Idő 
Értékelés 
Értékelés Nem vársz rám többé a meleg szobában,
reszketek. Szinte megfagyok,
pedig a tűz vöröslő lángja
a kandallóban most úgy lobog.
A rádobott tölgyfa tűznyalábja
hosszú lángnyelvet öltöget,
de a melegét mégsem érzem,
nélküled minden oly hideg.
Meleg paplanba burkolózom,
s ahogy a csöndet hallgatom,
a hirtelen hangzó faroppanásra
összerezzenek, bár tudom.
Magam előtt már hiába látlak,
nem jössz vissza, és jól tudom,
nélküled puszta, hideg tél lesz
örökké már az otthonom.
Te már lent pihensz. Nem fáj semmi,
de bennem most is úgy sajog
minden szó, mely a lelkembe égett,
szinte úgy érzem, meghalok.
Lehunyt szemekkel, tépelődve
magamban némán mormolom,
a te szíved kihűlt, az enyém csak vérzik,
de mégis: ugyan oly halott.
reszketek. Szinte megfagyok,
pedig a tűz vöröslő lángja
a kandallóban most úgy lobog.
A rádobott tölgyfa tűznyalábja
hosszú lángnyelvet öltöget,
de a melegét mégsem érzem,
nélküled minden oly hideg.
Meleg paplanba burkolózom,
s ahogy a csöndet hallgatom,
a hirtelen hangzó faroppanásra
összerezzenek, bár tudom.
Magam előtt már hiába látlak,
nem jössz vissza, és jól tudom,
nélküled puszta, hideg tél lesz
örökké már az otthonom.
Te már lent pihensz. Nem fáj semmi,
de bennem most is úgy sajog
minden szó, mely a lelkembe égett,
szinte úgy érzem, meghalok.
Lehunyt szemekkel, tépelődve
magamban némán mormolom,
a te szíved kihűlt, az enyém csak vérzik,
de mégis: ugyan oly halott.
Szemtanuk elbeszélése alapján, versben és európai stílusú haikuban…
(HIAfo)
Szürkék a hófelhők!
Mínusz negyvenegy a
Fok! Ajkamra, rím ráfagyott.
*
(haiku)
Mínusz negyvenöt
Fokon, gondolat leáll!
Szélvihar kereng.
*
A natúr-gonosz
A harminchét fok hideg.
Bunker is havas.
*
Mínusz harmincegy
Fokban, nincs már ivóvíz.
Jégcsapot nyalni.
*
(HIAfo)
Gránátnyi hópelyhek…
Itt nagy mínuszban is,
Esik, nem rossz, szép, tetszetős.
*
Itt az összefolyt napok élet-halál harcát szétviszi a szél.
Megtört arcokon látni, hogy lövészárok maga a világszél.
Mit lehet itt érezni, mert most is mínusz harmincnyolc fok van,
Tarol a színvakság is, a bakancsunknak papírtalpa van.
A háború, maga a cselszövésnek királya,
Lehet itt még forró, repeszes robbanás máma…
Ez mindenkit kerget, a mélyebb letargiába…
Alkonyatkor, itt nem szendereg el csendesen a táj,
A rettenetes hideg, még a kopasz fáknak is fáj…
De, borongósan elsötétül az égbolt, csillagfény is elmegy aludni,
Vaksötét lesz az úr, a hideg meg önmagába kezd, mélyebbre süllyedni.
Leültem a lövészárok aljára, gondolatom, mint a tépő vihar, mi odafent dacol,
Ki nem láttam... a havas, kietlen tájat, de elég a hideg, az magában mindent elrabol.
A mesékben kevés az igazság, de itt nálunk a végtelen hómező, igazság…
Még éjjel is szépen világít, de a mínusz harmincnyolc fok, maga a gaz valóság.
*
Ha huszár volnék
Megszöktetném a lovamat!
Tanágyú lövés…
*
Mind mennénk haza…
Dezertőrt itt lelövik…
Hideg félelem…
*
Kegyetlen és jeges az élet… itt az, csupa szenvedés,
Nem fájhatott jobban régi kezdet sem… a megszületés.
