Agg magyar nyelvünk, ősi korok tanúja,
Titkát ki fejti meg, hol leledzik kulcsa?
Kőlapok, pergamen; sok rész-igazságot
Rejt, ismeretlen múlt csoda valóságot.

Medence üstjében a nyelv csiszolódott,
Egyik a másiknak gazdagságot adott.
Eddig szépen lassan, finoman változtak,
Ma a médiától szárnyalva torzulnak!

Angloszászok nyelve, hogy is lett oly menő?
Ezt majmolva terjed, mint vírus...a fertő!
Páváskodni nem kell idegen szavakkal,
Keress megfelelőt, alkossál ragokkal.

Büszke tollforgatók, vagánykodó kúlok,
Hiányosság csak, ha nem magyarul szóltok!
Hiúság mit hisztek, - stílusotok pazar;
Csak szóbugyorban erjedő szennyes zavar.

Nyelvünkből biz lehet formára alkotni,
Ismeretlen dolgot magyarba foglalni.
Bőséges kincsestár, nemzet ékessége,
Tolladdal úgy írjál, minden magyar értse!

Dunatőkés, 2024. március 24.

Torz ídea vak.
Vágy...önteltség függő.
Karneválosdi!

Eszköz nem számít!
Ember jó léte teher.
Befolyás apad!

Szántóföld gyomos
Dohos mag népeknek jó.
Bábuk észt osztnak!

Golyót kell vetni!
Bűzös profit virágzó.
Csak Cél a lényeg!

Guru-l a szekér,
Víg napja van bábuknak.
Fék ismeretlen!

Kór bugyog földön,
Csatornákból szenny ömlik.
Félelem nagy úr!

Bölcs hiába int,
Veszélyes a játszma.
Bizonytalanság!

Baljós idő van.
Hullaterek kínja száll.
Sorshatás terjeng.

Népnek lánc-iga,
Sátánnak dicsőség jár.
Istentelenség!

Az Idő szólni fog.
Isten bottal sose ver!
Szabadít jókat!


Dunatőkés. 2024. március 23.

Lét csak villanás,
Évek...emlékfoszlányok.
Ember villantott!

Villanásban vagy.
Múltad elmébe ragad.
Türelmes a vég.

A vég öröklött.
Kijár...akarod vagy sem.
Lét csak villanás.

Villanás léted
Tart, tudatod raktároz.
Emlékkép lét Volt.

Emlékkép kockák,
Létidéző mostban van.
Elszállt villantás!

Idő úton visz
Előre. Minden tett, szó-
Villantás létben.

Lét csak villanás,
Öröklét halállal kezd!
Villanásod Volt.

Dunatőkés, 2024. március 25.

A Régiek megmondták;
Más felé fordult a világ!
...csak aggok károgták?!
Haladni kell fejlődve
A mai korral előre!
Az evolúció tetejére?!

Sistereg a rekkenő hőség,
Verejték cseppekből bőség...
Rövidre zsugorodott az árnyék,
Meglapul a tett, a szándék.

Adatrekordot jegyeznek hevesen;
Olvashatod a neten...
Itt a földön ilyen is megterem?!
Születőben van még egyéb más
Sokasodó megjósolt csapás,
Eddig nem tapasztalt változás.

Pilledt a repedt táj délibábja,
Torkát köszörüli hűsítő imára.
Fuldokol mező, erdő, lények,
És emberben a szikkadt lélek.

Hullámzó, ringó aszfalt terek,
Tornyosodó épület-rengetegek.
Táguló légüres térben
Úszik a Föld a szemétben.
Közben csapból folyik el a vére,
Beton kerül amputált tüdejére!

Kórt fecskendez büszkeséggel,
Hiú szakértelemmel,
Ostobaság tüneteivel
A gőgös bölcs-ő-ember.

Földünk embertől haldoklik,
És a nemzedék ha elalszik...
Elalél szikes, kopár talajon!
Nézhet majd az űr-ablakon?!
Tudományát zsebre teheti,
Ha nem lesz idelent senki.

A Föld az otthon, itt a haza,
Ez volt régen az Éden maga!
Valaha...
Hová fejlődik az ember agya?

Sorsom, születéskor kirótta rám a végítéleti bíróság által,
Hogy éltemet a végzet, omló gödrében kell leélnem, mindazonáltal
Bár éltem hosszan igaz és bűntelen rabként, senki vagyok ezen-által...

Nem akartam én meghalni, de a végítélet bíróság kivégzett,
Persze azt nem értem, hogy mi okból van, hogy magának engem kinézett
A sorsom végtelenül kegyetlen, de a konkrét haláltól megvédett.

Könnyező szemmel gödröm omló falára merengek
Közbe ez nem jó, de messzeségbe nem révedhetek...
Közelg' azonban idő, történelem része leszek!

(Septolet)
Kínszenvedés,
Ideálkeresés,
Cselvetés,
Összeszedelőzködés?

Miért volt, ami eltolt,
Mezőségem nem volt...
Létem... csak holt?

Vecsés, 2020. február 2. – Kustra Ferenc József