez a szélvihar, a halál angyalának a lova,
Ami úgy tud vágtatni, hogy nincs is vasalt patkója?
Vagy ez a sok széllökés, támadó ordasok sora?
Ahogy elnézem a jeges szélvihart, oly’ mint orgia,
Azt is konstatálom magamban, hogy szépen lett megírva,
Egy nagy zenekarra, amit most előad, nem mammogva!
*
Akár, szép is lehet
Egy ilyen jeges tornádó.
Embertelen, nem kell!
*
Engemet ez a vihar inzultál!
Vagy mondhatnám, úgy látom, hogy vegzál...
Ha jobban figyelek… rondán szekál.
Mindezt jól látva, hallva, érezve,
A valóságban nem kételkedve,
Összehívtam az öregek tanácsát… ez én vagyok,
Hogy megtanácskozzuk, mikor, mit hoznak a holnapok…
Mindenki időben jött,
Senki nem ökörködött,
Mert a téli hideg-vihar téma,
Most aktuális, nem holnap… még ma!
Vezetésemmel rájöttünk, most van itt az ideje,
Még ha, ehhez embernek nem is nagyon van idege…
Fújj csak vihar… már várom, tavasznak majd lesz keletje!
Vecsés, 2017. december 23. – Kustra Ferenc József
Inzultál: sérteget, becsmérel – Vegzál: nyaggat, ostromol – Szekál: piszkál, ingerel
Hú-hú, ez a jeges szélvihar, csak úgy támad a távvezeték drótok között,
Onnan, fanfárok hangja hallatszik! Valami megváltozott a drót-lét között?
Ez a torz lelkű gondolja, hogy sikere lesz, ha parodizál mező fölött?
Vagy azt gondolja, hogy tájfunt játszik, mint gyerekek –vitézt- fakarddal?
Akkor jobban várják őt, mint a halált, ki még csak ver a kardlappal,
Vagy lehet, hogy nem éri föl ésszel, hogy nincs siker jég-hó halmazzal?
Duruzsol a fanfárok nyekergése,
Síkit a dróthegedű lihegése…
Alkotás a hulló kristályok zizegése,
Megfázítós, hideg szél jeges melegsége…
*
Zúgó a szél: de vajh’
Merről jön? Mér, izzaszt kabát?
Meleg-hideg… reszket!
Most a gőgjét éli a szél,
És álnokul, csak jót mesél…
*
Gyökerestől kitépett fák körben mindenütt,
Bánatos ember szívében fájdalom beült…
A természet ereje tarol! Beteljesült!
***
Ez a szélvihar, a halál angyalának a lova,
Ami úgy tud vágtatni, hogy nincs is vasalt patkója?
Vagy ez a sok széllökés, támadó ordasok sora?
Ahogy elnézem a jeges szélvihart, oly’ mint orgia,
Azt is konstatálom magamban, hogy szépen lett megírva,
Egy nagy zenekarra, amit most előad, nem mammogva!
*
Akár, szép is lehet
Egy ilyen jeges tornádó.
Embertelen, nem kell!
*
Engemet ez a vihar inzultál!
Vagy mondhatnám, úgy látom, hogy vegzál...
Ha jobban figyelek… rondán szekál.
Mindezt jól látva, hallva, érezve,
A valóságban nem kételkedve,
Összehívtam az öregek tanácsát… ez én vagyok,
Hogy megtanácskozzuk, mikor, mit hoznak a holnapok…
Mindenki időben jött,
Senki nem ökörködött,
Mert a téli hideg-vihar téma,
Most aktuális, nem holnap… még ma!
Vezetésemmel rájöttünk, most van itt az ideje,
Még ha, ehhez embernek nem is nagyon van idege…
Fújj csak vihar… már várom, tavasznak majd lesz keletje!
Vecsés, 2017. december 23. – Kustra Ferenc József
Inzultál: sérteget, becsmérel – Vegzál: nyaggat, ostromol – Szekál: piszkál, ingerel
Maszkabálban kell, hogy az arcon, illőn-szép maszk legyen,
Az asztal meg farsangi étkekkel jól tele legyen…
Maszkabálban kell, hogy az arcon, illőn-szép maszk legyen.
De nem volt elég a maszk, hanem maskarának is kellett lenni,
Ehhez szakadt, gyűrött, lekvárbíró ruhát sikerült felvenni…
De nem volt elég a maszk, hanem maskarának is kellett lenni.
Maszk már nagyot takar az arcunkon,
Semmi nem jöhet be zárt ajtónkon…
Vírus menjen erdőbe, és fázzon!
Direkt varrtunk otthon -magunk- különlegesen szép maszkokat,
Direkt és célzatosan, az ilyen tánc-ünnephez valókat!
Direkt varrtunk otthon -magunk- különlegesen szép maszkokat.
Egy elzárt, lefüggönyözött teremben volt a társaság,
Amikor odaértünk már láttuk, nagy itt a kihívság…
Egy elzárt, lefüggönyözött teremben volt a társaság.
Én tüstént rábuktam, mint Bobi a lábtörlőre,
Az asztalokon lévő farsangi fánk hegyekre…
Én tüstént rábuktam, mint Bobi a lábtörlőre.
Habzsoltam a különféle töltött fánkokat,
Mint éhező oroszlán csapat lemart gnúkat!
Habzsoltam a különféle töltött fánkokat.
