Idő 
Értékelés 
Értékelés A csorda ügetve halad
a gyér erdőben,
és a föld dübörög
nehéz lábuk alatt.
Őrszemek csapkodó
nagy fülekkel védik
a csorda mindkét oldalát
ha netán veszély adódna.
Köztük kicsi és nagy,
fiatal és öreg,
egyenletesen halad
mint egy szűrke hadsereg.
Aztán váratlan veszély!
Ember szag, attól a turbános,
fehér köpenyes lényektől kiknek
egyetlen célja a rabságba ejtés.
Az őrszemek trombitálnak
hogy irányt kell változtatni,
de hirtelen egy fiatal borjú
elveszti az eszét és előre fút.
Anyja aggódva utána fút,
megzavarja az egész csordát,
mely félreérti indokát,
és vakon követi -
egyenesen az ember
alkotta csapdába.
A csorda átverve megáll
a bekerített területen.
Fejükkel idegesen le-fel
bólintanak és orrmányukkal
ide-oda csapkodnak, mert a
csorda elveszve érzi magát.
Egy öreg nagyméretű nőstény
előre lép. Az ijedt kis borjú,
ügyetlenűl és tehetetlenűl
próbálkozik anyjához férni,
de durván fel lesz rúgva.
Az öreg nőstény felette áll,
és súlyos lábbal elkezd
dörömbölni mint egy hatalmas
irgalmatlan bírói kalapács,
addig míg a borjú utolsó
gyöngülő és fáradozott
lélegzete el nem halkul.
A nyitott és rózsaszín
szájból habzó vér csorog
éa az elefánt csorda ítélete
emígy végre van hajtva.
a gyér erdőben,
és a föld dübörög
nehéz lábuk alatt.
Őrszemek csapkodó
nagy fülekkel védik
a csorda mindkét oldalát
ha netán veszély adódna.
Köztük kicsi és nagy,
fiatal és öreg,
egyenletesen halad
mint egy szűrke hadsereg.
Aztán váratlan veszély!
Ember szag, attól a turbános,
fehér köpenyes lényektől kiknek
egyetlen célja a rabságba ejtés.
Az őrszemek trombitálnak
hogy irányt kell változtatni,
de hirtelen egy fiatal borjú
elveszti az eszét és előre fút.
Anyja aggódva utána fút,
megzavarja az egész csordát,
mely félreérti indokát,
és vakon követi -
egyenesen az ember
alkotta csapdába.
A csorda átverve megáll
a bekerített területen.
Fejükkel idegesen le-fel
bólintanak és orrmányukkal
ide-oda csapkodnak, mert a
csorda elveszve érzi magát.
Egy öreg nagyméretű nőstény
előre lép. Az ijedt kis borjú,
ügyetlenűl és tehetetlenűl
próbálkozik anyjához férni,
de durván fel lesz rúgva.
Az öreg nőstény felette áll,
és súlyos lábbal elkezd
dörömbölni mint egy hatalmas
irgalmatlan bírói kalapács,
addig míg a borjú utolsó
gyöngülő és fáradozott
lélegzete el nem halkul.
A nyitott és rózsaszín
szájból habzó vér csorog
éa az elefánt csorda ítélete
emígy végre van hajtva.
Trópusi éghajlatok vonzották.
Bágyadt, napsütött, sötét-bőrű fajok közé keveredett,
melyek harcosaival vadászni járt,
és némbereivel halt, kik csodálták
fehér-bőrű, sötét-hajú férfiasságát.
Durva cserépedényekből evett velük
idegen és egzotikus ételeket.
Ismerte a Nílust hol vizei még patakok voltak,
és a Hold Hegyei lábánál sátorban táborozott.
Sűrűbben lakott vidékeken
idegen városok utcáit járta
sáros-barna, és agyagból épített palotáival
és vakító-fehér falaival.
