Idő 
Értékelés 
Értékelés Hogy töröljem ki emlékeimből
múltamat, amely úgy követ,
mint egy árnyék, mely rám vetődve
eltakarja a fényeket.
Mért üldöz úgy? Nem volt más bűnöm
csak hogy elhittem, van helyem
napsütött parton megpihenni,
ahol nem kínoz semmi sem.
Azt hittem, hogy a napkorong fénye
egyformán árad bárkire,
meleg sugárral simogatva,
míg a bőrünkön megpihen.
Hogy töröljem ki emlékeimből
az álmot, amely még úgy jön el,
lehántva magáról minden rosszat,
eltörpítve a bűnödet.
Hogy töröljem ki emlékeimből
a rosszat, amely még úgy övez,
éles karommal szaggatva húsom,
feltépve annyi sok sebet?
Nem tudom. És nem értem én sem:
mért kell bűnhődnöm ennyire?
Hiszen nem volt, csak annyi bűnöm,
hogy vakon szerettelek.
Ne üldözz! Felejts el engem.
Töröld ki emlékemet!
Szeress mást, és hagyj engem élni!
Engedd, hogy szeressenek.
múltamat, amely úgy követ,
mint egy árnyék, mely rám vetődve
eltakarja a fényeket.
Mért üldöz úgy? Nem volt más bűnöm
csak hogy elhittem, van helyem
napsütött parton megpihenni,
ahol nem kínoz semmi sem.
Azt hittem, hogy a napkorong fénye
egyformán árad bárkire,
meleg sugárral simogatva,
míg a bőrünkön megpihen.
Hogy töröljem ki emlékeimből
az álmot, amely még úgy jön el,
lehántva magáról minden rosszat,
eltörpítve a bűnödet.
Hogy töröljem ki emlékeimből
a rosszat, amely még úgy övez,
éles karommal szaggatva húsom,
feltépve annyi sok sebet?
Nem tudom. És nem értem én sem:
mért kell bűnhődnöm ennyire?
Hiszen nem volt, csak annyi bűnöm,
hogy vakon szerettelek.
Ne üldözz! Felejts el engem.
Töröld ki emlékemet!
Szeress mást, és hagyj engem élni!
Engedd, hogy szeressenek.
Ha majd vén leszek, s sűrű ráncokat sző,
az idő pergamen bőrű arcomon,
akkor is ugyan úgy szeretni foglak,
mint azon az első. édes hajnalon.
Amikor először fogtalak karomban,
s parányi ujjad játszott arcomon,
tétován, mintha angyalkéz simítná,
s elmúlott bennem minden fájdalom.
Már akkor éreztem, hogy te leszel mindig,
nehéz időkben minden vigaszom,
érted lesz erő megfáradt kezemben,
s hozzád fog szólni minden mosolyom.
Sosem hittem, hogy ennyire tud fájni,
hogy már felnőttél, s olyan messze vagy,
úgy hiányzol, és fátyolos szememből
kristályos gyöngyként könnyek hullanak.
Úgy mennék hozzád, száz határon túl is,
de alig érzem már fáradt lábamat,
rögös az út, és alig tudok lépni,
de most is hozzád száll minden gondolat.
Magam vagyok. de elhasznált szívemben,
amíg egyetlen dobbanás marad,
te érted dobban, s bármi is történjen,
ez a szeretet soha nem apad.
az idő pergamen bőrű arcomon,
akkor is ugyan úgy szeretni foglak,
mint azon az első. édes hajnalon.
Amikor először fogtalak karomban,
s parányi ujjad játszott arcomon,
tétován, mintha angyalkéz simítná,
s elmúlott bennem minden fájdalom.
Már akkor éreztem, hogy te leszel mindig,
nehéz időkben minden vigaszom,
érted lesz erő megfáradt kezemben,
s hozzád fog szólni minden mosolyom.
Sosem hittem, hogy ennyire tud fájni,
hogy már felnőttél, s olyan messze vagy,
úgy hiányzol, és fátyolos szememből
kristályos gyöngyként könnyek hullanak.
Úgy mennék hozzád, száz határon túl is,
de alig érzem már fáradt lábamat,
rögös az út, és alig tudok lépni,
de most is hozzád száll minden gondolat.
Magam vagyok. de elhasznált szívemben,
amíg egyetlen dobbanás marad,
te érted dobban, s bármi is történjen,
ez a szeretet soha nem apad.
TANQ csokorban
Hazám védelmében
Vagyok én csatára készen.
