Idő 
Értékelés 
Értékelés Mondják az okosok,
Mondanivalód, ne cifrázd.
A kevesebb, tán’ több.
*
Ők, kik tán’ nem írnak,
Talán csak úgy, pacsmagolnak.
Mondanivaló kell!
*
Röviden írni tán’
Nem rossz, de érthetően írsz?
Tudsz jól fogalmazni?
*
Ahol történet nagy,
Azt biz’ hosszabban kell írni!
Érthető sorokban.
*
A másik fejével
Gondolkozz, értelmes legyél.
Biz’ kellhet cifra szó!
*
Szólj csak oda, ha kell!
De operálj, értelemmel.
Ne hordj, hetet-havat.
*
Ne légy megalkuvó
De szépen írjál rosszról is…
Sértegetni nem kell.
*
Tudd, ha őszinte szó
Hemzseg a versedben, nem jó!
Ez távolságot tart!
*
Homályosan ne írj,
Azt olvasó, majd nem érti.
Finoman, ne sértsd meg!
*
Használj írásjelet!
Szórendet, kordába tartod!
Ne én értelmezzem…
*
Prózavers meg nincsen!
Petőfi, talán írt ilyet?
Akkor nem ismernénk!
*
Szólj, nagy erővel, vagy
Gyengéden, de illendően!
Légy ember, poéta!
Vecsés, 2015. január 25. – Kustra Ferenc József – íródott HIAQ csokorban. (Ezt a versformát én szerkesztettem meg a haiku mintájára. Szótagszám: 6-8-6)
Mondanivalód, ne cifrázd.
A kevesebb, tán’ több.
*
Ők, kik tán’ nem írnak,
Talán csak úgy, pacsmagolnak.
Mondanivaló kell!
*
Röviden írni tán’
Nem rossz, de érthetően írsz?
Tudsz jól fogalmazni?
*
Ahol történet nagy,
Azt biz’ hosszabban kell írni!
Érthető sorokban.
*
A másik fejével
Gondolkozz, értelmes legyél.
Biz’ kellhet cifra szó!
*
Szólj csak oda, ha kell!
De operálj, értelemmel.
Ne hordj, hetet-havat.
*
Ne légy megalkuvó
De szépen írjál rosszról is…
Sértegetni nem kell.
*
Tudd, ha őszinte szó
Hemzseg a versedben, nem jó!
Ez távolságot tart!
*
Homályosan ne írj,
Azt olvasó, majd nem érti.
Finoman, ne sértsd meg!
*
Használj írásjelet!
Szórendet, kordába tartod!
Ne én értelmezzem…
*
Prózavers meg nincsen!
Petőfi, talán írt ilyet?
Akkor nem ismernénk!
*
Szólj, nagy erővel, vagy
Gyengéden, de illendően!
Légy ember, poéta!
Vecsés, 2015. január 25. – Kustra Ferenc József – íródott HIAQ csokorban. (Ezt a versformát én szerkesztettem meg a haiku mintájára. Szótagszám: 6-8-6)
A „nincs” filozófiája…
Üres vagyok, mint egy kifüstölt méhkas
Vagy mint egy ázsiai éhező has.
De én vagyok a hibás. Tudom, érzem,
Már nincs veszélyben, mert nincsen is létem.
Én ellenséges vizeken evezek,
Vagy csak egy sűrű rengetegben megyek?
Mindegy, ha a környezetem biz’ nem jó,
Valóságom kárhozat, mint a faló.
Környezet nélkül mindenki csak senki,
Kit mások támogatnak, az valaki.
Senki vagyok, mert senkinek születtem,
Rossz vagyok, senkinek nem kell életem
Vecsés, 1999. május 28. – Kustra Ferenc József
Üres vagyok, mint egy kifüstölt méhkas
Vagy mint egy ázsiai éhező has.
De én vagyok a hibás. Tudom, érzem,
Már nincs veszélyben, mert nincsen is létem.
Én ellenséges vizeken evezek,
Vagy csak egy sűrű rengetegben megyek?
Mindegy, ha a környezetem biz’ nem jó,
Valóságom kárhozat, mint a faló.
Környezet nélkül mindenki csak senki,
Kit mások támogatnak, az valaki.
Senki vagyok, mert senkinek születtem,
Rossz vagyok, senkinek nem kell életem
Vecsés, 1999. május 28. – Kustra Ferenc József
Amit én érzek szerelmes szívemben…
Te nem érzed, amit én érzek, vagy tán' érezhetnék?
Hidegen, velem mindig, egyedül ezt éreztették.
Nem látod te azt, amit én látok az éjszakákban?
