Történelmünk egy szelete…

Október huszonharmadika,
Az újkori szabadság napja.
Fegyvert fogott és harcolt a nép,
Két hét után, biz' eljött a vég.

Mi, bizony igen jól emlékszünk,
Hogy jött a sok-sok tank ellenünk!
Gyerekek és nők, kint az utcán,
Molotov koktél repült is mán’.

Nem hiányzott hazaszeretet,
A szabadságvágy hívta népet.
Ment, akit érdekelt a haza,
Sokan bizony nem tértek haza.

Az idegen hatalom tankjai,
Tapostak, mint óriás lábai,
Nem kímélték a nőt és gyermeket,
Irtották a hazafi fejeket.

Elbukott a dicső szabadságharc,
Őrködjünk, ne legyen már itt több harc!
Népünknek ez olyan szép emlékkép…
Becsülettel őrizzük emlékét!

Budapest, 1997. augusztus 30. - Kustra Ferenc József – íródott; az 1956 -s Forradalom és szabadságharcunk emlékére…

A kávéház ablaküvegén
Esővíz s a por elegyén
Megtapadva
Kinn rekedt a hétköznapi
Város szürke zaja.
A kőburkolaton
Hajnali zápor
Nyomain visszaverődnek
A délelőtti sietős árnyak
Az ásító házak

Cukorüledék maradt a csésze aljában
Édesítve pár gondolatot
S a szavak között kávéízzel
Keveredik a dohány füst

Ráérős percek
Az asztalra telepednek
Könyökölve..
Még egy ideig magamban
Elidőzök a gondolattal...
A duruzsoló embertársaságban
...elmondhatom...sziesztáztam

Rövidesen elballagok
A sorok végén kikacsintok

Neked csak játék. Kaland volna,
de nekem forró szerelem,
téged egy percre elvarázsol,
s aztán tovatűnsz hirtelen.

Csak egy szunnyadó, izzó szikra,
amely lángra gyújt hirtelen,
tüzével mindent összeéget,
s aztán kialszik teljesen.

Neked csak kaland lenne úgyis.
Csak egy a számtalan közül.
Nem érdekel, hogy összetörsz e,
s szememben bánat könnye ül.

Hiába hullna ezüstös cseppje
gyöngyözve végig arcomon,
észre sem vennéd, bárhogy fájna.
Szívedben nincsen irgalom.

Hagyj engem végre megcsitulni.
Menj el! Nem kell a szánalom!
Jön majd más, aki tiszta szívből
szeret, ahogyan akarom.

Lassan szeretnék megöregedni,
ahogy a felhő a fák felett
halad el, szinte nem is látni,
hogy megy, csak azt, hogy ott lebeg.


Feslett ruháját szétterítve
az égen, álmosan integet,
olyan fehéres- halványszürkén,
amilyen most az én fejem.


Lassan szeretnék megöregedni,
hogy sokáig legyek köztetek,
látni, érezni: milyen érzés,
ahogy nőnek a gyermekek.


Kopott szívemben annyi érzés,
amely átjárja mindenem,
s hozzátok száll. Szinte hallhatjátok,
ahogy boldogan megremeg.


Mint a nyárfa, mely meg-megzizzen,
ahogy a széltől megremeg,
én is épp olyan remegve várom,
hogy ott legyek végre köztetek.


S ha majd az éjjel hideg csókja
fáradt szememet zárja le,
hadd mondhassam, hogy boldog voltam,
amíg itt voltam köztetek.

Tankában írta meg a szerzőpáros…

Dús búzakalász
Beragyogja a határt.
Arany színnel fest.
Megsütöttem a kacsát,
Nézve a család baját.
*
Kasza meglendül,
Kaszás hevül… nem henyél.
Látni… rendeket.
Ne maradjanak éhen,
Miattam semmiképpen.
*
A marokszedők
Markot szednek kévének.
Izzasztó munka!
Legyen szendvicsféléjük,
Hasson meg a békéjük.
*
Vendégoldal a
Kocsin, kéverakodás.
Lovak dolgoznak!
Mert elmegyek én megint,
Tíz nő írással beint.
*
Délben jó ebéd,
És kétórás alvás van.
Cséplőgép is áll.
Megfejtik a meséket,
Lelkük, mint a beléndek.
*
Aratás, folyik
Esti sötétedésig.
Lesz már új kenyér!
Gyógyulnak majd szegények,
Élednek a remények.

Vecsés, 2016. július 12. – Kustra Ferenc József - A haikukat - kat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Ötvösné Németh Edit. A versrész címe:” Hétvégén”