Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia…
Hatvan felett, állítják, hogy szép lehet az élet.
Mondják ezt azok, kiket még nem gyötört az élet,
Akikben még nem járt le, elkopva, ennyi élet.
Hittem... idősen gondtalan az élet,
Évekkel hátamon, nem találok szépet.
*
Aki fiatalabb, az állítja, hogy csodálatos az öregkor,
És nagyon szép lehet, hogy minden napra jut egy kortynyi pimpós bor.
Ez már nem az őszöm, de biz' a telem kezdete, itt már nincs por…
Fiatalon nem voltam tisztában,
Mit jelent lenni gyászban,
Élni levélhullásban.
*
Hatvan után, az ember újra végigjárja, a járt utat,
És ismét számba-sorba veszi, mi az mi múltjában maradt…
Hatvan után, mese vágyad már nem repít boldog-havas hegyeken át,
Már csak fotelban ülve mulasztod, igen lassan a havas éjszakát.
Múltbanézek, számadásba kezdek...
Találok-e érdemeset, amiért élni muszáj... imába kezdek.
*
Hatvan után, jól megdobál a sors, de száraz kenyérrel,
Sőt, hozzád vágott igen élhetetlen, véges élettel…
Idősen az agy már meddősködik, a kéz enyhén remegő,
Ahogy írok, a toll is hebegő, tenta pacacseppentő…
Életem már nehézkes,
Kezem zsibbad, agyam kihagy, létem már véges.
*
A telemben még megvan a megvett, ingyen bérletem,
De nincs pénzem, nincsen tűzifám, bár még van tűzhelyem…
Körülöttem van levegő, de hideg, nem élvezem…
Csonka létem tengetem,
Időmet lassan pergetem,
Értelmetlen... elveszett álmokat kergetem.
*
Hah! Juj, de régen én már rájöttem, nem csak a szeretet számít,
Bár én is tudtam régen, de hatvan után már, miért is csábít?
Öregségem monoton,
Mennék... sorsom kegyetlen, visszatart konokon.
Még létezek... romokon.
*
Az udvaron, már éles a levegő, sötét felhők a horizontom felett,
Ha még sokáig maradok, betegséget kapok, és nem élvezem kellemet.
Remény, honnan és minek, mihez? Örülök, ha így élhetem az életemet…
Vecsés, 2011. március 1. – Szabadka, 2018. február 20. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, a 10 szavasokat, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A 10 szavasok címe: ’Még létezek... romokon’
Hatvan felett, állítják, hogy szép lehet az élet.
Mondják ezt azok, kiket még nem gyötört az élet,
Akikben még nem járt le, elkopva, ennyi élet.
Hittem... idősen gondtalan az élet,
Évekkel hátamon, nem találok szépet.
*
Aki fiatalabb, az állítja, hogy csodálatos az öregkor,
És nagyon szép lehet, hogy minden napra jut egy kortynyi pimpós bor.
Ez már nem az őszöm, de biz' a telem kezdete, itt már nincs por…
Fiatalon nem voltam tisztában,
Mit jelent lenni gyászban,
Élni levélhullásban.
*
Hatvan után, az ember újra végigjárja, a járt utat,
És ismét számba-sorba veszi, mi az mi múltjában maradt…
Hatvan után, mese vágyad már nem repít boldog-havas hegyeken át,
Már csak fotelban ülve mulasztod, igen lassan a havas éjszakát.
Múltbanézek, számadásba kezdek...
Találok-e érdemeset, amiért élni muszáj... imába kezdek.
*
Hatvan után, jól megdobál a sors, de száraz kenyérrel,
Sőt, hozzád vágott igen élhetetlen, véges élettel…
Idősen az agy már meddősködik, a kéz enyhén remegő,
Ahogy írok, a toll is hebegő, tenta pacacseppentő…
Életem már nehézkes,
Kezem zsibbad, agyam kihagy, létem már véges.
*
A telemben még megvan a megvett, ingyen bérletem,
De nincs pénzem, nincsen tűzifám, bár még van tűzhelyem…
Körülöttem van levegő, de hideg, nem élvezem…
Csonka létem tengetem,
Időmet lassan pergetem,
Értelmetlen... elveszett álmokat kergetem.
*
Hah! Juj, de régen én már rájöttem, nem csak a szeretet számít,
Bár én is tudtam régen, de hatvan után már, miért is csábít?
