Megcsaltalak téged, kedves Magyarország!
Már távol élek tőled, mardos a honvágy.
Elhagytam a hazát, mi oly kedves volt nekem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Még büszkén gondolok hőseinkre, tettükre,
Miként reményvesztett harcban is áldozták vérüket...
Hallhatatlanságuk immár örök és igaz,
Sarjuknak a büszke múlt ad egyetlen vigaszt.

Elhagytalak téged, drága Magyarország!
Jobb élet reményében kerestem új hazát.
Szerencsét próbálni akartam, és mentem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Szívembe zártam az Alföldet, a hegyeket,
Patakok vizét és egy őszi levelet...
Az ősz után várva várt a gyönyörű tél,
Álmaimban, messze tőled még ugyanúgy él.

Eldobtalak téged, szeretett Ország!
Még kínoz engem érte a kegyetlen honvágy.
Elhagytam a hazát, mi oly kedves volt énnekem.
Megbocsátod-e valaha, mit ellened tettem?

Házas vagyok, börtön ez,
jó nagyon!
Élvezem, hogy minden egyes napon
hozzám ér és hozzám tartozik.

Házas lettem, verem ez,
jó a mélyben,
ráncos, rideg élet éjben
világít a kis szeme.
S gyönyört karcol neve
szívem rejtett zugába.

Házas vagyok, élvezem,
kit imádok,
az él velem, idelenn,
velem didereg,
sötét élet vermem kábult
kusza mélyén.

E két szó mit jelent?
Csupán multat s jelent.
Mi a különbség, érted?
Ha magyar vagy, megérzed.

Otthon vagyok én a Duna, Tisza táján,
Dunántúli lankán, Hortobágy pusztáján.
Ifjúság emléke, kis falum harangja
Az otthont idézi. Ideszáll a hangja,
Mikor képzeletben odahaza járok,
S hullanak, hullanak az akácvirágok.

Itthon vagyok én e távoli világban,
Napégett vidéken, hol hazát találtam.
Pálmafák a kertben, hibiszkusz virágzik,
A nap sugarával tenger habja játszik.
Ez az itthon, ahol családot neveltem,
Egy élet emléke ide köt már engem.

Repülnek az évek, mint a tűnő álmok,
Otthon már csak néha álmaimban járok.
Itthon vagyok én e napsütötte tájon,
Csak szép anyanyelvem hiányolom fájón.
Koptatja az idő, felejtés és közöny.,
Sokan vállat vonnak, de én megköszönöm
Azt hogy magyar nyelvem, szívedre karoltál,
Kettős életemben irányadó voltál.

"Egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szél zúgását."
Mikes Kelemenként írok, egyre írok,
Szép magyar szavakkal telnek a papírok,
De én nem levélben öntöm a szívem ki,
Verset írok, pedig nem olvassa senki.
Őrzöm a magyar szót e kincsesládába,
Néha előveszem s könnyem hullik rája.

Az én hazám nem csak egy ország!
nem csak egy rongyos föld darab,
az én hazám sokkal több annál,
hisz mindenkor magyar haza!

Az én hazámban vágyom a pusztát,
a távoli kéklő hegyeket,
a messze tűnő holdvilágot,
s a patak parti köveket.

Az én hazámban zöldebb a fű is!
Dúsabb a sárguló kalász,
az én hazámra szórja a napfény
a legfényesebb sugarát.

Az én hazámban kékebb az ég is,
gyorsabb a száguldó patak,
mely vizét a folyóba mosva
éltet itt minden magyart.

Az én hazám a legszebb a földön,
s nem veheti el senki sem!
Hisz mindenkor joga van itt élni
annak ,ki magyarnak született!

Van olyan anya ki nem várja gyermekét,
bár tudja hogy nem jöhet haza?
Van olyan anya ki nem félti gyermekét,
s ki nem aggódik miatta soha?

Van olyan anya ki rosszat akar annak,
kinek szívéből adott egy darabot?
Van olyan anya ki nem adná néki
szájától akár az utolsó falatot?

Van olyan anya ki elfordulna tőle
mikor a legnagyobb szüksége van reá?
Van olyan anya ki ne tudná szeretni
akkor is,ha olykor hibázott talán?

S van olyan ,kinek ne fájna a szíve
ha látja,gyermeke boldogtalan?
Bár nem mutatja,lelke mélyén érzi,
s titokban szíve majd megszakad.