Idő 
Értékelés 
Értékelés Demokráciában élünk… nem vagyunk szabadok,
A saját hazánkban élünk, mint a rabok.
A fogyasztói társadalmat… dicsőítjük,
Látom, már teljesen be is vezetjük.
Ha én szabad lennék, mint a madár…
Nem lehetek… ide születtem már.
A jövő bennem nem él, nincs énképem,
Nincs bennem jövőkép, jövőt félem.
Vecsés, 2007. január 7. – Kustra Ferenc József
A saját hazánkban élünk, mint a rabok.
A fogyasztói társadalmat… dicsőítjük,
Látom, már teljesen be is vezetjük.
Ha én szabad lennék, mint a madár…
Nem lehetek… ide születtem már.
A jövő bennem nem él, nincs énképem,
Nincs bennem jövőkép, jövőt félem.
Vecsés, 2007. január 7. – Kustra Ferenc József
Szivárvány nem látszik
Súlyos esőfelhők alatt.
Letakarva, szépség…
*
Mélán bámészkodok,
Tekingetek a világba.
Biztonság magánya.
*
Ínség alatt a vár!
Védők, így még meddig bírják?
Győz, hazaszeret!
*
Ostromolták Jajcát,
Török, oly’ nagyon elszánt volt.
Győzelem! Diadal!
*
Szép ametiszt serleg,
Miből bátran isznak ivók!
Hiszik, nem rúgnak be!
*
Az igazságérzet
Akit folyton inspirál, küzd.
Eredménytelen harc.
*
A földbarázdádban
Barnulnak, száradó rögök.
Létirtó szárazság!
*
Csak ketyeg az óra,
Múlnak percek, másodpercek.
Idő, így nem áll meg!
*
Létünk röpke idő,
Meg kell élni, minden percét.
Ajándék, minden perc.
*
Életünk alkonyán
Valami jutalmat kapunk?
Nyugodt, szép öregség…
*
Az orrszarvú jó nagy,
Ő nem lát jól, de jól szagol.
Turistát kergeti.
*
Madarak az égben,
A semmiségben repülnek.
Minket csak lenéznek.
*
Megérzésre várok,
Magány lapos, ebbe halok…
Sors a gondoskodó!
*
Képlékeny feltevés,
Hogy a kudarc nem ér utol…
Segélykiáltások.
Vecsés, 2015. február 27. – Kustra Ferenc József – íródott: HIAQ csokorban, az új szépirodalmi irányzat jegyében. (Én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6. Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz, mint a haikué! Eszmeisége, stílusa haikuval azonos!)
Súlyos esőfelhők alatt.
Letakarva, szépség…
*
Mélán bámészkodok,
Tekingetek a világba.
Biztonság magánya.
*
Ínség alatt a vár!
Védők, így még meddig bírják?
Győz, hazaszeret!
*
Ostromolták Jajcát,
Török, oly’ nagyon elszánt volt.
Győzelem! Diadal!
*
Szép ametiszt serleg,
Miből bátran isznak ivók!
Hiszik, nem rúgnak be!
*
Az igazságérzet
Akit folyton inspirál, küzd.
Eredménytelen harc.
*
A földbarázdádban
Barnulnak, száradó rögök.
Létirtó szárazság!
*
Csak ketyeg az óra,
Múlnak percek, másodpercek.
Idő, így nem áll meg!
*
Létünk röpke idő,
Meg kell élni, minden percét.
Ajándék, minden perc.
*
Életünk alkonyán
Valami jutalmat kapunk?
Nyugodt, szép öregség…
*
Az orrszarvú jó nagy,
Ő nem lát jól, de jól szagol.
Turistát kergeti.
*
Madarak az égben,
A semmiségben repülnek.
Minket csak lenéznek.
*
Megérzésre várok,
Magány lapos, ebbe halok…
Sors a gondoskodó!
*
Képlékeny feltevés,
Hogy a kudarc nem ér utol…
Segélykiáltások.
Vecsés, 2015. február 27. – Kustra Ferenc József – íródott: HIAQ csokorban, az új szépirodalmi irányzat jegyében. (Én alkottam meg… szótagszám, 6-8-6. Ez jobban illik az európai gondolkodáshoz, és a magyar nyelv sajátosságaihoz, mint a haikué! Eszmeisége, stílusa haikuval azonos!)
Köröttem zúgva és pörögve, nyüzsög, tolakszik mindenki.
Plakát letépők, konyhai segédek, meg a többi senki…
(Haiku)
Zsibong a tömeg,
Kavarog a hangulat,
Az est átölel.
(Apeva)
Nap
Álmos,
Menni kész,
A csend dúdol
Egy bódító dalt.