Öregségem monoton,
Mennék... sorsom kegyetlen, visszatart konokon.
Még létezek... romokon.
*
Az udvaron, már éles a levegő, sötét felhők a horizontom felett,
Ha még sokáig maradok, betegséget kapok, és nem élvezem kellemet.
Remény, honnan és minek, mihez? Örülök, ha így élhetem az életemet…
Vecsés, 2011. március 1. – Szabadka, 2018. február 20. – Kustra Ferenc József – a verset én írtam, a 10 szavasokat, szerző-, és poéta társam Jurisin (Szőke) Margit. A 10 szavasok címe: ’Még létezek... romokon’
Hogy magányos vagy, attól ne félj,
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.
Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…
Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.
A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.
A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.
Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.
Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.
Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!
A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.
Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…
Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…
Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.
Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
Mert a csend hozzád mindig beszél…
Beszél neked az a múltról, az elmúlásról,
Beszél neked szépről-jóról és minden másról.
Te az élet színpadán, nem vagy csak egy látomás,
Bár szemed körül a sírás-rívás, mély árkot ás
És életed feldolgozása agyad tébolya,
Nézel, és bár messze látsz, nézésed oly’ tétova…
Érzem is, hogy minden eltűnik a csendben,
Sűrű köd van mögöttem a végtelenben,
A fránya csend lassan melankolikussá tesz
De a hang violinkulcsát... még asztalra tesz.
A csend méláztat, elgondolkodtat
És mint vad lovas, köröttem vágtat,
De én nevetek, mert dobogása sem hallik,
Közben a melankólia belém furakszik.
A csend is majd jön, megérkezik a sötétedéssel,
Azonnal át is ölel, pőrén, teli mély érzéssel.
Egymást ölelve elindulunk az éj sötét útján,
És majd életet mutatunk az éjnek, bár úgy sután.
Reggel majd megállapítom, hogy a tegnap itt hagyott
És még mindig csendben szétfolyó vízcseppecske vagyok?
Óh, Te csend, de hogyan? Melletted, veled élek?
Míg ez így van, addig semmitől én nem félek.
Itt vagy és ahogy majd lassan, biztosan múlnak az évek,
Szembejönnek szomszédok, barátok, ők is már mind vének.
Még talán hosszasan maradok és így veled élek,
Maradok, és nem leszek társa hulló falevélnek.
Nekem, az élet vándorának hosszú útja jó,
Veled közben megpihenni, bíz’ enyhülést adó.
A földi ősvényen járunk, mit várunk az égi jel!
Csend! Te vagy szívemnek éneke, tovább a csúcsra fel!
A Hold esténként előjön és úgy lassan bandukolva
Komótosan, békésen járja az útját napról-napra,
A kertek, a házak közé szeretettel betekint,
És csendet, nyugalmat, békességet, álmot reánk hint.
Egyszer amint csendben ücsörgők a szomszédos réten,
Teliholdon elbambulva... magam csendjében nézem.
Mélyen elgondolkodok a sorsom hajókötélből font húrján,
Nem játszom a szomorút… az vagyok úgyis az éveim múltán…
Mélán, csendben nézek fel az égre, majd’ elhagy a tudat,
Karom is lehull, csend meg csak ölel… nincs fájó indulat.
Szótlan a csend, mutatja, ez a nyáresti holdvilág
És tudatja velem, hogy lesz még holnap, lesz napvilág.
Ahogy csendben ücsörgők, felismerem, hogy csak egy "kis pont" vagyok,
Mert felnézve úgy látom, hogy kicsinylőn intenek a csillagok.
Azért… láttam a tiszta lelküket és benne a csendes, vágyat,
Az örömtelit, a végtelent, a megbocsájtót, fény, a lágyat.
Biztosan tudom, hogy a "kis pontot" is fogadják, ha arra jár
És ez én lennék! Megyek én majd arra fele, ha időm lejár…
Majd megyek én, ha a csend is szól, és ha felkészültem az útra,
De oda már hátizsák sem kell, ez már csendes, magányos túra…
Az emlékek olyan szépek! Most még emlékezek,
Kezdek fázni, sután sétálva házba bemegyek.
Várom a reggelt, bár mindig más a napfelkelte,
Csend súgja, nyugalom, messze még a naplemente…
Az éjszaka csendjét kitölti az éjség sötétje,
Látni semmit, csak a vén Hold baktat… ezüst holdfénybe.