Szerelmet vizionálok magamnak, magányomban…
Az én keblem érzése érted állt ki mindig,
És volt, hogy eljutottunk a szerelmes szintig.
A szívem, nem felejt el semmit, mert akkor megfakulna,
És csak vágyamat ölelném magamhoz lélek-vakulva.
Az élet tengerén lehet haladni, nagyon kell evezni!
De szerelmi csalódások tengerében minek evezni?
Mondd, miért?
Mond, kiért?
Lehetnék pára, vagy esőcsepped, de a hópelyhed vagyok,
Magadról lesöpörtél, rám hoztad… jönnek pusztító fagyok.
Amíg Te nekem voltál, az én lelkemben nyár volt,
A szerelem a lelkemben nyári aratás volt.
Aztán, csak úgy itt hagytál, el is mentél, régen nem vagy már.
Úgy csináltál, mint akinek a szárnya kinőtt… elszálltál.
Végtelen üresség a lelkemben, mi nekem, utánad maradt,
Közben én csak sirattalak, zokogtam, de az idő csak haladt.
Minden nap este lefekvésem, a szerelmeddel, veled telik,
Reggel meg együtt ébredünk, a nappal bánatban bővelkedik.
Nincs már… de mit ér egyébként is a csók, hogyha nem szeretsz?
Mit ér ölelés, ha elmentél, közelemben nem lehetsz?
Én egyedül álmodok,
Csak utánad vágyódok…
Vecsés, 2015. február 2. – Kustra Ferenc József
Te nem érzed, amit én érzek, vagy tán' érezhetnék?
Hidegen, velem mindig, egyedül ezt éreztették.
Nem látod te azt, amit én látok az éjszakákban?
Szerelmet vizionálok magamnak, magányomban…
Az én keblem érzése érted állt ki mindig,
És volt, hogy eljutottunk a szerelmes szintig.
A szívem, nem felejt el semmit, mert akkor megfakulna,
És csak vágyamat ölelném magamhoz lélek-vakulva.
Az élet tengerén lehet haladni, nagyon kell evezni!
De szerelmi csalódások tengerében minek evezni?
Mondd, miért?
Mond, kiért?
Lehetnék pára, vagy esőcsepped, de a hópelyhed vagyok,
Magadról lesöpörtél, rám hoztad… jönnek pusztító fagyok.
Amíg Te nekem voltál, az én lelkemben nyár volt,
A szerelem a lelkemben nyári aratás volt.
Aztán, csak úgy itt hagytál, el is mentél, régen nem vagy már.
Úgy csináltál, mint akinek a szárnya kinőtt… elszálltál.
Végtelen üresség a lelkemben, mi nekem, utánad maradt,
Közben én csak sirattalak, zokogtam, de az idő csak haladt.
Minden nap este lefekvésem, a szerelmeddel, veled telik,
Reggel meg együtt ébredünk, a nappal bánatban bővelkedik.
Nincs már… de mit ér egyébként is a csók, hogyha nem szeretsz?
Mit ér ölelés, ha elmentél, közelemben nem lehetsz?
Én egyedül álmodok,
Csak utánad vágyódok…
Vecsés, 2015. február 2. – Kustra Ferenc József
Jártál szívemben Valéria.
De nem maradt más… anarchia.
Elhagytál, nem vártál,
Az időmúlásnál…
Visszagondolva, paródia?
Jártál lelkemben, Valéria…
Kapcsolatunk múlt… tükörsima.
Nincsen benne semmi…
Haladást jelenti.
Most nézve voltál fantázia?
Jártál eszemben, Valéria.
De, itt hagytál, mentél távolba…
Lassan már kopnak az
Emlékek, sok, amaz…
Emlékezve vagy, vágyam álma.
Vecsés, 2021. július 30. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.
De nem maradt más… anarchia.
Elhagytál, nem vártál,
Az időmúlásnál…
Visszagondolva, paródia?
Jártál lelkemben, Valéria…
Kapcsolatunk múlt… tükörsima.
Nincsen benne semmi…
Haladást jelenti.
Most nézve voltál fantázia?
Jártál eszemben, Valéria.
De, itt hagytál, mentél távolba…
Lassan már kopnak az
Emlékek, sok, amaz…
Emlékezve vagy, vágyam álma.
Vecsés, 2021. július 30. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.
Tudok olyan frontokról, ahol a sár megdermedt, a bőrre száradt.
Itt is front van, de itt nincs sár! Jég és hó nézésébe szem megfáradt…
Itt már a szemednek nincs izzó, érdeklődő fénye,
A végtelen hómező… mit lát, az a mindensége…
Korán nősültem, három pici gyermekem vár otthon,
Feleségem már meghalt, nélküle van nekünk otthon.
