Ne félj szívem. Majd vigyázom álmod,
hogy ne tépje széjjel semmi sem,
mesélek majd egy csodás világról,
ahol még jók az emberek.

Ahol ugyan úgy szeret bárki,
nincsen harag, se gyűlölet,
csak szeretet, amely oly forró, hogy
lángra gyújtja a szíveket.

Ne félj szívem. Én itt leszek véled.
Hajtsd a vállamra kis fejed.
Olyan jó, mikor aranyló fürtöd
csiklandozza a bőrömet.

Olyankor szinte nem fáj semmi.
Elfelejtem a gondokat,
mikor ujjammal megsimítom
lágyan leomló copfodat.

Magam előtt már szinte látom
a boldog mosolyt az arcodon,
amikor némán átölellek,
és a nevedet suttogom.

Ne félj szívem. Én itt leszek, véled.
Én majd mindentől védelek.
Foggal-, körömmel küzdök érted,
nem űz el tőled semmi sem.

Tudod, hogy te vagy minden kincsem,
s hidd el: annyira féltelek!
Amíg a szívem egyet is dobban,
minden erőmmel védelek!

Hosszú órák, és néma, hosszú percek
telnek el, amíg utazom,
s amíg kattog a vonat a sínen,
én csak terólad gondolkodom.
Szeretsz e még? És visszavársz engem?
Ejtesz e értem könnyeket?
Vagy csak valahol magadban némán
suttogod el a nevemet.
Jöhetnek szebbek, és jöhetnek jobbak,
de senki sincs, aki így szeret,
akinek mindig te vagy a minden
amióta csak létezel.
Szeress még. És gondolj majd arra,
milyen boldogság volt neked,
amikor először öleltél némán,
rám kulcsolva a kezedet.
Az a tűz, amely lelkünkben izzott,
még ma is éppen úgy lobog,
tudod, hogy nekem te vagy a minden!
S csak együtt lehetünk boldogok.
Gondolj rám, mikor hallod, hogy sípol
valahol messze egy gyorsvonat,
talán most éppen ott ülök benne,
tehozzád keresve utat.
Már a szíved is zakatol. Érzed?
Nélkülem te is árva vagy.
Ne engedd azt, hogy messze tűnjek,
mint egy robogó gyorsvonat.
Szeress. És várj reám: kérlek!
Hidd el, hogy megérkezem!
Senki sincs, aki így szeret téged!
Ily forrón, türelmesen.

Keresztelő köszöntő!
Kicsi élet szívből köszöntelek,
nagyon vártunk már téged.
Édesanyád óvott védett,
9 hónapig a méhében hordott téged.
Nem volt könnyű hidd el,
főleg mikor tornázni kezdtél el.
Nyújtózkodtál, cseperedtél,
s hamar meg is érkeztél.
Szüleidnek szeme fénye,
testvéreidnek büszkesége.
Téged ünnepel ma a család apraja-nagyja.
Hisz ma az ÚR reád áldását adja.
Mi vagyunk a kereszt-szüleid,
számíthatsz ránk mindig.
S ha valamit szüleid megtíltanak,
gyere csak hozzánk nálunk mindent szabad!
Igérjük vigyázunk rád mindig,
szívünk utolsó dobbanásaig.
Szüleidnek csak annyit kívánok,
hogy, te ne aludd át az összes éjszakát!
Játsz és nevess éjjel-nappal.
Tudja meg mindenki a házban,
hogy megérkeztél a családban.
Anyukádnak légy jó gyermeke,
ne sírj sokat mert aggódna szíve.
Apukádnak sírhatsz bátran!
Kívánunk neki erőt egészséget,
hogy szépen gyűjtse az ezreseket,
hisz kell majd cumi, pelenka,
nem lesz egy perc nyugalma!
Mégis te vagy minden boldogsága.
Kicsi gyermek Isten hozott.
Köszönjük, hogy Isten nekünk adott!

Olyan furcsa, és forró a tested,
verejték gyöngyözik arcodon,
szemedben bágyadt csillagot látok,
beteg vagy, mégis titkolod.

Miért tagadod? Úgyis megérzem!
Olyan forró vagy, akár a tűz!
Arcodon vörös lázrózsák égnek,
mégis elmennél. Valami űz.

Valami furcsa, féktelen érzés,
amely teljesen elborít,
izzó parázzsal korbácsolva
háborgó tested, s egyre hív.

Magához láncol oly erősen,
mint az árvíz, mely elsodor,
hiába foglak erős kézzel,
tartanálak, de nem bírok

erős maradni, pedig érzem,
nem űz most más, csak a láz,
ne hidd, hogy égő szenvedély az
mely a testedet járja át.

Ne légy annyira nyughatatlan!
Feküdj le. Vetve az ágy.
én majd itt leszek, s mire felébredsz,
jobb lesz, és semmise fáj.

Hulla törzsről, kegyetlenül
peregnek a levelek.
Rontás szülte élet talán
reményt ad majd ha lehet.

Szennyből született új élet
zabálja fel bánatunk,
ha telerakta a hasát
felvirrad tán új napunk.

Felvirrad hát, és milyen lesz,
beszennyezi majd a vér?
Elfelejthetjük a múltunk,
talán ennyi belefér?

Ne engedjük megtörténni,
ne szülessen szörnyeteg,
Búzabálót éhen halni
hagyjuk, hogyha még lehet.

Kipusztul majd a szörnyeteg,
ha nincsen bú, és bánat.
Hidd el, még a legrosszabb is
széppé és fénnyé válhat