Vecsés, 2014. július 3. – Kustra Ferenc József
Mécs lángja maga a szeretet,
Igyekszem is nézni, éppen eleget.
*
Mécs melegséget sugároz,
Hozzá fényt szétsugároz,
Nagy szeretetet is kisugároz…
*
Mécs, világit karácsonykor az ablakban,
Kint is látszik a szabadban.
*
Mécs volt a barátom,
Ma este már… papírt se látom.
*
Pincénkbe mécs világít,
Nincs gáz, ezzel ámít…
Már nem számít…
*
Mécs, a poéta barátja,
Ha nem csonk ceruzája,
Írott gondolata…
*
Mécs segít emlékezni,
Múltat feleleveníteni,
Jövőből jelent, majd múltat faragni…
*
Ceruzám csonkja, már nem fog,
Mécs lángja már nem inog.
*
Mécs kis lángjánál… világításánál esténként,
Hódolok, a múlt írásának, időnként.
*
Nem haladok este, vers írásával,
Mécs is leég, kis lángjával.
*
Este verset firkantok, mécs világít,
Kis lángja van, nem ámít…
*
Mécs pici lángját huzat döntögeti,
Úgy dülöngél, nem tudja leverni.
*
Betegek voltunk és a párologtatóba,
Mécs lett téve… vírusirtóba!
*
Táncteremben, hogy a sok mécs, világit,
Hangulat, emberi! Körbevilágít, fölvidámít.
*
Mécs, kis lánggal világit síron,
Alvó halottaimat gyászolom, szívből fájón!
*
Mécs, gyertya együtt a síron,
Gyönyörködnek bennük rokonok, nagyon sírón.
*
Erdőnyi mécs, világit a temetőben,
De csak szélmentes, jó időben.
*
Mécs van minden kis sírhalmon,
Szépen világit! Nem enyhit bánaton.
*
Fejfa előtt, mécs ontja a meleget,
Halottunk szellemének épp eleget.
*
Szélviharban, mécs lángja is lobog,
Ha szél elállt, akkor boldog.
*
Kis mécs, világit a nyári lakban,
Meghitt hangulatot teremt, folytonosan.
*
Mécs fénye, bányában nem elég.
Pici lángja túl gyorsan leég.
*
Vízsugárhajtású játékcsónakba, mécs kell.
Meleg víz kilökődik. Leég. Még kell!
Vecsés, 2015. február 18. – Kustra Ferenc József - MÉCS 10 PÁLYÁZATRA!
Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versnek legalább 2 sorból és 10 szóból kell állnia és rímeljen! Ez a csokor, pályázatra készült és szerepelnie kellett benne a „mécs” szónak.
Igyekszem is nézni, éppen eleget.
*
Mécs melegséget sugároz,
Hozzá fényt szétsugároz,
Nagy szeretetet is kisugároz…
*
Mécs, világit karácsonykor az ablakban,
Kint is látszik a szabadban.
*
Mécs volt a barátom,
Ma este már… papírt se látom.
*
Pincénkbe mécs világít,
Nincs gáz, ezzel ámít…
Már nem számít…
*
Mécs, a poéta barátja,
Ha nem csonk ceruzája,
Írott gondolata…
*
Mécs segít emlékezni,
Múltat feleleveníteni,
Jövőből jelent, majd múltat faragni…
*
Ceruzám csonkja, már nem fog,
Mécs lángja már nem inog.
*
Mécs kis lángjánál… világításánál esténként,
Hódolok, a múlt írásának, időnként.
*
Nem haladok este, vers írásával,
Mécs is leég, kis lángjával.
*
Este verset firkantok, mécs világít,
Kis lángja van, nem ámít…
*
Mécs pici lángját huzat döntögeti,
Úgy dülöngél, nem tudja leverni.
*
Betegek voltunk és a párologtatóba,
Mécs lett téve… vírusirtóba!
*
Táncteremben, hogy a sok mécs, világit,
Hangulat, emberi! Körbevilágít, fölvidámít.
*
Mécs, kis lánggal világit síron,
Alvó halottaimat gyászolom, szívből fájón!
*
Mécs, gyertya együtt a síron,
Gyönyörködnek bennük rokonok, nagyon sírón.
*
Erdőnyi mécs, világit a temetőben,
De csak szélmentes, jó időben.
