JÉZUS SZÜLETÉSE


Augusztustól, a római császártól,
Rendelet jött ki, a nép számlálására,
Jelenjen meg ki-ki maga városában,
Születési hely szerint, összeírásra.

József és Mária is, nagy útra keltek,
Messze, Dávid városába, Bethlehenbe.
Oda érkezve, már nem volt hely számukra,
A zsúfolásig telt vendégfogadóban.

Végül, csak egy rozzant istállót találtak,
Jobb megoldás nem kínálokozott számukra.
Hamarosan meg is született a gyermek,
Isten fiának jászol lett a bölcsője.

A közelben tűz körül pásztorok ültek,
Hirtelen, nagy fényességre felfigyeltek.
Az angyali hírnök, hozzájuk leszállott,
?Ne féljetek, örömhírt hozok hozzátok.?

?Bethlehenbe, ma született a megváltó,
Krisztus, bepólyálva fekszik jászolában.?
Megjelent, mennyei sereg sokasága,
Zengett az angyali sereg tiszta hangja.

?Dicsőség a magasságos mennyekben,
Az Istennek, és a földön békesség,
És az emberekhez jó akarat.?

Így a pásztorok, gyorsan felkerekedtek,
Hogy köszöntsék a Messiást, Bethlehenbe,
Nagy áhítattal nézték az új szülöttet,
És elmesélték a velük történteket.

Esti égboltot figyelte, távol messze,
Néhány bölcs, csillagtudós, férfi keleten.
Hirtelen, egy szép szokatlanul fényesen,
Ragyogó, nagy csillagot, fedeztek fel.

Új király született, állapították meg,
Uralkodik majd, az egész világ felett.
Elhatározták, megismerkednek vele,
Útjukon, őket e fényes csillag vezette.

Több nap után, Jeruzsálembe érkeztek,
A királyi palotánál érdeklődtek.
Heródes királyban, félelmet keltettek,
Megrémült nagyon, hogy új király született.

Majd megkérte őket, a bölcs tudósokat,
Térjenek vissza a tapasztalatukkal.
Szeretné őt megismerni, felkeresni,
Bölcsek felé, magyarázatul, így szolgált.

Könnyen ráleltek Bethlehenbe Jézusra,
Előtte térdre borultak áhítattal,
Lábai elé tették ajándékukat,
Szép sorban, tömjént és mirhát, az aranyat.

Elmondtak mindet, útjukról beszámoltak,
Elfáradtak, éjszakára ott maradtak.
Figyelmeztették, a bölcseket álmukban,
Rosszat forral Heródes, ne térjenek vissza.

József is álmot látott ezen éjszakán,
Megjelent neki, istennek angyala,
?Kelj fel József, menekülj a gyermekkel,
És anyjával, Máriával Egyiptomba.?

Gyűlöletes haragra gerjedt Heródes,
Messiástól, királyságát féltette.
Minden két év alatti fiúgyermeket,
Parancsra a katonákkal megöletett.

Így József, a kis ded Jézus és Mária,
A figyelmeztető angyali szóra,
Még időben elhagyták Bethlehemet.
Heródes kezétől az Úr mentette meg.

NÁZÁRETI MÁRIA

Názáret városában élt egy leány,
Arcára ült, lelke ragyogó fénye,
Szilárd hitű, bátor, bölcs volt jelleme,
Szerényen, Mária nevet viselte.

Családjával, József az ács is itt élt,
Máriát, őszinte szívvel szerette,
Boldogan kérte meg, legyen jegyese,
Örömmel készültek, házasság kötésre.

Mária, egyedül tartózkodott otthon,
Nagy fényesség vette körül szobáját,
Gabriel szólt hozzá, az Úr angyala;
?Mária, ne félj, Úr tesz veled csodát ?

? Szentlélek által fiad születik,
Jézusnak, nevezd e szent gyermeket,
Az Atyja, maga az Úr Isten lesz,
Prófétálja majd, az örök életet.?

A fény eloszlott, Mária feleszmélt,
?Legyen meg az Úr akarata, mondta?
Erzsébethez, egyedül indult útnak,
Aki, már Jánost szíve alatt hordta.

Pár hónapot töltött náluk Mária,
János születését örömmel várta.
Erzsébet, amikor megszülte fiát,
Megoldódott nyelve Zakariásnak.

Szülői házhoz, visszatért Mária,
Láthatóan gömbölyödött pocakja.
Nagy harag öntötte el József szívét,
Gondolta, elbocsájtja jegyesét.

Kérte Máriát, a várost hagyja el,
Szép csendben ad, elbocsájtó levelet.
A nép azt követelte, kövezzék meg,
S Józsefnek az Úr angyala megjelent.

