Idő 
Értékelés 
Értékelés Mereven bámulok
Álmélkodó rosszallással,
Arra, mi nem tetszik.
*
Lehetetlen az, mit
Én nem tudok megcsinálni.
Rosszak, körülmények.
*
A hideg kávémat
Iszom, nem megyek innen el.
Most lesz még csak a nyár.
*
Az új fészekrakás.
Toll nélküli az esküvő.
A közös otthon új.
*
A Hold ágyadba néz,
Bekukucskál kékes sugár!
Alszol, nagyon horkolsz.
*
Hold, itten nem számít.
Két köntös is fellebbenhet.
Már nincsen horkolás.
*
Reggel majd Hold elmegy
Föld túloldalán elalszik.
Felhős lett az idő.
*
A szavak, holt sora...
Érzések, szavak, egyveleg.
Mindennel felérhet.
*
Kihez forduljak, hogy
Lecsökkenjen a távolság?
A szerencse felé?
*
Sárga rózsa csokor
Szirmai, már mind hervadnak.
Szárazság. Vízhiány.
*
Pihenget a csend is.
Még hegyorom is lepihen.
Esti harangszó száll.
*
Kertem már nem terem,
Meleg szárazság a károm…
Esőváró táncok…
*
Kombájn vágja búzát,
Kinyílt pipacsot letarol.
Mezítláb a tarlón…
*
Nagyon szép alkotás,
Távlataid végtelenek.
Pazar eszmeiség…
*
Életem az álom…
Utazok élet tengerén…
Realitás vágyam…
*
Csak magam vagyok, az
Oly’ sűrű rengetegemben.
Szabadság: álmomban.
*
Elrohant az élet,
Közben hajtja benned, véred.
Büszkeség, reménység…
*
Félszeg vagy? Félszegen
Nem tudsz intézni semmit sem.
Végy erőt magadon.
*
Álomba borul, ma!
Holdfényfüggöny teríti be.
Reggel átöltözik.
*
Kezek remegőek?
Játékos ujjak csak voltak?
Rozsda, győz test felett!
*
Nagy láng, már lelohadt.
A lélekparázs, még izzik!
Fáradt, elmúlt élet.
*
Erre száll kékmadár,
Ujjongó csiviteléssel.
Nem hagyott is semmit.
*
Könnyekben úszok és
Fuldoklok. Párás a látás.
Nekem, kell kékmadár.
Vecsés, 2015. július 24. - Kustra Ferenc József – íródott: HIAQ –ban…
Álmélkodó rosszallással,
Arra, mi nem tetszik.
*
Lehetetlen az, mit
Én nem tudok megcsinálni.
Rosszak, körülmények.
*
A hideg kávémat
Iszom, nem megyek innen el.
Most lesz még csak a nyár.
*
Az új fészekrakás.
Toll nélküli az esküvő.
A közös otthon új.
*
A Hold ágyadba néz,
Bekukucskál kékes sugár!
Alszol, nagyon horkolsz.
*
Hold, itten nem számít.
Két köntös is fellebbenhet.
Már nincsen horkolás.
*
Reggel majd Hold elmegy
Föld túloldalán elalszik.
Felhős lett az idő.
*
A szavak, holt sora...
Érzések, szavak, egyveleg.
Mindennel felérhet.
*
Kihez forduljak, hogy
Lecsökkenjen a távolság?
A szerencse felé?
*
Sárga rózsa csokor
Szirmai, már mind hervadnak.
Szárazság. Vízhiány.
*
Pihenget a csend is.
Még hegyorom is lepihen.
Esti harangszó száll.
*
Kertem már nem terem,
Meleg szárazság a károm…
Esőváró táncok…
*
Kombájn vágja búzát,
Kinyílt pipacsot letarol.
Mezítláb a tarlón…
*
Nagyon szép alkotás,
Távlataid végtelenek.
Pazar eszmeiség…
*
Életem az álom…
Utazok élet tengerén…
Realitás vágyam…
*
Csak magam vagyok, az
Oly’ sűrű rengetegemben.
Szabadság: álmomban.
*
Elrohant az élet,
Közben hajtja benned, véred.
Büszkeség, reménység…
*
Félszeg vagy? Félszegen
Nem tudsz intézni semmit sem.
Végy erőt magadon.
*
Álomba borul, ma!
Holdfényfüggöny teríti be.
Reggel átöltözik.
*
Kezek remegőek?
Játékos ujjak csak voltak?
Rozsda, győz test felett!
*
Nagy láng, már lelohadt.
A lélekparázs, még izzik!
Fáradt, elmúlt élet.
