Anyám keze erős és kérges
volt egykor, s munkától eres,
s mégis, olyan gyöngéden simította
fáradt kezével mindenem.

Esténként, mikor hozzá bújva
meséket mondott énnekem,
úgy ölelt! Olyan szeretettel,
ahogy nem tud más senki sem.

Sosem mondta mennyire fáradt,
s amikor éppen nevetett,
szeme kékjében csillagokként
ragyogtak könnyes gyöngyszemek.

Istenem! Milyen boldog is voltam!
Pedig nem volt más semmi sem,
csak néhány boldogan eltöltött óra,
mely ma is feldereng nekem.

Valahol mélyről, messzi múltból,
s úgy járja át most mindenem,
hogy beleborzongok, milyen szép volt,
pedig oly rég volt, Istenem.

Azóta megtört. Oly törékeny.
S olyan gyönge a két keze,
Mégis annyira jólesik most is,
amikor néha átölel.

Tudom, az idő olyan véges,
s nem lehet mindig itt velem,
de nekem mégis, oly erőt ád,
ha fáradt kezével átölel.

Most tűnődöm: vajon épp úgy érez
az én két drága gyermekem?
Ahogyan én, hisz nincsen másom,
csak ők! Hiszen ők a mindenem!

Kedvesemnek…

(anaforás, háromszoros belsőrímes és 3 soros-zárttükrös leoninusban)
Állandó reményemmel a délibáb csodát várva, kapaszkodok ’fűbe, fába’,
Állandó reményemmel a csodára várva, belepistulok a várás-lázba…
Állandó reményemmel a délibáb csodát várva, kapaszkodok ’fűbe, fába’.

(senrjú trió)
Kérem Istent, szeressen,
Hozzám jó legyen… kedves is még!
Tán’ nem délibáb?

Kérem Istent, tegyen jót!
Jaj! Ruhámat már szél ne tépje…
Tán’ nem délibáb?

Istenem már jó legyen…
Lelkemet már mi sem rongálja!
Tán’ nem délibáb?

(HIAQ)
Álmodok én minden
Jóról, szépről, közelségről.
Nem ily’ a délibáb?

(3 soros-zárttükrös)
Kedvesem, ezt te róttad rám,
Így az utam vad makadám…
Kedvesem, ezt te róttad rám.

(HIQ)
Eltűnt vagy
Jöjj, újra ide.
Mért’ tűnt… vagy?

(Septolet)
Gyere vissza,
Ne szórakozz Cica
Vár lelkem vissza!

Imádlak,
Komállak,
Várlak.
Úgy hiányzol szobámnak!

Vecsés, 2017. június 18. - írtam: alloiostrofikus versformában, önéletrajzi lélek-sikolyként, mert a kedvesem csak úgy elment… itt hagyott.

Szeretetben van az áldás,
Éjsötétben fénylő lámpás.
Mint sugallat pillanattal,
Száll a lélek gondolattal.

Test az forma - hordja lelket
Míg beérik örök kezdet.
Ember fia sem halandó,
Mert a lelke maradandó.

Földi léttől elszakadva
Csillagösvény útja várja.
Isten fiával a mennyben
Létezik majd szeretetben.

Szeretetben van az áldás,
Világítson ez a lámpás.
Ha szívekben csírja fénylik,
Földi lét is szebbé érik.

Hétköznapi pszichológia

Azt hiszem már nem szeretlek, véremmel búcsúdban nem gyengítelek.
Könnyem már elfogyott, nem sírok, hogy létezel, tavaszban, ha érkezel.
Földig hajolnak a háborús istenek, szerelmes képeid nekem lebegnek.
Fagyos szíved férgesült aranyat imád, pajzán holdvilágban nem érdekel a cicád…

Nézésed is kikopott. vonzereje nuku, amin, ha látnám is smafu.
Már nem érzem a szegényes örömet, haragra gyújtottam tiltott közönyet.
Ördög szemében a tűz észrevehetetlen, ki is alud a napvilág, mert másfelé néztem.
Előfordulhat néha, hogy vezényszóra fészkelnek a sasok… maradnak az igék, mondatok.

Nem repül már hideg csókodtól jégszilánk, jégverésben sem szór kincset a szilánk…
Feketén pompázik a régen zöld volt pázsit, nem kell félni, kelő nap nem ránk nyit.
El is indulok, de nem tudom meddig maradok, lelkemmel szerelembe, már nem harapok…
Sokat imádkozom, az élettől nem félek… Nem szeretlek, ez már a lényeg, de még élek!

Vecsés, 2023. december 21. – íródott: Ambrus József poéta társam azonos c. verséből átiratként az engedélyével, leoninusban.

Hétköznapi pszichológia…

Hogyan is lehetne bolond a bölcsből?
Amikor így szabadult a bölcsőből…

De bíz’ minden lehet, az élet ilyen cifra!
Tanúsítja ezt... analfabéta kismiska!
Mert az élet nem a normális létnek kedvez,
Mondják, Isten végez, ember hiába tervez…

Meg az is mondják, okos ember nem terem úgy, mint a gomba,
De, okosokat is be lehet slihtolni kényszerzubbonyba!
Mondják, hogy az okos enged, szamár szenved!
Ha mindig enged, ő lesz, ki folyvást szenved!

Bolond vagy bölcs a másik, de osztogatja a tanácsokat,
Nem is gondolkodik, mondja a megfogadhatatlanokat,
Mert az ő agya így működik és elsüti... talányokat!

Boldogok biz' a lelki szegények,
Mert tán' az ő örökös terhének,
Nincsen menekvése, mint egérnek.

Végül is az élettel mindenki küzd,
Saját baján, magát át, keresztülküzd!
De nem biztos, hogy nagyon nagy élmény, jó az okosnak,
Ha beveszik csapatba, ütő nélküli dobosnak…

Okosnak megvannak maga korlátai,
Ő tudja, hogy az élet finomságai,
Az élet nagy, éles kanyarulatai.

Okosnak, mondják, nem kell mindenáron győzni,
Neki dolga inkább a másikat meggyőzni!
De közben bolondnak… lehetősége győzni?

De az okos, milyen okból áldozza fel magát?
Neki soha nem köszönik meg a fáradtságát…
Ő tudja… élet megváltoztathatatlanságát.

Vecsés, 2015. augusztus 22. – Kustra Ferenc József- íródott: alloiostrofikus versformában.