Idő 
Értékelés 
Értékelés Szemtanuk elbeszélése alapján, versben és európai stílusú haikuban…
(HIAfo)
Szürkék a hófelhők!
Mínusz negyvenegy a
Fok! Ajkamra, rím ráfagyott.
*
(haiku)
Mínusz negyvenöt
Fokon, gondolat leáll!
Szélvihar kereng.
*
A natúr-gonosz
A harminchét fok hideg.
Bunker is havas.
*
Mínusz harmincegy
Fokban, nincs már ivóvíz.
Jégcsapot nyalni.
*
(HIAfo)
Gránátnyi hópelyhek…
Itt nagy mínuszban is,
Esik, nem rossz, szép, tetszetős.
*
Itt az összefolyt napok élet-halál harcát szétviszi a szél.
Megtört arcokon látni, hogy lövészárok maga a világszél.
Mit lehet itt érezni, mert most is mínusz harmincnyolc fok van,
Tarol a színvakság is, a bakancsunknak papírtalpa van.
A háború, maga a cselszövésnek királya,
Lehet itt még forró, repeszes robbanás máma…
Ez mindenkit kerget, a mélyebb letargiába…
Alkonyatkor, itt nem szendereg el csendesen a táj,
A rettenetes hideg, még a kopasz fáknak is fáj…
De, borongósan elsötétül az égbolt, csillagfény is elmegy aludni,
Vaksötét lesz az úr, a hideg meg önmagába kezd, mélyebbre süllyedni.
Leültem a lövészárok aljára, gondolatom, mint a tépő vihar, mi odafent dacol,
Ki nem láttam... a havas, kietlen tájat, de elég a hideg, az magában mindent elrabol.
A mesékben kevés az igazság, de itt nálunk a végtelen hómező, igazság…
Még éjjel is szépen világít, de a mínusz harmincnyolc fok, maga a gaz valóság.
*
Ha huszár volnék
Megszöktetném a lovamat!
Tanágyú lövés…
*
Mind mennénk haza…
Dezertőrt itt lelövik…
Hideg félelem…
*
Kegyetlen és jeges az élet… itt az, csupa szenvedés,
Nem fájhatott jobban régi kezdet sem… a megszületés.
Kínok közt és ordítva-sírva jövünk meg, e világra,
Ordítva-sírva, már mennénk haza, itt minden hiába!
Fagykabátban ülünk a lövészárokban,
Rettenetes, nekünk ebben a nagy hóban…
Ahogy kinézve, körbelesünk, ez egy halott táj,
Félóra után, már minden kis csontunk nagyon fáj.
*
Természet néma,
Jeges tél, némán dalol.
Hangos robbanás.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
(apeva)
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?
Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben mindent tarolt.
És sok immár megy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, elméletben, azt ölelem.
(Önrímes)
Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás is van!
Gyorsan mennem kell… ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…
Vecsés, 2017. február 2. - Kustra Ferenc József
(HIAfo)
Szürkék a hófelhők!
Mínusz negyvenegy a
Fok! Ajkamra, rím ráfagyott.
*
(haiku)
Mínusz negyvenöt
Fokon, gondolat leáll!
Szélvihar kereng.
*
A natúr-gonosz
A harminchét fok hideg.
Bunker is havas.
*
Mínusz harmincegy
Fokban, nincs már ivóvíz.
Jégcsapot nyalni.
*
(HIAfo)
Gránátnyi hópelyhek…
Itt nagy mínuszban is,
Esik, nem rossz, szép, tetszetős.
*
Itt az összefolyt napok élet-halál harcát szétviszi a szél.
Megtört arcokon látni, hogy lövészárok maga a világszél.
Mit lehet itt érezni, mert most is mínusz harmincnyolc fok van,
Tarol a színvakság is, a bakancsunknak papírtalpa van.
