Szemtanuk elbeszélése alapján, versben és európai stílusú haikuban…

(HIAfo)
Szürkék a hófelhők!
Mínusz negyvenegy a
Fok! Ajkamra, rím ráfagyott.
*
(haiku)
Mínusz negyvenöt
Fokon, gondolat leáll!
Szélvihar kereng.
*
A natúr-gonosz
A harminchét fok hideg.
Bunker is havas.
*
Mínusz harmincegy
Fokban, nincs már ivóvíz.
Jégcsapot nyalni.
*
(HIAfo)
Gránátnyi hópelyhek…
Itt nagy mínuszban is,
Esik, nem rossz, szép, tetszetős.
*
Itt az összefolyt napok élet-halál harcát szétviszi a szél.
Megtört arcokon látni, hogy lövészárok maga a világszél.
Mit lehet itt érezni, mert most is mínusz harmincnyolc fok van,
Tarol a színvakság is, a bakancsunknak papírtalpa van.

A háború, maga a cselszövésnek királya,
Lehet itt még forró, repeszes robbanás máma…
Ez mindenkit kerget, a mélyebb letargiába…

Alkonyatkor, itt nem szendereg el csendesen a táj,
A rettenetes hideg, még a kopasz fáknak is fáj…
De, borongósan elsötétül az égbolt, csillagfény is elmegy aludni,
Vaksötét lesz az úr, a hideg meg önmagába kezd, mélyebbre süllyedni.

Leültem a lövészárok aljára, gondolatom, mint a tépő vihar, mi odafent dacol,
Ki nem láttam... a havas, kietlen tájat, de elég a hideg, az magában mindent elrabol.
A mesékben kevés az igazság, de itt nálunk a végtelen hómező, igazság…
Még éjjel is szépen világít, de a mínusz harmincnyolc fok, maga a gaz valóság.
*
Ha huszár volnék
Megszöktetném a lovamat!
Tanágyú lövés…
*
Mind mennénk haza…
Dezertőrt itt lelövik…
Hideg félelem…
*
Kegyetlen és jeges az élet… itt az, csupa szenvedés,
Nem fájhatott jobban régi kezdet sem… a megszületés.
Kínok közt és ordítva-sírva jövünk meg, e világra,
Ordítva-sírva, már mennénk haza, itt minden hiába!

Fagykabátban ülünk a lövészárokban,
Rettenetes, nekünk ebben a nagy hóban…
Ahogy kinézve, körbelesünk, ez egy halott táj,
Félóra után, már minden kis csontunk nagyon fáj.
*
Természet néma,
Jeges tél, némán dalol.
Hangos robbanás.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
(apeva)
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?

Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben mindent tarolt.
És sok immár megy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, elméletben, azt ölelem.

(Önrímes)
Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás is van!

Gyorsan mennem kell… ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…

Vecsés, 2017. február 2. - Kustra Ferenc József

Megjött az ősz, már esik az eső,
Sőt, téliesre fordult az idő.
Este korán elülnek a tyúkok,
Fázósan kongatnak a harangok.

A szánkók, már lassan ébredeznek,
A hóemberek meg éledeznek.
Igaz, még hó nem esett piheként,
De répa már várja, az orraként.

Télnek főleg gyerekek örülnek,
Sofőrök többnyire mérgelődnek.
Reggelente köd van és túl vastag,
A kedvünk ettől olyan hervatag.

Pedig a tél szép s nem csak csúnya,
Van benne báj, nem csak kardfoga.
Minden felöltözik fehér hóval,
Illessük néha, talán jó szóval.

Budapest, 1997. december l. - Kustra Ferenc József

Nem írhatok mit akarok.
Mivé vált ez a világ?
Önérzetes szerkesztőké
az irodalmi gulág.

Jönnek szépek, jönnek trendek,
persze, hisz ezt értem én.
Nem lehet minden kis írás
kiadható költemény.