Még vérem is folyhat!
Hazafinak, lelke számít,
Ha őt, téveszme nem ámít!
*
Nekem csettint révész,
Rám vár! Nem tudom fizetni.
Így nem visz sehova…
Nem is akartam még menni,
Csak érdekelt, a jegy mennyi…
*
Ha magadra maradsz,
Nyakig ér az egyedüllét.
Kilábalás, nehéz.
Lelki problémával küzdesz,
És nem tudod, holnap, mi lesz.
*
Napsugár vigasztal,
Pedig nem tudja, mi bajom.
Mindegy is, jólesik.
Bajom ellen, nem jó semmi
Arcom, napsugár befedi.
*
Sötétedő alkony,
Nyugvó nap vérébe fullad…
Reggel, majd új nap lesz.
Álmos vagyok, elballagok,
Ágyamban meg álmot várok.
*
Szemem, a csillagok
Fényét issza! Csoda látvány.
Elnézném, reggelig.
Fent kéne lennem, csodálni,
De nem bírok, addig állni.
*
Rét felett szárnyalok,
Itt úgy érzem, szabad vagyok…
Pedig, ez csak álom!
Szabadság, nincs, és nem lehet,
Utálom szemfényvesztőket.
*
Álom lassan múlik,
Hajnali fény, már feldereng…
A mai nap, jobb lesz?
Mára már, sok új tervem van,
Remélem, egyik sem katlan.
*
Aranymadár, útra
Kelhet, messze még a határ.
Nem jött vissza soha!
Nézek, tudatom kitágul,
De a lélek, tovább árvul.
*
Sötétben nem látok,
Fáklyát gyújtok. Lehet látnok.
Megyek lendülettel.
Új utat a fáklyám mutat!
Megtalálja azt, ki kutat.
*
Harang megkondulhat…
Megáll az óramutató…
Az én időm letelt.
Szerepeim eljátszottam,
Ha tapsot kaptam… hajoltam.
*
Emlékcsónak ringat,
Visszaevezek a múltba!
Vajon, mit találok?
Látom foszlányát, emléknek!
Hol a vége, öregségnek…?
Vecsés, 2015. március 25. – Kustra Ferenc József - Új szépirodalmi irányzat jegyében. (A HIAQ –t és a TANQ –t én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6 és 6-8-6-8-8) Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz.
Hazám védelmében
Vagyok én csatára készen.
Még vérem is folyhat!
Hazafinak, lelke számít,
Ha őt, téveszme nem ámít!
*
Nekem csettint révész,
Rám vár! Nem tudom fizetni.
Így nem visz sehova…
Nem is akartam még menni,
Csak érdekelt, a jegy mennyi…
*
Ha magadra maradsz,
Nyakig ér az egyedüllét.
Kilábalás, nehéz.
Lelki problémával küzdesz,
És nem tudod, holnap, mi lesz.
*
Napsugár vigasztal,
Pedig nem tudja, mi bajom.
Mindegy is, jólesik.
Bajom ellen, nem jó semmi
Arcom, napsugár befedi.
*
Sötétedő alkony,
Nyugvó nap vérébe fullad…
Reggel, majd új nap lesz.
Álmos vagyok, elballagok,
Ágyamban meg álmot várok.
*
Szemem, a csillagok
Fényét issza! Csoda látvány.
Elnézném, reggelig.
Fent kéne lennem, csodálni,
De nem bírok, addig állni.
*
Rét felett szárnyalok,
Itt úgy érzem, szabad vagyok…
Pedig, ez csak álom!
Szabadság, nincs, és nem lehet,
Utálom szemfényvesztőket.
*
Álom lassan múlik,
Hajnali fény, már feldereng…
A mai nap, jobb lesz?
Mára már, sok új tervem van,
Remélem, egyik sem katlan.
*
Aranymadár, útra
Kelhet, messze még a határ.
Nem jött vissza soha!
Nézek, tudatom kitágul,
De a lélek, tovább árvul.
*
Sötétben nem látok,
Fáklyát gyújtok. Lehet látnok.
Megyek lendülettel.
Új utat a fáklyám mutat!
Megtalálja azt, ki kutat.
*
Harang megkondulhat…
Megáll az óramutató…
Az én időm letelt.
Szerepeim eljátszottam,
Ha tapsot kaptam… hajoltam.
*
Emlékcsónak ringat,
Visszaevezek a múltba!
Vajon, mit találok?
Látom foszlányát, emléknek!
Hol a vége, öregségnek…?
