Majd’ megőrjítesz Izidóra!
Így járok minden virradóra!
Éjjel, álmodozok,
Reggelre… fáradok.
Főleg, mert messze vagy… hasóra.

Éber álmomban megtestesülsz,
Vágyhullámokon velem repülsz.
Ölelés-tárgya vagy,
Hiányod, roppant nagy.
Jó lenne, ha már… csókokat küldsz’?

Hogy bírjam csók nélkül Izidóra?
Veled ülnék már ágytámlára…
Megcsókolnám finom
Fagyidat, ó, hammom…
Mentsd már meg a lelkem, Dóra!

Vecsés, 2019. augusztus 2. – Kustra Ferenc József– Erotikus LIMERIK csokor.

Az őszi viharos időről…

Tomboló szelek,
Esőfelhőket hoznak.
Cudar az idő…
*
Látszik, vihar jön
Erre, agyban lila köd…
Gyalogút hosszú!
*
Szél söpri utcát,
A hullott levél röpköd.
Betonfal, hideg.
*
Immár domináns
A hideg és metsző szél.
Reszkető a táj.
*
Megkergült a szél,
Hulló levelet sodor.
Szétfújja avart.
*
Nagy viharban az
Éjszaka sötét, dadog.
Nem élvhajhászat.
*
Zengő vihar jő,
Kék ég, nagyon meggyötört.
Bús felleg, villám!
*
Szélvihar, erre
Sodor esőfelleget.
Zivatar kitör.
*
Égen fellegek
Úsznak. Fent, vihar dühöng.
A sorsában él.
*
Kemény viharral
Küzd, erdő-lét hajója.
Lombkorona dől.
*
Felhőt, szétfújja
A szél, fodorrá válik.
Kutyaszőr borzolt.
*
Vihar zörget már
Az ajtókon. Így kopog.
Lélekhúr rezdül…

Vecsés, 2017. január 8. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban.

Hétköznapi pszichológia…

Ma már délután van, pirkadatkor elmentél, a megállóból intettél.
Tudtuk mi, ez a szerelem nem örök, őrködtek a strázsa ördögök.
Az ágyad már régen kihűlt, miközben a lelkeddel együtt menekültél.
Közben
Én meg kóválygok otthon és csak az gaz ördögök vannak velem otthon.

Itt van a magányom, az önsajnálatom, csoda? Biz' sokszor hitegettél…

Vecsés, 2024. június 10. -Kustra Ferenc József- írtam: a kapcsolatvégről.

Haikuk eredeti Bashó féle stílusban…

Melankólia
Ücsörög búsan, tájon.
Hajnal már deres.
*
Szellő csak játszik,
Esti sötét meg támad…
A hajnal deres.
*
Hold, már megy haza,
Napkorong megérkezik.
Deres már a táj.
*
Nap aranyfényű,
Süt még, de már hidegen.
Deres pirkadat.
*
Levegő hideg,
Deres, csak kóstolónak…
Fázós hajnalok.
*
Meztelen a fa,
Ágai csak hajlongnak.
Reggelt dér lepi.
*
Lágyan csendesek
Az erdő fái, bokrok.
Reggelre deres.
*
Dermedt a határ
És reggel dér az úr!
Színváltozatok.
*
A reggeli dér
Kristályos a rét füvén.
Vaddisznó séta.
*
Fúj a hűvös szél,
Rét felett, ott hintázik.
Dértől, fehéres.
*
Deresen dermedt
A gyep, már nem legelő.
Éhező állat!
*
Dér ütötte ág,
A levéllombok helyén.
Hideg már eső.
*
Majd feljön a hold,
Gyönyörű, tiszta égben.
Hideg, fehér dér.
*
Álmok tengere
Visszahozza napsütést.
Deres az udvar.
*
Reggeli hűvös,
Dermesztő! Hideg vadul.
Minden dérlepte.
*
Erdő zöldjére
Rőtös- sárga telepszik.
Fehér dér befed.
*
Didergő hideg
Ücsörög, erdő mélyén.
Deres már minden.
*
Dérrel takarva
Tűri rét, szél rohamát.
Régi lábnyomok.
*
Idő is fázik,
Szelet, kabátnak vett fel.
Dér fehéríti.
*
Deres évszakban,
Örvény-fényt vet a csillag.
Felhőtlen égbolt.
*
Az ég kékje a
Földre zuhant, fák közé.
Deres fűcsomók.
*
Vad rengetegben
Az esttel nőnek árnyak.
Gallyak deresek.
*
Nyitott szemű lét.
Szőlőfürtöket, dér csíp.
Bor lesz belőle.
*
Az aszúszüret
Ideje még nem jött el.
Kell dér csípése.

Vecsés, 2016. október 7. – Kustra Ferenc József

Úti batyuban van már a nyár, mint kutya tépett rongya,
Bár az ég még kék, a nap meg a sugarát csak úgy ontja…
Nyomában aranykalász eltűnik, és jő, az őszi színvarázs.
Jön, már a várt szüret, rohamléptekkel közeleg a hervadás.

Őszi nap már laposan pislog, kimerült, látszik,
Szemből még a szemembe süt, de látom, hogy fázik,
Bizony már csak nagyon kínlódva süt, és szenved a napsugár,
Hullani kezdő falevelek mutatják, messze megy a nyár!

Ahogy már ősz van, a tél már tél közeleg, hideget tereget,
És előkészíti a jégnek és a mély hónak a terepet.

Ősz hiába kezdené már, mi az ő tivornyája,
Az égen szűk még neki, rászabott égi kabátja,
De messze van még az őt, kicsit siratom… halála.

Ne féljetek gyerekek! Amíg én itt vagyok,
Tudom, hogy vigyáznak ránk az égi csillagok,
Szárnyalj hitünk, szaggasd szét ezt a felleget,
Repülj és száguldj, adj magadból eleget.

Őszöcske, csináld édesre a fák-bokrok magvát,
Fesd édesre, a szőlőt, a szilvát, meg az almát.
Tedd te még gyönyörűbbé a sok színes bokrot-fát.

Te Ősz! Festői munkáddal érdemben csak dicsekszel,
De látszik, a műved csodás, Te nagyon is igyekszel.

Sárgult falevelek közt még furakszik a csokor napsugár,
Szellő simogatja ág derekát, ami levéltelen már.

Aztán ködből hirtelen árnyék bukkan elő, kínból,
Látom, hogy egy kivert eb, aki sántán csak araszol.
Szegény olyan, mint aki most menekült meg a sírból.

Vecsés, 2014. október 21. – Kustra Ferenc József