**
(Bokorrímes)
Este az alkony, hazudós… valótlan meséket mesél,
Majd reggel a napébresztő hajnalban zizzen a levél…
Nap kicsomagolja fényt, hosszú útján, lassan útra kél.
Fél a nyírfaág,
Ringatja suttogó szél,
Szuszognak a fák.
Hold
Ébredt,
Felfénylett
Ezüstösen,
Némán, boldogan.
**
Az órával, az idő is megállt, figyelek, de kutya sem ugat,
Beszóltam a süket, álló csendnek, ablakon kivitte a huzat.
Úgy tűnik, hogy ma majd jól megfeketedett este jő
Az ezt nem szeretőkben a vakrémület folyvást nő!
Lehet rajtatok betegség, vagy megfogant átok,
Ma este békét, csendet, nincs, ami hozzon rátok.
A perc csordogál,
Életek jönnek, mennek,
Sosincs változás.
Aztán
Megállt,
Megtorpant
Tátott szájjal,
Bódultan nézett.
**
Még nem volt sötét, de heves szellők kócolták a hajam,
Közben arcomat az alkony vörös vérébe mártottam.
Az éjszaka tán’ a józanság hitvilága?
Ilyen... Szembefordult fény és árnyék világa?
Ásít az este,
Rám borul a szürke éj,
Sejtelmes beste.
Egy
Szótlan
Sziluett
Még felsejlik
Széttárt karokkal.
**
(Bokorrímes)
Most már az alkony mélyült sötétje, egyre jobban a tér-betöltésre vágyakozik,
Hogy ő legyen látótérben az urak ura, már mély sötétülésbe kívánkozik.
Végtelen feletti kívánalma, hogy teljesüljön... fokozatosan nyújtózkodik.
Vecsés, 2014. július 3. – Érd., 2020. július 14. - Kustra Ferenc József – a verset én írtam, hozzájuk a haiku -t és az apevát, szerző-, és poéta társam Gani Zsuzsanna.
Plakát letépők, konyhai segédek, meg a többi senki…
(Haiku)
Zsibong a tömeg,
Kavarog a hangulat,
Az est átölel.
(Apeva)
Nap
Álmos,
Menni kész,
A csend dúdol
Egy bódító dalt.
**
(Bokorrímes)
Este az alkony, hazudós… valótlan meséket mesél,
Majd reggel a napébresztő hajnalban zizzen a levél…
Nap kicsomagolja fényt, hosszú útján, lassan útra kél.
Fél a nyírfaág,
Ringatja suttogó szél,
Szuszognak a fák.
Hold
Ébredt,
Felfénylett
Ezüstösen,
Némán, boldogan.
**
Az órával, az idő is megállt, figyelek, de kutya sem ugat,
Beszóltam a süket, álló csendnek, ablakon kivitte a huzat.
Úgy tűnik, hogy ma majd jól megfeketedett este jő
Az ezt nem szeretőkben a vakrémület folyvást nő!
Lehet rajtatok betegség, vagy megfogant átok,
Ma este békét, csendet, nincs, ami hozzon rátok.
A perc csordogál,
Életek jönnek, mennek,
Sosincs változás.
Aztán
Megállt,
Megtorpant
Tátott szájjal,
Bódultan nézett.
**
Még nem volt sötét, de heves szellők kócolták a hajam,
Közben arcomat az alkony vörös vérébe mártottam.
Az éjszaka tán’ a józanság hitvilága?
Ilyen... Szembefordult fény és árnyék világa?
Ásít az este,
Rám borul a szürke éj,
Sejtelmes beste.
Egy
Szótlan
Sziluett
Még felsejlik
Széttárt karokkal.
**
(Bokorrímes)
Most már az alkony mélyült sötétje, egyre jobban a tér-betöltésre vágyakozik,
Hogy ő legyen látótérben az urak ura, már mély sötétülésbe kívánkozik.
Végtelen feletti kívánalma, hogy teljesüljön... fokozatosan nyújtózkodik.
Vecsés, 2014. július 3. – Érd., 2020. július 14. - Kustra Ferenc József – a verset én írtam, hozzájuk a haiku -t és az apevát, szerző-, és poéta társam Gani Zsuzsanna.
Úgy múlik el felettünk az élet,
mint a gyorsan száguldó idő,
oly sebesen suhannak a percek,
visszanézni soha sincs idő.
Keresnénk az elmúlt órát, percet,
átlépve, az idő kapuján,
Ám hiába. Nem találunk semmit,
por lepte be lépteink nyomát.