Érzéke volt idegen nyelvekre,
és beszélt tudósokkal és költőkkel
kiknek nyelvét megtanulta olvasni és beszélni,
és cifrán és diszesen írt könyveikből
merítette tudását e különös kultúrák
történelméről és tudásukról -
furcsa értekezettekben böngészett melyekből
megtudta hogy hogyan éltek és gondolkoztak.
Vakmerő, katona, felfedező és író,
ki ismerte Ázsiát, Afrikát, és Észak és Dél Amerikát
oly módon mint csak egy kíváncsi ember tud ismerni.
Végül is elvonult otthonába, és tollal és papírral
a dolgozó szobájában, érett éveit
fordítással és írással töltötte.
Egzotikus, erotikus és fantasztikus
elbeszélései könnyen folytak tollából:
Az Arab Éjszakák, az Illatosított Kert, és
a Káma Szútra sok sikert nyert
liberális és különc izlésű olvasói között.
De sajnos! Mikor Burton meghalt
Hetvennél egy évvel korábban,
felesége, Isabel, kinek szűk viktoriánus
erkölcse közbelépett, írásai javát
a tűzbe dobta. És mégis, férje
tiszteletére, együtt vannak eltemetve
egy beduin sátor-alakú sírban
melyet Isabel szeretettel maga tervezett -
egy illő pihenő hely oly embernek ki látta a világot,
és ki szabadon és korlátlanul rendelkezett.
Bágyadt, napsütött, sötét-bőrű fajok közé keveredett,
melyek harcosaival vadászni járt,
és némbereivel halt, kik csodálták
fehér-bőrű, sötét-hajú férfiasságát.
Durva cserépedényekből evett velük
idegen és egzotikus ételeket.
Ismerte a Nílust hol vizei még patakok voltak,
és a Hold Hegyei lábánál sátorban táborozott.
Sűrűbben lakott vidékeken
idegen városok utcáit járta
sáros-barna, és agyagból épített palotáival
és vakító-fehér falaival.
Érzéke volt idegen nyelvekre,
és beszélt tudósokkal és költőkkel
kiknek nyelvét megtanulta olvasni és beszélni,
és cifrán és diszesen írt könyveikből
merítette tudását e különös kultúrák
történelméről és tudásukról -
furcsa értekezettekben böngészett melyekből
megtudta hogy hogyan éltek és gondolkoztak.
Vakmerő, katona, felfedező és író,
ki ismerte Ázsiát, Afrikát, és Észak és Dél Amerikát
oly módon mint csak egy kíváncsi ember tud ismerni.
Végül is elvonult otthonába, és tollal és papírral
a dolgozó szobájában, érett éveit
fordítással és írással töltötte.
Egzotikus, erotikus és fantasztikus
elbeszélései könnyen folytak tollából:
Az Arab Éjszakák, az Illatosított Kert, és
a Káma Szútra sok sikert nyert
liberális és különc izlésű olvasói között.
De sajnos! Mikor Burton meghalt
Hetvennél egy évvel korábban,
felesége, Isabel, kinek szűk viktoriánus
erkölcse közbelépett, írásai javát
a tűzbe dobta. És mégis, férje
tiszteletére, együtt vannak eltemetve
egy beduin sátor-alakú sírban
melyet Isabel szeretettel maga tervezett -
egy illő pihenő hely oly embernek ki látta a világot,
és ki szabadon és korlátlanul rendelkezett.
Bíbor dallamot játszik az égi fényorgona…
Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava.
Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton,
Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon.
Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri,
Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri.
Már ázok, felettem az eget súlyra rajzolt felhők borítják,
A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják,
Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek,
Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek.
A fény még arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek,
Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek.
Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog…
Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog…
Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog…
Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött,
Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött…
Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között.
Vecsés, 2015. július 24. - Kustra Ferenc József
Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava.
Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton,
Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon.
Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri,
Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri.
Már ázok, felettem az eget súlyra rajzolt felhők borítják,
A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják,
Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek,
Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek.
A fény még arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek,
Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek.
Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog…
Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog…
Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog…
Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött,
Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött…
Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között.
