Ne zárj be engem hideg szobába,
ahol már nincsen semmi sem,
csak a falakról gyöngyöző pára,
melytől a hideg is kilel.

Ne zárj be engem hideg szobába,
ahol már nem fűt semmi sem,
hadd maradjak a karodba zárva!
Tudod, ott nem fázom sosem.

Ne zárj be engem sötét szobába,
hol semmi sem világít nekem,
hol nincs fény, amelynek villanása
lámpásként világít nekem.

Ne zárj be engem. Tudod, hogy félek!
Nélküled oly magam vagyok!
Sötét szobában, korom sötétben,
többé már nem álmodok.

Ne tarts béklyóban! Nem bírom úgysem!
Tudod, hogy új fáj nekem,
s minden láncomat széjjeltépem,
ha kell, hogy szabad legyek.

Engedj szabadon! Ne félts engem!
Hisz tudod, hogy olyan vagyok,
mint a madár, mely szabadon szárnyal,
s visszatérek, hisz tudod.

Nem kell semmi, csak bízz meg bennem,
ahogyan én is, hisz tudod:
tetőled árad minden fény rám,
s boldog csak veled vagyok.

Félig van a tele,
Vagy fele a tele?

Pohár lehet-e félig, úgy, hogy közben ez tele?
Vagy lehet-e a fele és ezzel közben tele?
Netán úgy néz ki a tele fele,
Hogy félig sincsen az, nemhogy tele?

Jó érzés-e beleinni, ha nincsen tele,
Mert a feléhez olyan közel a feneke?
Ha itóka kezd fogyni, kevesebbedik a fele,
Így még jobban ellehetetlenedik, hogy az tele.

Mi a megoldás, hogy több legyen a fele,
Ha egyszer már nekünk nem töltötték tele?
Lehet, udvarias, ezért nem töltötte tele,
De, hogyan igyunk jót, ha még sincs meg, ami fele?

Miért jó az, ha a poharunk nincsen tele
És ha lecentizzük, akkor is csak a fele?
Koccinthatunk-e, ha ivóedényünk nincs tele,
Biztos-e, hogy így közben nem löttyen ki a fele?

Legyen akár-bár
Fél bögre kakaó, mi kihűlt már,
A fele, akkor sincsen tele, ha varjú mondja, kár.

Ha félig van, nekem talán már nem is kell!
De a felsejét, innen ki csaklizta el?

Embernek, milyen az élete, ha tudja, csak a fele…
Ember, teljes életet érdemelné, mi az egésze…
De sok embernek nincsen meg… tán az alig kis fele se.

Mindenkinek járhatna, fele fölötti tele,
De az élet mocskos, csak nagy ritkán tölti tele.
Ja! Hajléktalannak hová lett az alsó fele?

Bajos, ha az életbögre nincsen tele,
Ráadásul a füle is régen tört le...
Ez az út vezet menetelve… semmibe.

Ember élete ki van teljesedve?
Vagy bánat-poénból van lefelezve?
Nos, ez így, akkor mi? Meddig van tele?

A részeg már a nyolcadik felesnél mondja: „ezt is tele”!
Nem érdekli, ha piától lassan kiég a bele fele…
Ez, mit tesz nem élete remeke… Életpohara tele?

Az élet fele, bíz' nem a tele,
De a végét mikor töltik bele?
Nem is tudjuk… ezt tudni kellene?

Zűrzavaros bizonytalanságot hozhat a félig tele életbögre.
A nagyon hiányzó másik fél lehetne az élet vezérlő eleme…
Kiteljesedett, jó élet lenne jó mindenkinek… bizony ez kellene.

Vecsés, 2015. november 14. – Kustra Ferenc József

Azt mondják, hogy lusta vagyok
én ezt nagyon meguntam,
úgy döntöttem, hogy sportolok,
vagy tíz métert futottam.

Izzadt lett a hónom alja,
meg a pólóm eleje,
rájöttem én közben arra,
nincs is hónom teteje.

Mert nekem az ott a vállam
ez a szó van divatban,
akárhogyan nézem is én
hónom alja felett van.

Menjünk akkor gyorsan haza
gondolkodjunk hát tovább,
töprengésre, mit oly sokszor
biztos pont nekem az ágy.

Egész évben megtanultam
a betűk formáját
és számok sokaságát.
Tanultam én olvasni,
s hogyan kell figyelni.
Nem mindig sikerült tudom én,
hisz mindig közbeszólt a csengő,
s olyankor az udvaron játszani illő,
labdázni és szaladgálni,
a tanárokra szívbajt hozni!
Ez a feladat is fárasztó.
Látod te is barátom?
milyen sok a feladatom!!!
Nehéz az elsősnek.
Legjobb lenni végzősnek!

Meleg nyár van, és virágzik minden,
de látod? Már sárgul a mező!
Aranykalászok néznek az égre,
s olyan forró a levegő.
Már a pipacs is hervad a réten,
ledobva bágyadt szirmait,
fonnyadt fejét az égre emelve
kéri: Uram! Csak most segíts!
Csak egy pár csepp friss vizet küldj le,
nem bírom tovább! Kókadok!
Nem bírok tovább víz nélkül élni,
ajkam kiszáradt. Szomjazom.
Fonnyadt fejével riadtan néz rám,
mintha kérlelne, most segíts!
Ne hagyj meghalni tűző naptól,
hiszen a lelkem szomjazik.
Segítenék, de hiába minden,
hiszen éppen úgy szomjazom,
éppen úgy vágyok,ahogyan ő is,
pár csepp üdítő harmatot.
épp úgy szenvedek, ahogyan ő is,
hiszen a lelkem oly halott,
mint a virágok harmat nélkül,
én is ugyan úgy sorvadok.
Istenem! Kérlek! Nézz le rám végre!
Ne tépd ki lelkem szirmait,
csak a lelkem van. Nincs semmi másom.
Ne hagyd megölni! Most segíts!