*
Erre száll kékmadár,
Ujjongó csiviteléssel.
Nem hagyott is semmit.
*
Könnyekben úszok és
Fuldoklok. Párás a látás.
Nekem, kell kékmadár.
Vecsés, 2015. július 24. - Kustra Ferenc József – íródott: HIAQ –ban…
A relaxálás, szféra zenéje a csend,
Benne mi a zizzenés: effekt… ezt üzend.
Hajnalban, tán’ napsugár… zizzenés?
A csendben lehet így elmélkedés?
Forró feketekávé csöpög államon,
Hangja csak elandalít, én így álmodom…
Nem kellenek a szavak, mosollyal kiköpött frázisok,
Csak mert hasamon a feketekávé cseppek gurulók…
Majd, ha egy viharfelhő közeleg, ráborul a tájra,
Dörgés élesen csattan, csendbe belekattanva... fájva!
Villámlik, belegázol az én csend világomba,
Vége, így már elmúlt… ez már a csendem alkonya.
Vecsés, 2013. február 12. – Kustra Ferenc József
Benne mi a zizzenés: effekt… ezt üzend.
Hajnalban, tán’ napsugár… zizzenés?
A csendben lehet így elmélkedés?
Forró feketekávé csöpög államon,
Hangja csak elandalít, én így álmodom…
Nem kellenek a szavak, mosollyal kiköpött frázisok,
Csak mert hasamon a feketekávé cseppek gurulók…
Majd, ha egy viharfelhő közeleg, ráborul a tájra,
Dörgés élesen csattan, csendbe belekattanva... fájva!
Villámlik, belegázol az én csend világomba,
Vége, így már elmúlt… ez már a csendem alkonya.
Vecsés, 2013. február 12. – Kustra Ferenc József
Nyári melegben,
Izzadva lebegtem,
Árnyékba, mért nem mentem?
Tűző napon csak feszengtem,
Hideg italra, biz’ nem leltem,
Rosszullétet, majdnem át is éltem.
Fel-felnéztem, felhőket, látni véltem,
A szél másfelé fújta, nem mint reméltem,
Kínomban, poros nadrágomat kikeféltem.
Aztán unalmamban elszunnyadtam, így nem féltem,
S a Nap meg sütött nagyon is és rendesen leégtem.
Másnap aztán meg annyira fájt, hogy orvoshoz mehettem!
Vecsés, 2018. július 28. – Kustra Ferenc - A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! Rímképlet: "A".
Izzadva lebegtem,
Árnyékba, mért nem mentem?
Tűző napon csak feszengtem,
Hideg italra, biz’ nem leltem,
Rosszullétet, majdnem át is éltem.
Fel-felnéztem, felhőket, látni véltem,
A szél másfelé fújta, nem mint reméltem,
Kínomban, poros nadrágomat kikeféltem.
Aztán unalmamban elszunnyadtam, így nem féltem,
S a Nap meg sütött nagyon is és rendesen leégtem.
Másnap aztán meg annyira fájt, hogy orvoshoz mehettem!
Vecsés, 2018. július 28. – Kustra Ferenc - A lépcsőzetes versformát én alkottam meg. 12 sorból kell állnia. Az első sor 5 szótagos, majd minden sor egy szótaggal több. Minden 3. sor végén kötelező egy mondatlezáró írásjel! Rímképlet: "A".
A Tisza, óh, édes, szőke Tisza…
Megint ott voltunk látogatóba,
Mert odamentünk hétvégére pihenni,
Erőnket és lelkünket jól összeszedni.
Mint vérszomjas vámpír, lerohantam a folyóhoz,
Vágytam közelségére, egyenest stég padlóhoz.
Ott volt, gyönyörködtem, mélyeket lélegeztem,
Jó illata volt, csak néztem… látványt élveztem.
Péntek volt, szép őszi napsütött
És nekünk meg a tárcsánk sütött,
Finom húsi falatokat, kolompért
És igen belaktunk megint a hasért.
Este nem volt semmi felhő,
Csak hűvösödött az idő,
Magunkra húztuk göncöt,
És csodáltuk a göncölt.
Isteni jó érzés volt megint ott lenni
És a csendet, teli füllel hallgatni.
A szél nem rebbent, levél nem zizzent,
Csodáltuk és élveztük e mindent.
Egyik íriszem bíboran villan, láncát
Széttépi ijedten, keservesen kiált,
De a halódó fűszálak nem hallják hangját…
Elmúlás kezdete, kongatja vészharangját…
Szinte holtnak érzem, látom az élő időt,
Elveszek a mindenben, töltjük szabadidőt.
