Este van, ideje lefeküdni,
Nyugalmas álomban elmerülni.
Felnyitom felnyílós ágyamat,
Veszem ki a kelléktárgyakat.

Kispárna, takaró előrepül,
A hálósipkám is megkerül.
Fülemben ott a két füldugó,
Lecsuknám - nem enged az ágyrugó.

Próbálom, mozgatom, nem akarja.
Mérgesen rugok az ágyamba.
Nyúlok a rugóhoz, hogy piszkáljam,
Rögtön odacsípte három ujjam.

Ugyanekkor, ezzel egyetembe,
Az ágyam rázuhant a fejemre.
Hiába füldugóm tompítása,
Ordításom az agyvelőm rázza.

Mit léphetnek a szomszédok most?
Rendőrt hívnak vagy állatorvost?
Fejemen ágy, ujjamon rugó.
Nem vagy épp erre doktor Bubó?

Mindenem kiszállt mindenemből.
Hogy szabaduljak helyzetemből?
A végsőt bedobva egyenesedek,
Kihúzom ujjaim és fejemet.

Helyére dörren a kanapé,
Elismerésem a magamé.
Végre vízszintesbe kerülök,
Lidérc lázálomba merülök.

Versem aranyifja (nevezzük Gergőnek)
Nincsen híján önbizalomnak, erőnek.
Nem nevezhetném őserőnek erejét,
Szteroiddal tömi szép nagy kerek fejét.

Tetőtől talpáig tömör vázszerkezet.
Taréjfrizurája egy külön fejezet.
Ahova odacsap, olaj törhet elő,
Köztiszteletnek örvendő verekedő.

Csupasz széles vállán számtalan tetkója,
Biztos mindnek akad mondanivalója.
Fülében, orrában belelőtt karikák,
Körberöhögném, de félem a kritikát.

Kerülendő inkább világos nappal is.
Kivert kutya módra alantasan hamis.
Hogyha létezésed ütközik elvével,
Te is ütközésbe kerülhetsz öklével.

Próbálná leplezni, de agya alig vág,
Kopott mint a rajta levő farmernadrág.
Azért írástudó, hisz járt iskolába,
És úgy tudja ő egy szemétdomb királya.

Lehet, hogy szemétdomb ahol élsz egykomám.
Neked valóbb helyen lehetnél fenn a fán.
Elnézve gondoktól barázdált arcodat,
Ha rajtad múlik a szemét örök marad

Hogyha már elmúltál legalább egyéves,
És épp kedved támad egy kis nevetéshez,
Melegen ajánlom alábbi pár sorom.
Vigyázz kész és rajta: kíméletlen ontom.

Kacskaringós út fut nyugatról keletre.
Mákvirág virágzik hosszában mellette.
Az úton is látok egy szép mákvirágot,
Ő Ödön. Elindul, hogy lásson világot.

Egy másik út nyugatról halad keletre.
Az ökörnek épp poroszkálni van kedve.
Így hát ez az út már ott van őalatta.
Még fütyörészik is keletre haladva.

Van egy harmadik út északról dél felé.
Kocsi zötyög rajta, nincs fogva ló elé.
Ennek az útnak van némi kis lejtése,
Ezért nincs a kocsinak lóra szüksége.

Csoda lenne, ha nem lenne negyedik út,
Amely véletlenül délről északra fut.
Tetszik, vagy nem tetszik, itt senki sem halad.
Kezdi is unni az út a dögunalmat.

Három út három utasa tart egyfelé.
Hogy majd találkoznak, egyik sem sejtené.
Pedig de. Mert három vándor három útja,
Beletorkollik a most még üres útba.

Már látja is egymást Ödön és az ökör.
Meleg van, elkélne most egy vizes vödör.
Útjuk a kereszteződésnél összeér,
És előgördül a lelassuló szekér.

Ödönszem, ökörszem egyszerre felcsillan,
Hiszen van bőven hely az üres kocsiban.
Urasabb a kaland kerékkel alattuk,
Csak akad egy gond, hogy innen nem lejt az út.

Sajnos patthelyzet,- ők ülnek a kocsi áll.
Az ökör nyugisan, Ödön nem, ő leszáll.
Ez kell az ökörnek, rádobja a hámot,
Érdekesebb szitut ember még nem látott.

Gázt ad az ökör egy ostorcsattintással,
Indul Ödön, nem húz ujjat kocsisával.
Az apró karaván elindul északra,
Északon alszanak már holnap éjszaka

Kabát, cipő még rajta a lányon.
Ruhástól terül el a díványon.
Könnyes a szeme, nagyon szomorú.
Lezajlott az utolsó randevú.

A szakítás derült égből érte.
A srác akivel a jövőt remélte,
Felrúgta vele a kapcsolatot.
Magyarázatot is alig adott.

Hitte a másik viszont szerelmét,
Hite most darabjaira hullt szét.
A szerelem, mit öröknek gondolt,
A mai randi porig lerombolt.

Mamája csendben hagyja hadd sírjon.
Tudja, hogy ez most enyhít a kínon.
Emlékszik még egy ősrégi bálra,
Úgy került haza, mint most a lánya.

Akkor is könnyes volt a kispárna,
Ő is dühös volt a fiújára.
Visszagondolva nem nagy esemény.
Túltette magát, jött az új legény.

Lánya magát már álomba sírta,
A takaróját megigazítja.
Könnyen túléli, olyan fiatal.
Apró csalódás még nem hattyúdal.

A napsugár szórta a meleget.
Aztán felhő takarta az eget.
Megduzzadt és kiszakadt a felhő.
Eleredt a langyos nyári eső.

Csöpi az esőcsepp útnak eredt.
Millió társa közt ő is esett.
Felgyorsulva a föld felé hatolt.
Ő is az esőfüggöny része volt.

Ezt az utat már sokszor megtette.
A zuhanást mindig is szerette.
Aztán dobpergéskén földet érni.
Remek dolog esőcseppként élni.

Most is hamar földet értek sorban.
Csöpi viszont egy patakba csobbant.
Társai is szép számmal követték.
A patakot kiszélesítették.

Fürödtek és utaztak az árral.
Összecsillantak a napsugárral.
Megcsiklandozták a kishalakat.
Csöpiék jól érezték magukat.

A patak folyóvá szélesedett.
Gyors folyása lelassult lomhább lett.
A parton ivott egy marhacsorda.
Csöpi nem került tehéngyomorba.

A halak egyre nagyobbak lettek.
Csónakok helyett is hajók jöttek.
Miközben a hömpölygést folytatták,
A nagy hajókat meghintáztatták.

A folyó belefolyt a tengerbe.
Csöpi csapatával egyetembe.
A habok közt kicsit megpihentek.
Kipihenten újra útra keltek.

Feljött Csöpi a víz felszínére.
Napmeleget gyűjtött vízszívébe.
Könnyű párává változott teste.
Felemelkedett vissza a mennybe.