II. Világháborúban egy epizód…
Iljin ezredparancsnok a zsákmányolt német motorkerékpárján,
Átjött az egész erdőn és nem látott németet, de ott haladván,
Balról, géppisztolyok tűzét hallotta... Megállt a harcálláspontján.
A zászlóaljparancsnok jelentette a harc-előőrs visszavonul,
Németet nem látnak úgy tűnik, hogy nem mer, tán' nem errefelé nyomul.
A tüzérezred készen állt a tűzmegnyitásra… este már alkonyul…
Előttük egy, kilométeres, hétszáz méter széles tisztás,
Ha, besötétedik, akkor német már nem jön és nem lesz más…
Ha előbb jön akkor meg az a nagy kérdés, lesz-e támadás?
A tisztástól balra is és jobbra,
Szembe is tömör az erdő fala.
Erdőben van partizánok hada.
Először egy őrmester vágtatott oda, erre jön a német,
Sok gyalogos van Ferdinánddal jönnek, nem hagytak semmi léket…
Meg van még két tank is, többen is látták eme régiféléket.
Még a rádiós felderítők is leadták, nagy csoport német közeleg,
De Iljin parancsnok kétségei dolgoztak... Vártak a lándzsakötegek.
Egyszer csak meglátta, szemben a német a tisztásra érkezett,
Az első majd többi csatárlánc kizúdult tisztásra, mint végzet.
Olyan sokan voltak és úgy jöttek, hogy majd’ elállt a lélegzet.
Töprengeni mérlegelni itt már nem volt idő,
A német sűrűn jött, mint erdőben a sor-fenyő…
A szárnyakon meg három Ferdinánd is... bújt elő.
A csatárlánc elé ért a két harckocsi,
De megjelent még egy csatárlánc, egy kicsi…
Iljin nem adott parancsot: tűzet nyitni!
A Ferdinándok repeszgránáttal, már nagyon lőttek,
De, melléfogtak itt nem találtak menekülőket.
Végül a té-hármas tank is megnyitotta a tüzet.
Az első csatárlánc sűrű géppisztoly tüzet nyitott,
Mire az orosz ágyuk sorozat tüzet… zúdított,
A német csatárlánc közepében németet irtott.
A Tigrisnek eltört a lánctalpa, személyzet ugrott kifelé,
Egy Ferdinánd hamar kigyulladt, így már nem tüzelt Iljin felé…
De a gyalogság nagyon támadott, futott a törzshelye felé.
A régi té-hármas tank a csatárláncot megelőzte,
És csak közeledett folyvást… vaktában folyvást tűzelve.
A csatárláncok már szétszakadtak apró szigetekre.
Két oldalról, orosz géppuskák egyfolytában németre tüzeltek,
A német gyalogosok futottak és megint előre kerültek.
A két Ferdinánd a támadók bal szárnyán… hátrált!
Az erdőig ment, onnan tüzelt... a fák közé állt.
Az ágyúk lőttek rájuk, de, egy lövés sem talált…
A német csatárlánc… apró-szigetek futva jöttek,
A fűben elvágódtak, elestek, hasra feküdtek.
Látták, hogy a tank harcol, ez a példa, ők is jöttek!
Iljin, hol a tüzéreket nézte, hol a harckocsit,
Már nagyon várta, hogy hal mikor kapja be a csalit…
Tűz! A találat a toronyba csapódott… nem rapid.
Füstszag, nagyon terjengett
A mező, a rozs égett…
Sok katona… mivé lett?
Elfogtak egy német őrnagyot,
Aki oroszul is jól tudott.
Beszélt is, igen értelmes volt.
Vállalta, elment, hogy egységével letetesse a fegyvert,
Itt már csak a fölösleges, vesztes vérontás lesz és reggelt
Senki nem érné meg... Akkor kérdik... holnap a Nap, kinek kelt?
Vecsés, 2015. november 24. – Kustra Ferenc József – íródott; Konsztantyin Szimonov: „Az utolsó nyár” c. háborús regénye ihletésével…