Vecsés, 2015. március 25. – Kustra Ferenc József - Új szépirodalmi irányzat jegyében. (A HIAQ –t és a TANQ –t én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6 és 6-8-6-8-8) Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz.
A nyárelőről TANQ csokorban írt a szerzőpáros.
A bárányfelhőcskék
Habosak, mint egy szép hullám.
Ó, napfénysugarak!
Selymes füvek fürge ujja,
Itt a nyár, ő itt van, újra.
*
Szivárvány derűje
Borítja messzi láthatárt.
Szép a szín-kavalkád.
Szoknyában jár a képzelet,
Horizont lelkét kémleled.
*
Hajnaltájt, a csendet,
Macska léptei zavarják.
Köröm tán' nyikorog.
Aranyporban él a hajnal,
Felhők alatt száll galambbal.
*
Nagy, gátlásos sóhaj,
Nem engedhet meg napozást.
Félig levetkőzve.
Lágy fénycsipkébe öltözik,
Ajkára rá, vágy költözik.
*
Pezsgő a forróság…
Gémeskútban van hideg víz.
Hópihe hiánya...
Melegszik az idő máris,
Szerelemben hét határ is.
*
Kút kiapadóban,
Réten már szomjúság honol.
Eső rég nem esik.
Tűző napon szomjas világ,
Kalapodban rózsavirág.
*
Vad, álmatlan éjjen
Áramlik gondolati-szél.
Vizes lenne eső...
Forró széllehelet-álom,
Táj esőt vár. Minden áron.
*
Fa öreg kérgében
Bugylival vésett üzenet.
Örök a vélemény.
Fába vésett szép üzenet,
Kéregbe rejt ál-hiteket.
*
Szív szava is lehet
Messzi pusztába kiáltott.
Már, kopott szerelem.
Szíved kopik csak magától,
Múltad benne kunyhót ácsol.
*
Szél elkergeti az
Éltünkből, meleg álmokat.
Kis, kutyagomolyag.
Vihar előtti csend honol.
Menedék is összeomol.
*
A tikkasztó meleg
Érleli szép virágokat.
A növény is szomjas.
Izzad az ég, de könnyezik,
A patak vízzel megtelik.
*
A lét, sóhajtozón
Keresi a békességet!
Napsugár, jöjj, szeress!
Lét sóhajt, nyugalmat keres,
Halkan súgja: ember szeress!
Vecsés, 2017. április 11. - Mórahalom, 2017. április 6. - Kustra Ferenc József-- A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe: „Selymes füvek fürge ujja”!
A bárányfelhőcskék
Habosak, mint egy szép hullám.
Ó, napfénysugarak!
Selymes füvek fürge ujja,
Itt a nyár, ő itt van, újra.
*
Szivárvány derűje
Borítja messzi láthatárt.
Szép a szín-kavalkád.
Szoknyában jár a képzelet,
Horizont lelkét kémleled.
*
Hajnaltájt, a csendet,
Macska léptei zavarják.
Köröm tán' nyikorog.
Aranyporban él a hajnal,
Felhők alatt száll galambbal.
*
Nagy, gátlásos sóhaj,
Nem engedhet meg napozást.
Félig levetkőzve.
Lágy fénycsipkébe öltözik,
Ajkára rá, vágy költözik.
*
Pezsgő a forróság…
Gémeskútban van hideg víz.
Hópihe hiánya...
Melegszik az idő máris,
Szerelemben hét határ is.
*
Kút kiapadóban,
Réten már szomjúság honol.
Eső rég nem esik.
Tűző napon szomjas világ,
Kalapodban rózsavirág.
*
Vad, álmatlan éjjen
Áramlik gondolati-szél.
Vizes lenne eső...
Forró széllehelet-álom,
Táj esőt vár. Minden áron.
*
Fa öreg kérgében
Bugylival vésett üzenet.
Örök a vélemény.
Fába vésett szép üzenet,
Kéregbe rejt ál-hiteket.
*
Szív szava is lehet
Messzi pusztába kiáltott.
Már, kopott szerelem.
Szíved kopik csak magától,
Múltad benne kunyhót ácsol.
*
Szél elkergeti az
Éltünkből, meleg álmokat.
Kis, kutyagomolyag.
Vihar előtti csend honol.
Menedék is összeomol.
*
A tikkasztó meleg
Érleli szép virágokat.
A növény is szomjas.
Izzad az ég, de könnyezik,
A patak vízzel megtelik.
