Idő 
Értékelés 
Értékelés Gyöngyfény-színű ajkaid remélem a csókomra vágynak
Ugyan, szeressük már izzadtra egymást… test és a vágyak…
Még hiány van, nincs itt az ölelésed, pedig -csak miattad- felajzott vagyok,
Fura mi? Pedig csak a szerelmi életünk teljesüléséért harcolok.
Holdvilágos, magányos éjben szerelmedre vágyom,
Testembe szorult vágyak a gyászom.
Vágy
Gyötri
Testemet.
Hiányod fáj!
Katarzisra vár.
*
Szinte csak azon jár az eszem, hogy izzadt hasadon csúszkálok,
Szádba meg csókot lehelek… de mikor? Erre is nagyon vágyok…
Alkonyat mikorra elparázslik, itt már a karjaimban tarthatlak?
Jó a szerelmes csend, de én kicsiholom belőled a kéj-hangokat!
Vágymámoros, tüzelő tested kívánom,
Forró csókjaid imádom, beteljesülésünkre úgy vágyom.
Vágy
Sóhaj
Elhagyja
Számat: Jöjj már!
Téged akarlak!
***
Csendes vágyainkban összeölelkezünk,
Aztán nem bírjuk és bele heveskedünk,
Fellobban a szerelem tüze, az izzó levegőben,
Én, birtokollak, de a vágyak, még csak ide jövőben…
Ölelésed gyöngéd... bársonyként csúszik kezed testemen,
Érzem tested-tüzét, siklok testeden.
Vágy
Permed,
Heves csók
Tüzet csihol.
Szerelmünk lángol.
*
Dobbangat a szív és hasra is fektetlek,
Dobbangat a szív és beléd szeretgetek…
Dobbangat a szív és már ő is leizzadt,
Dobbangat a szív és akarat még akadt…
Kéjben úszik testünk, mámor fedi eszünk
Egymásba beleveszünk... égig repülünk.
Méz
Édes
Élvezet,
Égbe repit
Immár bennünket.
***
Kedveském, isteni voltál, nagyon mélyen éltelek,
Kedveském, nagyon hatottak rám, finom rezdülések…
Kedveském, már jár az eszem, újra, mikor élhetlek?
Kedvesem, veled lenni káprázat,
Minden vágyam újraélni, ezt a szerelemlázat.
Vágy
Gyötör
Pedig csak
Most mentél el.
Jó veled! Jöjj már!
Vecsés, 2018. január 14. – Szabadka, 2018. június 22. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam, alá a 10 szavasokat és az apevákat poéta és szerzőtársam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe:”Szárnyaló vágyak”. „Permed”, régi szó = fokozódik, emelkedik.
Ugyan, szeressük már izzadtra egymást… test és a vágyak…
Még hiány van, nincs itt az ölelésed, pedig -csak miattad- felajzott vagyok,
Fura mi? Pedig csak a szerelmi életünk teljesüléséért harcolok.
Holdvilágos, magányos éjben szerelmedre vágyom,
Testembe szorult vágyak a gyászom.
Vágy
Gyötri
Testemet.
Hiányod fáj!
Katarzisra vár.
*
Szinte csak azon jár az eszem, hogy izzadt hasadon csúszkálok,
Szádba meg csókot lehelek… de mikor? Erre is nagyon vágyok…
Alkonyat mikorra elparázslik, itt már a karjaimban tarthatlak?
Jó a szerelmes csend, de én kicsiholom belőled a kéj-hangokat!
Vágymámoros, tüzelő tested kívánom,
Forró csókjaid imádom, beteljesülésünkre úgy vágyom.
Vágy
Sóhaj
Elhagyja
Számat: Jöjj már!
Téged akarlak!
***
Csendes vágyainkban összeölelkezünk,
Aztán nem bírjuk és bele heveskedünk,
Fellobban a szerelem tüze, az izzó levegőben,
Én, birtokollak, de a vágyak, még csak ide jövőben…
Ölelésed gyöngéd... bársonyként csúszik kezed testemen,
Érzem tested-tüzét, siklok testeden.
Vágy
Permed,
Heves csók
Tüzet csihol.
Szerelmünk lángol.
