Idő 
Értékelés 
Értékelés Filozofálgatás a jövőről
Vágtatnak a tán’ megvadult lovak a gladiátor alatt…
Mi vagyunk az a gladiátor, súlyos, lógó felhők alatt…
Nem a arcba vágtatunk, ám előre a jövőbe
De mi az, hogy jövő? Életünk új lehetősége?
Lovak patája alatt porzik a beton, a fű,
Visznek magukkal, tudjuk… ott nem nő elég szegfű.
Majd ha odaérünk, akkor az, gyorsan múlt lesz
És folytatjuk a vágtát, míg megint holnap lesz.
Beleszáguldunk, és ha mégsem tudjuk mi lesz a jövő?
Sebaj, csapjunk a lovak közé, gondolatunk az elő
Bizalom szavazása, hogy majd lesz valahogy
Bár nem tudni… lehet, út végén csak odarogy?
Lehet előre menni, sétálva, botorkálva,
Lehet úgyis, ostorral a lovak közé vágva!
A lovak a sors kocsijába vannak befogva,
Az út köves vagy füves, rajta van a sors pora.
Futhatsz is, ha van életcélod és kilátás,
De tudd, ha elakadsz, nem segít a kiáltás!
Csoszogva is el lehet esni, akkor is fel kell kelni
Ha nincs is segítséged, feltápászkodva tovamenni.
Menni kell előre, láthatatlan vakvilágba,
Nincs, bíz' itt megállj, tovább mész új érzésvilágba.
Végig kell botorkálnod, térdig járod lábod
És még lehet, hogy ott vár rád szép új világod…
Az is lehet jövőd, hogy beleesel nagy gödörbe,
Ahol bizony nincs létra, de bízhatsz hosszú körmödbe,
Hogy segítsen kikaparni magadat a felszínre
És utadat folytatni tudod a holnap szépibe.
Nincs más hátra, mint előre hajszold a lovat,
Mert itt nem halnod, de élned kell, mi nagy falat.
Légy élet gladiátora, vívd az élet csatáját,
Ezzel szolgálod a jövőt, az élet kívánalmát.
Majd holnap tudod meg purgatórium vagy tündérkert,
De akkor már ott leszel és lehet, hogy virágoskert.
Vár tégedet egy sokkal szebb, boldogabb, csodás jövő.
Meglehet, rád rója sors életet, mi előkelő.
Gladiátor! Az is lehet, hogy sétányon menetelsz
A jövőbe, holnapba mi holnapután már múlt lesz!
Akkor már csak emlékezni fogsz a múlt holnapra
Mitől rettegtél a nagy rohamba, az attakba.
Lehet, hogy csak sétálgatsz, futsz, vagy battyogsz, lángost majszolva,
Neked talán nem is kell a hős gladiátorok lova?
Gondolod, Te tudsz valami olyat, amit más nem?
Elbizakodott vagy? Mi lesz, ha körmöd mondja: nem?
Mindegy, hogyan lesz, igyekezz és bízzál a jövőbe,
Mert érte tenned kell, dolgozni, hogy legyen jövőre!
Lehulló falevelek tovább élnek humusznak, avarnak…
Ja és magyar vagy! Gladiátorra van szüksége hazának!
Holnap, majd ha a ma eltűnt mozdulatok, emlékek
Ronggyá kopott bársonyai lehetnek, akár fékek.
Holnap megtudjuk, még nyitott volt az elmúlt világ, ezt éltük,
Holnapután eggyel kevesebb a napunk, ilyen a létünk…
Mond, te jövő, akarod, hogy én ne forduljak hátra soha?
A tegnapom történelmével legyek tán’ gonosz mostoha?
Komolyan azt várod, hogy a semmiből téged akarjalak?
Azt akarod, a sebeim gyógyulatlanok maradjanak?
Ma még csakis a holnapra gondolok… Fázok kívül.
Holnapután is holnapra gondolok… Fázok belül.
Ma az utamat kikövezik a megfagyott rögök,
Holnapután már mit sem számít, úton mért köhögök…
Ma mondja a hited, hogy óh, jövő, küzdeni kell érte,
Holnapután jó lenne, majd mondani, hogy ez megérte.
