Szófelhő » Igaz » 66. oldal
Idő    Értékelés
Még gyermek voltam itt- e honban,
Egyedül éreztem magam családomban.
Beszéltem az éghez, könyörögve kértem,
Kit ott fent hagytam, adja ide nékem.
Emlékszem, tükör előtt álltam sírva kértem,
Mert a fájdalmam, oly nagy volt nékem.
Láttam magam a tükörben,
Tudtam, hogy kettő van belőlem.
Egy ki itt vagyok egyedül,
A másik, kit ott hagytam egyedül.
Hiányérzet fájdalma járta át testem,
De meghallgattatott könyörgésem!
Szóltak hozzám; Tarts ki!
Ikerlángod nem sokára érkezik.
Múlt az idő, az évek teltek,
Ahogy befogadott a föld,
Én úgy fokozatosan felejtek.
Az érzés megmaradt bennem,
Így felnőttként is az igazit kerestem.
Ám nem találtam sehol a másik felem,
Inkább egyedül éltem az életem.
Míg a sors váratlanul hozta elém,
Őt, az ikerlángom másik felét!
A felismerés érzése bennem,
Villámként hasított lelkemben.
Mily gyönyör és fájdalom egyben,
Hiszen előttem áll Ő a másik felem!
Megtaláltam végre, kit egy életen át kerestem,
A sors úgy hozta, hogy már nem érinthettem.
Más utakon járunk itt-e földi világban,
Dolgunk végeztével találkozunk az égi világban.
Most még a fájdalom járja át lelkem,
Tudom, nem lesz könnyű életem.
Míg itt vagyok, mindig hiányzik másik felem,
Soha sem lesz már talán boldog életem.
Várom, hogy lejárjon időm, mit kiszabott sorsom,
Amikor eljön az utolsó órám,
Reményteli lesz távozásom!
Hiszen vár minket oda át az igazi otthon,
Hogy kettészakadt lelkünk örökre összeforrjon!
Beküldő: Poór Edit
Olvasták: 1775
Valamikor réges - régen,
Két szívet hordozott magában a lélek.
Egyek voltak és boldogok.
Ám, az idő múlásával kettészakadt e lélek,
Szeretetlenség ereje, mi eltávolította végleg.
Azóta keresik egymást e földi világban,
De, nem lelik igaz párjukat,
Az életek egymásutánjában.
Egymás iránti tiszta, őszinte vágy,
S egy magnetikus szál, mi köti össze őket!
Így találnak egymásra, egyik földi életükben.
A lelkek szabadok és felismerik egymást,
Feltör közöttük az ősi egység, varázs,
Felejthetetlen, földön túli érzés és vágy!
Lélekben eggyé olvadnak, mint régen,
S az égiek, áldásukkal pecsételik végleg.
Szeretet fényében ragyog lelkük,
Az úton együtt mennek tovább,
Tudják, egymás nélkül nem léteznek már!
A szeretet lángja fénylik szívükben,
Így őrzik az egységet lelkükben!
Beküldő: Poór Edit
Olvasták: 2866
Ma szürke esős fellegekkel
kezdődött a nap
s nem jött tőled semmi
messze vagy
mégcsak képen láttalak
mégis
szeretnélek téged szeretni

igaz
nem is találkoztunk még
nem éreztem még az illatod
még nem vártalak
soha egy forró nyári vagy
meleg őszi alkonyon
nem találkozott még
a tekintetünk

nem érintett még meg
a kezed
nem is ismersz még
nem is tudod hogy milyen vagyok
s ha átölelsz
s te telt asszonykarjaid között
milyen leszek

szóval el sem mondhattam még
hogy hogyan szeretnélek
nem is tudod hogy
rőt lángjaim úgy lobognak
hogy
a gyönyörűségben
elégetnének

belém vésődtél már
egy érintésként bennem vagy
bennem van a képed
s várlak akkor is ha hiába várlak
mert
már áhítat vagy bennem és buja
igézet
akit száz csókommal csókolnák
s száz karommal ölelnélek
Beküldő: Sz.István Bálint
Olvasták: 2218
Egy átlagos fiú, ki szeretetre vágyik,
Egy kicsit hiú, de ki nem hibázik?
A lány, kit szeret, jó barátja,
Nem szereti őt, ahogy a fiú kivánja.