*
Dobbangat a szív és hasra is fektetlek,
Dobbangat a szív és beléd szeretgetek…
Dobbangat a szív és már ő is leizzadt,
Dobbangat a szív és akarat még akadt…
Kéjben úszik testünk, mámor fedi eszünk
Egymásba beleveszünk... égig repülünk.
Méz
Édes
Élvezet,
Égbe repit
Immár bennünket.
***
Kedveském, isteni voltál, nagyon mélyen éltelek,
Kedveském, nagyon hatottak rám, finom rezdülések…
Kedveském, már jár az eszem, újra, mikor élhetlek?
Kedvesem, veled lenni káprázat,
Minden vágyam újraélni, ezt a szerelemlázat.
Vágy
Gyötör
Pedig csak
Most mentél el.
Jó veled! Jöjj már!
Vecsés, 2018. január 14. – Szabadka, 2018. június 22. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam, alá a 10 szavasokat és az apevákat poéta és szerzőtársam Jurisin Szőke Margit. A vegyes címe:”Szárnyaló vágyak”. „Permed”, régi szó = fokozódik, emelkedik.
Hétköznapi pszichológia
(Bokorrímes)
Sok ember olyan szemellenzővel jár, mint a sörös-kocsi lovai,
Van, aki egész életében dugóhúzóba zuhan, mint légjárók gépei…
A legtöbb embert körülveszik a mélységes mélabú, sötét fellegei!
Ebédileg a tányéroknál bús-bánatosan ül a tömeg, de mindenki egyedül,
Teli tányér, üres tányér, felnézve a semmit látja… életében csak menekül…
Desszertet már nem várja, édességet nem kedveli, máshol lesz egyedül.
Van ki hallja, sőt érzi a szárnysuhogást, mert őrangyala éppen dolgozik,
De ez élethosszabbításra, vagy az öröklét elnyerésére, nem vonatkozik…
Az ez egy persze nagyon is biztos, hogy az élet véges… halállal elfogyatkozik.
(Anaforás, belsőm rímes, bokorrímes)
Ki már öregszik… Léte naplementéjének a színeit és pillanatait szürcsöli,
Ki már öregszik… Léte fájó pontjainak darabjait, szívéből előveszi…
Ki már öregszik… Létét siratja, hogy itt a vége, mert a sorsa ezt rendeli!
Vecsés, 2020. július 14. – Kustra Ferenc József
(Bokorrímes)
Sok ember olyan szemellenzővel jár, mint a sörös-kocsi lovai,
Van, aki egész életében dugóhúzóba zuhan, mint légjárók gépei…
A legtöbb embert körülveszik a mélységes mélabú, sötét fellegei!
Ebédileg a tányéroknál bús-bánatosan ül a tömeg, de mindenki egyedül,
Teli tányér, üres tányér, felnézve a semmit látja… életében csak menekül…
Desszertet már nem várja, édességet nem kedveli, máshol lesz egyedül.
Van ki hallja, sőt érzi a szárnysuhogást, mert őrangyala éppen dolgozik,
De ez élethosszabbításra, vagy az öröklét elnyerésére, nem vonatkozik…
Az ez egy persze nagyon is biztos, hogy az élet véges… halállal elfogyatkozik.
(Anaforás, belsőm rímes, bokorrímes)
Ki már öregszik… Léte naplementéjének a színeit és pillanatait szürcsöli,
Ki már öregszik… Léte fájó pontjainak darabjait, szívéből előveszi…
Ki már öregszik… Létét siratja, hogy itt a vége, mert a sorsa ezt rendeli!
Vecsés, 2020. július 14. – Kustra Ferenc József
Én vagyok az... Itten, én!
De lennék én fenomén?
Ez bizony, nem csak az én vágyam,
Sok ember lenne benne társam…
Ezt a sors, persze keveseknek adja meg,
A többség, marad maga szintjén, a tömeg...
Tömegnek lenni, vajh jó-e?
Ha nincs más, ezt kell élnie…
A lelkem alsó polcain, csak a várakozás honol,
Mi lesz holnap, holnap után, a jövőben… úgy marcangol.
Bármi lehetnék, és az lenne nekem az új élet,
Ha minden marad... a hétköznap úgyis folyó élet.