Az élet egy veszett kínlódás… de úgy érzem, nem sírom.
Addig kapaszkodok a jövőbe, míg lélekkel bírom.
Az életben, e korban már ajándék minden óra,
Remélem holnapután sem emlékszem csak a jóra…
A perc is csak földönfutó, de olyan lassan múlik.
Ha nem figyelünk, percből álló élet eliramlik.
A szívünkbe vágyón dühöng az élet-hívő őszinteség
És a holnap reggeli harmatból fakad majd a lelkesség?
Még az éjjel hallgasd végig szférák biztató zenéjét
És bízz magadba, holnapba, ez adja hited hűségét.
Óh, te gladiátor, holnapra alakul a léted,
De csak holnap tudod meg, hogy te erről, hogyan véled
Az új helyzetet megítélni,
Jó lesz-e ezt, újat megélni?
Ah! Te bizonytalan jövő mutasd szebb arc feled,
Ne bánts engem, ne szolgáltam rá erre, ne feledd,
Csak egy jobb, élhetőbb, szerencsésebb életet szeretnék,
Az is jó lenne, ha térdig lejárt lábbal odaérnék...
Holnap majd a múltjába burkolódzik a mai pucér jelen…
Kérdés lesz-e valaki, kit érdekel, hogy van e ma értelem?
Holnap mi majd megtudjuk, hogy van-e mag nélküli jövőnk…
Vagy holnap is maga a lét lesz a legnagyobb cselszövőnk?
Nem számít a sokak szava, mert én nagyon tudom, mit akarnók,
Múltamat, emlékeimet nem fogjátok elvenni… fajankók!
A tegnap álomköltemény,
A ma tán’ élt életregény…
A holnap pedig… vakremény.
Vecsés, 2013. október 6. – Kustra Ferenc József
Vágtatnak a tán’ megvadult lovak a gladiátor alatt…
Mi vagyunk az a gladiátor, súlyos, lógó felhők alatt…
Nem a arcba vágtatunk, ám előre a jövőbe
De mi az, hogy jövő? Életünk új lehetősége?
Lovak patája alatt porzik a beton, a fű,
Visznek magukkal, tudjuk… ott nem nő elég szegfű.
Majd ha odaérünk, akkor az, gyorsan múlt lesz
És folytatjuk a vágtát, míg megint holnap lesz.
Beleszáguldunk, és ha mégsem tudjuk mi lesz a jövő?
Sebaj, csapjunk a lovak közé, gondolatunk az elő
Bizalom szavazása, hogy majd lesz valahogy
Bár nem tudni… lehet, út végén csak odarogy?
Lehet előre menni, sétálva, botorkálva,
Lehet úgyis, ostorral a lovak közé vágva!
A lovak a sors kocsijába vannak befogva,
Az út köves vagy füves, rajta van a sors pora.
Futhatsz is, ha van életcélod és kilátás,
De tudd, ha elakadsz, nem segít a kiáltás!
Csoszogva is el lehet esni, akkor is fel kell kelni
Ha nincs is segítséged, feltápászkodva tovamenni.
Menni kell előre, láthatatlan vakvilágba,
Nincs, bíz' itt megállj, tovább mész új érzésvilágba.
Végig kell botorkálnod, térdig járod lábod
És még lehet, hogy ott vár rád szép új világod…
Az is lehet jövőd, hogy beleesel nagy gödörbe,
Ahol bizony nincs létra, de bízhatsz hosszú körmödbe,
Hogy segítsen kikaparni magadat a felszínre
És utadat folytatni tudod a holnap szépibe.
Nincs más hátra, mint előre hajszold a lovat,
Mert itt nem halnod, de élned kell, mi nagy falat.
Légy élet gladiátora, vívd az élet csatáját,
Ezzel szolgálod a jövőt, az élet kívánalmát.
Majd holnap tudod meg purgatórium vagy tündérkert,
De akkor már ott leszel és lehet, hogy virágoskert.
Vár tégedet egy sokkal szebb, boldogabb, csodás jövő.
Meglehet, rád rója sors életet, mi előkelő.