Kínok közt és ordítva-sírva jövünk meg, e világra,
Ordítva-sírva, már mennénk haza, itt minden hiába!
Fagykabátban ülünk a lövészárokban,
Rettenetes, nekünk ebben a nagy hóban…
Ahogy kinézve, körbelesünk, ez egy halott táj,
Félóra után, már minden kis csontunk nagyon fáj.
*
Természet néma,
Jeges tél, némán dalol.
Hangos robbanás.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
(apeva)
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?
Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben mindent tarolt.
És sok immár megy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, elméletben, azt ölelem.
(Önrímes)
Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás is van!
Gyorsan mennem kell… ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…
Vecsés, 2017. február 2. - Kustra Ferenc József
(HIAfo)
Szürkék a hófelhők!
Mínusz negyvenegy a
Fok! Ajkamra, rím ráfagyott.
*
(haiku)
Mínusz negyvenöt
Fokon, gondolat leáll!
Szélvihar kereng.
*
A natúr-gonosz
A harminchét fok hideg.
Bunker is havas.
*
Mínusz harmincegy
Fokban, nincs már ivóvíz.
Jégcsapot nyalni.
*
(HIAfo)
Gránátnyi hópelyhek…
Itt nagy mínuszban is,
Esik, nem rossz, szép, tetszetős.
*
Itt az összefolyt napok élet-halál harcát szétviszi a szél.
Megtört arcokon látni, hogy lövészárok maga a világszél.
Mit lehet itt érezni, mert most is mínusz harmincnyolc fok van,
Tarol a színvakság is, a bakancsunknak papírtalpa van.
A háború, maga a cselszövésnek királya,
Lehet itt még forró, repeszes robbanás máma…
Ez mindenkit kerget, a mélyebb letargiába…
Alkonyatkor, itt nem szendereg el csendesen a táj,
A rettenetes hideg, még a kopasz fáknak is fáj…
De, borongósan elsötétül az égbolt, csillagfény is elmegy aludni,
Vaksötét lesz az úr, a hideg meg önmagába kezd, mélyebbre süllyedni.
Leültem a lövészárok aljára, gondolatom, mint a tépő vihar, mi odafent dacol,
Ki nem láttam... a havas, kietlen tájat, de elég a hideg, az magában mindent elrabol.
A mesékben kevés az igazság, de itt nálunk a végtelen hómező, igazság…
Még éjjel is szépen világít, de a mínusz harmincnyolc fok, maga a gaz valóság.
*
Ha huszár volnék
Megszöktetném a lovamat!
Tanágyú lövés…
*
Mind mennénk haza…
Dezertőrt itt lelövik…
Hideg félelem…
*
Kegyetlen és jeges az élet… itt az, csupa szenvedés,
Nem fájhatott jobban régi kezdet sem… a megszületés.
Kínok közt és ordítva-sírva jövünk meg, e világra,
Ordítva-sírva, már mennénk haza, itt minden hiába!
Fagykabátban ülünk a lövészárokban,
Rettenetes, nekünk ebben a nagy hóban…
Ahogy kinézve, körbelesünk, ez egy halott táj,
Félóra után, már minden kis csontunk nagyon fáj.
*
Természet néma,
Jeges tél, némán dalol.
Hangos robbanás.
*
Hóember van itt!
Katonák építették.
Halál, erre járt…
*
(apeva)
Már,
Nagyon
Vágyok én
Hozzád, haza.
Úgy ölelnélek.
*
Mosolyod újra
Tanulnám rögvest, legott!
Ölelő karok.
*
Közös fényképünk
Már, gyűrött, töredezett!
Nekem, drága kincs!
*
Üvöltenék én
Feléd, de Te nem hallod…
Névtelen vagyok?
*
Itt a Don-kanyarban, nincsenek saját tettek a történések útján,
Ülhetek én a hóban hajnalig, de mi lesz velem megfagyás után?
