Nyári napon fázok, Bettina!
Mond csak hová lettél, bestia?
Meguntál, leléptél,
Itt hagytál, elmentél?
Hiányodban él testem vágya…

Lelkemben hógörgeteg, fázok,
Egyedül, nincsenek is mázok…
Mért, föl nem foghatom?
Szerelem akolom…
Nem bírom ezt! Kínomban játszok…

Ha köszöntél volna, Bettina,
Kisebb lenne lelkem fájdalma.
De, csak úgy eltűnni…
Mint keresztbe tenni.
Bár ez Te lelked, nem bánthatja…

Vecsés, 2021. június 1. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban.

Úristen!
Micsoda kék ég.
A szépség.
*
Árnyékok
Látványban vannak.
Onnan is!
*
Mély kútban
Is tükröződik…
Hullámok?
*
Hegylábnál
Aratás folyik.
Napsütés.
*
Egy harang
Szava itt terjeng.
Van, hol bús…
*
Izzadok
A lelkem zenél…
Kék lepel…

Vecsés, 2024. július 9. – Kustra Ferenc József- íródott: a nyáridőről. HIQ csokor, aratás környékén… (A HIQ versforma az én fejlesztésem!)

Az életünket éljük, sok huzavonával
És nem-igen haladunk sok félmegoldással.
Így végül az élet sok jogos aggodalom
És senki ne várja, hogy le fekve… jól alszom.

Sokszor van, hogy a helyzetmegítélés helytelen,
Meg bíz’ előfordulhat, hogy a szándék elvtelen.
Valaminek végrehajtása akaraterőt kíván
És bár akarat megvan… valaminek mégis a híján…

Hiába az irtó nagy elhatározás,
Ha nem párja a végrehajtó szándékozás.
Ezek ketten ikrek, mint szemlencse, ha nem párás…

Vecsés, 2014. december 6. - Kustra Ferenc József

Nyáridőben…

(leoninus duó)
Nekem nagyon tetszik a kék szín, eltart, van a szélin.
Ez a nagy kék nem gyepes, de nagysága rettenetes.
Felhőtlen szépség, isteni nagy nincsen vége akkor sem, ha fagy.
A nagy kékség nappal üres, van, akinek egyenesen nyüves.

*
(senrjú)
Éltem ősvénye
Itt-ott már nem is látszik.
Kellne’ fáslizni…
*
(senrjon)
Árnyékból nézve eget…
Nem értem mindenséget… Létben.
Marad nyugalom.
*
(HIAQ)
Életösvényem már
Követhetetlen… szakadó.
Életfák közt… tűnni…
*
(senrjon)
Este harang újra szól,
Kékség immár vaksötétté vált.
Eget nem látni.

Vecsés, 2024. július 9. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként a nyáridőről, alloiostrofikus versformában.

Mennyi mindenki már valaki, sok lett a nagymenő.
Hittel vallják, vagányságuk többiek közt biz kinő.
Páváskodó színes tollak, hű de modern külső,
Nem is olyan fontos nekik, milyen már a benső.

Ész hálója átöblített, nincsen rajta szürke folt,
Ki emlékszik a tegnapra, az már úgyis régen volt.
Tekereg az állomány köd-fehérbe visz az út,
Szürke helyett csalogat színes feneketlen kút.

Morál-szellem palackba zárt, új dzsin ma a sláger,
Nem kell ide régi káder, jól csillog a csábszer.
Új világ jön, szabad erkölcs, szellemes a páter,
Nem látják már, hogy a földön milyen nagy a kráter.