Gladiátor! Az is lehet, hogy sétányon menetelsz
A jövőbe, holnapba mi holnapután már múlt lesz!
Akkor már csak emlékezni fogsz a múlt holnapra
Mitől rettegtél a nagy rohamba, az attakba.
Lehet, hogy csak sétálgatsz, futsz, vagy battyogsz, lángost majszolva,
Neked talán nem is kell a hős gladiátorok lova?
Gondolod, Te tudsz valami olyat, amit más nem?
Elbizakodott vagy? Mi lesz, ha körmöd mondja: nem?
Mindegy, hogyan lesz, igyekezz és bízzál a jövőbe,
Mert érte tenned kell, dolgozni, hogy legyen jövőre!
Lehulló falevelek tovább élnek humusznak, avarnak…
Ja és magyar vagy! Gladiátorra van szüksége hazának!
Holnap, majd ha a ma eltűnt mozdulatok, emlékek
Ronggyá kopott bársonyai lehetnek, akár fékek.
Holnap megtudjuk, még nyitott volt az elmúlt világ, ezt éltük,
Holnapután eggyel kevesebb a napunk, ilyen a létünk…
Mond, te jövő, akarod, hogy én ne forduljak hátra soha?
A tegnapom történelmével legyek tán’ gonosz mostoha?
Komolyan azt várod, hogy a semmiből téged akarjalak?
Azt akarod, a sebeim gyógyulatlanok maradjanak?
Ma még csakis a holnapra gondolok… Fázok kívül.
Holnapután is holnapra gondolok… Fázok belül.
Ma az utamat kikövezik a megfagyott rögök,
Holnapután már mit sem számít, úton mért köhögök…
Ma mondja a hited, hogy óh, jövő, küzdeni kell érte,
Holnapután jó lenne, majd mondani, hogy ez megérte.
Az élet egy veszett kínlódás… de úgy érzem, nem sírom.
Addig kapaszkodok a jövőbe, míg lélekkel bírom.
Az életben, e korban már ajándék minden óra,
Remélem holnapután sem emlékszem csak a jóra…
A perc is csak földönfutó, de olyan lassan múlik.
Ha nem figyelünk, percből álló élet eliramlik.
A szívünkbe vágyón dühöng az élet-hívő őszinteség
És a holnap reggeli harmatból fakad majd a lelkesség?
Még az éjjel hallgasd végig szférák biztató zenéjét
És bízz magadba, holnapba, ez adja hited hűségét.
Óh, te gladiátor, holnapra alakul a léted,
De csak holnap tudod meg, hogy te erről, hogyan véled
Az új helyzetet megítélni,
Jó lesz-e ezt, újat megélni?
Ah! Te bizonytalan jövő mutasd szebb arc feled,
Ne bánts engem, ne szolgáltam rá erre, ne feledd,
Csak egy jobb, élhetőbb, szerencsésebb életet szeretnék,
Az is jó lenne, ha térdig lejárt lábbal odaérnék...
Holnap majd a múltjába burkolódzik a mai pucér jelen…
Kérdés lesz-e valaki, kit érdekel, hogy van e ma értelem?
Holnap mi majd megtudjuk, hogy van-e mag nélküli jövőnk…
Vagy holnap is maga a lét lesz a legnagyobb cselszövőnk?
Nem számít a sokak szava, mert én nagyon tudom, mit akarnók,
Múltamat, emlékeimet nem fogjátok elvenni… fajankók!
A tegnap álomköltemény,
A ma tán’ élt életregény…
A holnap pedig… vakremény.
Vecsés, 2013. október 6. – Kustra Ferenc József
(3 soros-zárttükrös csokor)
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye,
Vajon ma kezdi, hogy már talán nem alszik életem reménye?
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye.
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön,
Közben meg a szerelmem szíve recseg az emlékező mezőkön?
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön.
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek,
De nem értek semmit, magányosan csak bánatosan leledzek…
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek.
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok,
Nem tudom, van-e utam, vagy, hogy merre menjek… bambán mélázok…
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok.
*
(Senrjon duó)
Éjjel még ragyogott a
Holdam fénye, volt fényessége.
De már új nap van!
