Cigányprímás
szamárháton.
Barna medvével
ropja a táncot.

Farsang napján tombolát
árulják a kiscicák.
Telet űző trombitások,
elefántok az óvodások.

Jókedv van a sulibálon,
harci róka csizmaszáron.
Elűzik a hideg telet,
hazamegy a sok kis gyerek.

Időtlen idők

Megpihen a vágy a végtelenségben,
Repül a szív a tűzzománc reményen.
A vérrel gyúrt hajnalok hasadásán
Madarak is hallgatnak - e nyomorúságán.

Hol vagytok, régi kunyhóink asszonyai?
Csillagos ég alján eltűnt cigányai.
Hosszú évszázadok éber álmán.
Fényes Hold világít át emlékeim útján.

Nádasok közt eltűnt rozoga kunyhóházak,
Ott éltek családok, boldog házastársak.
Régi időkön eltűnt képek,
Hatszáz évünk nyugszik a magyar földben.

Tarnazsadány - Hidegvég, 2020. szeptember 14.

Szabadon lépkedők

Lelke van a szeretetnek, jóságnak
A magyar földre született órákban.
Az Isten szabad életet adott a lét útján,
A tó tükrén vonuló vad felhőkön át.

Nékünk nem adott mást e kincsen,
De megnyugvásunk mégse nincsen.
Dicső múltunk szeretete hiányán
Nevelt fel hazánk kitagadva, mostohán.

Jószívű emberek végül mellénk álltak,
Szirtekre szálltak a boldogságú vágyak.
Lehetsz zsidó, cigány, ki szereti e hazát,
Mégis vádolva tör dühöngve ránk és újszülöttekre a halál.

Testvérem az ég csillagai alatt minden magyar,
Ne legyen köztünk soha bástyafal, harag.
S a haldokló világunk árnyékában
Sorsunk ne legyen rettegés, éljünk szabadságban.

Óvd meg minden magyart, Krisztus Urunk!
Régen zengett már fel az ómagyar himnuszunk.
Lobogjon a fellegekre a piros, fehér, zöld zászlónk,
Legyen örök béke szerte a világon.

Tarnazsadány -Hidegvég, 2020. szeptember 20.

Kutatom az igaz utat,
De eltünt, mint a múló pillanat.
Bebörtönözte csendesen az álmaimat,
Behunyta szemét a virradat.

Őseim fiai!
Békére int minden szavam.
Még az árnyékunk is
Legyen végre átoktalan.

Emlékeink legyen a béke földje,
Mert a szeretetünk Istentől való!
Munkálkodással élni az életet,
Lelkünk ezen szenvedését ne vigye el rút hajó!

Folyton keresem az igaz utat,
Lángoló házakban ne éljünk tovább!
Ébredjünk fel már végre!
Ne éljünk ostobán, gyűlölettől övezve, félve.

Egy üstfoltozó/edényfoltozó élete

Jár a vándor,
Messze tájon,
Edényfoltozó doboza
Csörög a hátán, csörgedez, amerre jár.

Üres mezőkön át
Falvakba jár.
Parasztházak udvarán
Puli ugat szaporán.

Vándorélet
Mesés, csodás.
Most árnyékban ül,
Békén jövőbe lát.

Várja őt a családja,
Puhára vetett, kopott ágya.
Némi krajcárral hazatért,
A petróleum lámpa még most is ég.

A múlt emlékeinek megőrzése.