Itt a tó, hol árnyak világa
Táncol és dalol az esten,
Én nem jöttem ide hiába
Úttalan utakon
Ezért jártam és ezt kerestem.

A tó morajlik, horgad az éj,
A köd csendesen kél tova,
A moraj lassú, vontatott, mély
S ki tudja talán
Talán nem is virrad meg soha.

Talán nem is virrad meg soha
Ebben a derűs határban
Csak majd a tó moraja hozza
Csak majd a tó tudja
Hogy egyszer régen itt jártam.

Az éjjel suhan szelíden,
Az árnyban egy gyermek pihen.
Távol kék hegyek, bólintó fák
Nyögik az éjjel panaszát.

A kert alatt egy dal kél csendben,
Felszáll, és elhull megdermedten,
Majd felsír. A gyermek hallgatag
És a dal szökik a kert alatt.

Márciusi estén,
Ha fakadnak hívó, hívó nóták,
S téged keresvén
A vér, a nász himnuszát zokogják.
Gyermekem pihenj,
Itt tiszta éjjel fed el csendben
Ott sírokkal teli a föld
Itt tiszta víz foly hűs erekben,
Ott beteg múzsa lantja költ.

A nóta száll az éj során.
A gyermek indul tétován
S távol kék hegyek, bólintó fák
Nyögik el az éjjel panaszát.

És jött valahonnan napnyugatról
És szárnyán harangot hozott.
Megpaskolta a kék eget
S harangozott, harangozott.

A nap felriadva, nagy ijedten
Lebukott az ég távolán,
S az emberek ámuldoztak
Ezen a repülő csodán.

Aztán eltűnt, senki sem tudja hol
S nem jött elő többé soha
S hideg szélként végig vágott
A földön Isten ostora.

A szemem sugara messze ragyogjon
Mint fényköve a sötét, téli éjben
Kacagva hófehéren, hideg fényben.

Ragyogjon benne sok bús, alvadt óra
Szörnyű emléke, millió borzadály
Ragyogjon benne a szomorú, bús halál.

Ragyogjon ezer kínnak véres emléke
Millió kudarc, bánat, minden mi volt
Volt, elenyészett s ma már kihült, holt.

Álmodó vagyok én,
Bús álmok halvány álmodója,
Álmodója a kék égnek
Vágtató tavaszi szélnek
Havas jégnek, hideg télnek
Lilásan fénylő, tompa fénynek.
Álmodója elmúlt vágynak
Tikkadt forró bágyadt nyárnak
Béna vágynak, selymes ágynak
Halvány véres mályva szájnak.
Álmodója temetőnek
Hervadt, sápadt szőke nőnek
Sápadt nőnek, kék felhőnek
Cédrusfának, temetőnek.