Aludtam, láttam mit se,
Holdfény tán’ ezüstözött kicsit.
De már új nap van.
*
(Anaforás)
A hajnalom faló kínján látom, hogy megesd, megérek egy újabb, milyen? napot,
A kistemplom harangja már elkongatott, népeknek megtartották imanapot...
Azt látom, hogy a mai nap sem lesz különb, mint a többi már megélt, szép sorjában,
Azt látom, hogy varjuk, mint a rokonok, néznek, gubbasztanak fekete ruhában…
*
(Sedoka)
Ma megkezdődik,
Lélekben zúzó vihar.
Gondtalan cseréptörés.
Ma megkezdődik,
Lelkemben, természetharc!
Repülős cseréptörés.
*
(Anaforás, senrjú csokor fél haiku-láncban))
Saját ősökre
Gondolok, hátha várnak.
Varjúkárogás.
*
Saját ősöknek
Állapodott, életük.
Varjúkárogás.
*
Saját ősökben
Csak bízni tudok, várnak.
Varjúkárogás.
*
(Bapeva)
Lenne
Még jó is!
Jót inni az
Életvizemből.
Méltón, nagy kortyokban,
Élet-kutam káváján…
De én csak élet-korsója
Vagyok, ki bárha vízbe eshet...
Öregen is lehetnek álmaim?
Hogyan legyek erős, az még adatik?
Vecsés, 2021. július 12. – Kustra Ferenc József - íródott: alloiostrofikus versformában.
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye,
Vajon ma kezdi, hogy már talán nem alszik életem reménye?
Élethajnalomnak, már nincsen fakótalanul fényes fénye.
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön,
Közben meg a szerelmem szíve recseg az emlékező mezőkön?
Tán’ a feketearcú varjuk serege károg a legelőkön.
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek,
De nem értek semmit, magányosan csak bánatosan leledzek…
A fénye-elkóborolt élethajnalom az, mire ébredek.
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok,
Nem tudom, van-e utam, vagy, hogy merre menjek… bambán mélázok…
Látnom kéne, de már csak karcos tejüvegen keresztül látok.
*
(Senrjon duó)
Éjjel még ragyogott a
Holdam fénye, volt fényessége.
De már új nap van!
Aludtam, láttam mit se,
Holdfény tán’ ezüstözött kicsit.
De már új nap van.
*
(Anaforás)
A hajnalom faló kínján látom, hogy megesd, megérek egy újabb, milyen? napot,
A kistemplom harangja már elkongatott, népeknek megtartották imanapot...
Azt látom, hogy a mai nap sem lesz különb, mint a többi már megélt, szép sorjában,
Azt látom, hogy varjuk, mint a rokonok, néznek, gubbasztanak fekete ruhában…
*
(Sedoka)
Ma megkezdődik,
Lélekben zúzó vihar.
Gondtalan cseréptörés.
Ma megkezdődik,
Lelkemben, természetharc!
Repülős cseréptörés.
*
(Anaforás, senrjú csokor fél haiku-láncban))
Saját ősökre
Gondolok, hátha várnak.
Varjúkárogás.
*
Saját ősöknek
Állapodott, életük.
Varjúkárogás.
*
Saját ősökben
Csak bízni tudok, várnak.
Varjúkárogás.
*
(Bapeva)
Lenne
Még jó is!
Jót inni az
Életvizemből.
Méltón, nagy kortyokban,
Élet-kutam káváján…
De én csak élet-korsója
Vagyok, ki bárha vízbe eshet...
Öregen is lehetnek álmaim?
Hogyan legyek erős, az még adatik?
Vecsés, 2021. július 12. – Kustra Ferenc József - íródott: alloiostrofikus versformában.
Filozofikus felfogásban…
Kiléptél a kapun, megláttalak, gyönyörű vagy ma,
Annyira szép, hogy nem való vagy e csúnya világra.
*
Körülöttem a nagy néma csend halkan ásítozik,
De lehet, hogy éhes, gyomra hangosan áhítozik.