Elmúltak a nagyreményű álmok,
dús hajamra szürke köd szitál,
bár takarnám, egyre jobban látszik,
s köröttem már zúzmarás a táj.
Ott csillognak kristályos fehéren
a tar ágak. Hófehér világ
tárul elém vakító fehérben,
oly hideg van. Mégis oly csodás.
Milyen furcsa: régen is fehér volt,
épp úgy öltött gyöngyházszín ruhát,
mégsem láttam olyan szép fehérnek
csak most, mikor vén fejemre száll
a dér. És most mindent másképp látok,
pezsgő vérem csendesebbre vált,
mégis vágyom még sokáig látni
akkor is, ha dús hajamra száll.
mint a gyorsan száguldó idő,
oly sebesen suhannak a percek,
visszanézni soha sincs idő.
Keresnénk az elmúlt órát, percet,
átlépve, az idő kapuján,
Ám hiába. Nem találunk semmit,
por lepte be lépteink nyomát.
Elmúltak a nagyreményű álmok,
dús hajamra szürke köd szitál,
bár takarnám, egyre jobban látszik,
s köröttem már zúzmarás a táj.
Ott csillognak kristályos fehéren
a tar ágak. Hófehér világ
tárul elém vakító fehérben,
oly hideg van. Mégis oly csodás.
Milyen furcsa: régen is fehér volt,
épp úgy öltött gyöngyházszín ruhát,
mégsem láttam olyan szép fehérnek
csak most, mikor vén fejemre száll
a dér. És most mindent másképp látok,
pezsgő vérem csendesebbre vált,
mégis vágyom még sokáig látni
akkor is, ha dús hajamra száll.
Meggyulladt már az utolsó gyertya
a díszes adventi koszorún,
halvány fényével világítva
s oldalán viaszkönnye hull.
Sápadt lángjában bűvös fény van,
szinte átjárja mindenem,
még a szívem is. Szinte lüktet,
hiszen az ünnep közel.
Szemem ragyog most örömömben,
hiszen most itt a gyermekem,
akit régóta hazavártam,
és végre itt van énvelem.
Másik szememből bánatkönny hull,
hiszen másik is van nekem,
akit ugyanúgy hazavárok,
de nem lehet mégsem velem.
Úgy szeretnék most kettészakadni,
hogy mind a kettővel ott legyek,
de nem tudok, pedig úgy szeretném,
hogy mindegyik velem legyen.
Milyen jó lenne csillaggá válni,
amely mindenhol ott ragyog,
hogy őrizhessem mindig az álmuk,
beragyogva az ablakon.
Vagy csak szellőként ott legyezni
ameddig el nem alszanak,
s álmukban arcuk megsimítni,
hogy szebbé tegyem az álmukat.
Szeretnék, de nem tudok semmit,
csak azt az egyet tudom,
amíg a szívem egyet is dobban,
ő értük imádkozom.
Istenem! Kérlek! Vigyázz rájuk!
Hisz én már nem tehetem!
Nem kérek semmi ajándékot,
csak ezt! Ezt add meg nekem!
Nekem az ünnep akkor ünnep,
amikor velük vagyok,
s szívem melege arra árad,
kit szeretek. Nagyon- nagyon.
a díszes adventi koszorún,
halvány fényével világítva
s oldalán viaszkönnye hull.
Sápadt lángjában bűvös fény van,
szinte átjárja mindenem,
még a szívem is. Szinte lüktet,
hiszen az ünnep közel.
Szemem ragyog most örömömben,
hiszen most itt a gyermekem,
akit régóta hazavártam,
és végre itt van énvelem.
Másik szememből bánatkönny hull,
hiszen másik is van nekem,
akit ugyanúgy hazavárok,
de nem lehet mégsem velem.
Úgy szeretnék most kettészakadni,
hogy mind a kettővel ott legyek,
de nem tudok, pedig úgy szeretném,
hogy mindegyik velem legyen.
Milyen jó lenne csillaggá válni,
amely mindenhol ott ragyog,
hogy őrizhessem mindig az álmuk,
beragyogva az ablakon.
Vagy csak szellőként ott legyezni
ameddig el nem alszanak,
s álmukban arcuk megsimítni,
hogy szebbé tegyem az álmukat.
Szeretnék, de nem tudok semmit,
csak azt az egyet tudom,
amíg a szívem egyet is dobban,
ő értük imádkozom.
Istenem! Kérlek! Vigyázz rájuk!
Hisz én már nem tehetem!
Nem kérek semmi ajándékot,
csak ezt! Ezt add meg nekem!
Nekem az ünnep akkor ünnep,
amikor velük vagyok,
s szívem melege arra árad,
kit szeretek. Nagyon- nagyon.