Így szólt Gabriel;
?Ne félj magadhoz venni Máriát,
Isten gyermekét hordja szíve alatt,
Aki, az Úr Szentlelke által fogant,
Ő Krisztus, a megjövendölt Messiás.?

Ezután, József lelke lecsendesült,
Védelme alá vette a jegyesét,
Hamarosan megtartották az esküvőt,
Így várták a csoda beteljesülését.

NOÉ

Ádám, Éva és Káin, Ábel,
Rég múlt, a földön sok év eltelt.
Az emberek gonoszak lettek,
Romlottak és Istentelenek.

Csak Noé és családja maradt,
Isten, hű szolgálata alatt.
De csúfolták és kinevették,
Az Úr igaz szeretetéért.

Az erőszak elharapódzott,
Isten ezért megharagudott,
Hogy a bűnös élet pusztuljon,
Földre özönvizet zúdított.

Ám, Noénak még időben szólt,
Góferfából, bárkát készítsen.
Élelemből eleget vigyen,
Állatfajokból egy pár legyen.

Megnyíltak az ég csatornái,
Mélységből földnek forrásai,
Élet felett víz uralkodott,
Bűnnek nyoma nem maradhatott.

Fél év múlva, új élet sarjadt,
Eltűnt a víz, föld kiszáradt.
Noé bárkája megfeneklett,
Ararát hegyén áldott kezdet.

Úrnak, Noé oltárt épített,
Isten neki, ígéretet tett;
Nem lesz több özönvíz a földön,
Szövetségre lépek veletek.

Szivárvány ívem lesz felhőkön,
Szövetségemet, így jelölöm,
Én közöttem és a föld között,
Látva, újszövetséget kötök.

Anya meglepett egy csokival;
ott volt a tányérom mellett.
Szerettem volna azonnal kibontani.
Anya mosolygott,
de szeme szigorúan nézett.
Tudtam, előbb meg kell ennem a krumplis tésztát.
Nem is éreztem az ízét,
csak kanalaztam... egyik falat a másik után.
Elfogyott!
Kezembe fogtam a csokimat,
és mint aki éhhalál szélén áll,
úgy tömtem magamba.
Ó, hogy milyen finom volt!
Édes, selymes, és a nyelvemen szétkenődött!
Majd véget ért a csoda, mind megettem.
Csokimnak nyomai csak ujjaim begyén látszódtak.
Anya odahajolt, és apró puszival
egy pici csokimaszatot eltüntetett az ujjamról.
Ekkor jutott eszembe:
Meg se kínáltam őt!
Ránéztem az arcára, a csillogó szemére,
és a gyomromban valami fájó szorítást éreztem.
Észrevehette, mert magához ölelt,
és én szipogva súgtam neki:
Anya, ne haragudj, amiért nem adtam belőle.
Ígérem, ha lesz pénzem, veszek neked
egy nagy táblával, piros szalaggal átkötve!
Ő még jobban magához húzott.
Éreztem azt a biztonságot adó illatot és meleget,
amit csak az ő közelsége adhat.
Nem mertem felnézni,
mert hallottam légzésén, hogy sír.
Majd leguggolt hozzám, és
könnyeit letörölve mondta:
Nekem te vagy a csokoládé!
A legszebb piros szalagos csoki a világon!
Azóta őrzöm annak a csokinak a papírját,
s oly sok év eltelt már,
hogy megszámolni se tudom,
mennyi csokit ajándékoztam anyunak.
Ma újra vettem egyet,
piros szalaggal átkötöttem,
és odaálltam a sírjához:
Anya látod, hoztam neked csokit!
Leteszem a koszorúja mellé,
megcsókolom azt a régi, gyűrött csokipapírt,
és sírok...
annyira hiányzik az illata, melegsége...
annyira szeretnék adni neki a csokimból!

Kósza ábrándok mélységében reménykedve üldögélek, s ha kitekintek a valóságba, torz fájdalom mardossa szívem.

Mosolyal arcomon merülök el álmaimban, s ha kizökkenek, elmém a sötétség elvakítja. Zuhanok a sötét messzeségbe, az ördög csatlósai várnak rám nevetgélve.

Lelkem mi sajog, s ezer kés szurkálja, elmém mi megborult, a valóságot nem torelálja.

Jó lenne a pohár fenekére nézni, de a bánatom ez kicsit sem enyhíti. Ordítok legbelül minden egyes percben, haragszom a világra, miért ilyen sorsot szánt nekem?

Viselem a fájdalmat s tűröm a pofonokat, újra talpra állok minden alkalommal! Elmém tisztul s sebeim begyógyulnak, erősebb leszek minden alkalommal. Nincs mi megállítson, elviselek bármit, s a harc végén azt mondom, semmi nem volt mi megállít.