Minden változik... adventi hetek...
attól igazik, hogy voltam gyerek,
s a jelent lélekből díszítgetem.
Átélt és örökölt töredékek.
Emlék-tarka csokrom
ilyenkor kibontom
lassan és türelmesen.

Nem tudom, mi volt az ajándék,
már csak az örömre emlékszem...
csillogó szemekre,
s itt szívem táján a melegre,
ami túláradó, de békés.

Míg idézem, átsimogatom...
meg is érintem a jelenben,
hiszen van egymásra figyelés,
itt visszhangra lel szívverésem.ű

Szeretetem koszorú,
örökzöld ölelés,
mely boldog és szomorú,
mint maga a létezés...
eredőn emberi...

Uram! Lelkem és életem
Már rég a kezedbe tettem!
Hagyom, hogy sorsom alakítsd,
Te tudod, hogy mi jó nekem.
Az életutam, mit felvállaltam,
Akaratod és akaratom egy kell, legyen!
Áldozatul azt kérted, mi legdrágább nekem,
Én adtam volna az életem,
De nem ez kellett neked!
Hiszen, saját életem nem áldozat neked.
Te adtad, s te magad veszed el tőlem
Akkor és ott, ahogy megérett rá az átmenet!
Adtál életemben egy csodát, egy érzést,
Mit soha meg nem éltem, és ki nem teljesedhetett!
Adtad és most visszakérted,
Nem tehettem mást,
Az áldozat oltárán odaadtam néked!
A lelkem, mely nemrég még egy volt vele,
Bár csak lélekszinten, de jó volt vele.
Most újra kettéhasadt,
S a lelkem újra egyedül maradt!
A magány sebe némán sír,
De tudom, hogy kegyelmed rá a gyógyír!

A szeretet lángja mindenkiben él,
Csak tőled függ, hogyan ég.
Parázsként vagy gyertyaként,
Fénye meg nem szűnik, örökké él.
Bármi történhet veled,
A szeretet legyen legfontosabb neked.
Addig, míg a szeretet vezérel,
Ragyogó fényben jár táncot lelked.
Boldog mosoly száll el arcodról,
S aki kapja, örömteli lesz a napja.
Soha ne várj cserébe semmit,
Mert a szeretet boldog, ki adhatja.
Boldognak akar látni,
Így lesz örömteli az ő napja.
Ha mégis viszonoznák mosolyod,
Őrizd meg jól a lelkedben,
Emlékezz rá kevésbé boldog napokon!
Elég e csöppnyi szeretet,
Máris lobog a tűz lelkeden.
Biztos bástyaként táplál,
Hiszen tudod, mindig számíthatsz rá!
Így lesz fényed örökké ragyogó,
Az életed egy mosolytól is boldogító!

Olyan csodás pillanat volt, mikor kezem megfogtad. Hirtelen éreztem valami újat, s ez nem csupán véletlen, hisz ilyet még sosem éreztem. Át öleltél szorosan, s némán. Mert nekünk is jár a boldogság! Amit már réges-rég vártunk. Hiszen ez volt minden álmunk.

Még gyermek voltam itt- e honban,
Egyedül éreztem magam családomban.
Beszéltem az éghez, könyörögve kértem,
Kit ott fent hagytam, adja ide nékem.
Emlékszem, tükör előtt álltam sírva kértem,
Mert a fájdalmam, oly nagy volt nékem.
Láttam magam a tükörben,
Tudtam, hogy kettő van belőlem.
Egy ki itt vagyok egyedül,
A másik, kit ott hagytam egyedül.
Hiányérzet fájdalma járta át testem,
De meghallgattatott könyörgésem!
Szóltak hozzám; Tarts ki!
Ikerlángod nem sokára érkezik.
Múlt az idő, az évek teltek,
Ahogy befogadott a föld,
Én úgy fokozatosan felejtek.
Az érzés megmaradt bennem,
Így felnőttként is az igazit kerestem.
Ám nem találtam sehol a másik felem,
Inkább egyedül éltem az életem.
Míg a sors váratlanul hozta elém,
Őt, az ikerlángom másik felét!
A felismerés érzése bennem,
Villámként hasított lelkemben.
Mily gyönyör és fájdalom egyben,
Hiszen előttem áll Ő a másik felem!
Megtaláltam végre, kit egy életen át kerestem,
A sors úgy hozta, hogy már nem érinthettem.
Más utakon járunk itt-e földi világban,
Dolgunk végeztével találkozunk az égi világban.
Most még a fájdalom járja át lelkem,
Tudom, nem lesz könnyű életem.
Míg itt vagyok, mindig hiányzik másik felem,
Soha sem lesz már talán boldog életem.
Várom, hogy lejárjon időm, mit kiszabott sorsom,
Amikor eljön az utolsó órám,
Reményteli lesz távozásom!
Hiszen vár minket oda át az igazi otthon,
Hogy kettészakadt lelkünk örökre összeforrjon!