Jaj! Ez egy nagyméretű akna volt,
A szomszéd bunkerben mindent tarolt.
És sok immár megy, közeli barátommal kevesebb van velem…
Az emléked nagyon előjött, sőt, elméletben, azt ölelem.
(Önrímes)
Jézusom, riadó van
A közelben halál van.
Orosz támadás is van!
Gyorsan mennem kell… ordít az őrmester,
Majd folytatom folytonos szeretettel…
Vecsés, 2017. február 2. - Kustra Ferenc József
Aki SAS behívóval vonatozott idáig… meditálni.
Van úgy, hogy két nap irtózatos lassan telik el,
Sötétség nem cseréli le magát, verőfénnyel.
Látjuk is, az égbolt beborított lőporfüsttel.
Jégből, saját kézzel faragott padunk van, a lövészárokba,
De beleülni olyan, mintha benne ülnél katasztrófába!
Most, nem tudom, mióta, csak ülök és várok!
Most, nem tudom, mióta, imákat kántálok!
Most csak elvagyok és elmerengek a semmibe…
Most csak elvagyok, érzem magamat a semmibe…
Most csak elvagyok, tudom, hogy nem vesznek semmibe.
Várok a semmiben a semmire, de nem tudom hány már az óra!
Várok a semmiben a semmire, ki tudja… élünk virradóra?
Várok a semmiben a semmire, otthon… szeretnek még az óta?
Csak várok és tudom, hamar lehetek enyészeté, végzeté,
Csak várok és tudom, egész magam is lehetek veszteséggé!
Csak várok és tudom, egy lövés, reményt fagyaszt merevült jéggé!
Csillagok világítanak, de nem kutatják a múltat,
Csillagok, fényesek, de hóban nem mutatják az utat!
Csillagok, ott fent mutatják holtaknak az ösvény utat!
Néha kinézve a lövészárokból, merengek a semmibe…
Néha kinézve… nagyon elmerengek, miért kerültem ide?
Néha kinézve… nem is értem, hogy miként keveredtem bele?
Néha… sokszor nehéz itt a szolgálat,
Néha… sokszor emészt a nagy búbánat.
Néha… sokszor, fázósan élem mákat.
Itt parancsra megy minden és elmenekülni nem lehet,
Sokszor még vékony hajszál sincs, mi megtartaná életet.
Itt nincs szívesség, ilyet nekem itt senki nem tesz,
Úgy tűnik, Isten akarata, mi lesz, mi nem lesz!
Vajon, lesz-e még nyár és vajh' én azt megérem?
Vajon, lesz-e még tavasz, és vajh' azt megérem?
Vajon, lesz-e holnap, addig is ezt túlélem?
Várok a semmibe és vajon eljön-e az én golyóm?
Várok a semmibe és meggyúrjam-e már a hógolyóm?
Várok a semmire, de, hiába, tán' nem jön el az én golyóm?
Várok a semmire, ha, én nem gyúrom meg, nem üt le hógolyóm?
Csak egyedül ülök a jégpadon, gyakorlatilag odafagytam,
Csak egyedül ülök, maradandón, eddig hiába is harcoltam?
Csak egyedül ülök és az otthonomon hosszasan elmerengek,
Csak egyedül ülök és a fejem mellett becsapódnak lövések!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, nézem a fegyveremet, befagyott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, a fegyverem, már előttem halott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, benne, de a lelkem… hitehagyott.
Lesném én otthon a szép kandalló-lángokat,
Fáradatlanul raknák rájuk hasábokat!
Célok nélkül, itt végzem én, pontos fejlövéssel?
Itt a semmiben, minek törődni kicsiséggel…
Itt várok a semmire és lám, hóvihar most meg is kezdődik,
Arcom nem olyan piros, de, a hátam is olyan nagyon fázik.
Alattam a jég felmelegedett, a jégpad lassan elmállik.
Nekünk, frontkatonáknak is vannak vágyaink, de a sorsunk a kötőfékünk,
Mi is lenne velünk, meg fronttal, ha kijelentenénk, hogy mi szabadon élünk?
