Miattad küzdök szélben, hóban
érted aggódom szüntelen.
miattad élek,miattad vérzek,
s most is te érted könnyezem.

Miattad dobtam el minden álmom
nem tartott vissza semmi sem,
mért nem érzed hogy nincs már másom
hisz neked adtam már mindenem!

Mért nem érzed hogy nincs más senki
egyedül én vagyok neked!
Mért nem hiszed hogy én vagyok csak
aki még melletted lehet?

Ne higgy te másnak, reám hallgass!
Tedd félre büszkeségedet!
Most tedd meg, amíg itt vagyok még,
hisz ki tudja holnap hol leszek!

Amikor azt hiszed rosszabb nem lehet,
amikor már a sors az arcodba sem nevet
amikor az asszonyod nem szeret,
akkor dobj a koldusnak kenyeret!

Amikor azt hiszed, hited elhagyott
amikor szíved már végleg megfagyott!
Amikor lelked már teljesen megszakad
akkor takarítsd le szemedről a sarat!

Amikor már magadon sem nevetsz,
amikor akár halott is lehetsz
amikor nem kívánsz nem szeretsz!
Akkor tényleg világgá mehetsz!

Amikor vége lesz ide lenn!
Amikor a kaszás kaszát fen,
amikor már nem számít semmi sem!
Akkor ments meg magamtól istenem!

- Elvárod tôlem
hogy megértselek;
s ha nem teszem...
azt hiszed hogy
nem szeretlek.

azt hiszed rólam
hogy nincs látóhibám;
pedig rövidlátó vagyok
és a vélményem is
lehet hogy azzal jár.

gondolj egy életet
látóhiba nélkül
- milyen jó is lenne
a megértés útján járva
mindenki békében ül.

... sajnos a látóhibáink
sokfélék lehetnek,
és sokféle vélemények,
egymással keveredve,..
néha összevesznek.

Miért hiszed hogy egyetlen szóra
feledni tudom mit tettél velem?
Miért hiszed hogy néhány kedves szóval
rabul ejtheted meggyötört szívem?

Miért hiszed hogy nem süt rám a napfény
ha nem áramlik rám arcod mosolya?
Miért hiszed hogy nem jöhet már senki,
s csak te tudod oltani forró szomjamat?

Miért hiszed hogy te vagy csak a földön
az egyetlen akit szeretni lehet?
Miért hiszed hogy megbocsájtok mindent
ha felszárítod hulló könnyemet?

Miért hiszed hogy nem tudlak feledni,
s hogy megbocsájtom minden bűnödet?
Miért hiszed hogy néhány ölelésért
el tudnám viselni minden gőgödet?

Mért nem hiszed hogy nem várok rád többé,
s nem jelentesz már semmit sem nekem?
Mért nem hiszed hogy végleg elvesztettél?
Nem akarlak már többé látni sem!

Tudom milyen a szabadság,
mégsem vagyok szabad,
tudom hol a hontalan,
szabad szabadság.

Ameddig kiterjesztem karom,
addig mehetek unos-untalan,
s majd ha már nem akarom,
megállhatok valahol.

Néha körbe-körbe szállok,
mint a sas,a levegőben,
de egy nap bezárul a kör,
én benne maradok egyedül.

Fojtogatom magam saját magammal,
és fuldoklás közbe csak nyelek,
egy kis időre levegőhöz jutok,
nevetek,s majd szenvedek.

Addig nem lehetsz szabad,
míg el nem hiszed szavad.
S míg tudod mi az,mit érzel,
addig csak játszol a fél-késszel.

Majd ha amint tudod,
ki is állsz mellette,
akkor hidd el lehull a bilincs,
mi értékeid ette.

Szerethet a szív órákon át,
de míg háborog és keres,
addig nem talált honra,
és boldog nem lehet.

Ha lenyugszik szépen,csendben,
s nevetve figyel a melegben,
tudni fogja mit mindig is tudott,
ott van szíve,hol a nap nyugodott.