Van olyan, amikor te nem tehetsz semmit.
Bízhatsz, remélhetsz , de az úgyse segít.
Néha tudni és érezni kell hogy nem sokára vége,
boldog s vidám voltál, de nem úgy szeret téged.

Előbb-utóbb neked is rá kell erre jönni,
örökre elszakad tőled úgy, mint a többi.
Lehet a sors akarata,de a búcsú nehéz,
sosem feledheted, de egy próbát megér.

Minden percben zaklatnak a régi emlékek,
hiányzik, hozzá bújnál,de ennek már vége.
Sosem lesz már nélküle semmi sem tökéletes,
rájössz hogy újra minden porcikád törékenyebb.

Egy ölelésben benne volt minden,
forró vágy,ezernyi gondolat,
egy ölelésben benne volt minden,
de elsöpörted egy perc alatt.

Egy öleléssel úgy szóltál hozzám
mint sóhaj a tavaszi ég alatt,
de egy dörgő hang messze űzte,
s viharként tűnt el egy perc alatt.

Egy ölelés, míg rám néztél némán,
azt hittem lelkünk egybeforrt!
de egy durva hang messze űzött,
s hirtelen minden megfagyott.

S azóta százszor jobban érzem,
nincs veled többé holnapom!
Menj csak el,ne is nézz vissza!
S ne kérdezd többé hol vagyok!

Tegnap még tehozzád küldtem
szívemnek minden moraját,
tegnap még te tőled vártam
lelkemnek minden vigaszát.

Tegnap még te reád szórtam
arcomnak minden mosolyát,
tegnap még magamon éreztem
bőrödnek bársony illatát.

Mára már elborult minden.
Nem akarlak már látni sem!
Ne szeress!Holnap már késő!
Nem tart már vissza semmi sem.

Kikeletbe hasadó, újonc boldogság
Lett szelíden cirógatva úrrá rajtam,
Midőn csöpp cseresznyefák koronái közt,
Virágait fürkészve kincset találtam.

Bár lehetnék oly nagy, oly lobogó gyönyör,
Hogy virágálomba kergessem varázsod,
Hogy mi ketten, a világ szemét becsukva,
Örökké álmodjunk a cseresznyeágon.

Mint nektárért kuncsorgó, éhes pillangó,
Összebújó szirmaiba kínálkozom,
S rózsaszín illatok hevébe bódulva,
Mosolyába szökve hozzád kívánkozom.

A gyertyafénynél merengek némán
szobámban néma csend honol,
s a gyertyalángnál elmerengve
most is csak rólad álmodom.

Mint gyertyaláng,mely fellobban néha
te is csak úgy akarsz talán,
mint csorgó viasz a gyertya szélén
s hirtelen megfagy oldalán.

Talán szeretnél néha-néha
mint a kihunyó gyertyaláng,
forró testeddel hozzám simulva
mint csorgó viasz a gyertya oldalán.

S aztán hirtelen messze tűnnél
oda,hol erősebb fény ragyog.
itt hagyva engem félhomályban,
míg a gyertyával együtt elfogyok.