Itt bizony lőnek, robbantanak, lélek zugába visszabújunk, mikor félünk…
A semmiben nincsenek álmok és nem léteznek mesés tervek,
A semmiben is tömegével vannak élhetetlen életek.
A semmiben hatályukat vesztik mind az őszintétlenségek…
A semmiben csak a semmit akarhatják elvenni,
A semmiben csak topogással sem lehet fejlődni.
A semmiben lehet maradék hitet elveszteni.
A januári égbolt pehelykönnyeket hullat,
A napsugár sűrű felhők mögött, bújva koslat.
Békés, csendes, meghitt érzések, itt nincsenek,
A nyugalom partjai, nagyon viharvertek.
Az idő itt végtelen, nincs finom fuvallata...
Mindent beterítve még tovább száll fent, magasba.
Vecsés, 2016, augusztus 17. - íródott sok versszak: anaforásban és belső rímesben.
Van úgy, hogy két nap irtózatos lassan telik el,
Sötétség nem cseréli le magát, verőfénnyel.
Látjuk is, az égbolt beborított lőporfüsttel.
Jégből, saját kézzel faragott padunk van, a lövészárokba,
De beleülni olyan, mintha benne ülnél katasztrófába!
Most, nem tudom, mióta, csak ülök és várok!
Most, nem tudom, mióta, imákat kántálok!
Most csak elvagyok és elmerengek a semmibe…
Most csak elvagyok, érzem magamat a semmibe…
Most csak elvagyok, tudom, hogy nem vesznek semmibe.
Várok a semmiben a semmire, de nem tudom hány már az óra!
Várok a semmiben a semmire, ki tudja… élünk virradóra?
Várok a semmiben a semmire, otthon… szeretnek még az óta?
Csak várok és tudom, hamar lehetek enyészeté, végzeté,
Csak várok és tudom, egész magam is lehetek veszteséggé!
Csak várok és tudom, egy lövés, reményt fagyaszt merevült jéggé!
Csillagok világítanak, de nem kutatják a múltat,
Csillagok, fényesek, de hóban nem mutatják az utat!
Csillagok, ott fent mutatják holtaknak az ösvény utat!
Néha kinézve a lövészárokból, merengek a semmibe…
Néha kinézve… nagyon elmerengek, miért kerültem ide?
Néha kinézve… nem is értem, hogy miként keveredtem bele?
Néha… sokszor nehéz itt a szolgálat,
Néha… sokszor emészt a nagy búbánat.
Néha… sokszor, fázósan élem mákat.
Itt parancsra megy minden és elmenekülni nem lehet,
Sokszor még vékony hajszál sincs, mi megtartaná életet.
Itt nincs szívesség, ilyet nekem itt senki nem tesz,
Úgy tűnik, Isten akarata, mi lesz, mi nem lesz!
Vajon, lesz-e még nyár és vajh' én azt megérem?
Vajon, lesz-e még tavasz, és vajh' azt megérem?
Vajon, lesz-e holnap, addig is ezt túlélem?
Várok a semmibe és vajon eljön-e az én golyóm?
Várok a semmibe és meggyúrjam-e már a hógolyóm?
Várok a semmire, de, hiába, tán' nem jön el az én golyóm?
Várok a semmire, ha, én nem gyúrom meg, nem üt le hógolyóm?
Csak egyedül ülök a jégpadon, gyakorlatilag odafagytam,
Csak egyedül ülök, maradandón, eddig hiába is harcoltam?
Csak egyedül ülök és az otthonomon hosszasan elmerengek,
Csak egyedül ülök és a fejem mellett becsapódnak lövések!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, nézem a fegyveremet, befagyott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, a fegyverem, már előttem halott!
Itt ülök a semmiben ásott gödörben, benne, de a lelkem… hitehagyott.
Lesném én otthon a szép kandalló-lángokat,
Fáradatlanul raknák rájuk hasábokat!
Célok nélkül, itt végzem én, pontos fejlövéssel?