Lila ködben fürdő képek
lehetnek csúcsszuperek.
De hol van itt a nagy igazság?
Kérdem én ezt tőletek.

Fájó kép az mindenkinek,
ha tükörbe kell nézni
de ez mind oly talmi lehet,
mint hús nélkül a prézli.

Versben és senrjúban…

Számban az üvegpohár, széle csikordul fogamon,
Pezsgőt iszok, de mohon, csurog is le az államon…
Elmúlik a szilveszter is, túl leszünk a vágyamon…
*
Pezsgőt töltöttünk,
Csendülj csak, kristálypohár!
Koccintós ünnep.
*
Óév végére érkeztünk… már lehet, nem hiszek magamnak,
De nyakunkon az újév, jövőre is látszanék magyarnak…
Igaz is, minek változnék… én már nem állok be kakasnak.
*
Többen is vagyunk,
Hajunk, pezsgőtől csurog.
Cukortalanul.
*
Nyomjuk lefele, mellé a bőrös malac sültet,
Ilyenkor ez illik, nem ehetünk kácsa sültet…
Együnk mi hagyományost, a régen megbecsültet.

Táncolunk, nagyon ropjuk, van úri-muri rendesen,
Nincsen nagyon hideg, a patak csörgedez rendesen…
Itt a jövő, lesz új élet, gondolom felségesen.
*
Most fogadkozni
Minek, úgysem teljesül.
Rendületlenül.
*
Éjfélkor lesz nagy ujjongás és koccintás rendesen,
Az idén, még uralkodunk a meg nem szűnt szennyesen…
Kívánom, hogy éljünk jövőre, szövődménymentesen.

Vecsés, 2016. január 9. – Kustra Ferenc József

Merengés: versben, haikuban és 10 szavasokban…

Magam vagyok itt a sötétes lakásban,
Bár, kislámpa ég, a dolgozó szobámban.
Este elfogott ez a nagy magányérzés,
Szeret-e engem valaki... lélekérzés.

A szörnyűséges
Magány, tarol, mint kaszás.
Érzelemmentes.
*
Ablakon át nézem, kint csendesen hullik a hó,
Karácsony hírnöke, aki megérkezett… de jó!
Kicsi és nagy apró kristályok, tél lehelete.
Összeállnak, szeretettel, és lesznek föld leple!
*
Ha nem ásod fel a virágágyást, felveri a gaz!
Igaz szavakat, hogy ültetsz? Ki lesz, aki irgalmaz?
*
Megható a karácsonyi béke, gyertyák gyúlnak,
Pici lángok égnek, pislog a fény, de komorak.
Örömtáncot járhatna a sok fényhasáb,
De hogyan, amikor nem egybe fénynyaláb?
Mert az igazi, karácsonyi varázs, útmutatás…
Amikor együtt a család és nincsen képmutatás.

Ha ma hozzám is eljönnének?! Te a szemembe néznél,
Legalább ma! Te is tudod, a szeretet ott van kéznél…
Milyen gondtalanok lehetnének az ünnepek,
Pátyolgathatnánk egymást, kiket igen szeretek.

Pedig a konyhában voltam egész délelőtt
Sütöttem, főztem nektek én, mindenekelőtt…
*
Átjárja házat,
Fenyőillat. Vacsora…
Veletek ennék.
*
Bizakodunk, földre leszáll a béke és nyugalom,
Szívetekben, együttlétre nagy szeretet nyugodjon.
Ezen a szép napon, a sok indulat lenyugodjon.

Fenyőfa, szépen villog, nagyon mutogatja magát,
Szeretném, ha körülötte állna az egész család…
Ó, ha eljönnének és meglátogatnák e tanyát…

Vajon eljönnek-e nagy tiszteletből,
Meglátogatnak-e mély szeretetből,
Itt lesznek szívből?
*
Karcolom papírt,
Bánatomat leírom.
Ez… én magányom.

Vecsés, 2015. október 21. - Kustra Ferenc József