Kigyúlnak ünnepi fények
Szentkarácsony ünnepén,
feldíszített fenyőfa áll
bent a város főterén.

Két kis gyermek áll a hóban
bámul rongyos ruhában,
szállni látnak angyalokat
hisznek még a csodában.

Gazdag házak ablakában
sütemény illatozik,
halból, kalácsból nincs hiány
itt mindenki jól lakik.

Elindul a két kis gyermek
városszéli házukba,
útközben a sok-sok csodát
tátott szájjal bámulva.

Kopottas kis házhoz érnek
szegénység is itt lakik,
bízik benne a két gyermek
talán ma még jól lakik.

Toporogva lépnek hát be
jól befűtött helyiségbe,
örömkönnyet csalva ezzel
édesanyjuk szemébe.

Mosolyogva ad kezükbe
egy-egy szelet kalácsot,
pislákoló fény köszönti
ezt a kedves családot.

Asztalon ég egy szál gyertya
rá nem tettek egyebet,
de az összes gazdagságnál
fontosabb a szeretet.

Szép volt a gyermekkorom, boldog voltam,
Egykeként neveltek, de szigorúan.
Hálás vagyok szüleimnek, Keresztnek,
Jó érzésű, jó emberek neveltek.

Mindez persze mai világban nem előny,
Sőt hátrányát látom, sokszor védekezőn.
Ezen persze kicsit változtatni tudok,
Korszellemhez tán, alkalmazkodni fogok.

Engem még megtanítottak jóra, szépre,
Mikor felnőtt lettem mondtam, hogy na, végre.
Akkor még nem tudtam, mit más fiatal se,
Hogy most kezdődik a rossz, gonosz élete.

Ma sokszor visszasírom a gyermekkorom,
Éltem legjobb két éve, katonakorom.
Szolit elláttam, gondom nem volt semmire,
Főleg akkor kedvelt engem a szerencse.

Gyermekkorom kerékpározással telt,
Télen meg szánkóztam, mikor hó esett.
Akkor nem volt Tv és nem volt telefon, videó
Este hatkor mesét sugárzott a rádió.

Felnőttek beszélgettek velem, meséltek,
Hallgattam őket, élveztem az estéket.
A lelkem nem tette tönkre a diszkó,
Nem lettem egy üres fejű fajankó.

Vittek állatkertbe és még vidámparkba,
Kirándultunk hegyekbe és folyópartra.
Kaptam töltetlen savanyú cukorkát,
Szülinapra meg mindig jó nagy tortát.

Nappal tanultam és játszhattam kedvemre,
Akárhová néztem ráláttam emberre.
Akkor még emberek kommunikáltak,
Egymással szemben jó érzéssel voltak.

Felnőtt koromban szüleim rosszak lettek,
Engem és családomat is... tönkre tettek.
Hát ez persze, nem volt szép és jó részükről,
De nem von le a gyerekkori emlékből.

Ki és milyen ember lesz felnőtt korában,
Attól függ hol, hogyan nevelték korábban.
Alapvető, jó-e szülők módszertana
És környező társadalom ráhatása.

Ha manapság sikk lenne rendesnek lenni,
Bőven volna okom ujjongni, örülni.
Mindezt közel és távol nem értékelik,
De emlékem ettől nem homályosodik.

Vecsés, 1998. október. 22. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írásmű, 50 év után…

vicceljünk már…

HÉTFŐ
A nagy kezdő,
Munkanap, mint első.

KEDD
Itt ne feledd,
Hogy a főnök megfed.

SZERDA
Itt nótázva
Kell, haladjon munka.

CSÜTÖRTÖK
Zsörtölődők,
Unom, pihenhetnők.

PÉNTEK
Jönnek végek,
Sőt, utolsó tettek.

SZOMBAT
A dolgokat
Tenni, kell akarat.

VASÁRNAP
Pihenőnap,
Prédikálta a pap.

Vecsés, 1998. december 26. – Kustra Ferenc József

Szinte érzem, itt a vég Emma!
Hívnék orvost, papot… kit még ma?
Te vagy bevégzettség?
Érinthetetlenség?
Tüzelve vágyok Rád! Ó, Emma!

Hiányzol, reggel se süt a nap,
Csak esik, ernyővel jár a pap.
Nagy erőm van, várlak!
Jössz? Karomba zárlak…
Csodákkal telt szíved, vágyalap.

Melengetnéd szívem? Ó, Emma…
Napsütésed kén’… fuvallata.
Nevetsz vagy könnyezel?
És együttérzéssel?
Két fél az egész, gyere még ma!

Vecsés, 2020. október 7. - Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

Összeért az ég a vízzel
kék csókban forrtak össze,
csak egy árbóc csúcsa látszik
egy sziget mögött, messze.

Édes szél borzolja hajam
simogatja arcomat,
itt e csendes pillanatban
elfeledtem harcomat.

Harcom háborgó tengerrel
bősz, tajtékzó viharral,
ahogy tépáznak hullámok
rettenetes robajjal.

Megszelídült a fenevad
csendesedett az árja,
elmerült a tengermélyre
a vihar sötét árnya.