Idő 
Értékelés 
Értékelés (Anaforás leoninus)
Baki úr meg Bakiné, nem kedvelik tétlenkedést, de legjobban a serénykedést.
Baki úr szólt, asszony menjünk sétálni, vágyom, hogy többeknek sikerüljön ráfázni.
Bakiné asszonyság mondta, Főúton menjünk, gyárak, magánosok a mi terepünk.
(leoninus versszak csokor)
Csak úgy ballagtak mások sorsával szemben, vajh’ miért bíztak sokféle lehetetlenben.
{Gondolom én, hogy az ördög fattyai voltak, másoknak direkte ártani akartak.}
A szentcsalád -gyorsas- ballagásba fogott, a főúton, ahol sűrű népesség lakott…
Volt is rögvest egy bicajos fiatalkorú, kiszúrták a kerekét, volt rögtön ború.
Taxis megállt parkolóba, rohantak és belérúgottak a hátsó világítóba.
Jött arra egy óvodás rolleren, anyja üldözte, ők meg eljártak felöklelően.
Szentcsalád jól érezte magát, megcélozták kifőzdét és törték tulaj fakanalát.
Kinyílt gyártelep kapuja, osontak hegesztőhöz és kilökték kezéből… pisztolya…
Jól mókázott ez a két ’rosszcsont’, de kigyulladt a gyár, így hazafelé rohantak, de prompt.
Minek annyira rohanni, amikor nem is kergeti őket senki.
Láthatatlanok voltak, emberekkel mókázva örömmel harcoltak.
Törtek-zúztak, amihez hozzáfértek, bármerre is mentek ártottak a legénységnek.
Volt, hogy úgy sunnyogtak, lelökték a monitort, biztonsági őr vehetett új monitort…
Ahogy hazaértek nyugvóra mentek lelkek, "mert amit meg kellett tenni, azt megtettük"…
Bakiék foglalkozása, üldöznek mindenkit, 'aszta hegesztő üldöző mindenit'…
Nálunk nincs hétvége, szeretet ünnep se, dolgoznak és örülnek, ha barnul az ülep…
Van sokszor olyan, hogy belógnak stúdióba, Baki megfog szpíker feneket... marokba.
Máskor meg politikai vitába rájuk hozzák kakilást, azok meg hebegnek... Mást?
Vecsés, 2023. február 21. – Kustra Ferenc József – íródott; leoninusban a hibafeltárások segítése okán.
Baki úr meg Bakiné, nem kedvelik tétlenkedést, de legjobban a serénykedést.
Baki úr szólt, asszony menjünk sétálni, vágyom, hogy többeknek sikerüljön ráfázni.
Bakiné asszonyság mondta, Főúton menjünk, gyárak, magánosok a mi terepünk.
(leoninus versszak csokor)
Csak úgy ballagtak mások sorsával szemben, vajh’ miért bíztak sokféle lehetetlenben.
{Gondolom én, hogy az ördög fattyai voltak, másoknak direkte ártani akartak.}
A szentcsalád -gyorsas- ballagásba fogott, a főúton, ahol sűrű népesség lakott…
Volt is rögvest egy bicajos fiatalkorú, kiszúrták a kerekét, volt rögtön ború.
Taxis megállt parkolóba, rohantak és belérúgottak a hátsó világítóba.
Jött arra egy óvodás rolleren, anyja üldözte, ők meg eljártak felöklelően.
Szentcsalád jól érezte magát, megcélozták kifőzdét és törték tulaj fakanalát.
Kinyílt gyártelep kapuja, osontak hegesztőhöz és kilökték kezéből… pisztolya…
Jól mókázott ez a két ’rosszcsont’, de kigyulladt a gyár, így hazafelé rohantak, de prompt.
Minek annyira rohanni, amikor nem is kergeti őket senki.
Láthatatlanok voltak, emberekkel mókázva örömmel harcoltak.
Törtek-zúztak, amihez hozzáfértek, bármerre is mentek ártottak a legénységnek.