Itt a semmiben, minek törődni kicsiséggel…
Itt várok a semmire és lám, hóvihar most meg is kezdődik,
Arcom nem olyan piros, de, a hátam is olyan nagyon fázik.
Alattam a jég felmelegedett, a jégpad lassan elmállik.
Nekünk, frontkatonáknak is vannak vágyaink, de a sorsunk a kötőfékünk,
Mi is lenne velünk, meg fronttal, ha kijelentenénk, hogy mi szabadon élünk?
Itt bizony lőnek, robbantanak, lélek zugába visszabújunk, mikor félünk…
A semmiben nincsenek álmok és nem léteznek mesés tervek,
A semmiben is tömegével vannak élhetetlen életek.
A semmiben hatályukat vesztik mind az őszintétlenségek…
A semmiben csak a semmit akarhatják elvenni,
A semmiben csak topogással sem lehet fejlődni.
A semmiben lehet maradék hitet elveszteni.
A januári égbolt pehelykönnyeket hullat,
A napsugár sűrű felhők mögött, bújva koslat.
Békés, csendes, meghitt érzések, itt nincsenek,
A nyugalom partjai, nagyon viharvertek.
Az idő itt végtelen, nincs finom fuvallata...
Mindent beterítve még tovább száll fent, magasba.
Vecsés, 2016, augusztus 17. - íródott sok versszak: anaforásban és belső rímesben.
Mécs lángja maga a szeretet,
Igyekszem is nézni, éppen eleget.
*
Mécs melegséget sugároz,
Hozzá fényt szétsugároz,
Nagy szeretetet is kisugároz…
*
Mécs, világit karácsonykor az ablakban,
Kint is látszik a szabadban.
*
Mécs volt a barátom,
Ma este már… papírt se látom.
*
Pincénkbe mécs világít,
Nincs gáz, ezzel ámít…
Már nem számít…
*
Mécs, a poéta barátja,
Ha nem csonk ceruzája,
Írott gondolata…
*
Mécs segít emlékezni,
Múltat feleleveníteni,
Jövőből jelent, majd múltat faragni…
*
Ceruzám csonkja, már nem fog,
Mécs lángja már nem inog.
*
Mécs kis lángjánál… világításánál esténként,
Hódolok, a múlt írásának, időnként.
*
Nem haladok este, vers írásával,
Mécs is leég, kis lángjával.
*
Este verset firkantok, mécs világít,
Kis lángja van, nem ámít…
*
Mécs pici lángját huzat döntögeti,
Úgy dülöngél, nem tudja leverni.
*
Betegek voltunk és a párologtatóba,
Mécs lett téve… vírusirtóba!
*
Táncteremben, hogy a sok mécs, világit,
Hangulat, emberi! Körbevilágít, fölvidámít.
*
Mécs, kis lánggal világit síron,
Alvó halottaimat gyászolom, szívből fájón!
*
Mécs, gyertya együtt a síron,
Gyönyörködnek bennük rokonok, nagyon sírón.
*
Erdőnyi mécs, világit a temetőben,
De csak szélmentes, jó időben.
*
Mécs van minden kis sírhalmon,
Szépen világit! Nem enyhit bánaton.
*
Fejfa előtt, mécs ontja a meleget,
Halottunk szellemének épp eleget.
*
Szélviharban, mécs lángja is lobog,
Ha szél elállt, akkor boldog.
*
Kis mécs, világit a nyári lakban,
Meghitt hangulatot teremt, folytonosan.
*
Mécs fénye, bányában nem elég.
Pici lángja túl gyorsan leég.
*
Vízsugárhajtású játékcsónakba, mécs kell.
Meleg víz kilökődik. Leég. Még kell!
Vecsés, 2015. február 18. – Kustra Ferenc József - MÉCS 10 PÁLYÁZATRA!
Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versnek legalább 2 sorból és 10 szóból kell állnia és rímeljen! Ez a csokor, pályázatra készült és szerepelnie kellett benne a „mécs” szónak.
Igyekszem is nézni, éppen eleget.