Vecsés, 2014. február 19. – Kustra Ferenc József
De lennék én fenomén?
Ez bizony, nem csak az én vágyam,
Sok ember lenne benne társam…
Ezt a sors, persze keveseknek adja meg,
A többség, marad maga szintjén, a tömeg...
Tömegnek lenni, vajh jó-e?
Ha nincs más, ezt kell élnie…
A lelkem alsó polcain, csak a várakozás honol,
Mi lesz holnap, holnap után, a jövőben… úgy marcangol.
Bármi lehetnék, és az lenne nekem az új élet,
Ha minden marad... a hétköznap úgyis folyó élet.
Vecsés, 2014. február 19. – Kustra Ferenc József
Honnan erednek azok az őselvek?
Folyton előttem állnak mint kőhegyek.
Százszor, bizton nem néhányszor
Üti fel fejét hogy erősnek ismernek.
Mászom, utamban áll egy szerpentin.
Vétek uralkodnom békés területein
A völgynek, nem találok nyugalmat
Az elnyomottak hamar múló könnyein.
Rang és létra, csodás szimbolika.
Az észak hegyei jobb retorika,
Mihelyst csúcsra törni akar s fog
Hálátlan harcosoknak legjobbika.
Felfelé ösvényen gyengül a növényzet.
Zöldellő színek nem borítják környéket,
Alázat hűlt helye és annak hivatott
káromlói rombolják az összképet.
Mit akarok Én, kósza vágyálmot?
Elhiszem, és vállalom a vakságot,
Átgázolok utolsó méterein a gyopárnak
S követelem a legmagasabb ábrándot.
A maradék meghátrált, egyedül állok
Hófödte magaslatról én diktálok.
Ridegség fog el nyomban, felelősség
Terhe nyom mi ellen szembeszállok.
Vezetem a hegy lakóit, fagyoskodva.
Gyáva hatalom másokat ostorozva
Őrzi saját helyét. Nem értek vele egyet,
Lelkem szól mint zászló, fentről s lobogva.
Visszaindulok a völgyekbe, a béke hív.
Domináns egyén itt nem csatát vív,
Akaratommal rendet teremtek, mely
Oly hatalmas, mint az emberi szív.
Folyton előttem állnak mint kőhegyek.
Százszor, bizton nem néhányszor
Üti fel fejét hogy erősnek ismernek.
Mászom, utamban áll egy szerpentin.
Vétek uralkodnom békés területein
A völgynek, nem találok nyugalmat
Az elnyomottak hamar múló könnyein.
Rang és létra, csodás szimbolika.
Az észak hegyei jobb retorika,
Mihelyst csúcsra törni akar s fog
Hálátlan harcosoknak legjobbika.
Felfelé ösvényen gyengül a növényzet.
Zöldellő színek nem borítják környéket,
Alázat hűlt helye és annak hivatott
káromlói rombolják az összképet.
Mit akarok Én, kósza vágyálmot?
Elhiszem, és vállalom a vakságot,
Átgázolok utolsó méterein a gyopárnak
S követelem a legmagasabb ábrándot.
A maradék meghátrált, egyedül állok
Hófödte magaslatról én diktálok.
Ridegség fog el nyomban, felelősség
Terhe nyom mi ellen szembeszállok.
Vezetem a hegy lakóit, fagyoskodva.
Gyáva hatalom másokat ostorozva
Őrzi saját helyét. Nem értek vele egyet,
Lelkem szól mint zászló, fentről s lobogva.
Visszaindulok a völgyekbe, a béke hív.
Domináns egyén itt nem csatát vív,
Akaratommal rendet teremtek, mely
Oly hatalmas, mint az emberi szív.
Hogy a megmacskásodott lábaimat kicsit járassam
Életvonatom lépcsője mellé csak úgy leugrottam…
De a korlát fogantyút elengedni egyszerűen nem tudtam,
Így aztán kényszer kapaszkodva egészségügyileg futottam!
Futottam lihegve, sínköveken botlottam, bukdácsoltam,
Elmúlt szereteteken erősen izzadva meditáltam!
Elemezgettem és úgy láttam, hogy itt nem változott semmi… gondoltam,
Életemben mindig hátrányom volt, mert én szerettem és nem molyoltam.
