Nyáron…

Búzamezőkön,
Hűs zápor veri termést.
Lesz-e aratás?
*
Tiszta búzát úgy látnék, de csak pelyva száll,
Pedig paraszt ember, aranykalászt kaszál.
Van, akinek sorsa a pelyva összeseprése,
E sors, igazolhatom, a jó Isten verése.
*
Tarlón csak gyűlnek
Búzaszárak csonkjai…
Kóró árván áll!

Vecsés, 2004. július 31. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és senrjúban…

Az öregkor hajnalán…

(3 soros-zárttükrös)
Öregen, már nincs nekünk madárdalos hajnalfény,
De az öregséget megélni, terhelőn kemény…
Öregen, már nincs nekünk madárdalos hajnalfény.
*
(Tükör apeva)
A
Létem
Utálom.
Gonosz sorsom
Folyvást kergetett!

Folyvást kergetett
Gonosz sorsom.
Utálom
Létem,
A…
*
Sajnálom, de múltamon csak muszáj… rágódok,
Mert még élek, bár igaz, öregen… vánszorgok.
Amúgy meg saját, jelen létünk, egy jól kisarjadzott ága
A múltunknak, életfánknak egyik, még élő oldalága.
A már elszáradt, régi ágak is élnek, mert a sorsunk belőlük fakadt,
Így aztán rabmadaram vagyok az életfám ágán… létfonal majd szakadt.
*
(senrjú csokor, félhaiku láncban)
Oly’ lélekőrlő,
A saját sorselemzés.
Ez barátkozás…

Oly’ lélekőrlő,
Hosszú életelemzés.
Pedig a mienk…

Oly’ lélekőrlő
Múltunkkal szembesülni.
Élet volt és van…

Vecsés, 2021. augusztus 16. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Csigalány szerelmes lett egy hím csigába.
Apja szerint a csigák legvacakabbikába.
Hisz, még háza sincs, és pőre is szegény.
Miféle rongyos egy, szegény legény.

Hiszen így szép, így szeretem.
Pőrén főképp tetszik nekem.
Bár csigafiún nem volt ház.
Megtörtént hát a csiganász.

Hát ez meg mi a csoda?
Minő férfidominancia.
Az apóst kitörte a frász.
Egy kiscsiga hátán sem volt ház.

No, de megbékélt az öreg csiga.
Hisz ott volt száz szép kis unoka.
Való igaz, hogy nem volt házuk,
de nem is dől majd soha rájuk.

Boríts kabátot a mára,
hiszen remegi a múltat.
Nem is gondol semmi másra,
csak ne hozzon jövő rosszat.

Melegítse át a szívét,
szeretetből szőtt kabát.
Nyissa hát ki a fülét,
hallja meg igaz szavát.

Egyszerűen fogalmazva két realitást ismerek:
Egy belsőt és egy külsőt, vagy ha tetszik,
Egy szubjektív és objektív világot.
Akár milyen határtalannak is tűnik a világ
végtelen távlataival, minden emberi koponyában
potenciálisan van egy világegyetem.
Fejemben nincs helye se “id”-nek se “ego”-nak
melyek vad spekuláció alapján fogantak,
mert minden alkalommal mikor van egy ötletem
egy ősrobbanás vagy egy szupernóva
lángra lobban a koponyámban.

Ezért, Sigmund bácsi, te ravasz vén róka,
Tudatom veled hogy nem vagyok rabja
a szenvedélyemnek, és nincs semmi vágyam
visszakúszni anyám méhébe.
Még kevésbé akarom apámat meggyilkolni
hogy anyámmal hálhassak.
Inkább, magamon túl nyúlok, hol igazi lényem
olyan mint egy mozdulatlan inga,
vagy egy függőón mely világosan kimutatja
a különbséget a vízszintes és a merőleges között
és emígy állok.

Bármi történik, szemem és fülem nyitva van,
és ha nem is vagyok hatvan évnél több,
magamban hordom vezércsillagomat,
de te, kedves Zigi, az ingatagokat és őrülteket
használod mércédé. Valaha is gondoltál arra
azokat tanulmányozni kik próbálják
az emberi szférát túlhaladni, vagy talán
úgy gondoltad hogy szárnyra kapnak,
és ezért elérhetetlenek részedre?

Míg te, vén szélhámos, turkálsz poros és nedves
tárgyak között egy nedves pincében,
én a házam tetején ülök és engedem magamat
elragadtatni az éjszakai csillagok által,
és vízióim vannak Buddhák és ős bölcsekről kiknek
ajkain csüngök amint egymással beszélgetnek.
Amint álmodozom, a Himalája csúcsaira kerekedek
és bennsőséges ismeretet szerzek a tiszta fehér fényről.
Te viszont le akarsz engemet rántani valamiféle
ősiszapba, melyre csak úgy tudok válaszolni hogy: Pfuj!