Amit én érzek szerelmes szívemben…
Te nem érzed, amit én érzek, vagy tán' érezhetnék?
Hidegen, velem mindig, egyedül ezt éreztették.
Nem látod te azt, amit én látok az éjszakákban?
Szerelmet vizionálok magamnak, magányomban…
Az én keblem érzése érted állt ki mindig,
És volt, hogy eljutottunk a szerelmes szintig.
A szívem, nem felejt el semmit, mert akkor megfakulna,
És csak vágyamat ölelném magamhoz lélek-vakulva.
Az élet tengerén lehet haladni, nagyon kell evezni!
De szerelmi csalódások tengerében minek evezni?
Mondd, miért?
Mond, kiért?
Lehetnék pára, vagy esőcsepped, de a hópelyhed vagyok,
Magadról lesöpörtél, rám hoztad… jönnek pusztító fagyok.
Amíg Te nekem voltál, az én lelkemben nyár volt,
A szerelem a lelkemben nyári aratás volt.
Aztán, csak úgy itt hagytál, el is mentél, régen nem vagy már.
Úgy csináltál, mint akinek a szárnya kinőtt… elszálltál.
Végtelen üresség a lelkemben, mi nekem, utánad maradt,
Közben én csak sirattalak, zokogtam, de az idő csak haladt.
Minden nap este lefekvésem, a szerelmeddel, veled telik,
Reggel meg együtt ébredünk, a nappal bánatban bővelkedik.
Nincs már… de mit ér egyébként is a csók, hogyha nem szeretsz?
Mit ér ölelés, ha elmentél, közelemben nem lehetsz?
Én egyedül álmodok,
Csak utánad vágyódok…
Vecsés, 2015. február 2. – Kustra Ferenc József

Jártál szívemben Valéria.
De nem maradt más… anarchia.
Elhagytál, nem vártál,
Az időmúlásnál…
Visszagondolva, paródia?
Jártál lelkemben, Valéria…
Kapcsolatunk múlt… tükörsima.
Nincsen benne semmi…
Haladást jelenti.
Most nézve voltál fantázia?
Jártál eszemben, Valéria.
De, itt hagytál, mentél távolba…
Lassan már kopnak az
Emlékek, sok, amaz…
Emlékezve vagy, vágyam álma.
Vecsés, 2021. július 30. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

Végzetes tréfa
Az élet zárt falója;
És nincsen kiút.
*
Végzetes tréfa
Az élet zárt falója;
Hol van ebből út?
*
Végzetes tréfa
Az élet zárt falója;
Lehet-e más út?
*
Végzetes tréfa
Az élet zárt falója;
De, itt van kiút!
*
Végzetes tréfa
Az élet zárt falója;
Akarom! Van út!
*
Végzetes tréfa
Az élet zárt falója;
Sorsunk a döntnök…
Vecsés, 2012. szeptember 5. – Kustra Ferenc József – íródott; senrjú: anaforás fél haiku láncban.

(Bokorrímes)
Lassan csoszogó léptekkel már közeledett az este,
A déli napsütés hírét már majdnem moha nőtte be,
A sötétség meg minden ellop, mint az ő kormos füstje…
(3 soros-zárttükrös)
Pedig az ősz, ereje tudatában csak folyvást eljátszott a kis napmeleggel,
Aztán kimutatta a foga fehérjét, lecsapott a viharral, „ledőlt heggyel”,
Pedig az ősz, ereje tudatában csak folyvást eljátszott a kis napmeleggel.
Azonban rövid volt az esőt, vihart mutató ősz,
Mert nagyon jött a korán beköszöntött tél és oly’ bősz.
Napokig el sem múltak az egymást bőn követő hóviharok
És mínusz tizenötben keltek hajnalban, ó az erdőlakók.
Ebbe a pár napba éhség, az arcok szinte kiszikkadtak,
A csontvázak az átfázástól, hússal együtt roskadoztak…
Lábuk alatt, minden lépés recsegett, csikorgott,
Ki kicsit figyelt, így járt, hogy hupp… jégen kuporgott.
(Bokorrímes)
Mindenki kérdezi most, ezután itt lelkesülni minek lehetne?
Igaz, de ha ezt a telet átéljük, öröm lesz tavasz jövetele.
Vecsés, 2021. május 31. - Kustra Ferenc József – íródott: az egymást követő évszakokról.

Értékelés 