Olvastátok az írást, mely utókornak készült,
Pergamenen kifakultan a múltjába révült?

Hallottátok lihegni az elszaladó nyarat,
Vagy a ködös őszt, ahogy dagasztja lucskos sarat?
Láttatok e zimankós télben szökkenő tavaszt,
Vagy ropogós havat miként virágokat fakaszt?

Ismeritek az embert, ki örömöket hajszolt,
Közben dühében keserű gyűlöletet majszolt?
Vagy a várost, melyben csak lelkek lakoznak,
Hol lövegek által pokolra kárhoztak?

Olvastátok a történelmet, hol jó-szelídeket méltatták,
Vagy csak gyilkos csatákról, hol vezéreket dicsőn magasztalták?!

Giccses képmutatás hálózza a lelket,
Az manapság kuúl aki mindent megvet.

Mestereknek művét szennytorzóvá tenni...?
Ciki már az erkölcs, szivárványt kell vetni...?
Hagyományos értéket keresztre szegezni...?

Utat tör magának ostoba lázadás,
Ifjakat sodor szennytől dagadt áradás.

Virtuális létben ha az elme elmerül,
Ott szürke állomány fehéredik remekül,
Kicsorbul az élezett értelem cefetül.

Öregszem! Most én még kirándulhatok.
Természet befogad, majd oda eltúrázok…
*
Egyszer én is felmegyek égbe!
Talán ott van totál béke?
*
Sírkertben jártam, felnéztem… égre,
Imát mormoltan magamért is! Mi végre?
*
Költőóriások, ragyogtok örökön csillagnál fényesebben,
Örök tisztelet él bennünk, belsőmben...
*
Legszebb szavakat,
Nagymenők írják, éj alatt.
Örömkönnyeim folynak, párnám alatt.
*
Az élet bakája vagyok,
Ha kell, rohamozok…
Életben nem maradok…?
*
Csend… maga semmi.
Ezt lehet élvezni…
Takaróként borít… jó aludni.
*
Sokszor, oly’ nehéz ébren lenni,
Sokszor, oly’ jó reményt álmodni.
*
Realista vagyok így pesszimista,
Különben elvész számomra az élet útja…
*
Magányos utamon végig fedett… ködtakaró.
Egyszer, árokparton majd befed… földtakaró.
*
Utamon, Isten hidege dermeszti testemet,
Napfény köd miatt… elhagyja lelkemet.
*
Ködben halovány holdfény csak gyászol,
Ha magányosan, magadnak sírt ásol…
*
Majd lefekszem árokparti zúgó csendbe,
Zizzenve befogad az örök este.
*
Majd, csivitelő madarak, nekem hallatják hangjukat…
Már nem érzem fájdalmukat…
*
Vakon simogató éjszaka reménybe ringat,
Remény reggeli ébredést, nem hozhat!

Vecsés, 2015. március 20. – Kustra Ferenc József- Új szépirodalmi irányzat. Kritérium: a versszaknak 10 szóból kell állnia és a sorvég, rímeljen! Ha több mint 2 sor, akkor is a rímképlet = A

Szél suhan lengetegen,
Réten…

Nap süt.
Árnyéktól elüt.
Napfény, elüt.
Lángcsóva kiüt.
Hőség leüt.
*

Sövény kiszáradóban,
Szinte alélóban.
Régen volt eső,
Meg keveslendő...

Szemem mered,
Nézésem bennreked…
Benned-neked.
*

Süttetvén adtad,
Árnyék nem akad…

Széllel incselkedő
Nap lemenő.
Pillanat,
Izzadó akarat,
Élet… elhaladhat!

Vecsés, 2019. augusztus 8. – Kustra Ferenc József – írtam: septolet csokorban a nyárról.

(Septolet)
Furfangom
Fölkavarom,
Nem gyónok,
Cicáskodok…

Csavaros észjárással fejtegetek…
Józanul dülöngélve hergelgetek…
Jótékonyságból, keresztbe teszek…
*

Érthető válasz adni,
Értelmet… választani.

Gondolkozzon hallgató,
Csepeg csobolyó…
Haldoklik öreganyó.
Kinek furfangosodjak?
Majmoljak?
*

Ördög nem alszik,
Nem hörcsög... antik.
Gyűlölet csöpög,
Zömöken röhög,
Röfög...

Lét göcög,
Cöcög…

(Bokorrímes)
Ördög nem alszik, még csak kicsit sem pihen,
Lazán gondol egyet és már odébb libben.
Van több szmötyim, benne is hagy mindegyikben...

Vecsés, 2019. május 13. – Kustra Ferenc József – írtam; septolet csokorban és bokorrímesben, önéletrajzi írásként.