Idő 
Értékelés 
Értékelés Hol vannak már az ünnep előtti
zsúfolttá váló nappalok,
mikor csillogó fényfüzérek
díszítették az ablakot?
Hol vannak? Olyan lett minden,
akár egy megfagyott világ,
néhol még villog fényfüzér,
de fénye megkopott ma már.
A kályha éppen úgy duruzsol most,
s vörös lángokkal integet,
mégis fázom. És egyre jobban
átjárja csontom a hideg.
Magam vagyok. És oly messze vannak
azok, akiket szeretek,
csak a hangjukat hallhatom most,
és néha a telefon recseg.
Mégis: Benne van minden hangban
az a végtelen szeretet,
amely az egész testemet átjárva
új reményt fakaszt idebent.
Istenem. Kérlek! Szánj meg engem.
Segíts, hogy közelebb legyek
Hozzájuk, hiszen nincs semmi másom,
csak ők, kik a mindenem nekem.
Hadd láthassam a csillogó fényt
mely szemük íriszén lebeg,
s felragyogjanak csillagokként,
amíg még közöttük leszek.
zsúfolttá váló nappalok,
mikor csillogó fényfüzérek
díszítették az ablakot?
Hol vannak? Olyan lett minden,
akár egy megfagyott világ,
néhol még villog fényfüzér,
de fénye megkopott ma már.
A kályha éppen úgy duruzsol most,
s vörös lángokkal integet,
mégis fázom. És egyre jobban
átjárja csontom a hideg.
Magam vagyok. És oly messze vannak
azok, akiket szeretek,
csak a hangjukat hallhatom most,
és néha a telefon recseg.
Mégis: Benne van minden hangban
az a végtelen szeretet,
amely az egész testemet átjárva
új reményt fakaszt idebent.
Istenem. Kérlek! Szánj meg engem.
Segíts, hogy közelebb legyek
Hozzájuk, hiszen nincs semmi másom,
csak ők, kik a mindenem nekem.
Hadd láthassam a csillogó fényt
mely szemük íriszén lebeg,
s felragyogjanak csillagokként,
amíg még közöttük leszek.
Ködfátyol borít leplet a földre
könnyben áztatva földet és vetést,
fehér takarót hiába várna,
sehol sincs hó, csak ázik a vetés.
Pedig úgy vágyna meleg takaróra!
Sűrű könnyek közt ázik, didereg,
esdeklő szemekkel tekint az égre,
hozzon már havat, vagy egy kis meleget.
Könnyes szemekkel néz le a felhő,
aztán megrázza rongyos köpenyét,
pár cseppet szór rá néma búcsúzással,
aztán elvonul, s kitisztul az ég.
Olyan szép minden. Zöldül a fű is,
már a hóvirág is bontja szirmait,
rügyeznek már a fák is kint a kertben,
s madarak ülnek már az ágain.
Élénk csipogás tör be a csendbe
s újra éled a tavaszi világ,
napsugár omlik a tavaszi földre,
minden kivirul. Ébred a világ.
Ne búsulj te sem. Lesz még jobb, hidd el!
Nem lehet ilyen gonosz a világ!
Gondolj arra, hogy szebb lesz a holnap,
s rád is vár még egy szebb, egy jobb világ.
könnyben áztatva földet és vetést,
fehér takarót hiába várna,
sehol sincs hó, csak ázik a vetés.
Pedig úgy vágyna meleg takaróra!
Sűrű könnyek közt ázik, didereg,
esdeklő szemekkel tekint az égre,
hozzon már havat, vagy egy kis meleget.
Könnyes szemekkel néz le a felhő,
aztán megrázza rongyos köpenyét,
pár cseppet szór rá néma búcsúzással,
aztán elvonul, s kitisztul az ég.
Olyan szép minden. Zöldül a fű is,
már a hóvirág is bontja szirmait,
rügyeznek már a fák is kint a kertben,
s madarak ülnek már az ágain.
Élénk csipogás tör be a csendbe
s újra éled a tavaszi világ,
napsugár omlik a tavaszi földre,
minden kivirul. Ébred a világ.
Ne búsulj te sem. Lesz még jobb, hidd el!
Nem lehet ilyen gonosz a világ!
Gondolj arra, hogy szebb lesz a holnap,
s rád is vár még egy szebb, egy jobb világ.
Vándorok vagyunk itt a földön,
kölcsön kaptuk az életet
Istentől, és Ő dönt majd arról,
ki, meddig marad idelent.
Mint mosott kavics a patakparton,
melyet a víz már kivetett,
éppen úgy vagyunk számkivetve,
s várjuk azt, aki észrevesz.
Várunk arra a tiszta hangra,
mint patak, ha csobban friss vize,
s hullámot vetve messze visz majd
oda, ahol még jobb lehet.
Vándorok vagyunk. S tudjuk azt, hogy
egyszer mindennek vége lesz,
mégis vágyjuk, hogy még sokáig
boldogok lehessünk idelent.
Vágyjuk azt a kis melegséget,
amely belsőnkben árad el,
éppen úgy, ahogy a vér az
erünkben lassan csergedez.
Ragaszkodunk az utolsó percig
létünkhöz, mindegy, hogy milyen,
mégis küzdünk, hisz szeretni vágyunk
mindaddig, míg a vég jön el.
kölcsön kaptuk az életet
Istentől, és Ő dönt majd arról,
ki, meddig marad idelent.
Mint mosott kavics a patakparton,
melyet a víz már kivetett,
éppen úgy vagyunk számkivetve,
s várjuk azt, aki észrevesz.
Várunk arra a tiszta hangra,
mint patak, ha csobban friss vize,
s hullámot vetve messze visz majd
oda, ahol még jobb lehet.
