Nagyon szeretlek kedvesem,
és mást nem is tehetek.
Nagyot hibáztam,ez be is ismerem,
talán már jóvá sem tehetem.
Gyenge a lelkem,nagyon beteg,
de gyógyíts meg kérlek,kedves.
Légy a férjem,kérlek!
Hiszen,nagyon szeretlek téged.
Remélem,végre te leszel a párom,
és én ezt soha,de soha meg nem bánom.
és mást nem is tehetek.
Nagyot hibáztam,ez be is ismerem,
talán már jóvá sem tehetem.
Gyenge a lelkem,nagyon beteg,
de gyógyíts meg kérlek,kedves.
Légy a férjem,kérlek!
Hiszen,nagyon szeretlek téged.
Remélem,végre te leszel a párom,
és én ezt soha,de soha meg nem bánom.
Olyan szelíden szóltam hozzád
olyan szelíden kértelek,
de hiába minden! meg sem hallod!
S nem akarsz róla tudni sem!
Olyan szelíden szóltam hozzád
mint a sóhajtó fellegek,
vagy az esti szélben összeérő
suttogó nyárfalevelek.
Miért nem hallod hogyha hívlak?
Mért kell hogy kiáltsak neked?
Mért nem érzed hogy tehozzád száll
minden szó amit suttogok neked!
Hallgatnál még rám de már késő!
Nem leszek mindig itt neked!
s hiába hívsz,nem tudok menni,
hisz ki tudja akkor hol leszek!
Nem jön a tavasz hiába várjuk
pedig úgy vágyom már a kék eget,
napfény sem ragyog hiába várjuk,
hisz eltakarják tőlünk a fellegek
Én úgy szeretném ha nap sütne az égen
s bearanyozna minden kis szobát,
meleget árasztva mindenki szívébe
elsöpörve mindenki búját, bánatát.
Ne legyen többé se harag, se bánat,
hisz szenvedtünk mi már éppen eleget!
Istenem! Hozz már napfényt is a földre!
Hadd melegítse fel a szíveket!
Ragyogj be mindent fénylő sugaraddal!
Gyógyítsd meg végre a gonosz lelkeket!
Hadd legyen húsvét szerte a világon,
s legyen mindenkinek áldott ünnepe!
Szürke homály ködösíti szemem,
Mi nem tud eloszlani szertelen.
Ragyogás mi egykor voltam,
Csupán csak árnyéka múltnak.
Én szenvedésre születtem,
Mártír élet a keresztem.
Szavam kopik mint a nevem,
Kifog majd hinni nekem?
Csak egyetlen szó elég lett volna,
csak egyszer mondtad volna hogy szeretsz,
s én megtettem volna mindent érted
hisz elraboltad a szívemet.
Csak egyetlen egyszer hallottad volna
szívemnek csendes sóhaját,
hiszen hozzád szólt oly halkan, szelíden
amilyen halkan suttognak a fák.
Csak egyetlen percet vártál még volna,
amíg letépem kínzó láncomat,
hogy ne legyen semmi, mi gátat szab nékem
s tomboló viharként átadom magam.
Csak egyetlen perc, mit nem tudtál kivárni!
s egyetlen perc alatt minden elveszett!
Csak egyetlen könnycsepp mit hullajtok érted,
azután végleg messzire megyek.

Értékelés 

