Idő 
Értékelés 
Értékelés Ironikusan: Ukrajna a megvalósító ország, de elfogyóban van…
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
Vajon élnek-e még a holt lelkek? Vagy ők már a kutyának sem kellenek?
Mondhatnám, csend uralkodik felettük, megnézni őket most odamegyünk.
Vettünk föl közömbös nyugalomból védőruhát… ’a máriáshuncutját’.
Egy kanonok is velünk akarta magát jönni, de mondtuk: ’maradj csak Öcsi.’
Mi már hallottuk, az holt lelkek már nem igénylik az imát: ’azt a hétszázát.’
A fronton éjjel le kell csukni szemed, hogy a sok mocskot ne érezze a lelked…
Ilyenkor igy már nem van már valóság, de érezni, holt lelkek nyújtják parolát…
Nappal arcok hirtelen bevillannak, az egységgel meg őrmesterek alakiznak.
Persze régebben öket is megölte egy akna, igy a többiekkel itt maradva…
Nincs felhős ég, akkor van melegítő napsugár, de nincs ló elé fogható batár…
Ha tűzszerész trehányan dolgozik, sokat nem gondolkozik, beáll és alakizik…
Van itt még egy régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy, két éve már csak egy gépagy.
Jól megnéz minket, nem is tud hova tenni, értetlen, mért’ kell nekünk itt kóricálni?
Hátulról jön egy biciklis, a robbanás-göröngyök nem otthoni fotel könyöklők.
Majd elsírom magamat, kanonok mily' hithű! Marhája: rövid vagy hosszú életű?
Küldöm egy mozgó sirhanthoz, kanonok áss! Épp’ jön ki egy újabb holtlélek… imához!
Nekünk gyorsan telnek a napok és látjuk, sokkal nagyobbak az alakízó sorok…
Régi-ronda oly’ koszosan élő őrnagy pusmogott... besorozna, magában morgott.
Kanonoknak mondtam, fogd cajt’! Irány hazafelé, jövünk mi is... mond el ki igénylé…
Itthon tör rám a gyalázat, nem fekete-kos alázat… 3 napig is tömték tarsolyokat…
Hajnalban kutyánk nyűszít, fölijedek, emléket nem keresek, kiutat meg nem lelek…
Gazdag gyerekek nyáron egyetemre járnak, létüket meg csak úgy, mondják pazarságnak…
Vecsés, 2024. május 30. – Kustra Ferenc József, írtam: Tiszai P. Imre „Holtak és az élők” c. ötletadó verse ihletésével. Ezt a borzalmat álmodtam… gondoltam is egyet, nektek leírtam! (Valóságban: Ukrajna a Kreml előtti főtéren alakíztatna…)
Nap lekapcsolta a fényeket,
A gonosz csend, halkan lélegzett.
Erdő is ránk borult,
Látásunk… alakult.
Eltévedtünk, a sétánk így lett!
Séta közben ránk esteledett,
Körülöttünk a csend szepegett.
Erdő sűrűjében,
Sötétség ölében…
Sétánk csak egy, füstbe ment terv lett.
*
Ez a vaksötét, mily’ arrogáns!
Jó lenne, ha látnánk, ez mutáns?
Kedves kezét fogom,
Ne féljen… nem hagyom.
A sötét kísér, mint adjutáns…
Jobbra-balra néztünk, s forogtunk,
Nem láttuk… sötét nyelte utunk.
Elszállt bátorságom,
Kezét adta párom.
Még hosszasan így botorkáltunk.
*
Gumitalpon, csendben haladtunk,
Kedves, meglátta fényt… mentsvárunk.
Más irányba mentünk,
Mert utat nem leltünk.
Végül hazaértünk! Volt utunk…
Lépkedtünk… csend sem volt már félszeg,
Erdő sötétjét fény törte meg.
Reményünk felcsillant,
Örömkönny kipattant.
Kaland… rossz emlékként maradt meg.