*
Mécs melegséget sugároz,
Hozzá fényt szétsugároz,
Nagy szeretetet is kisugároz…
*
Mécs, világit karácsonykor az ablakban,
Kint is látszik a szabadban.
*
Mécs volt a barátom,
Ma este már… papírt se látom.
*
Pincénkbe mécs világít,
Nincs gáz, ezzel ámít…
Már nem számít…
*
Mécs, a poéta barátja,
Ha nem csonk ceruzája,
Írott gondolata…
*
Mécs segít emlékezni,
Múltat feleleveníteni,
Jövőből jelent, majd múltat faragni…
*
Ceruzám csonkja, már nem fog,
Mécs lángja már nem inog.
*
Mécs kis lángjánál… világításánál esténként,
Hódolok, a múlt írásának, időnként.
*
Nem haladok este, vers írásával,
Mécs is leég, kis lángjával.
*
Este verset firkantok, mécs világít,
Kis lángja van, nem ámít…
*
Mécs pici lángját huzat döntögeti,
Úgy dülöngél, nem tudja leverni.
*
Betegek voltunk és a párologtatóba,
Mécs lett téve… vírusirtóba!
*
Táncteremben, hogy a sok mécs, világit,
Hangulat, emberi! Körbevilágít, fölvidámít.
*
Mécs, kis lánggal világit síron,
Alvó halottaimat gyászolom, szívből fájón!
*
Mécs, gyertya együtt a síron,
Gyönyörködnek bennük rokonok, nagyon sírón.
*
Erdőnyi mécs, világit a temetőben,
De csak szélmentes, jó időben.
*
Mécs van minden kis sírhalmon,
Szépen világit! Nem enyhit bánaton.
*
Fejfa előtt, mécs ontja a meleget,
Halottunk szellemének épp eleget.
*
Szélviharban, mécs lángja is lobog,
Ha szél elállt, akkor boldog.
*
Kis mécs, világit a nyári lakban,
Meghitt hangulatot teremt, folytonosan.
*
Mécs fénye, bányában nem elég.
Pici lángja túl gyorsan leég.
*
Vízsugárhajtású játékcsónakba, mécs kell.
Meleg víz kilökődik. Leég. Még kell!
Vecsés, 2015. február 18. – Kustra Ferenc József - MÉCS 10 PÁLYÁZATRA!
Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versnek legalább 2 sorból és 10 szóból kell állnia és rímeljen! Ez a csokor, pályázatra készült és szerepelnie kellett benne a „mécs” szónak.
II. Világháború: krétai invázió.
Az első vitorlázó gépek megjelenése jelentette az inváziót.
Az elit rohamezred, hétszázötven embere jelentette már a kommandót.
Utána már, jöttek a JU-52 –s szállító repülőgépek,
Ejtőernyős-vadászokkal gyomrukban, ha ideértek.
Az Új-Zélandi vezénylő tábornok, Freyberg volt és csak nézte…
Az ellenséges hadművelet látványa totál lenyűgözte.
Százával érkeztek a repülők, egymás után,
Ettől az égbolt elsötétült, szinte már bután.
*
(Senrjú –k)
Motorok zúgtak,
Csak vijjogtak a Stukák.
Bombák, bevágtak.
*
Német vadászok,
Föntről lőttek mindenre.
Védők, fedezék!
*
Távbeszélő nincs.
Parancsnoklás, már megszűnt.
Freyberg tudatlan.
*
Operáció
Tervszerűen megindult.
Elszánt emberek.
*
Ejtőernyős-vadászokban Student tábornok igen bízott.
Remekül sikerült a kiképzés, majd, bizonyítják legott.
Vannak nekik, igen komoly harci tapasztalataik,
És már bizonyították, megvannak a képességeik.
Fegyvereik, géppisztoly, kézigránát, rohamkés,
Nehéz fegyverek konténerben jönnek… nem kevés.
Ejtőernyősök, alig száz méterről ugrottak le
És zuhantak, szőlőbe, kertbe, olajfa ligetbe.
Sokan meghaltak, már a földet érés perceibe.
