Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia…
Nagy idegharcban
Állnak, családi felek!
Szenved a gyerek…
*
Munka és küzdés,
És szabadidő nincsen!
El kell viselni.
*
Gyűlölet, habzó
Száj fröcsköli, sok mocskot.
Gyerek nem számít!
*
Nagy osztozkodás!
Mindenkinek, minden kell!
Gyerek, tán’ nincs is…
*
A gátlástalan
Kapzsiság, mint romboló!
Anyagi érdek.
*
Kalózos rablás.
Az elmenő fél, dühős!
Mért nincs igaza…
*
Elmenő, lelkét
Eladta az ördögnek.
Menni, jó ötlet?
*
A maradó fél,
Hitét vesztett, összetört.
Most hogyan tovább?
*
Költözés miatt
Csak sírnak a gyerekek.
Nemtörődömség!
*
Első, anyagi
Kapzsiság! Ostobaság!
A másik sem jobb!
*
Az új szerelem
Ára, gyermekáldozat!
Lélektelenség.
*
Család széthullik
És mindenki megsérül.
Úgy sem lesz majd jobb.
*
Ki most könnyen megy,
Onnan is továbbléphet.
Új partner, mit tud?
*
Szívek szenvednek,
A gyerekekért vérzik.
Rájuk üt ostor…
*
Gyerek vélemény
Elszáll… vitaviharban.
Szeretetlenek.
*
Szülők válása,
Gyermek tragédiája.
Szakítás átka.
*
Az elmenő fél,
Hiszi, hogy láncot tépett!
Butaság oly’ nagy.
*
Már nincsen család,
Világba vérző lelkek!
Gyerekből mi lesz?
*
Gyerekek lesznek
A hétvégi kulcsosok.
Fogadják őket?
*
Majdan szállnak ők
Ide-oda, mint kakukk!
Nem lesz otthonuk.
*
Fehérruhás volt
Esküvő, de rossz emlék.
Most pocsékba ment.
*
Az örök hűség
Esküje, adott szó volt.
Megszegni… semmi.
*
Győz a harc, harag,
Gyűlölet egymás iránt!
Gyerek nem érti.
*
Széthullt családot,
Lassan mindenki feled!
Listák, emlékek.
*
Család, volt erőd.
Nem volt erős alapja.
Ellen bevette.
*
A föld erődje
Is a család lehetne…
Béke szigete.
Vecsés, 2015. február 7. – Kustra Ferenc – íródott: senrjú csokorban. Horváth Mária: „Egy nagyi vallomása” c. ötletverse ihletésével.
Nagy idegharcban
Állnak, családi felek!
Szenved a gyerek…
*
Munka és küzdés,
És szabadidő nincsen!
El kell viselni.
*
Gyűlölet, habzó
Száj fröcsköli, sok mocskot.
Gyerek nem számít!
*
Nagy osztozkodás!
Mindenkinek, minden kell!
Gyerek, tán’ nincs is…
*
A gátlástalan
Kapzsiság, mint romboló!
Anyagi érdek.
*
Kalózos rablás.
Az elmenő fél, dühős!
Mért nincs igaza…
*
Elmenő, lelkét
Eladta az ördögnek.
Menni, jó ötlet?
*
A maradó fél,
Hitét vesztett, összetört.
Most hogyan tovább?
*
Költözés miatt
Csak sírnak a gyerekek.
Nemtörődömség!
*
Első, anyagi
Kapzsiság! Ostobaság!
A másik sem jobb!
*
Az új szerelem
Ára, gyermekáldozat!
Lélektelenség.
*
Család széthullik
És mindenki megsérül.
Úgy sem lesz majd jobb.
*
Ki most könnyen megy,
Onnan is továbbléphet.
Új partner, mit tud?
*
Szívek szenvednek,
A gyerekekért vérzik.
Rájuk üt ostor…
*
Gyerek vélemény
Elszáll… vitaviharban.
Szeretetlenek.
*
Szülők válása,
Gyermek tragédiája.
Szakítás átka.
*
Az elmenő fél,
Hiszi, hogy láncot tépett!
Butaság oly’ nagy.
*
Már nincsen család,
Világba vérző lelkek!
Gyerekből mi lesz?
*
Gyerekek lesznek
A hétvégi kulcsosok.
Fogadják őket?
*
Majdan szállnak ők
Ide-oda, mint kakukk!
Nem lesz otthonuk.
*
Fehérruhás volt
Esküvő, de rossz emlék.
Most pocsékba ment.
*
Az örök hűség
Esküje, adott szó volt.
Megszegni… semmi.
*
Győz a harc, harag,
Gyűlölet egymás iránt!
Gyerek nem érti.
*
Széthullt családot,
Lassan mindenki feled!
Listák, emlékek.
*
Család, volt erőd.
Nem volt erős alapja.
Ellen bevette.
*
A föld erődje
Is a család lehetne…
Béke szigete.
Vecsés, 2015. február 7. – Kustra Ferenc – íródott: senrjú csokorban. Horváth Mária: „Egy nagyi vallomása” c. ötletverse ihletésével.