*
Mécs van minden kis sírhalmon,
Szépen világit! Nem enyhit bánaton.
*
Fejfa előtt, mécs ontja a meleget,
Halottunk szellemének épp eleget.
*
Szélviharban, mécs lángja is lobog,
Ha szél elállt, akkor boldog.
*
Kis mécs, világit a nyári lakban,
Meghitt hangulatot teremt, folytonosan.
*
Mécs fénye, bányában nem elég.
Pici lángja túl gyorsan leég.
*
Vízsugárhajtású játékcsónakba, mécs kell.
Meleg víz kilökődik. Leég. Még kell!
Vecsés, 2015. február 18. – Kustra Ferenc József - MÉCS 10 PÁLYÁZATRA!
Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versnek legalább 2 sorból és 10 szóból kell állnia és rímeljen! Ez a csokor, pályázatra készült és szerepelnie kellett benne a „mécs” szónak.
Maszkot vett fel a Télapó
és elindult a szánnal
remélte, hogy nem lesz nagy baj
még tegnap küzdött lázzal.
Óvatosnak kell lennie
hisz lehet, hogy Covidos,
meg ne fertőzzön valakit
bizony ez nem humoros.
Ajándékkal a zsákjában
megállt a falu szélén,
mosoly volt a maszkkal takart
láztól vöröslő képén.
Tüsszentett egy hatalmasat
nagyon hamar megbánta,
mert a házból kikukkantva
kis Karcsika meglátta.
Szia kedves Télapócska
szeretettel fogadlak,
védettségi igazolvány
van-e nálad mondjad csak.
Sajnos nincsen kisbarátom
kérlek, ne hozzál hírbe.
Itt van a te ajándékod
le van fertőtlenítve.
és elindult a szánnal
remélte, hogy nem lesz nagy baj
még tegnap küzdött lázzal.
Óvatosnak kell lennie
hisz lehet, hogy Covidos,
meg ne fertőzzön valakit
bizony ez nem humoros.
Ajándékkal a zsákjában
megállt a falu szélén,
mosoly volt a maszkkal takart
láztól vöröslő képén.
Tüsszentett egy hatalmasat
nagyon hamar megbánta,
mert a házból kikukkantva
kis Karcsika meglátta.
Szia kedves Télapócska
szeretettel fogadlak,
védettségi igazolvány
van-e nálad mondjad csak.
Sajnos nincsen kisbarátom
kérlek, ne hozzál hírbe.
Itt van a te ajándékod
le van fertőtlenítve.
II. Világháborúban
Cassino városát, monostorát, Heidrich ejtőernyős hadosztálya védte.
Ők voltak még mindig a német hadseregnek a krémje, az elitek, elitje.
Létszámuk, vészesen, nagyon megfogyatkozott,
Egy zászlóalj, már csak tán' háromszáz főt számolt…
Egy század meg csak, talán negyven főből állott.
Az apátságra és környékére szórta bombáit, ötszázötven nehézbombázó…
És körben, minden egyéb más célokra tüzelt, kétszáz, szövetséges vadászbombázó…
Négy félórát tartott ez a terrorbombázás,
Cassino városa meg romhalmaz lett. Mi más?
Cassino városát a harmadik ejtőernyős ezred második zászlóalja védte.
A terrorbombázás után, már csak Foltin százados maradt meg és százhatvan embere.
Kihasználva a szünetet, újból tüzelőállást foglalt, volt még harc,- és tűzkészsége…
Az ejtőernyősök hozzászoktak az utolsó emberig tartó harchoz,
Erre lettek kiképezve, meg a túlélésre, nem öngyilkos kudarchoz.
Mikor... Új-Zélandiak bevonultak, hozzákezdtek élethalálharchoz.
Az utcák eltűntek, kizárólag csak, romok voltak,
Nem voltak támpontok, nem véltek látni, irányokat.
Hatalmas küzdelem kezdődött, másért nem is, a csak, várromokért,
Az indiai dandárban semmit nem adtak az emberéletért.
Német ejtőernyősöknek korlátlan kilátásuk volt a szövetségesekre,
A kemény harc, napokig eltartott, ez volt németek egyetlen lehetősége…
Heidrich őrnagy hol itt, hol ott, amott vetette be a tartalékait,
Annak érdekében, hogy kielégítse a védelem szükségleteit.