A háború, maga a cselszövésnek királya,
Lehet itt még forró, repeszes robbanás máma…
Ez mindenkit kerget, a mélyebb letargiába…
Alkonyatkor, itt nem szendereg el csendesen a táj,
A rettenetes hideg, még a kopasz fáknak is fáj…
De, borongósan elsötétül az égbolt, csillagfény is elmegy aludni,
Vaksötét lesz az úr, a hideg meg önmagába kezd, mélyebbre süllyedni.
Leültem a lövészárok aljára, gondolatom, mint a tépő vihar, mi odafent dacol,
Ki nem láttam... a havas, kietlen tájat, de elég a hideg, az magában mindent elrabol.
A mesékben kevés az igazság, de itt nálunk a végtelen hómező, igazság…
Még éjjel is szépen világít, de a mínusz harmincnyolc fok, maga a gaz valóság.
*
Ha huszár volnék
Megszöktetném a lovamat!
Tanágyú lövés…
*
Mind mennénk haza…
Dezertőrt itt lelövik…
Hideg félelem…
*
Kegyetlen és jeges az élet… itt az, csupa szenvedés,
Nem fájhatott jobban régi kezdet sem… a megszületés.
Kínok közt és ordítva-sírva jövünk meg, e világra,
Ordítva-sírva, már mennénk haza, itt minden hiába!
Fagykabátban ülünk a lövészárokban,
Rettenetes, nekünk ebben a nagy hóban…
Ahogy kinézve, körbelesünk, ez egy halott táj,
Félóra után, már minden kis csontunk nagyon fáj.
*
Természet néma,
Jeges tél, némán dalol.
Hangos robbanás.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
(apeva)
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?
Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben mindent tarolt.
És sok immár megy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, elméletben, azt ölelem.
(Önrímes)
Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás is van!
Gyorsan mennem kell… ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…
Vecsés, 2017. február 2. - Kustra Ferenc József
Valaha rég még én is messze vágytam,
hol a hó csillog a kéklő hegyeken,
hol magas sorházak merednek az égre,
csodálva füstös gyárkéményeket.
Gyakran engem is magával rántott
a belvárosi zsúfolt forgatag,
a színes neonok tarka varázsa
olyan volt, mint ki vár és hívogat.
Szép volt. de mégis: agyamban tombolt
ezernyi hang, mely úgy hívott haza,
mint édes jó anyám szelíd mosolyával,
melyet már többé nem látok soha.
Ma is így van. És bármerre járok,
fejemben úgy zsong ezer gondolat,
mintha jó anyám halk szava hívna,
ne maradj soká! S úgy vágyom haza.
Bármilyen csodás tájakon jártam,
bármily fényesen sütött rám a nap,
visszavágytam, hol könnyet csalt szemembe
anyám szava, s a szülőföld pora.
hol a hó csillog a kéklő hegyeken,
hol magas sorházak merednek az égre,
csodálva füstös gyárkéményeket.
Gyakran engem is magával rántott
a belvárosi zsúfolt forgatag,
a színes neonok tarka varázsa
olyan volt, mint ki vár és hívogat.
Szép volt. de mégis: agyamban tombolt
ezernyi hang, mely úgy hívott haza,
mint édes jó anyám szelíd mosolyával,
melyet már többé nem látok soha.
Ma is így van. És bármerre járok,
fejemben úgy zsong ezer gondolat,
mintha jó anyám halk szava hívna,
ne maradj soká! S úgy vágyom haza.
Bármilyen csodás tájakon jártam,
bármily fényesen sütött rám a nap,
visszavágytam, hol könnyet csalt szemembe
anyám szava, s a szülőföld pora.
Sétáló halál, buja vágyak,
Mi lesz veletek, óh, ifjak?
Elterjed a kábítószer,
Problémátokra ez a szer?
Az embernek legyen tartása
Higgyétek! Másnak is van baja.
Szép dolog az ellenzékiség,
De sajna, mindenre nem elég.