A fánkok mellé, -hozott- rumos gyümölcsteát ittam,
A vendégsereg csodálatát, ezzel ki is vívtam!
A fánkok mellé, -hozott- rumos gyümölcsteát ittam.
Már mindenki hevesen ropta a ropni-valót,
Én meg még mindig csak gyűrtem… a harapnivalót...
Már mindenki hevesen ropta a ropni-valót.
Nekem nem-igen volt időm a táncra figyelni,
Mikor a fánkhegyek hívnak, azokat kell enni…
Nekem nem-igen volt időm a táncra figyelni.
Bennem most tánc helyett, mi csak izzaszt, buzog, sőt tovább hergel is a remény,
Itt az asztalon a meséses lekvárság és fánk halom... enyém-esemény...
Bennem most tánc helyett, mi csak izzaszt, buzog, sőt, tovább hergel is a remény.
Egyszer csak egész közel megszólalt egy gonosz sziréna!
Torkomon is akadt a lekvárral töltött fánk, falatja…
Egyszer csak egész közel megszólalt egy gonosz sziréna!
Úristen! Lebuktunk, tilos a bulizás, most itt a rendőrség.
Úristen! Lebuktunk, és itt mindenkinek elkél a segítség…
Úristen! Lebuktunk, tilos a bulizás, most itt a rendőrség.
Fölébredtem, megfordultam és legurultam az ágyról,
Fölébredtem még jobban, a körben látott valóságtól…
Fölébredtem, megfordultam és legurultam az ágyról.
Szóval, így jártam az idei farsanggal, de legalább álmomban… volt,
Szóval, jó buli volt, hatféle fánkot ettem, nyolc-féle házlekvár volt!
Szóval, így jártam az idei farsanggal, de legalább álmomban… volt.
Vecsés, 2021. január 9. – Kustra Ferenc - 3 soros-zárttükrös csokor. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.
(Mintha szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az, amit a véleménykülönbségünk okoz!)
„Bobi” = néhai, újfundlandi kutyuskánk volt.
Az asztal meg farsangi étkekkel jól tele legyen…
Maszkabálban kell, hogy az arcon, illőn-szép maszk legyen.
De nem volt elég a maszk, hanem maskarának is kellett lenni,
Ehhez szakadt, gyűrött, lekvárbíró ruhát sikerült felvenni…
De nem volt elég a maszk, hanem maskarának is kellett lenni.
Maszk már nagyot takar az arcunkon,
Semmi nem jöhet be zárt ajtónkon…
Vírus menjen erdőbe, és fázzon!
Direkt varrtunk otthon -magunk- különlegesen szép maszkokat,
Direkt és célzatosan, az ilyen tánc-ünnephez valókat!
Direkt varrtunk otthon -magunk- különlegesen szép maszkokat.
Egy elzárt, lefüggönyözött teremben volt a társaság,
Amikor odaértünk már láttuk, nagy itt a kihívság…
Egy elzárt, lefüggönyözött teremben volt a társaság.
Én tüstént rábuktam, mint Bobi a lábtörlőre,
Az asztalokon lévő farsangi fánk hegyekre…
Én tüstént rábuktam, mint Bobi a lábtörlőre.
Habzsoltam a különféle töltött fánkokat,
Mint éhező oroszlán csapat lemart gnúkat!
Habzsoltam a különféle töltött fánkokat.
A fánkok mellé, -hozott- rumos gyümölcsteát ittam,
A vendégsereg csodálatát, ezzel ki is vívtam!
A fánkok mellé, -hozott- rumos gyümölcsteát ittam.
Már mindenki hevesen ropta a ropni-valót,
Én meg még mindig csak gyűrtem… a harapnivalót...
Már mindenki hevesen ropta a ropni-valót.
Nekem nem-igen volt időm a táncra figyelni,
Mikor a fánkhegyek hívnak, azokat kell enni…
Nekem nem-igen volt időm a táncra figyelni.
Bennem most tánc helyett, mi csak izzaszt, buzog, sőt tovább hergel is a remény,
Itt az asztalon a meséses lekvárság és fánk halom... enyém-esemény...
Bennem most tánc helyett, mi csak izzaszt, buzog, sőt, tovább hergel is a remény.
Egyszer csak egész közel megszólalt egy gonosz sziréna!
Torkomon is akadt a lekvárral töltött fánk, falatja…
Egyszer csak egész közel megszólalt egy gonosz sziréna!
Úristen! Lebuktunk, tilos a bulizás, most itt a rendőrség.
Úristen! Lebuktunk, és itt mindenkinek elkél a segítség…
Úristen! Lebuktunk, tilos a bulizás, most itt a rendőrség.
Fölébredtem, megfordultam és legurultam az ágyról,
Fölébredtem még jobban, a körben látott valóságtól…
Fölébredtem, megfordultam és legurultam az ágyról.
Szóval, így jártam az idei farsanggal, de legalább álmomban… volt,
Szóval, jó buli volt, hatféle fánkot ettem, nyolc-féle házlekvár volt!
Szóval, így jártam az idei farsanggal, de legalább álmomban… volt.
Vecsés, 2021. január 9. – Kustra Ferenc - 3 soros-zárttükrös csokor. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága.
(Mintha szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az, amit a véleménykülönbségünk okoz!)
„Bobi” = néhai, újfundlandi kutyuskánk volt.