Vecsés, 2018. november 15. – Szabadka, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – Limerik csokor. A páratlanokat én írtam, a párosakat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. ’A címük: Erdő sűrűjében, sötétség ölében…’
A gonosz csend, halkan lélegzett.
Erdő is ránk borult,
Látásunk… alakult.
Eltévedtünk, a sétánk így lett!
Séta közben ránk esteledett,
Körülöttünk a csend szepegett.
Erdő sűrűjében,
Sötétség ölében…
Sétánk csak egy, füstbe ment terv lett.
*
Ez a vaksötét, mily’ arrogáns!
Jó lenne, ha látnánk, ez mutáns?
Kedves kezét fogom,
Ne féljen… nem hagyom.
A sötét kísér, mint adjutáns…
Jobbra-balra néztünk, s forogtunk,
Nem láttuk… sötét nyelte utunk.
Elszállt bátorságom,
Kezét adta párom.
Még hosszasan így botorkáltunk.
*
Gumitalpon, csendben haladtunk,
Kedves, meglátta fényt… mentsvárunk.
Más irányba mentünk,
Mert utat nem leltünk.
Végül hazaértünk! Volt utunk…
Lépkedtünk… csend sem volt már félszeg,
Erdő sötétjét fény törte meg.
Reményünk felcsillant,
Örömkönny kipattant.
Kaland… rossz emlékként maradt meg.
Vecsés, 2018. november 15. – Szabadka, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – Limerik csokor. A páratlanokat én írtam, a párosakat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. ’A címük: Erdő sűrűjében, sötétség ölében…’
A II. Világháborúban
Az alkony rozsdás tűzében táborozott az ezred,
Jimborean kapitány elnyúlt, érezte, elernyed...
Letaglózó álmában mindjárt nyöszörögni kezdett,
Lehet, hogy belül a lelkiismerete leledzett?
Elkezdett esni az eső, Dadari baka sátor-lapozta,
Mire Jimborean felébredt, de csak úgy maradt, gond kínozta…
Kemény harcokat vívott magával, majd' óránként és naponta!
A távolban, dörgő az ágyúszó,
Végtelen égen, bongó, visszhangzó…
Csak kong, mint temetési harangszó!
A szekerek mögül ének felszállt,
Majd elnyújtott, síró szavakra vált…
Vonít, ki megbolondult, meg nem állt.
Magányosan álló fán, a madarak csivitelték,
Ha volna békés madáretető, úgy azt ellepnék…
A segélyhely lovai a takarmányt hersegtették.
A bakák, tisztek nélkül maradtak ott kint a századnál,
Mert azok mind elestek Musenitánál, a rohamnál…
Maradék pár embert tizedesek vezetik... vonalnál.
Egy megőrült százados, hosszasan nézte a messzeséget,
És gyalázta a láthatatlan tömeget; -A szentségüket…
Lecsillapították, kapott mahorka lével telt üveget.
A tiszt, ő maga csak ott állt, vezényelt, tobzódott benn' a mocsokba,
Őrületébe, már mindenbe… bakancsával jól bele gázolna…
Halál a porontyokra, az öregekre, a fölös asszonyokra…
Őrülettől eszébe jut, az oka, ország nehéz sorsának,
A nép rabságban és döglik meg éhen, él csak a rossz sorsának…
Ezt füzekébe olvasta… ólom, gyűlölet, nyomott sorsának.
A népek, még majd maguk ellen fordítják a botokat,
Vezetők meg, vágóhídra hajtják a napszámosokat.
Mondta egy munkás… ki létrára kötve tűrte kínokat.
Negyvenben még ölte büntetlen, a fegyvertelen embereket,
Ma már aknavető leselkedik, ismeri a félelmeket…
Pedig mindig úgy szerette volna megmenteni a lelkeket.
Az őrmester mellen ragadta Boculeit, látszott, elfutna,
-Nem! –Kiáltotta, kapaszkodott a szekérbe… megint rohamra?
Százados úr! Azt hiszem, nincs helyén az esze, küldjük már haza.