Itt a fagyban, bizony mérünk, sokszor, mínusz negyvenet is,
Jó lenne valami meleg, néha talán egy kicsit is.
Szemben az orosz tüzérek a folyó túlpartján,
Mindig lőnek valamivel, a halál rakpartján...
Néha, ha nem felhős az égbolt, látni egy hulló csillagot,
Oroszok a robbanás hangját adják neki, mint abrakot…
Megnéztem a puskámat, mert az bizony biztosítja itt a túlélést,
De a závárzat, alig mozog, a fagy belevitte a deresedést.
Itt van a komám is jobb, tőlem, tán' tíz méterre,
Vissza is kiabált, neki is ez a félelme.
Itt járt a százados úr! Fegyverellenőrzés volt, neki is mutattam,
De csak a vállát rángatta, hogy a problémámat oldjam meg én magam.
Orosz most is lő nehézágyúval, szerencsére nem erre,
De lehet, ide fordulnak, és akkor lőnek erre-fele…
Látom, hogy az éji köd, már lassan, komótosan de, kezd leszállni,
Őrségben, túlra meresztem a szemem de, itt már semmit nem látni…
Tárat is kivettem, visszatettem, de a sötétben már nem látni…
Nem látom már a csillagok fényét sem, a köd mindent ölel!
Nem érzem a lábamat, fázik, jön a hideg, még egy öllel!
Tiszteknek a bunkerba, ordonánc vitte fát, egy nagy öllel!
Tegnap volt újév első napja, ígértek nekünk ünnepi menüt,
De nem ért ide, telitalálat érte a hozó kétkerekűt.
Végül is semmit nem kaptunk enni,
De panaszra oroszokhoz menni?
Gyermekeim és szeretett szüleim, vártok még?
Reménykedtek, hogy megyek, vagy ez tőlem kicsiség?
Én a múltamtól biz' még, nem szakadtam el,
Rátok gondolok most is, nagy szeretettel!
Vecsés, 2016. május 30. - Kustra Ferenc József – íródott történelmi emlékezésként és az ottveszett katonáik elmékére!
Itt is front van, de itt nincs sár! Jég és hó nézésébe szem megfáradt…
Itt már a szemednek nincs izzó, érdeklődő fénye,
A végtelen hómező… mit lát, az a mindensége…
Korán nősültem, három pici gyermekem vár otthon,
Feleségem már meghalt, nélküle van nekünk otthon.
Itt a fagyban, bizony mérünk, sokszor, mínusz negyvenet is,
Jó lenne valami meleg, néha talán egy kicsit is.
Szemben az orosz tüzérek a folyó túlpartján,
Mindig lőnek valamivel, a halál rakpartján...
Néha, ha nem felhős az égbolt, látni egy hulló csillagot,
Oroszok a robbanás hangját adják neki, mint abrakot…
Megnéztem a puskámat, mert az bizony biztosítja itt a túlélést,
De a závárzat, alig mozog, a fagy belevitte a deresedést.
Itt van a komám is jobb, tőlem, tán' tíz méterre,
Vissza is kiabált, neki is ez a félelme.
Itt járt a százados úr! Fegyverellenőrzés volt, neki is mutattam,
De csak a vállát rángatta, hogy a problémámat oldjam meg én magam.
Orosz most is lő nehézágyúval, szerencsére nem erre,
De lehet, ide fordulnak, és akkor lőnek erre-fele…
Látom, hogy az éji köd, már lassan, komótosan de, kezd leszállni,
Őrségben, túlra meresztem a szemem de, itt már semmit nem látni…
Tárat is kivettem, visszatettem, de a sötétben már nem látni…
Nem látom már a csillagok fényét sem, a köd mindent ölel!
Nem érzem a lábamat, fázik, jön a hideg, még egy öllel!
Tiszteknek a bunkerba, ordonánc vitte fát, egy nagy öllel!
Tegnap volt újév első napja, ígértek nekünk ünnepi menüt,
De nem ért ide, telitalálat érte a hozó kétkerekűt.
Végül is semmit nem kaptunk enni,
De panaszra oroszokhoz menni?
Gyermekeim és szeretett szüleim, vártok még?
Reménykedtek, hogy megyek, vagy ez tőlem kicsiség?
Én a múltamtól biz' még, nem szakadtam el,
Rátok gondolok most is, nagy szeretettel!
Vecsés, 2016. május 30. - Kustra Ferenc József – íródott történelmi emlékezésként és az ottveszett katonáik elmékére!
