Úgy hiányzol mint tengernek a napfény
vagy mint a dombok közt csörtető patak,
melynek tükrében lágyan elmerengve
habjai között fürdik meg a nap.

Úgy hiányzol mint fák alatt az árnyék
melynek tövében néma csend honol
és mégis:mégis hiába kereslek
égen és földön,nem látlak sehol.

Úgy hiányzol mint tengernek a napfény ,
vagy az ereimben lüktető erő
mely halk sóhajtással távozik a széllel
s nem tudok mást,csak sírva ébredni föl.

Most is kereslek,egyre csak kutatlak
bár egyre messzebb visz a száguldó idő,
hiába tagadod:titkon te is érzed,
nélkülem többé te sem vagy erős.

Ó ,mily gyorsan telik az idő, az élet,
Alig kezdtük, s immár elhagytunk négy évet
És most megrendülve, meghatva itt állunk
Jó tanitó néni tőled el kell válnunk.

Mily sokat fáradtál, s vesződtél mivelünk
El nem feledhetjük, soha amíg élünk,
Hálával gondolunk az elmúlt négy évre
Miként gondolunk az elmúlt négy évre
Miként tanítottál az első betűre.

Mi tudjuk ,hogy te is szerettel bennunket
Valami ugy hozzad kototte szivunket,
S, most szakad e kotel,s kis szivek vereznek
S,o, mikor a sziv faj, a szemek konnyeznek.

Bucsúzunk, s átadjuk hálánk szép virágát,
S megköszöjük négy év minden fáradságát,
Ha rosszak voltunk, bocsánatot kérünk
És most legyen béke teveled és velünk.

Mondd mennyi sóhaj kell ahhoz míg hozzád eltalál?
Mennyi bánat kell ahhoz,hogy meghallgasd imám?
Mennyi könny és mennyi kín,mely évek óta rág,
míg úgy érzem nem bírom :hát hallasd meg imám!

Nem kérek tőled semmi mást,csak adj erőt nekem!
Csitítsd háborgó lelkemet,mely tombol szüntelen.
ha nem tudsz felém nyújtani segítő kezet, hát ne hagyj tovább szenvedni !Kérlek!Istenem!

én csak érted élek s nem törődöm mással
néked áldozom egész életem
mit törődöm a hamvas ifjúsággal
ha te velem vagy édes gyermekem.

erőm fogytán van,s gyönge már a lábam
de ha téged lát új erőre kap,
és ha szemed boldog csillogását látom
még a sötét felhők sem aggasztanak.

melletted állok,betakarlak lágyan,
elnézem ahogy itt szundikálsz
és amint halvány arcodat szemlélem
megpihen rajta egy fáradt fénysugár.

Kint tombol a hideg,
hófútta,zord idő,
a kandalló mellett
itt bent velem van ő.

Pattognak a szikrák,
duruzsol már a tűz,
a szívünkből minden
fájó gondot elűz.

Nyugalom szigete
ahol most mi vagyunk,
halk zene szól,amit
boldogan hallgatunk.

Emlékezünk együtt
a régmúlt időkre,
az egymáshoz kötő
csodás szerelemre.

Melynek szikrái itt
pattognak köröttünk,
az idő oly gyorsan
elrepült felettünk.

Azt kérjük a sorstól,
hogy együtt lehessünk,
és az úton tovább
még ketten mehessünk!!