A fiú fél, hisz látja, az igazság fáj,
De fátylat rája, hisz csak egy lány,
De szerelme izzik és fáj,
Mindaddig míg barátja a lány.
Beküldő: Vendégh István
Olvasták: 2361
Tudod, bár nem mondta senki,
van, hogy nem sikerül semmi.
Így is úgy is rossz a napod,
elhagyott az őrangyalod.
Ez már velem is megesett.
A sors engem veregetett.
Az a napom borzalom volt,
hírnevemen is eset folt.

Kezdem azzal, akkor reggel,
nem ébresztett fel a vekker.
felriadtam én álmomból,
ne késsek az iskolából.
Fürdőszobába futottam,
de én ajtót nem nyitottam.
Puffantam a kemény deszkán,
betadine így került rám.

És hogy ezt tovább fokozzam,
fogmosásba bele fogtam
máig sem értem, hogy tehettem,
folyékony szappannal öblögettem.
Reggelit már nem is kértem,
habzott a szám így is éppen.
Iskolába elindultam.
Történtektől felindultan.

Mivel anya is kapkodott,
nem figyelte mit alkotok.
Az autóba bepattantunk,
táskámért, visszatolattunk.
Nem elég a balszerencse,
egész úton ecsetelte,
?ha a holmid nem figyeled,
egyszer elhagyod a fejed?.

Igaza volt hát hallgattam.
Fejem búsan lehajtottam.
Szemem, kikerekedett,
papucsom volt cipő helyett.
Anya már nem sietettet,
nyugtatott és búcsút intett.
Papucsomat szépen kérte,
Tornacipőt adott érte.

Mikor az iskolába értem,
jelző csengő hangzott éppen.
Lépéseim szaporáztam,
mi tagadás be páráztam.
Ekkor történt még galiba,
tízóraim a kocsiba.
Anya meg már hét határon,
kereke nyomát se látom.

Miután ezt konstatáltam,
helyemre én elsétáltam.
Illetve sétálni akartam,
de egy táskába elhasaltam.
Kacagnak a gyerekek.
Nyöszörögve felkelek.
Ezt az esést térdem bánta.
Így lettem én aznap sánta.

A várva várt ebédszünet,
lassan-lassan elérkezett.
Tálcára én vígan teszem,
spagettim és húslevesem.
Sétálok is asztalomhoz
gyomrom korog alkalomhoz.
Pisti ép ott futkározott,
a tálcámnak neki ugrott.

Repült is a leves rögtön
lé arcomon, tányér földön.
Spagettim is szállni vágyott
Kata haján lát világot.
Vége lett a szünetemnek
lőttek az ebédemnek.
Napközi a mentsváram,
uzsonnára úgy vágytam.

Friss kifliből kettőt vettem.
Éppen mikor bele ettem,
darazsat ellegyintettem,
mindkét kiflit elejtettem.
Iskolának vége lett.
Gyomrom üres, émelyeg.
Hazafele így sétáltam,
tornacipőbe volt lábam.

Kikötődött cipőfűzőm,
bekötni már nem volt időm.
Mikor házunk elé értem,
egy tócsába bele léptem.
?A csudába? kiáltottam.
Vizes lábbal nagyot rúgtam.
A lendület akkora volt,
cipőm a szomszédba landolt.

Szappan szagú leheletem
Fejemen betadine, és levesem.
Az eséstől térdem sajog.
nagyon- nagyon éhes vagyok.
Cipőmet is elvesztettem,
haza aznap így érkeztem.
Erre mondják az emberek,
balszerencsés ez a gyerek.
Beküldő: Szabadi Tímea
Olvasták: 2424