Volt, hogy úgy sunnyogtak, lelökték a monitort, biztonsági őr vehetett új monitort…
Ahogy hazaértek nyugvóra mentek lelkek, "mert amit meg kellett tenni, azt megtettük"…
Bakiék foglalkozása, üldöznek mindenkit, 'aszta hegesztő üldöző mindenit'…
Nálunk nincs hétvége, szeretet ünnep se, dolgoznak és örülnek, ha barnul az ülep…
Van sokszor olyan, hogy belógnak stúdióba, Baki megfog szpíker feneket... marokba.
Máskor meg politikai vitába rájuk hozzák kakilást, azok meg hebegnek... Mást?
Vecsés, 2023. február 21. – Kustra Ferenc József – íródott; leoninusban a hibafeltárások segítése okán.
Élvezted-e az élet-templomot belengő békét, nyugalmat?
Vagy az életed frontján valahol, megtaláltad-e a vigaszt?
Mikor te megszülettél, megkezdődött az „élet-halál játszmája”
És ha már sokat éltél, akkor kerül a téma, „meghallgatásra"!
Lehangoló és elkeserítő látvány visszanézve az életed?
Tudsz-e te bármilyen rossz körülményről, mi okozhatja a végzeted?
Vakolatlan falak, törött lábú székek,
Bennem föltolulnak... békétlen emlékek.
Legtöbbször a sorsunk kegyetlen meg durva,
Máskor úgy tesz, mint ki két kézzel ad vissza.
Bizony minden csak rideg és kopár!
Élek... sok értelmetlen éve már.
Nem tudni van-e jövőm… mi sem vár.
Tudtam pedig én a mások szemébe kacagni,
Sőt, volt lehetőségem kézen fogva sétálni.
Sohasem hazudtam, nem voltam becstelen, nem csaltam, nem loptam,
Másoknak, arra érdemesnek magamból, életemet adtam.
Fölöttébb furcsa minden, tán’ magamat sem ismerem?
Már, nincs, amit tehetnék, hogy a fájdalmam felejtsem…
Már omlanak a falak, eldőltek a székek,
Már el nem múlnak… a bágyasztó, rossz emlékek…
A sorsom az, hogy érzem, meghalt már bennem a vágy,
Osztályrészem, mire várhatok… egy koporsó-ágy…
Ott aztán végre, gondok nélkül hanyatt dőlök,
Ott már, fránya élettel, kicsit sem veszkődők...
Fáj a múlt, a nem létező jövőmtől roppant félek,
Úgy érzékelem, hogy alkalom sincs, hogy... akkor élek…
Úgy érzem, ha jő idő, elmegyek, csendben kihalok,
Üvöltenék a holdra, mint farkas… inkább hallgatok.
Te élvezted-e… élet-templomát belengő békét, nyugalmat?
Vagy te az élet harcos frontján bárhol… megtaláltad a vigaszt?
Vecsés, 2016. január 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
Vagy az életed frontján valahol, megtaláltad-e a vigaszt?
Mikor te megszülettél, megkezdődött az „élet-halál játszmája”
És ha már sokat éltél, akkor kerül a téma, „meghallgatásra"!
Lehangoló és elkeserítő látvány visszanézve az életed?
Tudsz-e te bármilyen rossz körülményről, mi okozhatja a végzeted?
Vakolatlan falak, törött lábú székek,
Bennem föltolulnak... békétlen emlékek.
Legtöbbször a sorsunk kegyetlen meg durva,
Máskor úgy tesz, mint ki két kézzel ad vissza.
Bizony minden csak rideg és kopár!
Élek... sok értelmetlen éve már.
Nem tudni van-e jövőm… mi sem vár.
Tudtam pedig én a mások szemébe kacagni,
Sőt, volt lehetőségem kézen fogva sétálni.
Sohasem hazudtam, nem voltam becstelen, nem csaltam, nem loptam,
Másoknak, arra érdemesnek magamból, életemet adtam.
Fölöttébb furcsa minden, tán’ magamat sem ismerem?
Már, nincs, amit tehetnék, hogy a fájdalmam felejtsem…
Már omlanak a falak, eldőltek a székek,
Már el nem múlnak… a bágyasztó, rossz emlékek…
A sorsom az, hogy érzem, meghalt már bennem a vágy,
Osztályrészem, mire várhatok… egy koporsó-ágy…
Ott aztán végre, gondok nélkül hanyatt dőlök,
Ott már, fránya élettel, kicsit sem veszkődők...