Élet nem csak a diszkóból áll,
De ország még sokáig fennáll!
Szép dolog a demokrácia,
Kit elural, nem haza fia.
Fiataloké ország, jövő.
Bízzunk; Kánaán tán’, majd eljő.
De tán’ nektek is kéne tenni,
Jövőért valamit vállalni!
Budapest, 1997. november 9. – Kustra Ferenc József
Mi lesz veletek, óh, ifjak?
Elterjed a kábítószer,
Problémátokra ez a szer?
Az embernek legyen tartása
Higgyétek! Másnak is van baja.
Szép dolog az ellenzékiség,
De sajna, mindenre nem elég.
Élet nem csak a diszkóból áll,
De ország még sokáig fennáll!
Szép dolog a demokrácia,
Kit elural, nem haza fia.
Fiataloké ország, jövő.
Bízzunk; Kánaán tán’, majd eljő.
De tán’ nektek is kéne tenni,
Jövőért valamit vállalni!
Budapest, 1997. november 9. – Kustra Ferenc József
Ős rokonoknál…
Lelkem imája,
Halkan, csendben jön elő.
Esdés, magányban.
*
Fagyos a bánat,
Látogatom őseim.
Havas temető.
*
Temető csendjét,
Növeli hótakaró.
Örökálom csend!
*
Havas faágak.
Havasak a kispadok.
Jégcsapos ágak.
*
A belső hangom,
Hangosan zokog. Bánat.
Kút is szétfagyott.
*
Havat elsöpröm,
Mécsest és gyertyát gyújtok.
Pici láng, jelkép.
*
Némán könnyezek,
Bánatomat csak nyelem.
Vigasz szava nincs!
*
Hó újra esik…
Hópihék ülnek reám.
Egy gondolat mind!
*
Hó, csendben esik,
Temető szűzies lesz.
Üres világom…
*
Hazafelé, oly’
Nehezen indulok. Bú.
Nyomok a hóban…
Vecsés, 2014. november 11. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokor csokorban.
Lelkem imája,
Halkan, csendben jön elő.
Esdés, magányban.
*
Fagyos a bánat,
Látogatom őseim.
Havas temető.
*
Temető csendjét,
Növeli hótakaró.
Örökálom csend!
*
Havas faágak.
Havasak a kispadok.
Jégcsapos ágak.
*
A belső hangom,
Hangosan zokog. Bánat.
Kút is szétfagyott.
*
Havat elsöpröm,
Mécsest és gyertyát gyújtok.
Pici láng, jelkép.
*
Némán könnyezek,
Bánatomat csak nyelem.
Vigasz szava nincs!
*
Hó újra esik…
Hópihék ülnek reám.
Egy gondolat mind!
*
Hó, csendben esik,
Temető szűzies lesz.
Üres világom…
*
Hazafelé, oly’
Nehezen indulok. Bú.
Nyomok a hóban…
Vecsés, 2014. november 11. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokor csokorban.
Jól éreztem magamat a farsangban…
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
El is megyünk mi az ismerősökkel álarcosbálba,
Elmegyünk, hogy jól-nagyot szórakozzunk egy maszkabálba...
El is megyünk mi az ismerősökkel álarcosbálba.
*
(3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Úristen! Odaérve láttam, van huszonkét féle fánk kitéve,
Megszámoltam, hogy van ott még tizenegy féle lekvár, mellétéve…
Úristen! Odaérve láttam, van huszonkét féle fánk kitéve.
Meg is tapogattam az álarcomat jó emlékszem -e,
Tényleg ki van vágva a látás és evés kellő helye?
Ki volt, már mindegy! Hipp-hipp hurrá! No, majd én adok a zabának,
És bár az evő luk kicsi volt, tömködve tovább evés, szájnak!
*
(3 soros-zárttükrös)
Biztos, hogy itt egész éjjel peregni fog a homokóra
Biztosan sokszor megforgatott lesz az első virradóra…
Biztos, hogy itt egész éjjel peregni fog a homokóra.