Most nincs nappal, éjszaka, csak a képzelet.
Talpam cipőn keresztül is érzi füvet.
A nappaliban szép, fém kandalló van,
Én lettem a tűzmester és sok fa van
Amivel raknom kellett a tűzet, mert már
Ősz miatt a hideg a lakáson átjár.
Volt ott uszadékfa vágva, kiszáradva, meg
Bükk fölvágva és ezek barátságos meleg
Időt varázsoltak az én segedelmemmel,
Mert közöm volt hozzá kezemmel, jellemmel.
Szombaton már párás volt az idő,
Délutánra csepergett az eső.
Borús tájon messzi nem lehetett nézni,
Szél gyenge suhallatát alig érezni.
Szombaton bogrács alatt is tüzeltem,
Marhagulyást főzött a feleségem.
Eső előtt éppen készen lettünk,
Gulyás olyan jó lett, mind megettük.
Vőm a háziúr, vecsési Zoltán Lacika
Meg horgászott. Vacsora lett a Tisza hala,
Amit bográcsban sütöttünk és finom,
Isteni lett, így volt nagy eszem-iszom.
Utána pihenésképpen kockáztunk
Közben nassolgattunk s iszogattunk.
Elsőt nyertem, hogy kell csinálni mutattam,
Lacika másikat nyerte, tanítottam.
Felriadtam, kinéztem teraszra… éji
Sötétben rongyosra szakadt az éjjeli
Reccsenő csend, de… sőt ah, süvöltött,
Sötétben… a fák hada köszöntött.
Tisza is elbujt a sötétben odáig nem láttam,
A hajónkkal majd jól meglovagoljuk cikornyátlan.
Ne félj, mi megtesszük, az lesz a holnapod.
De tudtam folyik és várja a holnapot.
A csend nagy paplan formájában állig betakar,
Énekes madarak elültek, házat becsavar,
De holnap megint mi leszünk a hős a vízen,
Elveszünk a gyönyörűben… a valamiben.
Sötétben a horizont, metsző élei eltűntek,
A ború miatt a vaksötét ágyúi elsültek
És vakító sötét csendet csak bámultam;
Semmit sem láttam-hallottam, csak ámultam.
Másnap a vízen, már Tiszának is áll a csendje,
Nyári, nyálkás mámorok elmúló végtelenje…
Látszik, lassan hideg kővé dermed a világ,
Halkan duruzsol a szél, mesél, lesz új világ…
Kis hajónk simán, lágyan ring a Tiszán…
Motor hátul dohog s mi haladván
Feszített víztükrön nyálkás, párás semmibe,
Elmerülünk az őstermészet végtelenbe.
Ülök a hajóban, szemeim tapogatják a vizet,
Ami alám szalad, ki tudja, uszadékát, mit görget?
Felszínén oly’ borús pára libben, úgy illan el,
Ami az előbb itten volt, tovatűnve megy el.
Nézem a partot, átszűrődik a napfény
A part dzsungelében… Felszakad a remény,
Hogy onnan ők is láthatnak, kileshetnek,
Mesés hajónkra, ahogy siklunk, nézhetnek.
A lelkem örül, az arcom nevet
Bámul, néz rám a kíváncsi tömeg.
Vízzel, síri csenddel egy vagyok,
Fák, bokrok; a tömeg Ti vagytok.
Ó Ti tömeg, látszik rajtatok az elmúlás
Jele, de a szép színetek még csak csúsztatás.
Most zöldből még csak sárgultok,
Rozsdabarnák még nem vagytok.
Hajónk előtt, minden sima, mögöttünk hullámok
Ezzel jól fel vannak zavarva… víz és álmok.
Csak motor dohog, beleolvadunk a békés csendbe.
Belesiklunk a párás őstermészet végtelenbe
Nézem a folyóba hullt esőcseppek,
Ezernyi pici hullámot keltenek…
A tér párája fátyolként fellibben,
Amint az esőcsepp a vízre csebben.
Hajónk legyőzi a folyam arctalan hatalmát,
Állandó vízcsepp függönyt, természet könnypatakját.
Óh, nagy tiszteletet kérő természeti erő
Folyóban! Hosszú útján feltámad a Teremtő!
Vízen nem voltunk sokáig, hideg volt, esett,
De nem érdekelt, mert az ekhó ponyva védett.
Az alól néztük a hullámtalan, sima vizet,
Meg a párában változatlan őstermészetet.
Mikor kiszálltunk, telve megújuló erővel,
Stégen csodálattal fejet hajtva köszöntünk el.