(HIQ trió)
Az élet,
Apró pillanat!
Semmiség!
Oly’ rövid.
De, elhantolás…
Misemség.
Életem,
Jó-rossz gyűjtője.
Nem volt jóm!
*
(senrjú trió)
Kevés szerencse,
Pár egyezésem… enyész.
Ó, pechem… jelen!
Pech, gnóm-dühöngő!
Mért’ haragszik rám? Ki ő?
Ez bizony őrült…
Nem várt egyezés
Nem segített! Szerencsém?
Summa summárum…
*
(Apeva trió)
Az
Percek
Kreálók!
Nekem, igy nem
Segítettek… Mit?
A
Ritka
dolgokban,
Mi sem volt jó.
Magányomban… Mit?
Sok
Mondat
Súlytalan…
Pech segített…
Na! Mindent? Semmit…
Vecsés, 2024. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában önéletrajzi írásként és Afanaszij Fet: „Az élet” c. verse, mint ötletmű alapján. [Fordította; Szöllösi Dávid műfordító]
Az élet,
Apró pillanat!
Semmiség!
Oly’ rövid.
De, elhantolás…
Misemség.
Életem,
Jó-rossz gyűjtője.
Nem volt jóm!
*
(senrjú trió)
Kevés szerencse,
Pár egyezésem… enyész.
Ó, pechem… jelen!
Pech, gnóm-dühöngő!
Mért’ haragszik rám? Ki ő?
Ez bizony őrült…
Nem várt egyezés
Nem segített! Szerencsém?
Summa summárum…
*
(Apeva trió)
Az
Percek
Kreálók!
Nekem, igy nem
Segítettek… Mit?
A
Ritka
dolgokban,
Mi sem volt jó.
Magányomban… Mit?
Sok
Mondat
Súlytalan…
Pech segített…
Na! Mindent? Semmit…
Vecsés, 2024. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában önéletrajzi írásként és Afanaszij Fet: „Az élet” c. verse, mint ötletmű alapján. [Fordította; Szöllösi Dávid műfordító]
(HIQ)
Az élet,
Apró pillanat!
Semmiség!
Oly’ rövid.
De, elhantolás…
Misemség.
Életem,
Jó-rossz gyűjtője.
Nem volt jóm!
*
(senrjú)
Kevés szerencse,
Pár egyezésem… enyész.
Ó, pechem… jelen!
Pech, gnóm dühöngő!
Mért’ haragszik rám? Ki ő?
Ez bizony őrült…
Nem várt egyezés
Nem segített! Szerencsém?
Summa summárum…
*
(Apeva)
Az
Percek
Kreálók!
Nekem, igy nem,
Segítettek… Mit?
A
Ritka
dolgokban,
Mi sem volt jó.
Magányomban… Mit?
Sok
Mondat
Súlytalan…
Pech segített…
Na! Mindent? Amit…
Vecsés, 2022. február. 2. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában önéletrajzi írásként és Afanaszij Fet: „Az élet” c. verse, mint ötletmű alapján. [Fordította; Szöllösi Dávid műfordító]
Az élet,
Apró pillanat!
Semmiség!
Oly’ rövid.
De, elhantolás…
Misemség.
Életem,
Jó-rossz gyűjtője.
Nem volt jóm!
*
(senrjú)
Kevés szerencse,
Pár egyezésem… enyész.
Ó, pechem… jelen!
Pech, gnóm dühöngő!
Mért’ haragszik rám? Ki ő?
Ez bizony őrült…
Nem várt egyezés
Nem segített! Szerencsém?
Summa summárum…
*
(Apeva)
Az
Percek
Kreálók!
Nekem, igy nem,
Segítettek… Mit?
A
Ritka
dolgokban,
Mi sem volt jó.
Magányomban… Mit?
Sok
Mondat
Súlytalan…
Pech segített…
Na! Mindent? Amit…
Vecsés, 2022. február. 2. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában önéletrajzi írásként és Afanaszij Fet: „Az élet” c. verse, mint ötletmű alapján. [Fordította; Szöllösi Dávid műfordító]
Hosszú árnyakba nyúlik az este,
a hold még álmosan vánszorog,
de már az esti égbolt alján
ott ragyognak a csillagok.
Halvány fényükkel felragyogva
benéznek rám az ablakon,
mintha mondanák: aludj kedves.
Hosszúak lesznek a nappalok.
Nehezen jön az álom szememre,
hisz én most is rád gondolok,
vajon merre vagy? Gondolsz még rám?
Látod: én most is gondolok.
Nincs olyan perc, és nincs olyan óra,
amely anélkül telne el,
hogy ne jutna eszembe, milyen jó az,
mikor melletted ébredek.
Én már nem tudok szeretni,
csak így, ily átkozott módon,
ezernyi éles fájdalom
hasít a lelkembe olykor.
Elmondanám, de nem merem,
szeretlek! S hiányzol olykor,
amikor hűvös éjszakán
vállamra ülnek a gondok.
