Az ágakon át,
Hírnők hajnali fények.
Lesz még szik sarja.
*
Borzolja a szél a még hidegen kusza felhőt,
Fodrokat terít a folyóra, mint új lepedőt.
Ring már a szélben, fa még dísztelen ága,
Ez is előrehaladás szépre, a mára.
*
Kismadár dúdol,
Párja éppen fészket rak.
Új élet sarjad…
*
Szinte hallani az új élet puhán osonó léptét,
Őzfül minden neszre figyel és jelzi, hideg elmentét.
Rét magára húzta üde zöld takaróját, mint mentét...

Előbújik odújából a kis-vörös, ravasz róka,
És ezzel együtt jár, hogy a zöld szín virul, már nem hóka!
*
Virágzó virág.
Színrobbanás mindenhol.
Illathullámok.
*
És megint elérkezett az idő,
Vége a télnek és tavasz eljő.
Lassan, érzéssel, majdnem erőszakosan becsusszan
A hó-paplan alá és hazaérkezve leszusszan.
*
Már eső esik,
Először csendesen hull.
Égi lét hírnők.
*
Zápor cseppjei
Koppannak, meleg földön.
Életadó víz!
*
Zápor továbbment,
Vizes, fű, fa, bokor, út…
Levélsarjadás.

Vecsés, 2012. május 1. - Kustra Ferenc József – íródott; versben és Baso féle haiku stílusban…

(Bokorrímes)
Korán keltem, hogy ma vastagon meglocsollak, mert ma van kilátás…
Az első helyen, a kerítésen nem volt megfelelő belátás…

Mentem is tovább, mozgás nem volt, na de majd odább lesz kilátás…
Mendegéltem, odaértem, redőny dolgozott, nem volt belátás…

Jött a tíz emeletes, lift vitt föl és meg hittel, nagyon bíztam, itt most lesz kilátás…
Csengettem és meghallottam: valaki a kukucskálót eltolta, nem lett belátás…

Meglocsolnálak, elfogadnék egy piros tojást, meg kétszer fél páleszt… ez jó kilátás,
De hol van ilyen vendéglátás, meg ahol még a hajlongó kebléhez is van belátás?

(Senrjon duó)
Megszólalt telefonom,
Kis Barátném hít, mikor megyek?
Ez locsolóhely!

Neki is rugaszkodtam
Valótól jól elrugaszkodtam…
Hah, locsolóhely!

(leoninus)
Juj, ott volt a családja apraja-nagyja, de viszont az asztalon főtt sonka, torma.
Volt ott frissen főtt feketekávé, ő meg intett, locsolkodjak, ne legyek már málé.
Ez az, volt ott plusz hét nőszemély, adtam is a hajukba… szemekben villogott a segély.
Kis Barátném utolsónak elém állt, próbálkoztam, de üvegem, már hadilábon állt…

Kétsoros, bokorrímes)
Mondtam is neki, akkor most etessen, itasson, jövőre két üveggel készülök.
Ő meg megmondta, hogy ha ettem, akkor irány-tűnés haza, jobb, ha erre készülök…

Hmm… üveg hiba miatt, lány az idén elhervad,
De jövőre meglocsollak, kapd össze magad!

Vecsés, 2016. január 31. - Kustra Ferenc József

Hegyek bíborban
Élvezik tavasz estét.
Hegy most megújul.
*
Soká havas volt,
De tél, elmúlott lassan.
Zöldül is minden.
*
Most már sár dukál,
Híg és lefolyik oldalt.
Hónál csúszósabb.
*
Cseresznyevirág
A völgyek ékítménye.
Friss tavaszi szél…
*
Táj, varázslatos,
Gyönyörködésre csábít.
Hegy, mély csöndben van.
*
Bíbor – hegyekben
Bíbor növények nőlnek.
Bíboros rügyek!

***

Tavaszi ének
Hallik, szél ezt dúdolja.
Villanydrót a húr!
*
Új energia
Szóródik mindenfelé.
Kis széllöketek.
*
Csermely csöndesen
Csobog, fagyveszély megszűnt.
Zöldülő erdők.
*
Föld is ifjodott,
Virágözön széthullik.
Esőszitálás.
*
Levélsarjadás.
Levegő még friss, csípős.
Virágpor repül.
*
Seregély, eszi
Gyümölcs kezdeményeket.
Fiókák lesznek.

Vecsés, 2019. március 21. – Kustra Ferenc – Haiku csokor Baso féle, eredeti stílusban íródott.

Érezned kell minden pillantásban
milyen fontos vagy énnekem,
s hogy a szememben lévő csillagok fénye
miattad fénylik fel nekem.

Érezned kell, hogy mennyire félek,
hiszen most olyan messze vagy,
nem láthatlak, és nem őrizhetlek
minden bajtól, mely rád szakad.

Érezned kell, hogy miattad élek,
s hozzád száll minden gondolat,
nélküled már csak hideg fagy lesz,
s ébenfekete éjszaka.

Érezned kell, hogy a hang, amely feltör
belőlem, olykor megszakad,
egy néma pillantás erejéig,
míg átsuhan rajtam egy tétova

kétség, mert félek: túl messze vagy már,
s nem hallod meg a hangomat,
elnyeli már a távolság néha,
s valahol félúton megszakad.

Mégis: tudnod kell! Bármi jöjjön,
nincs olyan őrült pillanat,
amely tetőled messze űzne,
s elsodorná a hangomat.

Minden szó, mely a torkomból jön, fel
legmélyebb belsőmből fakad,
szeretlek! Minden porcikámmal,
s bármi lesz, szívemben maradsz!

Nem tudok neked semmit adni,
hisz én is oly szegény vagyok,
mint kóbor eb, ki utcára lökve,
étlen, szomjasan andalog.

Nem tudok neked semmit adni.
Fogadj el így, ahogy vagyok,
s oly hálás leszek minden percért,
amelyet tetőled kapok.

Nincs semmi másom, csak a szívem,
mely összetört, s mégis úgy dobog,
ha szeretsz, oly tisztán hallod,
akár a legszebb dallamot.

Lágy hangot, mely úgy tör fel benned,
mint az elnyomott sóhajok,
melyek fölszállva megkönnyítik
lelked, amely most oly fagyos.

Nem tudok adni semmi mást,
de teljes szívemet adom
cserébe, amely úgy lüktet érted,
mint véred, mely eredben csorog.

Nem tudok adni mást csak ennyit!
Fogadj el így, ahogy vagyok,
s fellobbantom a szíved mélyén
szunnyadó szikrát, ha hagyod.

Nem kell más, csak szeretet tőled,
amelytől szívem felragyog,
s fellobbansz minden dobbanásban,
amikor végre ott vagyok.