Idő 
Értékelés 
Értékelés Altatót suttog a langyos, esti szél,
A fogyó hold szép álmot ígér,
Pazar dunnával teríti be némán,
Ringatja, altatja szerény szurdékán.
Pehelyfelhő játszik gyönyörű fátyolán,
mint szivárványhíd alatt cikázó fénysugár,
aluszik a két szemét lezárva,
álmodik szép szívét kitárva!
A fogyó hold szép álmot ígér,
Pazar dunnával teríti be némán,
Ringatja, altatja szerény szurdékán.
Pehelyfelhő játszik gyönyörű fátyolán,
mint szivárványhíd alatt cikázó fénysugár,
aluszik a két szemét lezárva,
álmodik szép szívét kitárva!
Hallgatok egy régi hangot,
mit suttog az őszi szél,
Zselic-dombok szép aljában
bús szívemnek mit zenél?
Szellőbánat reménytelin
halk-suttogva hívogat,
bársonyhangján dalos madár
zengi el a kínomat.
Te küldted-e ide nékem,
hogy felszárítsa könnyemet,
te gondolsz-e néha reám,
hogy megmentsed a lelkemet?
Szállj, te madár, kis pacsirtám,
vidd hozzá a szívemet,
mert remény nélkül élni bizony
búkeservben nem lehet.
Hallgatom a régi hangot,
hogy susog az őszi szél,
Zselic-dombok szép aljában
számomra is van remény!
mit suttog az őszi szél,
Zselic-dombok szép aljában
bús szívemnek mit zenél?
Szellőbánat reménytelin
halk-suttogva hívogat,
bársonyhangján dalos madár
zengi el a kínomat.
Te küldted-e ide nékem,
hogy felszárítsa könnyemet,
te gondolsz-e néha reám,
hogy megmentsed a lelkemet?
Szállj, te madár, kis pacsirtám,
vidd hozzá a szívemet,
mert remény nélkül élni bizony
búkeservben nem lehet.
Hallgatom a régi hangot,
hogy susog az őszi szél,
Zselic-dombok szép aljában
számomra is van remény!
Alkonyát járja az idő felettem,
ahogy Zselic fölött a lenge szellő,
bús mesét síró, messzi fellegekben
könnyeit hullatja egy szürke felhő.
Lemegy a napsugár immár felettem,
ahogy Zselic dombjain nyugodni tér,
akáclombok közt bújik meg csendesen,
s alkonyába borul a Hindai-bérc.
Fátylas szememben homályos végtelen,
csillag-éj szökik a visnyei tájra,
virágos, zöld mező most oly védtelen,
Zselicnek aljában szemét lezárja.
ahogy Zselic fölött a lenge szellő,
bús mesét síró, messzi fellegekben
könnyeit hullatja egy szürke felhő.
Lemegy a napsugár immár felettem,
ahogy Zselic dombjain nyugodni tér,
akáclombok közt bújik meg csendesen,
s alkonyába borul a Hindai-bérc.
Fátylas szememben homályos végtelen,
csillag-éj szökik a visnyei tájra,
virágos, zöld mező most oly védtelen,
Zselicnek aljában szemét lezárja.
Hétköznapi pszichológia
Az élet engem, mint titkos kokottot, folyton kompromittált,
Aztán meg, hogy tegyek, ne tegyek, vagy eltűrjek, még asszisztált.
Így sokat voltam, oly' lélektani helyzetben,
Hogy kintet a saját sorosomból nem leltem.
Élet keményen haladt, csattogott, katona csizma lehet rajta,
Testem, meg csak ment utána, behúzott nyakkal, mintha húzná pányva…
Bizony, hogy, hogy nem volt jó, azt tudom, de nem majd holnap, hanem már ma.
Lélek nélkülinek lenni tán' jobb, mint lelketlennek,
Mert ők csak elfáradt, nemtörődöm, felületesek…
Míg a lelketlenek teljes érzelem nélküliek.
Amerre szögesdrótom szegélyezte utamat, nem mehettem,
Ahol meg nem volt ilyen semmi, arra meg én balga, nem mentem…
Lábam, térdig lejártam, hogy felszálljak… de azt meg nem tehettem.
Ma már a lélektani helyzet biz', sokkal rosszabb, mint valaha,
Életvizem kiapadt, életem, a sors, megfeneklett, hala…
Gyermekkoromban, magamnak jobb sorsot szántam, mások is, vala.
A legfőbb, mai lélektani helyzet,
Egy elfuserált, tárgyi élethelyzet…
Ki ezt előre tudja… kinek kellett?
Lelkem, benne van teljesen a tudatalattimba,
Így én vagyok lelkem sajátos, igavonó barma…
Nyakamra erősítve, lélek, alakított járma.
A jó és rossz egyvelege dallamként zakatol a fülembe,
Ebből a rossz a domináns, ő a földesúr az életembe…
Sőt, az a kis jó is olyan, hogy besodorhat a végveszélybe.
A lélekben, lágyas hullámokat vet, az érzelmek kavalkádja,
Meg jól kileng a tudatalatti, mint meglökött hajóhintája…
A kecskepásztor is kedveli az ürühúst,
Szüret után van, hogy elkészül az édes must…
Lélek meg nem nyugszik, csak gyötri a mustos-húst.
Nekem, mindig katonás, sarkos, kemény, a lélektani helyzet,
És ha kell, levágja a sorsot, mint egy disznót… az élethelyzet…
Hmm… nem csak a régi magyaroknak! Nekem is, jó nagy Mohács kellett?!
Vecsés, 2015. szeptember 15. – Kustra Ferenc József
Az élet engem, mint titkos kokottot, folyton kompromittált,
Aztán meg, hogy tegyek, ne tegyek, vagy eltűrjek, még asszisztált.