Vecsés, 2015. november 23. – Kustra Ferenc József- Eusebiu Camilar: ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Az alkony rozsdás tűzében táborozott az ezred,
Jimborean kapitány elnyúlt, érezte, elernyed...
Letaglózó álmában mindjárt nyöszörögni kezdett,
Lehet, hogy belül a lelkiismerete leledzett?
Elkezdett esni az eső, Dadari baka sátor-lapozta,
Mire Jimborean felébredt, de csak úgy maradt, gond kínozta…
Kemény harcokat vívott magával, majd' óránként és naponta!
A távolban, dörgő az ágyúszó,
Végtelen égen, bongó, visszhangzó…
Csak kong, mint temetési harangszó!
A szekerek mögül ének felszállt,
Majd elnyújtott, síró szavakra vált…
Vonít, ki megbolondult, meg nem állt.
Magányosan álló fán, a madarak csivitelték,
Ha volna békés madáretető, úgy azt ellepnék…
A segélyhely lovai a takarmányt hersegtették.
A bakák, tisztek nélkül maradtak ott kint a századnál,
Mert azok mind elestek Musenitánál, a rohamnál…
Maradék pár embert tizedesek vezetik... vonalnál.
Egy megőrült százados, hosszasan nézte a messzeséget,
És gyalázta a láthatatlan tömeget; -A szentségüket…
Lecsillapították, kapott mahorka lével telt üveget.
A tiszt, ő maga csak ott állt, vezényelt, tobzódott benn' a mocsokba,
Őrületébe, már mindenbe… bakancsával jól bele gázolna…
Halál a porontyokra, az öregekre, a fölös asszonyokra…
Őrülettől eszébe jut, az oka, ország nehéz sorsának,
A nép rabságban és döglik meg éhen, él csak a rossz sorsának…
Ezt füzekébe olvasta… ólom, gyűlölet, nyomott sorsának.
A népek, még majd maguk ellen fordítják a botokat,
Vezetők meg, vágóhídra hajtják a napszámosokat.
Mondta egy munkás… ki létrára kötve tűrte kínokat.
Negyvenben még ölte büntetlen, a fegyvertelen embereket,
Ma már aknavető leselkedik, ismeri a félelmeket…
Pedig mindig úgy szerette volna megmenteni a lelkeket.
Az őrmester mellen ragadta Boculeit, látszott, elfutna,
-Nem! –Kiáltotta, kapaszkodott a szekérbe… megint rohamra?
Százados úr! Azt hiszem, nincs helyén az esze, küldjük már haza.
Vecsés, 2015. november 23. – Kustra Ferenc József- Eusebiu Camilar: ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
A II. Világháborúban…
Béke követei mentek, tárgyaltak,
Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak…
Vélemények árnyaltak?
*
Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
*
Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
*
Az ágyúcső többször is felugatott…
Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
*
Kínosan vánszorgó sebesültek,
Az utak megteltek.
Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
Tömérdek.
*
Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
Akkora súlyúak a sebesültek…
Lovak, kehesedtek.
*
Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba…
*
A pajta tövében azonnal végig terültek
Az emberek, fáradtan álomba merültek.
*
Hallgatott a táj, a messzeség,
Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség…
*
Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
*
Húzzátok le bakancsot,
Ordította ezredes parancsot…
A baka örömmel ugrott.
*
Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
Igyekvés hasra vágódni!
Katonák kezdtek meghalni…
*
Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz…
Lélek sem maradt szűz.
*
Géppuskást bekerítették,
Halála útjára elkísérték…
Sisakból kiomló, hosszú haját nézték…
*
Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról,
Minek döfitek, eltávozott e világról…
*
Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
*
Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
Suhogott halál kaszája…
Ez, ő órája!
*
Távolból hallani gépfegyver ugatását,
Ez is segíti szív, jegessé válását.
*
Gépfegyver okádja az ólmokat,
Aknavető akna a repeszdarabokat,
Halálokokat…
*
Őrmester! Ez naplóba került?