*
Terhem a máról a holnapba, görnyedten cipelem,
Könnyen venni az akadályt, semmi súlyom nincs nekem
*
Érzem, hogy életemből elköltözött már a nyár,
Igaz is, én is csak egy élőhalott vagyok már…
*
Az ég legalján, estefelé még vöröses a Nap,
Fekete esőfelhőket lát, imádkozik a pap.
*
A nap sok-kévés sugara olyan jól melegít,
Támadó hidegfront átka, kedvetlenre hűsít!
*
Gyenge embernek a fegyvere, lehet, csak a hazugság,
Bár ezzel tűnik az igazság bajnokának, ez másság.
*
Púposra hajlik a végtelen tér íve,
Hogyan igaz? Érzem, nincs eleje-vége?
*
Én becsületből, nevetve, mindig magam küldöm előre,
De gyáván, sírva megyek magam mögött, nem vágyok előre…
Csak élő-halott vagyok, nem létezőn várok, lehetőre…
*
Ostoba pletykát terjesztők áldozata vagyok,
Innentől kezdve, örök bűnben élek és halok.
*
Érdekel, lesz majd még hozzám való társam egykoron?
Ma megvolt, élvezem a válóperem, a balkonon.
*
Elhatároztam elmegyek, csapot-papot itt hagyok,
De azért nem hagyok itt mindent, hülye tán' nem vagyok.
Vecsés, 2016. július 16. –Kustra Ferenc József- Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Kiléptél a kapun, megláttalak, gyönyörű vagy ma,
Annyira szép, hogy nem való vagy e csúnya világra.
*
Körülöttem a nagy néma csend halkan ásítozik,
De lehet, hogy éhes, gyomra hangosan áhítozik.
*
Terhem a máról a holnapba, görnyedten cipelem,
Könnyen venni az akadályt, semmi súlyom nincs nekem
*
Érzem, hogy életemből elköltözött már a nyár,
Igaz is, én is csak egy élőhalott vagyok már…
*
Az ég legalján, estefelé még vöröses a Nap,
Fekete esőfelhőket lát, imádkozik a pap.
*
A nap sok-kévés sugara olyan jól melegít,
Támadó hidegfront átka, kedvetlenre hűsít!
*
Gyenge embernek a fegyvere, lehet, csak a hazugság,
Bár ezzel tűnik az igazság bajnokának, ez másság.
*
Púposra hajlik a végtelen tér íve,
Hogyan igaz? Érzem, nincs eleje-vége?
*
Én becsületből, nevetve, mindig magam küldöm előre,
De gyáván, sírva megyek magam mögött, nem vágyok előre…
Csak élő-halott vagyok, nem létezőn várok, lehetőre…
*
Ostoba pletykát terjesztők áldozata vagyok,
Innentől kezdve, örök bűnben élek és halok.
*
Érdekel, lesz majd még hozzám való társam egykoron?
Ma megvolt, élvezem a válóperem, a balkonon.
*
Elhatároztam elmegyek, csapot-papot itt hagyok,
De azért nem hagyok itt mindent, hülye tán' nem vagyok.
Vecsés, 2016. július 16. –Kustra Ferenc József- Az oximoron (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál. Többsége nem valódi ellentmondás. Inkább kihangsúlyozza a dolgoknak azt a részét, ami valamilyen humoros, jelentőségteljes konfliktusba kerül.
Elrohan a cudar élet, megnő a múlt,
Mit én gondolok, az már bőven elavult.
Jó sorsom van? Nem érzem, vagy alig-alig.
Saját sorsom érzem egészen halálig.
No, de hogyan tovább? Ezt bizony, nem tudom…
Ezért saját sorsomra nagyon haragszom.
Tudom, hogy a személyiségképem avult,
Így a sorsom mindvégig, rosszul alakult.
Vecsés, 2002. április 30. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Mit én gondolok, az már bőven elavult.
Jó sorsom van? Nem érzem, vagy alig-alig.
Saját sorsom érzem egészen halálig.
No, de hogyan tovább? Ezt bizony, nem tudom…
Ezért saját sorsomra nagyon haragszom.
Tudom, hogy a személyiségképem avult,
Így a sorsom mindvégig, rosszul alakult.
Vecsés, 2002. április 30. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.
Forrongnak a létkérdések…
Senkit nem érdekel, hogy mit írok,
Írok így hát, magamnak.