Emberi életünk folyó sodrában éreztük,
Olyan, mint folyónk a Tisza, ugyanígy létezünk.
Indulnál, elmennél, csak egy utat ismersz,
Be nem teljesült, elmúlt álmokat kergetsz.
Tisza! Vállalnád könnyeid értem, és érted;
Vagy nem tudod, nem akarod adni a szíved?
Hajnali harmat könnyezte imáját malaszttal.
Félárbocon csüngő csönd az ebédnél marasztal.
Reszketve szeretnék… keresnék még új reményt,
Megállnék én hallgatva… hogy lássam az új fényt.
Az ősz már a levélkönnyét elhullajtja,
Fűszálak közt ködöt görget hajnalba.
Büszke sudár fák, majdnem kopáran állnak,
Lassan eljő ideje havas világnak.
Megint jó volt, jó vejem jól kitett magáért
És megdicsért a jó, mesteri tűzrakásért.
Mondta, hogy itt még olyan tűzmester nem volt,
Kinek keze alatt tűz, három napig nem holt.
Idénre ez volt, hajó megy téli álomra,
Mi meg álmodozunk… vágyok a jó álomra.
Köszönöm Vejkóm a hétvége jól esett,
Bízok, hogy jövőre is meghívsz… tán’ lehet?
Vecsés, 2011. október 24. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
Megint ott voltunk látogatóba,
Mert odamentünk hétvégére pihenni,
Erőnket és lelkünket jól összeszedni.
Mint vérszomjas vámpír, lerohantam a folyóhoz,
Vágytam közelségére, egyenest stég padlóhoz.
Ott volt, gyönyörködtem, mélyeket lélegeztem,
Jó illata volt, csak néztem… látványt élveztem.
Péntek volt, szép őszi napsütött
És nekünk meg a tárcsánk sütött,
Finom húsi falatokat, kolompért
És igen belaktunk megint a hasért.
Este nem volt semmi felhő,
Csak hűvösödött az idő,
Magunkra húztuk göncöt,
És csodáltuk a göncölt.
Isteni jó érzés volt megint ott lenni
És a csendet, teli füllel hallgatni.
A szél nem rebbent, levél nem zizzent,
Csodáltuk és élveztük e mindent.
Egyik íriszem bíboran villan, láncát
Széttépi ijedten, keservesen kiált,
De a halódó fűszálak nem hallják hangját…
Elmúlás kezdete, kongatja vészharangját…
Szinte holtnak érzem, látom az élő időt,
Elveszek a mindenben, töltjük szabadidőt.
Most nincs nappal, éjszaka, csak a képzelet.
Talpam cipőn keresztül is érzi füvet.
A nappaliban szép, fém kandalló van,
Én lettem a tűzmester és sok fa van
Amivel raknom kellett a tűzet, mert már
Ősz miatt a hideg a lakáson átjár.
Volt ott uszadékfa vágva, kiszáradva, meg
Bükk fölvágva és ezek barátságos meleg
Időt varázsoltak az én segedelmemmel,
Mert közöm volt hozzá kezemmel, jellemmel.
Szombaton már párás volt az idő,
Délutánra csepergett az eső.
Borús tájon messzi nem lehetett nézni,
Szél gyenge suhallatát alig érezni.
Szombaton bogrács alatt is tüzeltem,
Marhagulyást főzött a feleségem.
Eső előtt éppen készen lettünk,
Gulyás olyan jó lett, mind megettük.
Vőm a háziúr, vecsési Zoltán Lacika
Meg horgászott. Vacsora lett a Tisza hala,
Amit bográcsban sütöttünk és finom,
Isteni lett, így volt nagy eszem-iszom.
Utána pihenésképpen kockáztunk
Közben nassolgattunk s iszogattunk.
Elsőt nyertem, hogy kell csinálni mutattam,
Lacika másikat nyerte, tanítottam.
Felriadtam, kinéztem teraszra… éji
Sötétben rongyosra szakadt az éjjeli
Reccsenő csend, de… sőt ah, süvöltött,
Sötétben… a fák hada köszöntött.
Tisza is elbujt a sötétben odáig nem láttam,
A hajónkkal majd jól meglovagoljuk cikornyátlan.
Ne félj, mi megtesszük, az lesz a holnapod.
De tudtam folyik és várja a holnapot.
A csend nagy paplan formájában állig betakar,
Énekes madarak elültek, házat becsavar,
De holnap megint mi leszünk a hős a vízen,
Elveszünk a gyönyörűben… a valamiben.