Így sokat voltam, oly' lélektani helyzetben,
Hogy kintet a saját sorosomból nem leltem.
Élet keményen haladt, csattogott, katona csizma lehet rajta,
Testem, meg csak ment utána, behúzott nyakkal, mintha húzná pányva…
Bizony, hogy, hogy nem volt jó, azt tudom, de nem majd holnap, hanem már ma.
Lélek nélkülinek lenni tán' jobb, mint lelketlennek,
Mert ők csak elfáradt, nemtörődöm, felületesek…
Míg a lelketlenek teljes érzelem nélküliek.
Amerre szögesdrótom szegélyezte utamat, nem mehettem,
Ahol meg nem volt ilyen semmi, arra meg én balga, nem mentem…
Lábam, térdig lejártam, hogy felszálljak… de azt meg nem tehettem.
Ma már a lélektani helyzet biz', sokkal rosszabb, mint valaha,
Életvizem kiapadt, életem, a sors, megfeneklett, hala…
Gyermekkoromban, magamnak jobb sorsot szántam, mások is, vala.
A legfőbb, mai lélektani helyzet,
Egy elfuserált, tárgyi élethelyzet…
Ki ezt előre tudja… kinek kellett?
Lelkem, benne van teljesen a tudatalattimba,
Így én vagyok lelkem sajátos, igavonó barma…
Nyakamra erősítve, lélek, alakított járma.
A jó és rossz egyvelege dallamként zakatol a fülembe,
Ebből a rossz a domináns, ő a földesúr az életembe…
Sőt, az a kis jó is olyan, hogy besodorhat a végveszélybe.
A lélekben, lágyas hullámokat vet, az érzelmek kavalkádja,
Meg jól kileng a tudatalatti, mint meglökött hajóhintája…
A kecskepásztor is kedveli az ürühúst,
Szüret után van, hogy elkészül az édes must…
Lélek meg nem nyugszik, csak gyötri a mustos-húst.
Nekem, mindig katonás, sarkos, kemény, a lélektani helyzet,
És ha kell, levágja a sorsot, mint egy disznót… az élethelyzet…
Hmm… nem csak a régi magyaroknak! Nekem is, jó nagy Mohács kellett?!
Vecsés, 2015. szeptember 15. – Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia
A nyereségvágy, az élet garantált elrontója,
Irigység meg a testvére, a torz én mementója.
Ahogy nő a nyereségvágy, vele nő a fukarság,
De, hogy melyik volt előbb? Tudni melyik az igazság?
Ha a módos lelkét eluralja a nyereségvágy,
Akkor az énképe is elromlik! Torz dicsőségvágy…
Ha nő benne a fukarság és ez által is akar még többet,
Torzul a látásmódja, nem akar kiadni, magát üldöztet…
A túlzó irigység bizony okozhat így elmebetegséget!
Az elsatnyult, kicsinyes és szögletessé vált lélek,
Csak folyvást az súgja neki, kiadni nagyon félek!
Még nem is találták ki, hogy fösvénységből lehet meggazdagodni…
A beteg lélek, filléresedésből akar vagyont elrakodni!
Sőt vagyona azért kell, mert másokon ezzel lehet uralkodni!
Azt hiszi a beteg lélek, smucigság maga, eredmény,
Amikor gyarapodik, úgy látja, kevés a keresmény…
Pénzsóvár zsugoriság, krajcároskodás… követelmény!
Nem elég neki az Isten pénze sem, pedig máris sok van,
Csak gyűjti még, minél több legyen a banki ládafiában.
Elkölteni úgysem tudja, mert a fukarsága nem engedi,
Azt hiszi, az övé, és nem használja… magával nem viheti.
Haszonelvű gondolkodás, a cicoma és hivalkodás!
Egyszerű életvitel és nem harácsoló gondolkodás?
Úrhatnámság? Pompa mellőzése, kivagyiság elhagyása?
Ezek biz' nem mennek neki, ezek a természetes...sajátja…
Vecsés, 2015. március 15. – Kustra Ferenc József
A nyereségvágy, az élet garantált elrontója,
Irigység meg a testvére, a torz én mementója.
Ahogy nő a nyereségvágy, vele nő a fukarság,
De, hogy melyik volt előbb? Tudni melyik az igazság?
Ha a módos lelkét eluralja a nyereségvágy,
Akkor az énképe is elromlik! Torz dicsőségvágy…
Ha nő benne a fukarság és ez által is akar még többet,
Torzul a látásmódja, nem akar kiadni, magát üldöztet…
A túlzó irigység bizony okozhat így elmebetegséget!
Az elsatnyult, kicsinyes és szögletessé vált lélek,
Csak folyvást az súgja neki, kiadni nagyon félek!
Még nem is találták ki, hogy fösvénységből lehet meggazdagodni…
A beteg lélek, filléresedésből akar vagyont elrakodni!
Sőt vagyona azért kell, mert másokon ezzel lehet uralkodni!
Azt hiszi a beteg lélek, smucigság maga, eredmény,
Amikor gyarapodik, úgy látja, kevés a keresmény…
Pénzsóvár zsugoriság, krajcároskodás… követelmény!
Nem elég neki az Isten pénze sem, pedig máris sok van,
Csak gyűjti még, minél több legyen a banki ládafiában.
Elkölteni úgysem tudja, mert a fukarsága nem engedi,
Azt hiszi, az övé, és nem használja… magával nem viheti.
Haszonelvű gondolkodás, a cicoma és hivalkodás!
Egyszerű életvitel és nem harácsoló gondolkodás?
Úrhatnámság? Pompa mellőzése, kivagyiság elhagyása?
Ezek biz' nem mennek neki, ezek a természetes...sajátja…
Vecsés, 2015. március 15. – Kustra Ferenc József