A német ejtőernyős-vadászok, minden kis hibát kihasználtak,
Minden szövetséges tévedést, nagyon és azonnal megtoroltak.
Az indiai dandár, halálra szánt rohamot intézett a romok ellen.
De az ejtőernyősök háromszáz embere, rohant védekezni ez ellen,
Bezárta őket a domb várromjai közé, ne kezdjen támadást az, ellen.
A németek engedték, hogy az angol orvosok átmenjenek a vonalaikon,
És gyorsan segítsenek a sok, még élő, sebesült, gurka, indiai harcoson…
Máskor az öregvár külső romfala leomlott, beterítette az essexi lövészeket.
De, amíg az angolok kiásták az embereket, addig beszüntették a tüzeléseket.
Így a németek, ebben a csatában is, szövetségesek ellen, győztek,
De, irtózatos árat fizettek, zászlóaljaik, negyvenfősök lettek.
Ezek az ejtőernyős-vadászok a németek legjobb egységei voltak,
Úgy hívták őket, hogy „zöld ördögök” és talán igazi ördögök is voltak…
Vecsés, 2016. október 1. - Kustra Ferenc József - Monte Cassinonál, az olasz fronton
Földi Pál: „Sasok harcban” c. valódi-dokumentum regénye ihletésével.
Cassino városát, monostorát, Heidrich ejtőernyős hadosztálya védte.
Ők voltak még mindig a német hadseregnek a krémje, az elitek, elitje.
Létszámuk, vészesen, nagyon megfogyatkozott,
Egy zászlóalj, már csak tán' háromszáz főt számolt…
Egy század meg csak, talán negyven főből állott.
Az apátságra és környékére szórta bombáit, ötszázötven nehézbombázó…
És körben, minden egyéb más célokra tüzelt, kétszáz, szövetséges vadászbombázó…
Négy félórát tartott ez a terrorbombázás,
Cassino városa meg romhalmaz lett. Mi más?
Cassino városát a harmadik ejtőernyős ezred második zászlóalja védte.
A terrorbombázás után, már csak Foltin százados maradt meg és százhatvan embere.
Kihasználva a szünetet, újból tüzelőállást foglalt, volt még harc,- és tűzkészsége…
Az ejtőernyősök hozzászoktak az utolsó emberig tartó harchoz,
Erre lettek kiképezve, meg a túlélésre, nem öngyilkos kudarchoz.
Mikor... Új-Zélandiak bevonultak, hozzákezdtek élethalálharchoz.
Az utcák eltűntek, kizárólag csak, romok voltak,
Nem voltak támpontok, nem véltek látni, irányokat.
Hatalmas küzdelem kezdődött, másért nem is, a csak, várromokért,
Az indiai dandárban semmit nem adtak az emberéletért.
Német ejtőernyősöknek korlátlan kilátásuk volt a szövetségesekre,
A kemény harc, napokig eltartott, ez volt németek egyetlen lehetősége…
Heidrich őrnagy hol itt, hol ott, amott vetette be a tartalékait,
Annak érdekében, hogy kielégítse a védelem szükségleteit.
A német ejtőernyős-vadászok, minden kis hibát kihasználtak,
Minden szövetséges tévedést, nagyon és azonnal megtoroltak.
Az indiai dandár, halálra szánt rohamot intézett a romok ellen.
De az ejtőernyősök háromszáz embere, rohant védekezni ez ellen,
Bezárta őket a domb várromjai közé, ne kezdjen támadást az, ellen.
A németek engedték, hogy az angol orvosok átmenjenek a vonalaikon,
És gyorsan segítsenek a sok, még élő, sebesült, gurka, indiai harcoson…
Máskor az öregvár külső romfala leomlott, beterítette az essexi lövészeket.
De, amíg az angolok kiásták az embereket, addig beszüntették a tüzeléseket.
Így a németek, ebben a csatában is, szövetségesek ellen, győztek,
De, irtózatos árat fizettek, zászlóaljaik, negyvenfősök lettek.
Ezek az ejtőernyős-vadászok a németek legjobb egységei voltak,
Úgy hívták őket, hogy „zöld ördögök” és talán igazi ördögök is voltak…
Vecsés, 2016. október 1. - Kustra Ferenc József - Monte Cassinonál, az olasz fronton
Földi Pál: „Sasok harcban” c. valódi-dokumentum regénye ihletésével.