Vándorok vagyunk. S tudjuk azt, hogy
egyszer mindennek vége lesz,
mégis vágyjuk, hogy még sokáig
boldogok lehessünk idelent.
Vágyjuk azt a kis melegséget,
amely belsőnkben árad el,
éppen úgy, ahogy a vér az
erünkben lassan csergedez.
Ragaszkodunk az utolsó percig
létünkhöz, mindegy, hogy milyen,
mégis küzdünk, hisz szeretni vágyunk
mindaddig, míg a vég jön el.
Úgy vonj magadhoz, mint puha párnát,
melyre lehajtod álmos fejed,
végigsimítva arcom úgy érints,
hogy tudjam: te is szeretsz.
Nem kell most szó. Zavar a fény is.
Oltsd el a lámpát nekem.
Elég, ha látom a kályha fényét,
mely arcodra rózsákat fest.
Vöröslő lánggal izzik a kályha
S a fénye olyan színes,
bőrödre ontja lángoló színét,
amely most olyan heves,
mint mi. Pedig tétova léptem
oly lassan hozott ide,
s most itt vagyok karodba bújva
boldogan, szerelmesen.
Olyan jó volna úgy ébredni
ezen túl mindig veled,
együtt látni, hogy pirkad a hajnal,
míg magába zár a csend.
Tudod: nekem már nem kell semmi
csak az, hogy te is szeress
időtlen időkig, míg az éjjel
ajkunkra csókot lehel.
melyre lehajtod álmos fejed,
végigsimítva arcom úgy érints,
hogy tudjam: te is szeretsz.
Nem kell most szó. Zavar a fény is.
Oltsd el a lámpát nekem.
Elég, ha látom a kályha fényét,
mely arcodra rózsákat fest.
Vöröslő lánggal izzik a kályha
S a fénye olyan színes,
bőrödre ontja lángoló színét,
amely most olyan heves,
mint mi. Pedig tétova léptem
oly lassan hozott ide,
s most itt vagyok karodba bújva
boldogan, szerelmesen.
Olyan jó volna úgy ébredni
ezen túl mindig veled,
együtt látni, hogy pirkad a hajnal,
míg magába zár a csend.
Tudod: nekem már nem kell semmi
csak az, hogy te is szeress
időtlen időkig, míg az éjjel
ajkunkra csókot lehel.
Én szavaim hazudnak Meli?
Tetteim azt súgják: igazi.
Őrülten, csak vágylak,
Elhagytál… imádlak.
Mért nem hiszel nekem, Te Meli?
Időközben mást megszerettem,
S egy szép jövőben reménykedtem.
Jóról álmodoztunk,
Majd eltávolodtunk…
Életem már másnak szenteltem.
*
Félrevezettek téged, Meli,
Hiába fogok bármit tenni…
Újra hódítanék,
Veled együtt hálnék.
Eltévedt, téves utad… Meli.
Tudom, rossz döntést hoztam, Levi,
Boldogság helyett jött a depi…
Félresiklott a múlt,
De már így alakult.
Nem lehet itt már semmit tenni…
*
Nem leszünk már egy pár… Melinda?
Bár érzem, haza is kívánja.
Életvégig együtt,
Gyermekekkel együtt…
Éltem neked adnám Melinda!
Hajdani kapcsolatunk jó volt,
De a közös jövőképünk holt.
Ábrándok mindenütt,
Nem lehetünk együtt…
Múltunkból marad szép emlékfolt.
*
Csak a reményben élek… Meli!
Micsoda pár lennénk: igazi!
Családban… sok gyerek,
Utódok lennének.
Terítnénk szeretetet… Meli.
Rideg való lélek gyötrője:
Reménytelen kettőnk jövője.
Édes terhet hordok,
Így én el nem válok.
Szív marad szerelmünk őrzője.
*
Vecsés, 2021. november 26. – Pápa, 2023. május 18. - Kustra Ferenc József – íródott romantikus LIMERIK csokorban. A páratlanokat én írtam, a párosokat szerző-, és poéta társam: Nagyné Vida Renáta
Tetteim azt súgják: igazi.
Őrülten, csak vágylak,
Elhagytál… imádlak.
Mért nem hiszel nekem, Te Meli?
Időközben mást megszerettem,
S egy szép jövőben reménykedtem.
Jóról álmodoztunk,
Majd eltávolodtunk…
Életem már másnak szenteltem.
*
Félrevezettek téged, Meli,
Hiába fogok bármit tenni…
Újra hódítanék,
Veled együtt hálnék.
Eltévedt, téves utad… Meli.
Tudom, rossz döntést hoztam, Levi,
Boldogság helyett jött a depi…
Félresiklott a múlt,
De már így alakult.
Nem lehet itt már semmit tenni…
*
Nem leszünk már egy pár… Melinda?
Bár érzem, haza is kívánja.
Életvégig együtt,
Gyermekekkel együtt…
Éltem neked adnám Melinda!
Hajdani kapcsolatunk jó volt,
De a közös jövőképünk holt.
Ábrándok mindenütt,
Nem lehetünk együtt…
Múltunkból marad szép emlékfolt.
*
Csak a reményben élek… Meli!
Micsoda pár lennénk: igazi!
Családban… sok gyerek,
Utódok lennének.
Terítnénk szeretetet… Meli.
Rideg való lélek gyötrője:
Reménytelen kettőnk jövője.
Édes terhet hordok,
Így én el nem válok.
Szív marad szerelmünk őrzője.
*
Vecsés, 2021. november 26. – Pápa, 2023. május 18. - Kustra Ferenc József – íródott romantikus LIMERIK csokorban. A páratlanokat én írtam, a párosokat szerző-, és poéta társam: Nagyné Vida Renáta