Fáj a múlt, a nem létező jövőmtől roppant félek,
Úgy érzékelem, hogy alkalom sincs, hogy... akkor élek…
Úgy érzem, ha jő idő, elmegyek, csendben kihalok,
Üvöltenék a holdra, mint farkas… inkább hallgatok.
Te élvezted-e… élet-templomát belengő békét, nyugalmat?
Vagy te az élet harcos frontján bárhol… megtaláltad a vigaszt?
Vecsés, 2016. január 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.
A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok,
Egymás közt somolyognak… tavaszi jó-meleg hozók…
A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok.
Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon,
De így is látom, hogy a napszállta erősödik… szúnyog csípett nyakon…
Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon.
A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak,
Nézem, az ég kékje az estve jövetelével sötétebb azúr lesz, lenyugosznak…
A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak.
A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog,
Az utolsó fénysugár, olyan mintha kis kócos lenne, Nap lelke halkan mosolyog…
A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog.
Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé,
Fölállok, hogy jól lássak, sugárak arcán kicsike mosoly, viszik sötétbe belé…
Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé.
Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának,
Nap is vágy aludni, majd reggel az azúrba jól belekandikál, vége a mának…
Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának.
A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának,
Látható, már lassú lett, a nagy setét meg tavaszi mosolyt ereszt, vége a mának…
A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának.
Vecsés, 2018. április 21. – Kustra Ferenc József- írtam: 3 soros-zárttükrösben, ami az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első két sort egyben. utána a 2. és a 3. sort egyben, igy lesz meg a vers gondolatisága.
Egymás közt somolyognak… tavaszi jó-meleg hozók…
A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok.
Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon,
De így is látom, hogy a napszállta erősödik… szúnyog csípett nyakon…
Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon.
A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak,
Nézem, az ég kékje az estve jövetelével sötétebb azúr lesz, lenyugosznak…
A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak.
A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog,
Az utolsó fénysugár, olyan mintha kis kócos lenne, Nap lelke halkan mosolyog…
A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog.
Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé,
Fölállok, hogy jól lássak, sugárak arcán kicsike mosoly, viszik sötétbe belé…
Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé.
Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának,
Nap is vágy aludni, majd reggel az azúrba jól belekandikál, vége a mának…
Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának.
A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának,
Látható, már lassú lett, a nagy setét meg tavaszi mosolyt ereszt, vége a mának…
A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának.
Vecsés, 2018. április 21. – Kustra Ferenc József- írtam: 3 soros-zárttükrösben, ami az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első két sort egyben. utána a 2. és a 3. sort egyben, igy lesz meg a vers gondolatisága.
Ifjú, besorozott magyar baka,
Három napja volt a frontvonalba.
Neki még ekkor otthon járt az esze
Ifjú nején s, hogy mikor lesz gyereke.
A katona, rettegésben csak folyvást sikított,
Befogva a fülét, mint kölyökkutya vinnyogott…
Lőtték őket oroszok ágyúval, mindennel.
Harci repülők bombázták őket, repesszel.
Ő csak remélt, hogy hazamegy és álmodott az otthonról,
De a küzdelem már folyt, most értesült e szemétdombról.
Karpaszományos őrmester, szeretetből pofonvágta,
És mondta neki, küzdjön, mert a családja hazavárja.
Észhez tért a legény, a köd leszállt a szeméről,
Gyorsacskán lemondott, minden szép és jó eszméről.
Agya gyorsan figyelmeztette, szokjon a vészhez,
Aminek meg nem volt köze a normális észhez.
Küzdött a katona, lőtt, árkot ásott, robbantott,
Kényszerűségből józan-eszet összeroppantott.
Már messze volt a család, a születendő gyerek,
Nem voltak itt mások, csak egymást lövő emberek.
A katona remélt, álmodott a küzdelem szünetében,
Hogy otthon van, s fejét simogatja a neje az ölében.
Tudta jól, hogy ez a küzdelem nem az övé és nem csak ma,
Amit hitt; harcolni, küzdeni kell, ezt kívánja a haza.
Vecsés, 2012. december 22. – Kustra Ferenc József
Három napja volt a frontvonalba.
Neki még ekkor otthon járt az esze
Ifjú nején s, hogy mikor lesz gyereke.