Senkit nem érdekel, mit gondolok,
Gondolok hát, magamnak.
Gondolataim, írásaim, verseim nem érdekli az embereket.
Magamban gondolkodok, írni is magamnak fogok! Gyógyítja lelkemet.
Gondolataim, írásaim, verseim nem érdekli az embereket.
Önmagam vagyok.
Az egész világ bennem,
Bennem, lelkemben ragyog.
Lélekben vagyok -
Önmagamtól ragyogok.
A világ bennem éled.
*
Senkit nem érdekel, hogy mit érzek,
Érzek hát magamnak.
Senkit nem érdekel, mit, hogy nézek,
Nézek hát magamnak.
Nem ismerik, ők az érzéseim s mit kedvelek, mert nem szeretnek.
Nem számít! Szeretem önmagamat s nem őket. Kedvem szerint teszek.
Nem ismerik, ők az érzéseim s mit kedvelek, mert nem szeretnek.
Ismertlen’ vagyok.
A világnak darabja,
Vagyok láthatatlan én.
Láthatatlanság,
Világ nem érezhet meg,
Pedig benne élek még.
*
Senkit nem érdekel, hogy hogyan élek,
Élek én magamnak.
Senkit nem érdekel, hogy rosszul élek,
Élek hát magamnak.
Élek vagy halok, az ma már kicsit sem érdekli az embereket.
Élem életem, ahogy tudom, vigasztalom megsebzett lelkemet.
Élek vagy halok, az ma már kicsit sem érdekli az embereket.
Furcsa látomás,
A világ ilyen rút s szép.
Magam által ismerem.
A világ, csodás.
És kevésbé egyszerre...
Én vagyok varázstükre.
Vecsés, 2004. augusztus 7. – Szabadka, 2018. július 21. - Mórahalom, 2018. augusztus 18. - Kustra Ferenc – a verset én írtam, alá a 3 soros-zárttükrös –t Jurisin Szőke Margit, címük: „Élek vagy halok...” A sedoka –k Farkas Tekla munkája.
Senkit nem érdekel, hogy mit írok,
Írok így hát, magamnak.
Senkit nem érdekel, mit gondolok,
Gondolok hát, magamnak.
Gondolataim, írásaim, verseim nem érdekli az embereket.
Magamban gondolkodok, írni is magamnak fogok! Gyógyítja lelkemet.
Gondolataim, írásaim, verseim nem érdekli az embereket.
Önmagam vagyok.
Az egész világ bennem,
Bennem, lelkemben ragyog.
Lélekben vagyok -
Önmagamtól ragyogok.
A világ bennem éled.
*
Senkit nem érdekel, hogy mit érzek,
Érzek hát magamnak.
Senkit nem érdekel, mit, hogy nézek,
Nézek hát magamnak.
Nem ismerik, ők az érzéseim s mit kedvelek, mert nem szeretnek.
Nem számít! Szeretem önmagamat s nem őket. Kedvem szerint teszek.
Nem ismerik, ők az érzéseim s mit kedvelek, mert nem szeretnek.
Ismertlen’ vagyok.
A világnak darabja,
Vagyok láthatatlan én.
Láthatatlanság,
Világ nem érezhet meg,
Pedig benne élek még.
*
Senkit nem érdekel, hogy hogyan élek,
Élek én magamnak.
Senkit nem érdekel, hogy rosszul élek,
Élek hát magamnak.
Élek vagy halok, az ma már kicsit sem érdekli az embereket.
Élem életem, ahogy tudom, vigasztalom megsebzett lelkemet.
Élek vagy halok, az ma már kicsit sem érdekli az embereket.
Furcsa látomás,
A világ ilyen rút s szép.
Magam által ismerem.
A világ, csodás.
És kevésbé egyszerre...
Én vagyok varázstükre.
Vecsés, 2004. augusztus 7. – Szabadka, 2018. július 21. - Mórahalom, 2018. augusztus 18. - Kustra Ferenc – a verset én írtam, alá a 3 soros-zárttükrös –t Jurisin Szőke Margit, címük: „Élek vagy halok...” A sedoka –k Farkas Tekla munkája.
