Derekas nap a mai nap.
Január dereka és a tél dereka.
Mától minden eltelt nappal,
közelebb kerül az áhított tavasz.

Még itt a tél javában.
Hó is esett, megfagyott minden, kihűlt a táj.
Tiszta, jeges szél fúj,
próbálgatja még a tél a fogát.

Körülöttem szürke csend,
egybeolvadt a fent és a lent.
Nem hallatszik és nem látszik semmisem.
A végtelenben szabadon lebegek.

Ez a hely nagyon kedves nekem.
A pamutszerű gyerekkori álmokban,
itt mindig boldog vagyok és
csodaszép, ragyogó nyár van.

Most fagyos, kihalt a vidék,
de így is megkapó.
Hőn szeretett Balatonom nem látható.
De tudom, hogy itt hever a lábaim előtt,
s ha a napfény befűzi arany fonalát, felszáll a köd.

Látható lesz a vékony jégtükör,
a smaragd fényű nyugalom tükre.
Hol békére lelsz és megpihen a lélek.
Ez a természet nyugodt suttogása,
meghallod, ha szíved tárva.

Siófok, 2025. január 15. -Gránicz Éva-

Higgy bennem, ha fúj a szél,
s én a kabátom alá rejtelek,
higgy ha szakad a tél,
hogy úgy ölelhesselek.
Karomban együtt
várjuk a csodát,
mikor a kikelet még oly messze van,
s ha majd leveti tél hideg zubbonyát,
ne higgy az üres szavakban.
Mások kik tavaszt ígérnek,
jussuk ne légy oly könnyedén,
tudd, hogy mindig itt vagy velem,
a szívem legbelső rejtekén.
Megóvlak örökké,
s féltve őrizem,
perceink minden pillanatát,
ahogy az élet mély gödreiben,
nyertünk meg együtt közös csatát.
Azt is amikor a szél zúgott,
körülöttünk minden elbukott,
s te hittél bennem,
ahogy senki más; úgy ahogy
még senki nem tudott.

Éjfél után az újév lassan, tántorogva indul,
Sokat ivott, de megy már előre… így még csak vidul.
Még csak a járdán oson, dülöngélve, félve,
Majd’ előtűnik, egy sikátorból… egy évre.

De aztán meglátjuk a hóesésben
Ahogy magához tér a lámpafényben…
Reggel majd, mikor pirkad, üdvözli az első napot,
Jókívánságok miséjére felkérjük a papot.

Délután még tűnő napsütés volt a havas tájon,
Majdnem elhittem, hogy visszatekint, s jő… a nyár újból.

Zsebórám az időt, kéregként vési a tenyerembe,
Közeleg az éjfél, már csak percek… itt lesz óév vége.
Újkor, mint az ekevas, jó mélyre szánt... én öregszem…
Az indián táborban már én lennék az „Öregszem”.

Ha beköszönt az éjfél, a sok csillagszóró mindent beföd,
De bizony ezt, szépet mi nem látjuk, ha azt befedi a köd!
Az ablakból kinézve a fák fekete árnya meztelen,
A sok piás ember, örömünnepet ül, mulat fesztelen…

Gondolkozz! Nézz az újévbe, építs azt jövőre,
Történjék bármi… Te állj fel, így juthatsz előre!
Hagyj nyomot a világban, hisz megjön a perc, az utolsó,
Gondold végig utadat, hogy ne legyél a legutolsó…

Majd kimegyek az udvarra, suttogok kicsit a szélbe,
S amit akarok, talán eljut a mindenség kékjébe…

Vecsés, 2012. december 18. – Kustra Ferenc József

Ismét elmúlt egy év, ennyit öregedtünk
És akkor is így van, ha nem tetszik nekünk.
Jönnek, mennek az évek, mint jelen eset is
Mutatja, hogy bontjuk a pezsgőt, koccintunk is.

Sokan most megfogadnak mindenfélét.
Kár, mert úgysem tartják be, mert a lét
Nem lehet egy fogadalom függvénye.
Ki, ha változik, az neki valós igénye.

Bontsuk ki a pezsgőt, mindjárt éjfél van
Kakukkos órát nézzük, figyeljük, ha van.
Mindjárt lesz, hogy petárdák durrannak,
Félős kutyusok meg elbujdokolnak.

A kismadár reppen ki és be,
Kakukkol nekünk az időt jelezve,
Most éppen kakukkolt hetet
És ezzel jelzi, hogy
Elvesztünk egy évet, mi volt, mit már megéltünk,
Mely már a történelmünk, múltunk nékünk.
Bontsuk ki már a pezsgőt
És töltsük pezsgős poharakba
Készülve a nagy koccintásra,
A múlt hátul hagyására,
Készülve a jövőre,
Az életre, az Újra,
A továbbélésre!

Ez az év sem volt jobb a többinél,
Pedig szerettük volna, hogy ennél
Több és jobb is legyen a részünk,
Mindenestől… jobb legyen életünk.

Már tízet kakukkolt, emeljük a poharakat
Készítsük lelkünket és gigánkat,
Nézzünk a másikra szeretettel
És a jövőt várjuk tisztelettel.
A saját életünk, ha nem tiszteljük,
Elveszti értelmét az életünk,
Nem lehet mindig más a hibás,
Bár a rossz körülményekkel
Ez lehet pech, átok dualitás.

Tizenkettediket kakukkolta, ezzel átléptünk
Az újévbe és már… a múltra visszatekintünk.

Csendüljenek a pezsgős poharak,
Jókívánságok hagyják el szánkat.
Örüljünk együtt az újévnek,
Anekdotázzunk a réginek…

Kétezer tizenkettőben ne gyűlölködjünk,
Irigységgel ne gyötörjük az életünk!
Fogadjunk el másokat, úgy amilyenek,
Így legyünk boldogok, sikeresek, emberek!

Örömteli, sikeres magánéletet,
Boldogságot mindenkinek!
Örömteli sikerekben gazdag, boldog
Újévet mindenkinek!

Vecsés, 2011. december 30. - Kustra Ferenc József

Várok... olykor szomjasan...
S átölel néha egy bűnös gondolat...
Ha a toronyóra mellől levetném magam,
az megoldaná-e minden gondomat?

Hiányom lenne valakinek kín,
vagy Istennek lennék új kereszt?
A gyermeke úgysem vagyok én,
a mennyből meg tán` úgyis kirekeszt!

Angyalok harsonája szólna-e oly szépen,
mint egy varázslatos Mozart opera?
S ha dalolná valaki rövidke létem,
az megoldaná-e minden gondomat?

Várok... olykor szomjasan...
De nem jön válasz senkitől,
akkor hát hagyom... majd csak eloson,
hiszen Isten sem tehet olykor... - semmiről!