Szeretet, itt nálam mindig jó helyed van,
szívemben, a puha-pihe ágyikódban.
Kapsz tőlem finom, meleg dunyhát takarót,
selyemfénnyel simulót, egy Neked valót.

Én is melléd húzódom, halkan, csendesen,
vitorlázunk álmainkkal a tengeren.
Lelkünknek melegén angyalok őrködnek,
szárnysusogásukkal messze röpítenek.

Kikötőkbe érve vitorlákat bontunk,
édes terheinkből mindenkinek adunk.
Vegyétek, vigyétek, mindenkinek jusson,
árván és egyedül senki sem maradjon.

Dolgunk végeztével tovább indulhatunk,
sok hely van a Földön, hová el kell jutnunk.
Várnak a szeretetre éhes emberek,
Angyalkáim, kérjük, minket vezessetek!
Szeretethajónkat tovább repítsétek!

Úgy hiányzol mint tengernek a napfény
vagy mint a dombok közt csörtető patak,
melynek tükrében lágyan elmerengve
habjai között fürdik meg a nap.

Úgy hiányzol mint fák alatt az árnyék
melynek tövében néma csend honol
és mégis:mégis hiába kereslek
égen és földön,nem látlak sehol.

Úgy hiányzol mint tengernek a napfény ,
vagy az ereimben lüktető erő
mely halk sóhajtással távozik a széllel
s nem tudok mást,csak sírva ébredni föl.

Most is kereslek,egyre csak kutatlak
bár egyre messzebb visz a száguldó idő,
hiába tagadod:titkon te is érzed,
nélkülem többé te sem vagy erős.

Kint tombol a hideg,
hófútta,zord idő,
a kandalló mellett
itt bent velem van ő.

Pattognak a szikrák,
duruzsol már a tűz,
a szívünkből minden
fájó gondot elűz.

Nyugalom szigete
ahol most mi vagyunk,
halk zene szól,amit
boldogan hallgatunk.

Emlékezünk együtt
a régmúlt időkre,
az egymáshoz kötő
csodás szerelemre.

Melynek szikrái itt
pattognak köröttünk,
az idő oly gyorsan
elrepült felettünk.

Azt kérjük a sorstól,
hogy együtt lehessünk,
és az úton tovább
még ketten mehessünk!!

Mint halk sóhaj a szélben
mely könnycseppet szitál
úgy fogok én is sírni
ha nem leszel talán.

Úgy kérlek ne menj még
maradj itt nekem!
Sajgó szívemre gyógyír
egyedül te lehetsz..

elmúlt az ősz,a tél is,
újra jő a nyár.
Látod?A zúgó szél is
napsütésre vár.

Elmúlik egyszer minden
bánat és harag,
helyette jön majd új nap,
mely mosolyt fakaszt.

Látod?Itt vagyok én is
megfogyva,törve bár,
s fájó szívedre gyógyír
én leszek talán.

Édesanyám egyszer,
Mikor felkelt,
Mondotta a csodás létet,
Melynek neve szerelem tüze.

Gondolkoztam el mélyen,
Mi is a szerelem?
Tanakodtam, gyanakodtam,
De semmire sem jutottam,
Mint most voltam,
Gyerekkorban.

Hallgatom a galambom szavát,
Halkan cseng,
Éjben a szél hátán.
Gondosan figyelem arra,
Mert a szerelemben nincsen-e háború, hajsza?

Édesanyám mosolyog,
Tudja, hogy kíváncsi vagyok.
Csak annyit mond erre:
Megtudod, fiam, mi is a szerelem tüze.