*
(3 soros-zárttükrös)
Nekem nagy barátaim az itteni ismerős illatok, ízek,
Ezek nekem hamisítatlan az élvezkedést segítő cikkek…
Nekem nagy barátaim az itteni ismerős illatok, ízek.
Közben ropogott a tánc a döngő padlón,
Néztem közben, ez is nagy élmény és frankón!
Közben erőt vettem a tele -szomjús- fröccsős korsón,
És jól éreztem magam ezen élvezeti orsón…
Aszondják, ahol a szíved, ott van az otthonod,
Gyere is velem, lakjál itt, jártad a fogsorod!
Volt ott pár virsli, meg némi rántott husi
De ezek a fánkokhoz, mint… juj, de kicsi…
Azokhoz volt még mustár meg többféle savanyúság,
De én nem cseréltem le… tizenegy féle lekvárság…
Híttak a hölgyek, menjek táncolni, jól roptassam meg őket,
De a fánkok nem engedték, így tovább faltam nagymenőket.
Közben persze igen sajnáltam, hogy jól leléptettem a nőket,
Még csók csattant volna, meg letéphettem volna tán' keszkenőket…
Közben az újévre is gondoltam pálinkás malaszttal,
És hogy ezt le öblítsem, barátkoztam kicsit konyakkal.
Ez már elég kemény volt, de már jóban voltam csapattal,
És már hadonásztam lekvárszedő kanállal, mint karddal…
Aztán megint közeledett felém a maszkba öltözött matróna hölgy,
Annyit láttam, hogy szeméből a huncutság jó vérmesen kilökődött…
Odaért, kivette kezemből a kanalat és egy lekváros üvegbe szúrta,
Én meg egyből éreztem, ez csak a nagy kezdet, lesz itt nagyívű farsangi móka...
Jól el is szórakoztatott, mert ettem én már elég fánkot, lekvárt,
Ittam már elég fröccsöt, rám férne, ha most fogyasztanék kaviárt!
*
(3 soros-zárttükrös)
A raktárhelységben fogyasztottuk a kellemes, dallamos zenét,
Kértem meséljen nekem magáról, de ő mondta, nem kér rossz cserét…
Maga uram, majd otthon kérje erre a kevéssé ismert nejét.
(Bokorrímes)
Így aztán én hosszan porzó voltam a dologban, ő meg a zsenge bibe.
Vissza is emlékszem, hogy mi ketten nagymenőkként nem játszottunk kicsibe…
Kerti virágoknak is meg kell adni, ha jelentkezik tavasz, ízibe.
Micsoda újév volt a farsangon,
Ezt nem olvashatod a laptopon.
Teremtőm nekem köszönhetem, mily’ nagy örömöm, hogy huszonkétféle fánkot ehettem,
Meg nem utolsó sorban ezeket tizenegy féle házi lekvárral kebelezhettem.
Megittam bizony az egy korsónyi fröccsöt, nehogy már, pont farsangkor megfulladjak,
Mert úgy tudom, hogy lesz ez majd jövőre is… a lecke meg föladva, hogy drukkoljak.
Hajnalban hazafelé már mindenki levetette a maszkáját, volt visítás, öröm,
Hogy én kiket láttam egy párnak… bizony nem volt más, mint saját-arcomon szántott a körmöm…
Vecsés, 2021. január 8. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös, belső rímes)
El is megyünk mi az ismerősökkel álarcosbálba,
Elmegyünk, hogy jól-nagyot szórakozzunk egy maszkabálba...
El is megyünk mi az ismerősökkel álarcosbálba.
*
(3 soros-zárttükrös, belső rímes)
Úristen! Odaérve láttam, van huszonkét féle fánk kitéve,
Megszámoltam, hogy van ott még tizenegy féle lekvár, mellétéve…
Úristen! Odaérve láttam, van huszonkét féle fánk kitéve.