Szó szerint, alig van olyan ember, aki tud is szeretni,
Szó szerint, alig van, aki tud, és nem tudja kimutatni…
Szó szerint, kilencvenhat-hét százalék nem is tud szeretni!
(3 soros-zárttükrös)
Engemet gyermekkoromban ősök, kizárólag szeretetre neveltek,
És életemben meg körülvettek a hihetetlenül szeretetlenek…
Engemet gyermekkoromban ősök, kizárólag szeretetre neveltek.
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Negyvenhat nappal a tizennegyedik születésnapom előtt,
Lecsapott az életménkű, feljött a vörös köd anyám előtt...
Negyvenhat nappal a tizennegyedik születésnapom előtt.
Családomnak vége lett! Utóbb kiderült, hogy anyám végzetesen beteg volt,
Apámnak, előttem mondta, hogy most menj el, délutánra gyere ruháidért.
Apám meg elkullogott, holott a fél ház a nevén volt,
Én meg csak néztem, hogy ő ezen eljárást ki nem kódolt...
Letaglózott semmi üressége, ami hevesen rám robbant,
Majd a falnak vágott és szeretetre vágyó lelkem ott robbant.
Közben meg szeretném hinni, hogy nem csak szeretet vesztese vagyok,
Egyszer még eljön az idő, hogy kihirdetik, a győztes én vagyok!
A pech bilincse azonban, hosszú évek alatt bizony, rég rám rohadt,
És nincs is senkim, ki nevetve kioldaná a picinyke zárakat…
Vannak kiknek a hátrányuk utóbb még az előnyük is,
De én? Immár a függönygördülésem előtt, nem csakis!
(Senrjon)
Megmaradt a hátrányom…
Marad hátrányom, ösztönt élem....
Már ösztönöm sincs…
Vecsés, 2021. március 16. – Kustra Ferenc József
Életvonatom lépcsője mellé csak úgy leugrottam…
De a korlát fogantyút elengedni egyszerűen nem tudtam,
Így aztán kényszer kapaszkodva egészségügyileg futottam!
Futottam lihegve, sínköveken botlottam, bukdácsoltam,
Elmúlt szereteteken erősen izzadva meditáltam!
Elemezgettem és úgy láttam, hogy itt nem változott semmi… gondoltam,
Életemben mindig hátrányom volt, mert én szerettem és nem molyoltam.
Szó szerint, alig van olyan ember, aki tud is szeretni,
Szó szerint, alig van, aki tud, és nem tudja kimutatni…
Szó szerint, kilencvenhat-hét százalék nem is tud szeretni!
(3 soros-zárttükrös)
Engemet gyermekkoromban ősök, kizárólag szeretetre neveltek,
És életemben meg körülvettek a hihetetlenül szeretetlenek…
Engemet gyermekkoromban ősök, kizárólag szeretetre neveltek.
(3 soros-zárttükrös, önrímes)
Negyvenhat nappal a tizennegyedik születésnapom előtt,
Lecsapott az életménkű, feljött a vörös köd anyám előtt...
Negyvenhat nappal a tizennegyedik születésnapom előtt.
Családomnak vége lett! Utóbb kiderült, hogy anyám végzetesen beteg volt,
Apámnak, előttem mondta, hogy most menj el, délutánra gyere ruháidért.
Apám meg elkullogott, holott a fél ház a nevén volt,
Én meg csak néztem, hogy ő ezen eljárást ki nem kódolt...
Letaglózott semmi üressége, ami hevesen rám robbant,
Majd a falnak vágott és szeretetre vágyó lelkem ott robbant.
Közben meg szeretném hinni, hogy nem csak szeretet vesztese vagyok,
Egyszer még eljön az idő, hogy kihirdetik, a győztes én vagyok!
A pech bilincse azonban, hosszú évek alatt bizony, rég rám rohadt,
És nincs is senkim, ki nevetve kioldaná a picinyke zárakat…
Vannak kiknek a hátrányuk utóbb még az előnyük is,
De én? Immár a függönygördülésem előtt, nem csakis!
(Senrjon)
Megmaradt a hátrányom…
Marad hátrányom, ösztönt élem....
Már ösztönöm sincs…
Vecsés, 2021. március 16. – Kustra Ferenc József