Vecsés, 2015. július 24. - Kustra Ferenc József
Borús éra – szélvihar…
Mentem volna ki a szabadba… nem voltam régen…
De vad, sötét, ólmos felhők lógtak le az égen.
Láttam, az út is nyálkás, csúszós, és sáros
És ez szabadba, nem kedvező, nem sármos.
Esik a fránya eső, hideg szél is fúj,
Még a kutyát is beengedem, muszájbúl.
Szegény pára ne szenvedjen, a rossz időtől,
Bent összebújva szabadulunk, csömörömtől?!
Kint… látom, a hideg szél dühöngve süvít, vadul,
Jobb nem kimenni, ő az úr, magának pazarul…
Bízunk kutyámmal, minden szélvihar véget ér egyszer
S kimegyünk a saját kiskertünkbe… ott nem lesz vegyszer!
A kéményben még haragosan fütyül a szél,
Behallik dallama… most semmi jót nem ígér.
Sötétlila felhők, kutyámmal vágyjuk, távozzatok!
Nekünk, ne süvítsetek, inkább menjetek hozzátok.
Hosszúra nyúlt, ez a hűvös, esős időszak
És bízok benne vége lesz… borús érának.
Én akkor gondtalanul élvezhetem, kertemben szabadságot,
Lesz szép napsütötte táj… Mi szívemben gyújtja szeretetlángot.
Vecsés, 2013. június 19. – Kustra Ferenc József
Mentem volna ki a szabadba… nem voltam régen…
De vad, sötét, ólmos felhők lógtak le az égen.
Láttam, az út is nyálkás, csúszós, és sáros
És ez szabadba, nem kedvező, nem sármos.
Esik a fránya eső, hideg szél is fúj,
Még a kutyát is beengedem, muszájbúl.
Szegény pára ne szenvedjen, a rossz időtől,
Bent összebújva szabadulunk, csömörömtől?!
Kint… látom, a hideg szél dühöngve süvít, vadul,
Jobb nem kimenni, ő az úr, magának pazarul…
Bízunk kutyámmal, minden szélvihar véget ér egyszer
S kimegyünk a saját kiskertünkbe… ott nem lesz vegyszer!
A kéményben még haragosan fütyül a szél,
Behallik dallama… most semmi jót nem ígér.
Sötétlila felhők, kutyámmal vágyjuk, távozzatok!
Nekünk, ne süvítsetek, inkább menjetek hozzátok.
Hosszúra nyúlt, ez a hűvös, esős időszak
És bízok benne vége lesz… borús érának.
Én akkor gondtalanul élvezhetem, kertemben szabadságot,
Lesz szép napsütötte táj… Mi szívemben gyújtja szeretetlángot.
Vecsés, 2013. június 19. – Kustra Ferenc József
Víziós eszmefuttatás
Végre megjött a sötétség, őt én nagyon várom,
Hogy teljesen alám kússzon, az nagyon is álmom...
Őt
Várom,
Kívánom!
Sötét ölel...
Oly’ édes álom.
Sötétség... csendben
Ölel, majd belém merül.
Mily’ édes álom.
Sötétség honol, csak őt várom,
Teljesítse vágyam, csupán arról álmodom.
*
Eddig én őt nem láttam de, mesélték, tudtam, hogy van!
Fény nélküli dicsősége már megjelent álmomban.
Ó,
Mily' szép
Álom volt.
Hogy van, tudtam,
Szememnek titok.
Szememnek talány,
Létezéséről tudtam.
Járt már álmomban.
Szememnek még talány, létezéséről halottam,
Álmomban róla álomszép képet alkottam.
*
Ideért, de csendben, mert a csend hangja tőle ered,
Nappali fényben ő egyszerűen nem lehet veled.
Ő
Este
Jön, csendben.
Nappal, velem
Látni nem lehet.
Csendben érkezik,
Hajnalig marad... Velem
Napfényt nem láthat.
Est csendjével, hozzám simul.
Velem látni nappal lehetetlen, virradatra elvonul.
*
A nyirkos, esős este, vele együtt hatol a létbe,
Eluralja az agyamat, a nagy világmindenségbe.