Meg is tapogattam az álarcomat jó emlékszem -e,
Tényleg ki van vágva a látás és evés kellő helye?
Ki volt, már mindegy! Hipp-hipp hurrá! No, majd én adok a zabának,
És bár az evő luk kicsi volt, tömködve tovább evés, szájnak!
*
(3 soros-zárttükrös)
Biztos, hogy itt egész éjjel peregni fog a homokóra
Biztosan sokszor megforgatott lesz az első virradóra…
Biztos, hogy itt egész éjjel peregni fog a homokóra.
*
(3 soros-zárttükrös)
Nekem nagy barátaim az itteni ismerős illatok, ízek,
Ezek nekem hamisítatlan az élvezkedést segítő cikkek…
Nekem nagy barátaim az itteni ismerős illatok, ízek.
Közben ropogott a tánc a döngő padlón,
Néztem közben, ez is nagy élmény és frankón!
Közben erőt vettem a tele -szomjús- fröccsős korsón,
És jól éreztem magam ezen élvezeti orsón…
Aszondják, ahol a szíved, ott van az otthonod,
Gyere is velem, lakjál itt, jártad a fogsorod!
Volt ott pár virsli, meg némi rántott husi
De ezek a fánkokhoz, mint… juj, de kicsi…
Azokhoz volt még mustár meg többféle savanyúság,
De én nem cseréltem le… tizenegy féle lekvárság…
Híttak a hölgyek, menjek táncolni, jól roptassam meg őket,
De a fánkok nem engedték, így tovább faltam nagymenőket.
Közben persze igen sajnáltam, hogy jól leléptettem a nőket,
Még csók csattant volna, meg letéphettem volna tán' keszkenőket…
Közben az újévre is gondoltam pálinkás malaszttal,
És hogy ezt le öblítsem, barátkoztam kicsit konyakkal.
Ez már elég kemény volt, de már jóban voltam csapattal,
És már hadonásztam lekvárszedő kanállal, mint karddal…
Aztán megint közeledett felém a maszkba öltözött matróna hölgy,
Annyit láttam, hogy szeméből a huncutság jó vérmesen kilökődött…
Odaért, kivette kezemből a kanalat és egy lekváros üvegbe szúrta,
Én meg egyből éreztem, ez csak a nagy kezdet, lesz itt nagyívű farsangi móka...
Jól el is szórakoztatott, mert ettem én már elég fánkot, lekvárt,
Ittam már elég fröccsöt, rám férne, ha most fogyasztanék kaviárt!
*
(3 soros-zárttükrös)
A raktárhelységben fogyasztottuk a kellemes, dallamos zenét,
Kértem meséljen nekem magáról, de ő mondta, nem kér rossz cserét…
Maga uram, majd otthon kérje erre a kevéssé ismert nejét.
(Bokorrímes)
Így aztán én hosszan porzó voltam a dologban, ő meg a zsenge bibe.
Vissza is emlékszem, hogy mi ketten nagymenőkként nem játszottunk kicsibe…
Kerti virágoknak is meg kell adni, ha jelentkezik tavasz, ízibe.
Micsoda újév volt a farsangon,
Ezt nem olvashatod a laptopon.
Teremtőm nekem köszönhetem, mily’ nagy örömöm, hogy huszonkétféle fánkot ehettem,
Meg nem utolsó sorban ezeket tizenegy féle házi lekvárral kebelezhettem.
Megittam bizony az egy korsónyi fröccsöt, nehogy már, pont farsangkor megfulladjak,
Mert úgy tudom, hogy lesz ez majd jövőre is… a lecke meg föladva, hogy drukkoljak.
Hajnalban hazafelé már mindenki levetette a maszkáját, volt visítás, öröm,
Hogy én kiket láttam egy párnak… bizony nem volt más, mint saját-arcomon szántott a körmöm…
Vecsés, 2021. január 8. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