*
A lét, sóhajtozón
Keresi a békességet!
Napsugár, jöjj, szeress!
Lét sóhajt, nyugalmat keres,
Halkan súgja: ember szeress!
Vecsés, 2017. április 11. - Mórahalom, 2017. április 6. - Kustra Ferenc József-- A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Farkas Tekla. A versrész címe: „Selymes füvek fürge ujja”!
Végül, csak fölismertem…
Hmm… hetven évesen jövők rá, életem nem egy életvasút,
Olyan vagyok, mint vidámparkba mutogatott hullámvasút,
Hmm… hetven évesen jövők rá, életem nem egy életvasút.
Mert becsöngettek, rá, fölültettek,
A villanyomorok dübörögtek,
Mert becsöngettek, rá, fölültettek.
Az óta folyvást élvezhetem, ezt a gyilkos rohanást…
Még nem volt, aki bekiabált, kisfiam, akarnál mást?
Az óta folyvást élvezhetem, ezt a gyilkos rohanást…
Jézusom! Látom jött egy veszett-méretes emelkedő,
Fönt éppen csak, hogy körbe néztem, és már zuhan a lejtő…
Jézusom! Látom jött egy veszett-méretes emelkedő,
Közben persze, mit sem lehet tenni, be vagyok szíjazva,
Menetközben kicsit kiszállni? Valami szabadságba?
Közben persze, mit sem lehet tenni, be vagyok szíjazva.
Vannak még itten, rettenetes, vemhes kanyarok,
Az üvöltő tömeg szemeláttára kanyargok.
Vannak még itten, rettenetes, vemhes kanyarok.
Jujuj, az se semmi, hogy kanyar közben lefelé zuhanok,
Kiszállni nem lehet, jó lenne, hogy tömegnek csókot dobok?
Jujuj, az se semmi, hogy kanyar közben lefelé zuhanok.
Hetven vagyok én, majdnem és beszíjazva,
Hogy áll meg? Talán kisiklik ez a verda?
Hetven vagyok én majdnem, és beszíjazva.
Mondták nekem a régi öregek, éljek reményben,
Öregen örülhetek, hogy luk van a fenekemen…
Mondták nekem a régi öregek, éljek reményben.
Vecsés, 2018. január 2. – Kustra Ferenc József – íródott; 3 soros-zárt tükrösben. Olvasni először az első két sort kell egyben. Utána a 2. és 3. sort egyben. A különbség fejezi a mondanivalómat.
Hmm… hetven évesen jövők rá, életem nem egy életvasút,
Olyan vagyok, mint vidámparkba mutogatott hullámvasút,
Hmm… hetven évesen jövők rá, életem nem egy életvasút.
Mert becsöngettek, rá, fölültettek,
A villanyomorok dübörögtek,
Mert becsöngettek, rá, fölültettek.
Az óta folyvást élvezhetem, ezt a gyilkos rohanást…
Még nem volt, aki bekiabált, kisfiam, akarnál mást?
Az óta folyvást élvezhetem, ezt a gyilkos rohanást…
Jézusom! Látom jött egy veszett-méretes emelkedő,
Fönt éppen csak, hogy körbe néztem, és már zuhan a lejtő…
Jézusom! Látom jött egy veszett-méretes emelkedő,
Közben persze, mit sem lehet tenni, be vagyok szíjazva,
Menetközben kicsit kiszállni? Valami szabadságba?
Közben persze, mit sem lehet tenni, be vagyok szíjazva.
Vannak még itten, rettenetes, vemhes kanyarok,
Az üvöltő tömeg szemeláttára kanyargok.
Vannak még itten, rettenetes, vemhes kanyarok.
Jujuj, az se semmi, hogy kanyar közben lefelé zuhanok,
Kiszállni nem lehet, jó lenne, hogy tömegnek csókot dobok?
Jujuj, az se semmi, hogy kanyar közben lefelé zuhanok.
Hetven vagyok én, majdnem és beszíjazva,
Hogy áll meg? Talán kisiklik ez a verda?
Hetven vagyok én majdnem, és beszíjazva.
Mondták nekem a régi öregek, éljek reményben,
Öregen örülhetek, hogy luk van a fenekemen…
Mondták nekem a régi öregek, éljek reményben.
Vecsés, 2018. január 2. – Kustra Ferenc József – íródott; 3 soros-zárt tükrösben. Olvasni először az első két sort kell egyben. Utána a 2. és 3. sort egyben. A különbség fejezi a mondanivalómat.
