Az elmúlást versben és 10 szavasokban írta a szerzőpáros

A múlt, mint nagy sziklafal, a tényeket őrzi rég,
Meg a régmúlt történéseit nagyon védi még…
A múlt orma csak, fel, olyan nagyon magasba tőr,
Kutakodás közben a saját magányom gyötör….

Már nem táplál életet,
Nincs ereje. Odalett minden, jéggé dermedt.
*
Ismerem az ördögöt, biztosan elviszi a múltamat,
Megkaptam én már erről, jó régen a valós jóslatokat.
Múltam pillérét hordom, mint vitéz, a már rozsdás kardokat!

Az ősz színei odavesztek,
A hajnali derek mindent fehérre színeztek.
*
A halotti torom képei már itt lebegnek előttem…
Mögöttem, még integet a letöltött, semmise életem.
Körbenézek, észlelem, hogy nincs is már mám… semmi ilyenem.

Semmi sem mozdul, téli álomba vonul
Vagy válik fagyhalál áldozatául.

Vecsés, – Szabadka, 2017. augusztus 4. –Kustra Ferenc – A három versszakot én írtam, alájuk a 10 szavasokat, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit.
A 10 szavasok címe:”Hajnali derek…”.

A halottak vágányán
Száguldoz lelkem a tiszta ég felé!
Itt hagyom a földön köztetek
A jelenem, múltamat s a jövőt.
Hogy tisztán és boldogan éljetek...
Magához ragad az ősi föld.
A fehér havazás betakarja a felszentelt rögöt,
S én magammal viszem a hideg szobák fala emlékeit
Csontjaim fájdalmain.

Magányosan fut a lelkem a halottak vágányán
A végtelen, tiszta ég felé.
Fájdalmában sír, üvölt a szél az éjszakában.
S valahol felsír egy kisgyermek,
Valamelyik unokám talán?
Olykor a nagy szegénységben
Öröm egy falat kenyér.
A szomorú, téli estéken
Csendes magányában
Havat söpör a szél.

Most még itt vagyok a földön, s írhatom verseim,
Észrevétlen élem unalmas életem.
Majd ha csontjaim kínálom a földnek
Fehér paripán a téli havakon.
A halottak vágányán jön értem a fuvaros halál!
S karjába zár édesen az Isteni halál.
Több milliárd csillagok között
Fénylik majd csillagom
Örök életen át.

Valahol, a halottak könyvében,
Jégcseppbe zárt virágkehely könnyével beírva,
Gyöngy-fekete betűkkel szív-dobogva, ott van a nevem beírva.

Tiszta, dérlepte ágak fehér tisztaságában
Sirat anyám, a halottak völgyében,
Az örökkévalóság halhatatlanságában.

Fehér, deres fák között, vakító fényben,
Kemény sziklagránit kövek tövében temettek el,
Most a hó takarta falu befogadta testem örökre.

Jégverem templom tornyából szól a harang,
Anyám könnye ráfagy az oltárra,
Sajgó szívében fájdalom.

S a szél már messze fújta emlékeink nyomát,
A fákon megolvad a jég,
Zöldbe fakad mező és a rét.

Új életek s frigyek fakadnak,
S újra meg újra minket elfelejt a falu
A holtak birodalma végtelenjében.

Csaholt egykoron felém az élet,
Még élni kéne pár évet csupán,
Míg a szent föld be nem fogad.

A vérző nap elbújik a horizonton,
S piros-fehér-zöld lepellel takar be anyám,
Fájó szívében himnusz szól.

S akkor, a csendes éjben, elmegyek közületek örökre,
Hol nincs fájdalom, szenvedés, csak közöny,
S hogy köztetek éltem, köszönöm.

Közöny, irgalom,
Nem épp’ édestestvérek.
Élet, középút!
*
Lélek is szorong,
Ha már a bűn az érték.
Mivé lesz világ?
*
Szép lett a csúnya!
Döntésképtelen nyerő!
Világ, fejem áll…
*
Csoda várása!
Káprázat, csodás varázs!
Kaleidoszkóp.
*
A kálváriám
Keresztje, magával von…
Megdicsőült sors.
*
Harang, halkan kong,
A szava, hitre hívó!
Megdicsőülés.
*
Kilátástalan
Remény is van, romokon.
A vágy, vágy marad!
*
Végtelen sorba
Beálltam, búcsúzkodni.
Elegáns legyen…
*
Nyomorult élet,
Nem kellesz, ugyan menj már.
Magány, örökös.
*
Élet rabja, lét!
Lét rabsága, örökös.
Szabadulásvágy.
*
Kőszív is gördül,
A saját célok felé.
Kimérten halad.
*
Nincs feloldódás!
Sáros vízben mosdani?
Boldog eb ugat!
*
Csillagot, begyűjt
Lélek, de csak délibáb!
Érzékcsalódás.
*
Forgószél port szór,
Lelket, tisztára csiszol!
Erényt, visszaad?
*
Házat dönt vihar!
Éjcsend, lelket simogat!
Sírós a magány.
*
Lélek viharát,
Természet csillapítja?
Öngyógyulás kell!
*
Perc hajszolása!
Élő test! Halott világ!
Vágy áradata!
*
Sóhaja lombnak,
Levélzizegés! Lélek.
Felüdülés! Szél.
*
Éltet zizegés,
Lombsóhaj, hogyha csendes.
Relaxáció.
*
Élet gúzsba köt!
Enged érvényesülni?
Lánc! Szabadulni...
*
Élet, hasztalan,
Ha sikertelen és matt.
Sorskerék forog…
*
Elkínzott lélek,
Megfáradt testben kószál…
Virul arc, és sír…
*
Lét húsába vág
Élet szomjúhozása…
Rossz körülmények.
*
A szép szó csendül
És lélek szaván rágódsz?
Reményed marad!

Vecsés, 2015. március 22. – Kustra Ferenc József – íródott: Senrjúban.

Idő, vasfogát
Már kezdi lecserélni.
Jég, elvékonyul
*
Visszavonulót
Fúj, halott arcú hideg.
Melegítő szél.
*
Süt a nap, emeli a jókedvem,
Kinézek, növekszik derültségem.
Ez még nem az, nem a tavasz napja…
Várom, hogy jő március idusa.
*
A felkelő nap
Sugara zúdul miránk.
Már nincsen harmat
*
Új fények nappal,
Új vaksötétség éjjel.
Új életóra.

Vecsés, 1999. január 17. - Kustra Ferenc József - Versben és Európai stílusú haikuban…