Nézz a szemembe, s lásd benne magadat,
fogd két kezemet halld, hogy szívem dobban.
Érted üti minden ritmusát szerelemre éhezve,
csókjaidra vágyom egyetlen szerelmem.

Minden pillanatban csak Rád tudok gondolni,
szívem minden percében érted fog dobogni.
Szeretlek szerelmem mindennél jobban,
hiányzol nekem minden pillanatban.

Te vagy nekem a fény a sötétségben,
te vagy nekem a csillagom fent az égen.
Te vagy nekem éjjel a holdsugár,
te vagy nekem nappalom, s éjszakám.

Te vagy nekem hűs szellő a forró napsütésben,
Te vagy borongós időben a fény nekem.
Te vagy nekem az élet mi a világot jelenti,
Te vagy nekem minden amíg szívem nem szűnik meg dobogni.

Szerelemnek édes ízét érezve,
szemedbe nézve megéreztem.
Szerelembe borult szívem,
szeretlek most és mindörökre.

Szenvedélyes tűzben ég,
te vagy kiért szívem él.
Neked adom szívem minden szeretetét,
hogy mindig érezd mennyire szeretlek én.

Sóhajomban egy vágy van,
hogy szíved mindig ezt megtalálja.
Kezed fogva mondom én,
szíved szívemmel egy már rég.

Te is tudtad én is tudtam hogy a sors,
ennél szebbet nem adhatott.
Idő szárnyal a képzelet kerekén,
ott megtaláljuk egymást te meg én.

Csillag fényes éjszakán,
szívem tudta mi vár ránk.
Szemedben ezernyi fény ragyogott,
benne szívem felragyogott.

Elmondani én nem tudom,
mit éreztem én akkor.
Szíved, szívembe költözött,
dobbanása ezernyi dalt költött.

Szép szavakat pengetett minden húrja, szívemben örök dallamot játszanak.
Ettől szép az egész világ,
szívem, lelkem mindig vidám.

Hiszen benne él egy vidám szív,
mi szívembe örök boldogságot visz.
Legyen szíved mindig boldog,
szíved, szívemben dobog.

Az én szívemnek az a vágya,
hogy szíved legyen boldog, vidám.
Két szívnek a dobbanása,
hallatszik e nagy világban.

Szépen zengik dallamát,
szíved szívemmel egy lett már.
Te és én e nagy világban,
rá leltünk a boldogságra.

Legyen e boldogság örök kettőnk szívében, hogy érezzük ennél szebb és jobb nincsen.
Fogom kezed egy életen át,
hogy mindig érezd szívem örök dallamát.

Kezed, kezembe fonódott,
egy szív benne örök szeretetet adott.
Szerelmem irántad soha nem múló vággyal ég,
te lettél nekem föld és ég.

Nappalomba fénylő napsugár,
éjjelembe hold fényének ragyogása.
Ezernyi csillag tündöklő varázsa,
egyetlen csillagom legfényesebb ragyogása.

Örök fény a lelkemben mi szívemet,
egy életen át boldoggá tette.
Köszönök neked mindent,
soha el ne feledd mennyire szeretlek téged.

Miért kell szenvedni miért kell, hogy fájjon,
szívemben zűrzavar van és káosz.
Lelkem meg tiporva, szívem összetörve,
szeretet nélkül élni sem érdemes.

Reménytelen az élet nincs benne érzelem,
lelkem meg taposva, szerelemre éhezem.
Szeretet nélkül nem érdemes élni,
mely szeretre éhes szívemet töltené ki.

Nem vagyok sem szép, sem jó, nem szeretnek,
lelkem sír, szívem darabokban, meg sebezve.
Reménytelen az élet, melyben hittem,
szívem vérzik mert meg tagadtak engem.

Ez a világ kegyetlen és hazug nincs szeretet,
csak fájdalom, káosz, gyűlölet a szívben.
Nem tudnak szeretni csak áskálódni,
egymás magánéletében vájkálni.

Ezek az én érzéseim az én lelkemből íródnak,
megannyi szenvedés az élet, hazug szavak.
Igaz szeretet kihalt a világból helyette érdek áll,
hazug szavak, hitegetés hazug ez a világ.

(Senrjon duó)
Este korán feküdtem,
Hajnalban, meg már elcsászkáltunk.
Micsoda álom…
*
Erőltetett menetben
Gyűrtük le ketten… ligeteket.
Micsoda álom!
**
(Leoninus)
Bagoly át volt fázva, szárnya kinyílta…, elrepült, éhséggel áldva.
Nem volt ugyan olyan kemény tél..., de az éhség is a holnaptól fél.
Bagoly amúgy meg jól repül, suhan…, sebesség szeretet kibuggyan.
**
(HIAQ duó – félhaiku lánc formátumban)
Valami furcsa volt,
Beledalolt mi…, fülembe.
Gyanú belém ücsült…
*
Valami furcsa volt,
Hallottam! (Erdőben vekker?)
Gyanúm erősödött!
**
(HAIfo duó – félhaiku lánc formátumban)
Kezdhetjük keresni?
Gyanú nagyon uralt.
Megálltam, ez vekker lehet!
*
Kezdhetjük keresni?
Veszetten csengetől…
Tisztás mely’ sarkában lehet?
**
(Leoninus)
Mérgesen ébredtem, mert este redőnyt le nem engedtem.
Mostan, hajnalban szemembe süt nap, tán’ még alszik a pap!
Elgondolkoztam, ha már igy esett, hogy a nap felkeltett!
Rájöttem közben, itt zörög a vekker..., tele van cekker.
Bagjunk’ hazaért-e? Elindult-e? Reggelije lesz-e?

(Bapeva)
Álom,
Hajnalban
Császkálgatunk.
Bagoly huhogott,
Vekker csenget amott.
Redőnyöm fenn felejtve,
Pap még alszik, én mérgesen,
Cekker zörög, titkokat rejtve,
Éhség űzi haza baglyunk szárnyát,
Nap süt szemembe, s ébredek mérgesen.

Vecsés, 2022. január 3. – Siófok, 2025. szeptember 2. Kustra Ferenc József – írtam alloiostrofikus versformában. A bapeva, Gránicz Éva szerző-, és poétatársam munkája.

Itt hagy engem hosszú éltem tavasza, de már látom, elmegy is a dereka…
Sorsom, nem engeded, hogy kezem rózsáid szakassza? Látom, már nincs alkalma…
Ezután tán' törvény lesz a korom értelem? Akkor minek leszek, ezt nem vélhetem…
Mindenfelől száz dühös ellen jön szemben velem, és mind játszik az ön kéjén velem…

Nem virítottál csak szépeket kerültem, de néha tévedtem és örültem.
Néha reggel már én is örültem, Láttam gondos estvéket, majd’ megőrültem…
Néha visszanéztem terád, mint honjokra a vitézek, ha dob-mars fölvonulni jelt ád.
Örömhöz nem vezettél báj halmain, de legalább pihegtem a barátok karjain.

Elmémnek nem adtál érteni titkokat, néha kaptam érteni sors-rajzolmányokat.
Már meg, hogy sóhajtásim nőjenek, azt míveled, hogy álmodásim elrepülnek veled…
Menj! Jobban terjeszd áldásidnak árjait, másnak szívében gerjeszd örömid lángjait.
Nekem elég egy szál virág, ha Te adni kész, meg egy csendes vígság… megesküdjék az ész!

Vecsés, 2023. január 23. – Kustra Ferenc József – íródott: Kiss János (1770 – 1846) azonos c. verse átirataként leoninusban.