Búcsúzni csak elegánsan szabad.
Az élet rövid, úgyis elszalad.
Minek a sírás, minek a zokszó,
Itt mindenki csak földi halandó.

Élet olyan, mint egy nagy színjáték,
Ne legyen könny arcunkon, nem játék.
Hiába bár sok öröm vagy a könny,
Felvonás után lemegy a függöny.

Élet igen sok felvonásból áll,
Történjék bármi, soha meg nem áll.
Naponta kell búcsúzni, elválni,
Élet megy tovább, nem tudsz megállni.

Ember kevesebb minden búcsúzásnál,
Mindig ott hagy magából búcsúzónál.
Könny és zokszó, bár őszinte, nem segít,
Könny és zokszó csak elválást nehezít.

Vecsés, 1998. október 28. – Kustra Ferenc József

Válasz, csak filozofikusan lehetséges…

(leoninus duó)
Kétségem nem élem, lehetetlenségemben épp' ez lehet tehetetlenségem.
Kétségem nekem eredeztetett lehetetlenségem, de ez nem lehet végem.

Életegységem nem tesz értem… ezen élettelenségem nem kellene nekem.
Életvégem menetbe...meglesz nekem, de nem lesz kétségtelen… még él-e hegyem?
Nevetem rendre beteges, veszélyes élethelyzetem, szépet meg elkergetem…
*
(senrjon)
Lehet, hogy eszementem…
Mélységem énértem feltéptem.
Lehet elkéstem?
*
(senrjú)
Rendre elvérzem…
Hegyemen ébredezem.
Erre emlékszem.
*
(Septolet duó)
Hegyem révészem,
Nekem félpénzem
Érzékem,
Érzésem,
Készpénzem.

Elnézem, elkéstem, emlékszem… erkélyem.
Vészfékem, nézségem, érmem…
**
Felmértem, elvérzem,
Jelképem jelvényem?
Nékem népem, sérvem….

Megéltem,
Féltem, késtem, kérdtem,
Életem szekrényben?
Mélyében!
*
(tíz szavas)
Kétséget velem, értem veszett ebek,
De rendre és ellenben esek!
*
(HIQ duó)
Elmegyek,
Hátha elesek…
Hehezek…

Mesélek,
Legyek ember-e…
Nehezen…

Vecsés, 2024. május 21. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, az önrontó sorsról, eszperente műfajban.

A félelemtől reszketve hallgatózom,
Kopog-e lépte felém, jön-e jó sorsom.
A megkönnyebbülés ismert érzésével
Fogadnám, mi azonos a szerencsével.

Én őt eddig a pech álarcában láttam,
Azt meg, hogy majd leveszi, hiába vártam.
Fájdalmam nagy, szinte narkózisban vagyok,
Így azt sem tudom, már élek-e vagy halok.

Budapest, 2000. május 30. – Kustra Ferenc József

Elhagyatottan járom utamat, elhagyatott úton, minek pora csak szállón…
Kint negyven fok, harmincnyolc fokos kupéban ülök, ily’ hőségben nem is hőbörgők…

Csak nem értem, mitől miért porzik… kinézek, itt már sín nem lakozik…
Jesszus, lehet, hogy akkor már defektem is van… kérdem én rezignáltan…
Látom itt már nincsen egy már romos állomás sem… úti forgalom sem…

Érdekes, hiányom nincs, nem szeretnek… A közeliek oh, de lehetetlenek…
Olyan emberek közé lökött sors, hogy itt hiába nézem: szeretet nem bugyros…
Szoktam volt mondani; ’kire mit rótt a sors, azt kell élnie’… meg cipőt kefélni…
Látom még, már irányban vagyunk távoli pusztán, élet is jön még… nagyon lustán…

Vecsés, 2025, július 15. – Kustra Ferenc József- írtam: leoninusban, önéletrajzi írásként.

Magányom csak gyürködik, Nusok...
Lelkem hideg, mint hókupacok.
Pedig voltál csókban,
Meg még hasonlókban!
Misztikus a létem… csak vagyok!

Hogy mindig csak várok, meguntam,
Szavaidból kifogyott a dallam.
Nem voltál már párom,
Csak egy régi árnyom.
Újra szabad lenni, ezt vágytam.
*
Vajh’ mért nem szerettél Nusika?
Nem a harc volt békénk záloga…
Szeretetlenül… el,
De miért mentél el?
Ha tudnám hol vagy, vágy nem mála…

Szerettelek, hidd el, de félve,
Túl sok volt a könnyem estére.
Nem volt már ölelés,
Csak a vád és kevés
Remény, hogy még hiszünk a fénybe.
*
Mentél Te, de vajon jó úton?
Én innen, kapaszkodó… padon.
Ma még jöjjél vissza,
Holnap, nem… ez fura
Hideg szél átfúj lépcsőházon…

Te maradtál, de fájt, én mentem,
A csönd nagy vihart keltett bennem.
Ha most visszahívnál,
S nem csak úgy rám írnál.
Lehet, hogy lenne új esélyem.

Vecsés, 2025. május 28. – Siófok, 2025. május 30. -Kustra Ferenc József- írtuk: két szerzősként a szakításról. A páratlanokat én írtam LIMERIK- ben. A páros versszakok, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva munkája!