Olyankor minden bánatom
feltolul, s úgy kínoz folyton,
mint egy látomás. Nélküled
nincs más, csak fekete foltok.
Nélküled minden színtelen.
Nincs fény, és bármit is mondok,
ne hidd el! Csak a haragom
szít bennem lázadást folyton.
De túl, a könnyeim fátyolán
most is a te neved mondom,
alig várom, hogy itt legyél,
s nekem csak te vagy a fontos.
Szeretlek! Mint az életem!
S mindegy, most bármit is mondok,
te voltál, s te vagy mindenem!
Csak szeress! Te vagy a sorsom.
a hold még álmosan vánszorog,
de már az esti égbolt alján
ott ragyognak a csillagok.
Halvány fényükkel felragyogva
benéznek rám az ablakon,
mintha mondanák: aludj kedves.
Hosszúak lesznek a nappalok.
Nehezen jön az álom szememre,
hisz én most is rád gondolok,
vajon merre vagy? Gondolsz még rám?
Látod: én most is gondolok.
Nincs olyan perc, és nincs olyan óra,
amely anélkül telne el,
hogy ne jutna eszembe, milyen jó az,
mikor melletted ébredek.
Én már nem tudok szeretni,
csak így, ily átkozott módon,
ezernyi éles fájdalom
hasít a lelkembe olykor.
Elmondanám, de nem merem,
szeretlek! S hiányzol olykor,
amikor hűvös éjszakán
vállamra ülnek a gondok.
Olyankor minden bánatom
feltolul, s úgy kínoz folyton,
mint egy látomás. Nélküled
nincs más, csak fekete foltok.
Nélküled minden színtelen.
Nincs fény, és bármit is mondok,
ne hidd el! Csak a haragom
szít bennem lázadást folyton.
De túl, a könnyeim fátyolán
most is a te neved mondom,
alig várom, hogy itt legyél,
s nekem csak te vagy a fontos.
Szeretlek! Mint az életem!
S mindegy, most bármit is mondok,
te voltál, s te vagy mindenem!
Csak szeress! Te vagy a sorsom.
Tombolj vihar! Söpörj el engem!
Ne engedd azt, hogy itt legyek!
Vigyél magaddal árkon-bokron,
had legyek dühöngő szeled.
S olyan erős, mely összezúzza
minden apró kis kételyem,
mely visszatart, s nyugodni nem hagy,
cafatra tépve lelkemet.
Fújj a szemembe porszemet, vagy
takard le mind a két szemem!
Ne engedd azt, hogy megláthassam,
mikor sírnak a fellegek.
Ne lássam, mikor megtört szemükből
patakzó árként könny pereg,
elsiratva e gonosz világot,
hol már nincs helye semminek.
Ne engedd azt, hogy itt maradjak,
Hisz, a lelkem most úgy remeg,
mint a viharban hajló nyárfa,
mely minden ízében megremeg.
Tiporj el mindent, mi visszahúz még,
dörgő haraggal, hogy nekem
ne legyen többé semmi más itt,
csak halomra döntött romhegyek.
Vigyél magaddal, s ne engedj el,
míg nem csillapítod lelkemet,
hisz most összetört. S darabokban
megtépve, zúzva ott hever.
Ne engedd azt, hogy visszatérjek,
hisz már nem maradt semmi sem,
miért itt legyek, s nem hiányzom,
nem vár már vissza senki sem.
Sodorj oda, hol megtépett lelkek
várnak, ott talán meglehet,
hogy elfogadnak, és úgy szeretnek,
ahogyan én is szeretek.
Ne engedd azt, hogy itt legyek!
Vigyél magaddal árkon-bokron,
had legyek dühöngő szeled.
S olyan erős, mely összezúzza
minden apró kis kételyem,
mely visszatart, s nyugodni nem hagy,
cafatra tépve lelkemet.
Fújj a szemembe porszemet, vagy
takard le mind a két szemem!
Ne engedd azt, hogy megláthassam,
mikor sírnak a fellegek.
Ne lássam, mikor megtört szemükből
patakzó árként könny pereg,
elsiratva e gonosz világot,
hol már nincs helye semminek.
Ne engedd azt, hogy itt maradjak,
Hisz, a lelkem most úgy remeg,
mint a viharban hajló nyárfa,
mely minden ízében megremeg.
Tiporj el mindent, mi visszahúz még,
dörgő haraggal, hogy nekem
ne legyen többé semmi más itt,
csak halomra döntött romhegyek.
Vigyél magaddal, s ne engedj el,
míg nem csillapítod lelkemet,
hisz most összetört. S darabokban
megtépve, zúzva ott hever.
Ne engedd azt, hogy visszatérjek,
hisz már nem maradt semmi sem,
miért itt legyek, s nem hiányzom,
nem vár már vissza senki sem.
Sodorj oda, hol megtépett lelkek
várnak, ott talán meglehet,
hogy elfogadnak, és úgy szeretnek,
ahogyan én is szeretek.