Sötétben a horizont, metsző élei eltűntek,
A ború miatt a vaksötét ágyúi elsültek
És vakító sötét csendet csak bámultam;
Semmit sem láttam-hallottam, csak ámultam.
Másnap a vízen, már Tiszának is áll a csendje,
Nyári, nyálkás mámorok elmúló végtelenje…
Látszik, lassan hideg kővé dermed a világ,
Halkan duruzsol a szél, mesél, lesz új világ…
Kis hajónk simán, lágyan ring a Tiszán…
Motor hátul dohog s mi haladván
Feszített víztükrön nyálkás, párás semmibe,
Elmerülünk az őstermészet végtelenbe.
Ülök a hajóban, szemeim tapogatják a vizet,
Ami alám szalad, ki tudja, uszadékát, mit görget?
Felszínén oly’ borús pára libben, úgy illan el,
Ami az előbb itten volt, tovatűnve megy el.
Nézem a partot, átszűrődik a napfény
A part dzsungelében… Felszakad a remény,
Hogy onnan ők is láthatnak, kileshetnek,
Mesés hajónkra, ahogy siklunk, nézhetnek.
A lelkem örül, az arcom nevet
Bámul, néz rám a kíváncsi tömeg.
Vízzel, síri csenddel egy vagyok,
Fák, bokrok; a tömeg Ti vagytok.
Ó Ti tömeg, látszik rajtatok az elmúlás
Jele, de a szép színetek még csak csúsztatás.
Most zöldből még csak sárgultok,
Rozsdabarnák még nem vagytok.
Hajónk előtt, minden sima, mögöttünk hullámok
Ezzel jól fel vannak zavarva… víz és álmok.
Csak motor dohog, beleolvadunk a békés csendbe.
Belesiklunk a párás őstermészet végtelenbe
Nézem a folyóba hullt esőcseppek,
Ezernyi pici hullámot keltenek…
A tér párája fátyolként fellibben,
Amint az esőcsepp a vízre csebben.
Hajónk legyőzi a folyam arctalan hatalmát,
Állandó vízcsepp függönyt, természet könnypatakját.
Óh, nagy tiszteletet kérő természeti erő
Folyóban! Hosszú útján feltámad a Teremtő!
Vízen nem voltunk sokáig, hideg volt, esett,
De nem érdekelt, mert az ekhó ponyva védett.
Az alól néztük a hullámtalan, sima vizet,
Meg a párában változatlan őstermészetet.
Mikor kiszálltunk, telve megújuló erővel,
Stégen csodálattal fejet hajtva köszöntünk el.
Emberi életünk folyó sodrában éreztük,
Olyan, mint folyónk a Tisza, ugyanígy létezünk.
Indulnál, elmennél, csak egy utat ismersz,
Be nem teljesült, elmúlt álmokat kergetsz.
Tisza! Vállalnád könnyeid értem, és érted;
Vagy nem tudod, nem akarod adni a szíved?
Hajnali harmat könnyezte imáját malaszttal.
Félárbocon csüngő csönd az ebédnél marasztal.
Reszketve szeretnék… keresnék még új reményt,
Megállnék én hallgatva… hogy lássam az új fényt.
Az ősz már a levélkönnyét elhullajtja,
Fűszálak közt ködöt görget hajnalba.
Büszke sudár fák, majdnem kopáran állnak,
Lassan eljő ideje havas világnak.
Megint jó volt, jó vejem jól kitett magáért
És megdicsért a jó, mesteri tűzrakásért.
Mondta, hogy itt még olyan tűzmester nem volt,
Kinek keze alatt tűz, három napig nem holt.
Idénre ez volt, hajó megy téli álomra,
Mi meg álmodozunk… vágyok a jó álomra.
Köszönöm Vejkóm a hétvége jól esett,
Bízok, hogy jövőre is meghívsz… tán’ lehet?
Vecsés, 2011. október 24. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
Nap a kiszáradt fűre arany tűzet, ont.
Kósza szélroham, magasra sepri a port.
Az állat és az ember izzad, piheg, szomjúhozik,
Míg egy kisebb fuvallat aranytűzzel játszadozik.
Árnyat keres most, az ember és állat,
Hőség olyan, hogy vakolatot mállat!
Vecsés, 2014. január 21. – Kustra Ferenc József
Kósza szélroham, magasra sepri a port.
Az állat és az ember izzad, piheg, szomjúhozik,
Míg egy kisebb fuvallat aranytűzzel játszadozik.
Árnyat keres most, az ember és állat,
Hőség olyan, hogy vakolatot mállat!
Vecsés, 2014. január 21. – Kustra Ferenc József