Géppuskatűzbe került…
Súlyos sebesült.
Végleg elszenderült…
*
Az őrmester megint leitta magát,
Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
*
Magasban, két károgó varjú kerengett,
Leszállt hullák mellé, ott merengett.
*
A háború kutyái folyvást ugattak…
Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
*
Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
Ezt hazudják bakának… vélelmet.
*
Fákon, varjúsereg károgott,
Templom keresztje szikrázott…
Fegyvernek használták… gyalogsági ásót!
*
Golyó sodorta le a sisakot,
Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
*
Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
*
Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba…
Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
*
Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
*
Srapnelek robbantak fent a levegőben,
Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
*
Erdőszélről,
Falu belsejéből,
Lovasság megindult,
Az ezred rohammal elindult.
*
Csatárláncban indul rohamra sok baka,
Többségük, soha nem megy haza.
*
A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
Csatárláncok, szökellve törtek előre.
*
Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
Ősz megjött, nagy esőket hozott!
*
Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
*
Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
*
Út, kanyarhoz érkezett,
Sötét szakaszához közeledett,
Szellő hozott, madár éneket.
*
Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
Még pár évnyi pénzkereset kéne…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban.
Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Béke követei mentek, tárgyaltak,
Eltaposták őket, rajtuk fanyalogtak…
Vélemények árnyaltak?
*
Embermilliók botorkálnak a nehéz sárban,
Végül egyesülnek, nagy tömegsír halálban.
*
Frontvonalon a sötétség végre leszállt,
Nem hallani csak nyögést, kiáltást.
*
Az ágyúcső többször is felugatott…
Nem biztos, hogy elkapta hurutot.
*
Kínosan vánszorgó sebesültek,
Az utak megteltek.
Elszabadult lovak, kötözőhelyek,
Tömérdek.
*
Csikorogtak a stráfkocsi kerekek,
Akkora súlyúak a sebesültek…
Lovak, kehesedtek.
*
Fáradt katonák álltak csajkával sorba,
Viharlámpa fénye vetült megkövesedett arcokba…
*
A pajta tövében azonnal végig terültek
Az emberek, fáradtan álomba merültek.
*
Hallgatott a táj, a messzeség,
Hallgatott az éjszakai hallgatag sötétség…
*
Pópa, miseruhában szentelte sárga halmokat,
Ami felett őrt, fakeresztek álltak.
*
Húzzátok le bakancsot,
Ordította ezredes parancsot…
A baka örömmel ugrott.
*
Ellenség gépfegyvere kezdett kelepelni,
Igyekvés hasra vágódni!
Katonák kezdtek meghalni…
*
Szemközti házból is kifröccsent a géppuskatűz…
Lélek sem maradt szűz.
*
Géppuskást bekerítették,
Halála útjára elkísérték…
Sisakból kiomló, hosszú haját nézték…
*
Fehérnép! – Kiáltotta valaki a padlásról,
Minek döfitek, eltávozott e világról…
*
Ajtócsapkodás! Sikoltozás! Kutyavonítás közepette,
Szüntelenül hallatszott a gyalogság ütemes menetelése.
*
Szerencsétlen nap, szerencsétlen órája,
Suhogott halál kaszája…
Ez, ő órája!
*
Távolból hallani gépfegyver ugatását,
Ez is segíti szív, jegessé válását.
*
Gépfegyver okádja az ólmokat,
Aknavető akna a repeszdarabokat,
Halálokokat…
*
Őrmester! Ez naplóba került?
Géppuskatűzbe került…
Súlyos sebesült.
Végleg elszenderült…
*
Az őrmester megint leitta magát,
Tántorgott és kieresztette repedtfazék hangját.
*
Magasban, két károgó varjú kerengett,
Leszállt hullák mellé, ott merengett.
*
A háború kutyái folyvást ugattak…
Emberanyag csak veszett! Hallották! Hallgattak...
*
Hurrázás, repesz ellen nem ad védelmet,
Ezt hazudják bakának… vélelmet.