*
Védők lelőtték
A leereszkedőket.
Lebegő holtak.
*
Nagy-nagy zűrzavar.
Front, alakult, ahogy jött.
Harc, könyörtelen.
*
(10 szavas)
Kegyelmet, egyik fél sem kért,
Nem is adott, nem félt.
*
Meindl tábornoknak, ejtőernyős-vadász zászlóalja,
Ötszáz katonája földet ért, Malame szomszédjába…
A zászlóalj ezernyolcszáz-hatvan katonája
Is megjött a Junkers szállítókból kiugorva.
*
A vitorlázó gépek szétszóródtak,
Volt, mik fáklyává változtak,
Földön siklottak.
*
Azonban egy kis részük, szerencsésen landolt,
Hadianyagot ontotta… védő nem kapcsolt.
*
A rohamezred, legott el is végezte a feladatát.
De Koch őrnagy rohamcsapata, a kijelölt magaslatát
Nem tudta elfoglalni, így nem végezte el feladatát.
Maga az őrnagy igen súlyos sebesüléseket szerzett.
Rövid idő alatt a legtöbb egységparancsnok elesett
És Meindl tábornok is, veszélyesen súlyos sebesült lett.
Később, mélyrepülésben, ismét jöttek a szállítógépek
És kirakták ejtőernyősöket, akik, akkor még épek…
De, vesztükre, jól, pontosan dolgoztak az angol tüzérek.
Ejtőernyősök, szétszóródva értek földet, várta őket őslakosság,
Férfiak, gyerekek, asszonyok, kutyák nekik támadtak… ilyen lakosság...
Bárdokkal, ásókkal, botokkal végeztek… ez a hazafias lakosság!
Délutánra a német támadás, összefüggő arcvonala megszűnt.
Sok ejtőernyős katona, menedéket keresve, gyorsan el is tűnt.
Egy másik csoport első hulláma, Akrotivi félszigeten ért földet,
A hétszázhetven rohamejtőernyős, semlegesített egy kis üteget.
Más ejtőernyős csoport, Galatasz falu mellé ereszkedett,
De Sussmann vezérőrnagy és törzse, mindannyi hősi halott lett!
A német támadást az angolok, több helyen is elreteszelték,
Így e támadó magasabb egységeket, szinte felszeletelték.
Heidrich ezredes vette át a parancsnokságot,
Ő vezette galataszi magaslatra, rohamot.
Három zászlóaljából, egy megsemmisíttetett,
Egy, végzetesen súlyos veszteséget szenvedett.
A harmadik, teljesen szétszóródva kesergett.
A Heraklion fölé érkezett ejtőernyős csoportosítás,
Kétezer-háromszáz fő sorsa, maga lett a végleges kínlódás.
A szállítógépeket erősen tizedelte a légvédelmi tűz,
A kiugró katonákat meg hatékony, szövetséges, géppuskatűz.
Legtöbbjüket csak, úgy egyszerűen leszedték az ausztrál lövészek,
A repülőtér mellett leugrók közül, öten voltak, kik még éltek.
Vecsés, 2016. szeptember 30. – Kustra Ferenc József - Versben, senrjú -ban és 10 szavasokban.
Földi Pál: „Sasok harcban” c. valódi-dokumentum regénye ihletésével.
Az első vitorlázó gépek megjelenése jelentette az inváziót.
Az elit rohamezred, hétszázötven embere jelentette már a kommandót.
Utána már, jöttek a JU-52 –s szállító repülőgépek,
Ejtőernyős-vadászokkal gyomrukban, ha ideértek.
Az Új-Zélandi vezénylő tábornok, Freyberg volt és csak nézte…
Az ellenséges hadművelet látványa totál lenyűgözte.
Százával érkeztek a repülők, egymás után,
Ettől az égbolt elsötétült, szinte már bután.
*
(Senrjú –k)
Motorok zúgtak,
Csak vijjogtak a Stukák.
Bombák, bevágtak.
*
Német vadászok,
Föntről lőttek mindenre.
Védők, fedezék!