A katona, rettegésben csak folyvást sikított,
Befogva a fülét, mint kölyökkutya vinnyogott…
Lőtték őket oroszok ágyúval, mindennel.
Harci repülők bombázták őket, repesszel.
Ő csak remélt, hogy hazamegy és álmodott az otthonról,
De a küzdelem már folyt, most értesült e szemétdombról.
Karpaszományos őrmester, szeretetből pofonvágta,
És mondta neki, küzdjön, mert a családja hazavárja.
Észhez tért a legény, a köd leszállt a szeméről,
Gyorsacskán lemondott, minden szép és jó eszméről.
Agya gyorsan figyelmeztette, szokjon a vészhez,
Aminek meg nem volt köze a normális észhez.
Küzdött a katona, lőtt, árkot ásott, robbantott,
Kényszerűségből józan-eszet összeroppantott.
Már messze volt a család, a születendő gyerek,
Nem voltak itt mások, csak egymást lövő emberek.
A katona remélt, álmodott a küzdelem szünetében,
Hogy otthon van, s fejét simogatja a neje az ölében.
Tudta jól, hogy ez a küzdelem nem az övé és nem csak ma,
Amit hitt; harcolni, küzdeni kell, ezt kívánja a haza.
Vecsés, 2012. december 22. – Kustra Ferenc József
Ifjú, besorozott magyar baka,
Három napja volt a frontvonalba.
Neki még ekkor otthon járt az esze
Ifjú nején s, hogy mikor lesz gyereke.
A katona, rettegésben csak folyvást sikított,
Befogva a fülét, mint kölyökkutya vinnyogott…
Lőtték őket oroszok ágyúval, mindennel.
Harci repülők bombázták őket, repesszel.
Ő csak remélt, hogy hazamegy és álmodott az otthonról,
De a küzdelem már folyt, most értesült e szemétdombról.
Karpaszományos őrmester, szeretetből pofonvágta,
És mondta neki, küzdjön, mert a családja hazavárja.
Észhez tért a legény, a köd leszállt a szeméről,
Gyorsacskán lemondott, minden szép és jó eszméről.
Agya gyorsan figyelmeztette, szokjon a vészhez,
Aminek meg nem volt köze a normális észhez.
Küzdött a katona, lőtt, árkot ásott, robbantott,
Kényszerűségből józan-eszet összeroppantott.
Már messze volt a család, a születendő gyerek,
Nem voltak itt mások, csak egymást lövő emberek.
A katona remélt, álmodott a küzdelem szünetében,
Hogy otthon van, s fejét simogatja a neje az ölében.
Tudta jól, hogy ez a küzdelem nem az övé és nem csak ma,
Amit hitt; harcolni, küzdeni kell, ezt kívánja a haza.
Vecsés, 2012. december 22. – Kustra Ferenc József
Három napja volt a frontvonalba.
Neki még ekkor otthon járt az esze
Ifjú nején s, hogy mikor lesz gyereke.
A katona, rettegésben csak folyvást sikított,
Befogva a fülét, mint kölyökkutya vinnyogott…
Lőtték őket oroszok ágyúval, mindennel.
Harci repülők bombázták őket, repesszel.
Ő csak remélt, hogy hazamegy és álmodott az otthonról,
De a küzdelem már folyt, most értesült e szemétdombról.
Karpaszományos őrmester, szeretetből pofonvágta,
És mondta neki, küzdjön, mert a családja hazavárja.
Észhez tért a legény, a köd leszállt a szeméről,
Gyorsacskán lemondott, minden szép és jó eszméről.
Agya gyorsan figyelmeztette, szokjon a vészhez,
Aminek meg nem volt köze a normális észhez.
Küzdött a katona, lőtt, árkot ásott, robbantott,
Kényszerűségből józan-eszet összeroppantott.
Már messze volt a család, a születendő gyerek,
Nem voltak itt mások, csak egymást lövő emberek.
A katona remélt, álmodott a küzdelem szünetében,
Hogy otthon van, s fejét simogatja a neje az ölében.
Tudta jól, hogy ez a küzdelem nem az övé és nem csak ma,
Amit hitt; harcolni, küzdeni kell, ezt kívánja a haza.
Vecsés, 2012. december 22. – Kustra Ferenc József