*
Fákon, varjúsereg károgott,
Templom keresztje szikrázott…
Fegyvernek használták… gyalogsági ásót!
*
Golyó sodorta le a sisakot,
Látta géppuska tűzét, miközben zokogott.
*
Mellette golyószórós keze, ernyedten leesett,
Aztán meg lecsúszva, odébb hengeredett.
*
Mozdulatlan maradt, belenyomta arcát agyagba…
Golyók fütyültek! Mászása, csiga lassúsága.
*
Hajnali fényben, tüzérség vijjogva rákezdte,
Fényben fürdő égbolt, visszhanggal éljenezte.
*
Srapnelek robbantak fent a levegőben,
Gépfegyvereztek kifelé rétre, erdőben.
*
Erdőszélről,
Falu belsejéből,
Lovasság megindult,
Az ezred rohammal elindult.
*
Csatárláncban indul rohamra sok baka,
Többségük, soha nem megy haza.
*
A vastag köd ráereszkedett a mezőre,
Csatárláncok, szökellve törtek előre.
*
Harmadik napon, ég felhőbe burkolózott,
Ősz megjött, nagy esőket hozott!
*
Gyalogság, elkínzottan, szürkén vonszolta magát,
Óriás hüllőként, húzódott mezőn át.
*
Szuronyra tűzött sátorlaptól vártak védelmet,
Menetközben aludtak, álmodtak disz-asztalt, élelmet.
*
Út, kanyarhoz érkezett,
Sötét szakaszához közeledett,
Szellő hozott, madár éneket.
*
Háború hiénái sajnálják, hogy vége,
Még pár évnyi pénzkereset kéne…
Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc József – íródott: 10 szavasokban.
Eusebiu Camilar ’FERGETEG’ c. műve ihletésével. {Szikra kiadás 1949}
Suttognak az esti fények,
Elbujkálnak, mint a kémek.
Csodaszép a Balatonunk,
Családtag, ő a mi tavunk.
Fény játékát hullám tőri,
Emlékét csak szemem őrzi.
Zöld szivárvány a víz színe,
Tőri; hal háta ezüstje.
Nap sárga és szivárványos,
Sötétlő fénye talányos.
Vízfelület tükör sima,
Rossz idő biz'… nem lesz már ma.
A fények csak sutyorognak,
Lassan-lassan elalszanak.
Tó és halak csendesednek,
Emberek is hazamennek.
Ülők és nézem e szépet,
Közben meglelem békémet.
El is szunnyadok békében,
Igaz álom tengerében.
Tengerünk e szép Balaton,
Szeretjük őt, nagyon-nagyon.
Ő hazánknak az ékköve,
Utódok… jövő őrzője.
Természet kell jövőhöz
Szépséget őrizni maradón…
Társunk… természet!
Majdnem csak
Rajtunk múlik lét…
Őrizzük!
Vecsés, 1999. június 27. - íródott versben, senrjúban és HIQ -ban.
Elbujkálnak, mint a kémek.
Csodaszép a Balatonunk,
Családtag, ő a mi tavunk.
Fény játékát hullám tőri,
Emlékét csak szemem őrzi.
Zöld szivárvány a víz színe,
Tőri; hal háta ezüstje.
Nap sárga és szivárványos,
Sötétlő fénye talányos.
Vízfelület tükör sima,
Rossz idő biz'… nem lesz már ma.
A fények csak sutyorognak,
Lassan-lassan elalszanak.
Tó és halak csendesednek,
Emberek is hazamennek.
Ülők és nézem e szépet,
Közben meglelem békémet.
El is szunnyadok békében,
Igaz álom tengerében.
Tengerünk e szép Balaton,
Szeretjük őt, nagyon-nagyon.
Ő hazánknak az ékköve,
Utódok… jövő őrzője.
Természet kell jövőhöz
Szépséget őrizni maradón…
Társunk… természet!
Majdnem csak
Rajtunk múlik lét…
Őrizzük!
Vecsés, 1999. június 27. - íródott versben, senrjúban és HIQ -ban.