*
Távbeszélő nincs.
Parancsnoklás, már megszűnt.
Freyberg tudatlan.
*
Operáció
Tervszerűen megindult.
Elszánt emberek.
*
Ejtőernyős-vadászokban Student tábornok igen bízott.
Remekül sikerült a kiképzés, majd, bizonyítják legott.
Vannak nekik, igen komoly harci tapasztalataik,
És már bizonyították, megvannak a képességeik.
Fegyvereik, géppisztoly, kézigránát, rohamkés,
Nehéz fegyverek konténerben jönnek… nem kevés.
Ejtőernyősök, alig száz méterről ugrottak le
És zuhantak, szőlőbe, kertbe, olajfa ligetbe.
Sokan meghaltak, már a földet érés perceibe.
*
Védők lelőtték
A leereszkedőket.
Lebegő holtak.
*
Nagy-nagy zűrzavar.
Front, alakult, ahogy jött.
Harc, könyörtelen.
*
(10 szavas)
Kegyelmet, egyik fél sem kért,
Nem is adott, nem félt.
*
Meindl tábornoknak, ejtőernyős-vadász zászlóalja,
Ötszáz katonája földet ért, Malame szomszédjába…
A zászlóalj ezernyolcszáz-hatvan katonája
Is megjött a Junkers szállítókból kiugorva.
*
A vitorlázó gépek szétszóródtak,
Volt, mik fáklyává változtak,
Földön siklottak.
*
Azonban egy kis részük, szerencsésen landolt,
Hadianyagot ontotta… védő nem kapcsolt.
*
A rohamezred, legott el is végezte a feladatát.
De Koch őrnagy rohamcsapata, a kijelölt magaslatát
Nem tudta elfoglalni, így nem végezte el feladatát.
Maga az őrnagy igen súlyos sebesüléseket szerzett.
Rövid idő alatt a legtöbb egységparancsnok elesett
És Meindl tábornok is, veszélyesen súlyos sebesült lett.
Később, mélyrepülésben, ismét jöttek a szállítógépek
És kirakták ejtőernyősöket, akik, akkor még épek…
De, vesztükre, jól, pontosan dolgoztak az angol tüzérek.
Ejtőernyősök, szétszóródva értek földet, várta őket őslakosság,
Férfiak, gyerekek, asszonyok, kutyák nekik támadtak… ilyen lakosság...
Bárdokkal, ásókkal, botokkal végeztek… ez a hazafias lakosság!
Délutánra a német támadás, összefüggő arcvonala megszűnt.
Sok ejtőernyős katona, menedéket keresve, gyorsan el is tűnt.
Egy másik csoport első hulláma, Akrotivi félszigeten ért földet,
A hétszázhetven rohamejtőernyős, semlegesített egy kis üteget.
Más ejtőernyős csoport, Galatasz falu mellé ereszkedett,
De Sussmann vezérőrnagy és törzse, mindannyi hősi halott lett!
A német támadást az angolok, több helyen is elreteszelték,
Így e támadó magasabb egységeket, szinte felszeletelték.
Heidrich ezredes vette át a parancsnokságot,
Ő vezette galataszi magaslatra, rohamot.
Három zászlóaljából, egy megsemmisíttetett,
Egy, végzetesen súlyos veszteséget szenvedett.
A harmadik, teljesen szétszóródva kesergett.
A Heraklion fölé érkezett ejtőernyős csoportosítás,
Kétezer-háromszáz fő sorsa, maga lett a végleges kínlódás.
A szállítógépeket erősen tizedelte a légvédelmi tűz,
A kiugró katonákat meg hatékony, szövetséges, géppuskatűz.
Legtöbbjüket csak, úgy egyszerűen leszedték az ausztrál lövészek,
A repülőtér mellett leugrók közül, öten voltak, kik még éltek.
Vecsés, 2016. szeptember 30. – Kustra Ferenc József - Versben, senrjú -ban és 10 szavasokban.
Földi Pál: „Sasok harcban” c. valódi-dokumentum regénye ihletésével.