Jön,
Vizes.
Létembe
Kúszik. Elmém
Vész... mindenségben.
Hűs-est nedvével,
Lopózik életembe.
Eszem rabolja.
Esőtől párás levegővel, lopakodik lényembe,
Ép eszem, szerteszáll a világegyetembe.
*
Hullócsillag átsüvít a vaksötét éjszakán,
De, fénye gyenge, nem változtat lelkem évszakán.
Gyér
Fény(e)
Oson, nem
Hoz változást
Lelkem őszében.
Csillag hull alá,
Sötét éjben, fénye gyér.
Lelkem magányos.
Eget hasít csillagom, sötét égen,
Fényhomálya nem hoz változást létben.
*
Szavaimat hallom csak, konganak a vaksötétben,
A macskakövön ló pata csattog, a messzeségben.
Szóm
Visszhang!
Hozza! Bong!
Paták hangja
Hallik távolból.
Bús hangom-hallom.
Paták zaja csendet tör…
Messzi távolban.
Hallom... sötétségben búg sóhajom,
Paták zaja távolból közeledik, szellő szárnyakon.
Vecsés, 2016. augusztus 11. – Szabadka, 2017. szeptember 5. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, hozzá az apevákat, haikukat és a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit: A vegyes rész címe ,,Elérhetetlen álom’’!
Végre megjött a sötétség, őt én nagyon várom,
Hogy teljesen alám kússzon, az nagyon is álmom...
Őt
Várom,
Kívánom!
Sötét ölel...
Oly’ édes álom.
Sötétség... csendben
Ölel, majd belém merül.
Mily’ édes álom.
Sötétség honol, csak őt várom,
Teljesítse vágyam, csupán arról álmodom.
*
Eddig én őt nem láttam de, mesélték, tudtam, hogy van!
Fény nélküli dicsősége már megjelent álmomban.
Ó,
Mily' szép
Álom volt.
Hogy van, tudtam,
Szememnek titok.
Szememnek talány,
Létezéséről tudtam.
Járt már álmomban.
Szememnek még talány, létezéséről halottam,
Álmomban róla álomszép képet alkottam.
*
Ideért, de csendben, mert a csend hangja tőle ered,
Nappali fényben ő egyszerűen nem lehet veled.
Ő
Este
Jön, csendben.
Nappal, velem
Látni nem lehet.
Csendben érkezik,
Hajnalig marad... Velem
Napfényt nem láthat.
Est csendjével, hozzám simul.
Velem látni nappal lehetetlen, virradatra elvonul.
*
A nyirkos, esős este, vele együtt hatol a létbe,
Eluralja az agyamat, a nagy világmindenségbe.
Jön,
Vizes.
Létembe
Kúszik. Elmém
Vész... mindenségben.
Hűs-est nedvével,
Lopózik életembe.
Eszem rabolja.
Esőtől párás levegővel, lopakodik lényembe,
Ép eszem, szerteszáll a világegyetembe.
*
Hullócsillag átsüvít a vaksötét éjszakán,
De, fénye gyenge, nem változtat lelkem évszakán.
Gyér
Fény(e)
Oson, nem
Hoz változást
Lelkem őszében.
Csillag hull alá,
Sötét éjben, fénye gyér.
Lelkem magányos.
Eget hasít csillagom, sötét égen,
Fényhomálya nem hoz változást létben.
*
Szavaimat hallom csak, konganak a vaksötétben,
A macskakövön ló pata csattog, a messzeségben.
Szóm
Visszhang!
Hozza! Bong!
Paták hangja
Hallik távolból.
Bús hangom-hallom.
Paták zaja csendet tör…
Messzi távolban.
Hallom... sötétségben búg sóhajom,
Paták zaja távolból közeledik, szellő szárnyakon.
Vecsés, 2016. augusztus 11. – Szabadka, 2017. szeptember 5. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, hozzá az apevákat, haikukat és a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit: A vegyes rész címe ,,Elérhetetlen álom’’!
